Cs. Nagy László: Sópiramis 18. rész
- Azok az én cuccaim! Ehhez nem volt joguk!
Közvetlen az arca előtt egy nem sok jót ígérő arc jelent meg és ujját a szája elé tartva, -............ Pszt.........- félreérthetetlenné tette, hogy jobb ha befogja a pofáját. Meg sem próbálkozott ennek az ellenkezőjével, némán követte kísérőit és a rakományt.
Egyenesen a biztonsági laborba vezették, ahol, nem kis meglepetésre, meglehetősen alacsony hőmérséklet fogadta a belépőket.
- Mi a szar! Felmondott a fűtő?..........Vagy ez valami túlélési gyakorlat?- Carlson már egyáltalán nem volt megilletődött s amint egy kicsit körülnézett, elismerően jegyezte meg: - A szentségit! Ezeket én is tudnám használni! Biztos megkönnyítenék a munkámat!
Henriksen, csak hogy tudatosítsa a jövevénnyel ki is a főnök, keményen ráförmedt:
- Még mielőtt azt gondolná Mr. Carlson, hogy a jó-pofi kis cimborái között van, közlöm magával, hogy a kinti hőmérséklet jelenleg -49 fok. Röviden vázolom a lehetőségeket, amik között választhat, de jól figyeljen, mert nincs időm ismétlésre! - nyomatékképpen vállon ragadta és lenyomta egy székre - Vagy segít nekünk és készségesen közreműködik, vagy.................vagy................ elengedjük..................és.......nyugodtan hazasétálhat.
- Ok, Uram, akkor azt hiszem, bár tetszik a kérója, de én az utóbbit választom!
- Ahogy gondolja Mr. Carlson..........Engedjék el! Mr. Carlson hazamegy...........Sajnálom, hogy nem tudtam rávenni az együttműködésre.
- Á, semmi gond, Uram, talán majd egy más alkalommal!
Ketten kikísérték a folyosóra és elvezették, majd egy ajtó előtt kezet fogtak vele és elköszöntek:- Minden jót, Mr. Carlson!
Kinyitották előtte az ajtót és kinn találta magát a süvítő szélben.
- Hé, mi ez, ne szórakozzanak! Hol van a gép?- dörömbölt az ajtón kétségbeesetten, de semmi válasz nem érkezett, az ajtó pedig zárva maradt. Káromkodott, szitkozódott, verte, rugdalta az ajtót, de csak az lett az eredménye, hogy pillanatok alatt kiizzadt és a ruha kezdett megfagyni a testén. Egy negyed óra elteltével, mikor már teljesen átfagyott minden porcikája, kinyílt az ajtó és az előbbi két férfi betessékelte:
- Örülök, hogy meggondolta magát. Mr. Henriksen várja önt, Uram. Kérem, jöjjön velünk!
- Kurva rendesek! Lefagyott a tököm, maguk meg itt angol inast játszanak!
Az alig öt fok is melegnek tűnt s ahogy belépett a laborba, rögtön nekitámadt Dave-nek.
- Mi a szart képzel magáról?! Azt mondta hazamehetek és ehelyett kirakott a jégre! Maga egy szadista barom!
- Mr. Carlson, azt hittem jobban figyelt. Azt mondtam hazasétálhat és ennek a lehetőségét meg is adtam. De talán beszéljük meg újra az ajánlatomat, remélem időközben jobban
átgondolta a dolgot.......Szóval, szeretném ha együttműködne velünk. Akadt itt némi gond, amiben talán segíthetne.
- Megdumált - válaszolt vacogó fogakkal Carlson és rögtön lehámozta magáról a teljesen átfagyott ruhát, majd szinte beleugrott a szigetelt, meleg overallba, amit felé nyújtottak. Henriksen, mikor vendége kissé már átmelegedett, röviden vázolta a feladat lényegét, amiben a segítségét várják. Carlson gondolkodóba esett, de kis idő múlva szinte felvillanyozva ugrott fel. Nem tűnt bonyolultabbnak a dolog, mint feltörni valamilyen titkos banki adatbázist, vagy leemelni egy számláról némi költőpénzt. A nehezebb akadálynak a technikai felderítés mutatkozott. Amit a rövid elbeszélésből le tudott szűrni, az nem volt valami sok.
- Ok, de ehhez szét kell szednem néhány berendezést, ugye nem gond?
- Ha nem állítja meg a működésüket, azt tesz amit akar, de figyelmeztetem, ott kinn nem emelkedett a hőmérséklet, úgyhogy ne próbáljon ügyeskedni!
- Kösz, ez aztán a bizalom! Öröm magával dolgozni!.........De egyetlen kérdésemre ha válaszolna, Uram, hogyan találtak rám?- de már nem is várta meg a választ, mert az eddig félrehúzódó újságírónő hirtelen feltűnt Dave mellett.
- Á, gondolhattam volna, hogy mindenki kedveskéje, Mrs. Deborah McNiel keze van a dologban!......Tudja főnök, ezt azért nem vártam volna magától! Információt fogad el egy ilyen nőtől?!
- Mr. Carlson, jó lenne ha munkához látna! Tudja az éjszakák a leghidegebbek errefelé!
- Bocsásson meg Mrs. McNiel, bármennyire is marasztal, most dolgom van. Egyébként meddig marad? Beugorhatna egy kis csevejre hozzám, ha itt végeztem!-mondta Carlson.
-Tom, légy szíves kalauzold Mr. Carlsont és ne téveszd egy pillanatra sem szem elől!.............Magát viszont, mintha nem nagyon kedvelné ez az ember - fordult Debhez, elég erősen kiérezhető iróniával a hangjában.
-Igen.................Írtam róla...........
Dübörgő lábdobogás szakította félbe a beszélgetést. Amint Tom és Carlson kiléptek a laborból, Shon rontott be. Az izgalomtól alig kapott levegőt.
- Dave, azt hiszem most van csak igazán baj! A szívócső elakadt és nem tudjuk tovább süllyeszteni! Valami rohadt szikla nem engedi lejjebb, le kellett állnunk a szivattyúkkal, mert állandóan levegőt szív be a cső!
- Hol tart a mélység?
- Nyolcszázon.
Ez a hír senkinek nem hiányzott és rögtön nagy felfordulást eredményezett a lehetősége annak, hogy az eddig elért mélységnél kritikus helyzet alakulhat ki és az egész állomás aláolvadhat.
- A műszakiak mit mondanak?
- Robbantani túl kockázatos, de mindenképpen el kell valahogy távolítani az útból azt a sziklát!
- Engedjetek le egy kamerát és nézzük meg, hátha nem olyan nagy és az olvasztástól kimozdul. Ha szerencsénk van belefordul az aknába és együtt süllyed az olvadékkal.
- Ez jó ötlet, szólok ha lesz már képünk.
- Shon, ha semmiképp nem megy, valakinek le kell mennie, és szabaddá kell tenni az utat a csőnek! - kiabált a távozó után Dave, pedig tudta jól, nincs ember, aki lemegy nyolcszáz méterre egy szál kötélen.
Carlson ezalatt áttanulmányozta az eddig rögzített anyagot és a hangfelvételeket. Átvizsgálta a teljes hálózati és vezérlési terveket, de biztató eredmény nem született. Kezdte azt hinni, hogy létezik olyan rendszer, aminek még ő sem tud a nyomára bukkanni, ez pedig, - az ő képességeit figyelembe véve, - nem kis teljesítmény.
- Na, jutott már valamire Carlson? - hajolt a terveket tanulmányozó mellé Dave. Eredményben reménykedett, bár csalódott volna,- ismerve csapata felkészültségét, - ha ez a mitugrász juttatná közelebb a megoldáshoz.
- Mintha elfelejtette volna a nevem elé tenni azt, hogy mister,... URAM!.............Egyébként semmi. Úgy néz ki a tervek teljesen tiszták. Sehol egy fölösleges drót, vagy árulkodó leágazás. Ez a fazon nem kispályás, de még ne adja fel Henriksen! Ha van valami, én megtalálom!
- Ajánlom is, de jó lesz, ha egy kicsit felpörgeti magát, mert időnk az nem sok van!
- Ide figyeljen! Itt van egy nagy rakás zsenipalánta a maga csapatában és mire jutottak? Úgyhogy maga nekem ne diktáljon, világos?!
Dave agyát elöntötte a köd. A hatalmas feszültség, ami idáig felgyülemlett, most robbant. Megmarkolta a ruhát Kralson mellén, felrántotta a székből és az arcába üvöltött:
- Ide figyelj, te kis szarházi! Nálad keményebb legényekre vadásztam, mikor te még a porba pisiltél és azt kevergetted! Jégcsapot csinálok belőled és eleresztelek a fölött az istenverte lyuk fölött, ha még egyszer ilyen hangot engedsz meg magadnak!- Akkora erővel lökte vissza a székre, hogy Carlson székkel együtt hanyatt vágódott. - Remélem elég világos voltam?!- tette hozzá, majd otthagyta a földön fekvő áldozatát.
Feltépte a labor ajtaját, még mindig remegve a dühtől, hevesen gesztikulálva üvölteni kezdett.
- Kotorjatok elő valamit, mutassatok valami eredményt, mert ha ez a strici előbb tesz az asztalomra valami kézzel foghatót, mehettek havat lapátolni! Eddig azt hittem, hogy a legjobbakat válogattam össze és most kiderül, egy sereg dilettáns dolgozik nekem!...............Gyerünk, munkára és eredményt akarok!
A biztonságiak igazán csak most fogták fel, mekkora a baj. Ha már a főnökük, aki mindig kimért és higgadt volt, ennyire elveszti a fejét, akkor valóban közel van a katasztrófa. A felismerés és a kemény hang kicsit felvillanyozta a csapatot. Mindenki friss lendülettel kezdett neki már sokadszor, ugyanannak a munkának, remélve, találnak olyan nyomot, ami esetleg elkerülte eddig a figyelmüket.
Ebben a feszült légkörben szólalt meg Dave előtt a kis hangszóró. Shon jelentkezett az irányítóból:
- Kapcsolj át a DV kapcsolatra, jön a kép!
Valóban, a Digitális Videorendszer sejtelmes képeket közvetített a lassan lefelé ereszkedő kamera jóvoltából. A hatalmas üreg falát, mint ha fényesre csiszolták volna, úgy csillogott a behatoló fénynyalábtól. A kamera látószögében, a hegesztések apró hibái miatt, hatalmas vízcseppek hulltak alá és közelítve a kívánt mélységhez, köd lepte el az egész üreget. A lencsére lecsapódó pára teljesen homályossá tette a beérkező képet, így csak egy sötét folt jelezte, hogy a szikla majdnem teljesen elzárja a tovább vezető utat. Lassan körbepásztázva az üreget, csak sejteni lehetett az életlen képekből, hogy van némi szabad hely a szikla egyik oldalán a perem és az akna fala között, de lehetetlen volt a felvételből megállapítani, hogy ez elegendő lesz-e a cső továbbvezetéséhez. Minden esetleges hibás döntés végzetes lehet, ezért Shon és Dave úgy határoztak, le kell ereszkedni az üregbe és egy apró robbanótöltettel legalább a szikla peremét le kell hasítani, hogy a szabad terület mindenképp elegendő legyen a szívócső leeresztéséhez.
- Gondolod, hogy rá tudsz venni valakit erre a hajmeresztő mutatványra? - kérdezte Shon, a hangsúlyban már a választ is megadva.
- És te, gondolod, hogy van választási lehetőségünk?- Dave elszánt volt arra, hogy jelentkező hiányában, - a vészhelyzet adta hatalmával élve, - kijelöljön valakit, akár kényszerrel is. - Minél tovább tétovázunk, annál nagyobb gőz lesz az üregben, és annál jobban csökkennek az esélyeink, hogy eredményes legyen a robbantás. Vakon nem lehet a töltetet elhelyezni. Az idő most nem nekünk dolgozik, úgyhogy én leküldöm Julest. Ő robbantási szakember, ha valakinek, hát neki sikerülhet!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.