Cs. Nagy László: Sópiramis 22
- Az istenit, hogy a legegyszerűbb dolgok jutnak az ember eszébe a legkésőbb! Hordasson sótömböket az akna szélére, legalább tízet, én addig még átnézem az anyaglistát, hátha van még valami, amivel gyorsíthatnánk egy kicsit a dolgot! - utasította a műszakiak irányítóját, majd a számítógépen keresgélni kezdett a raktári anyagok között. POLITERMOLYN.
- Ez az! Ez kell nekem! - csapott öklével a levegőbe, mikor rábukkant a nem épp veszélytelen anyagra. A Politermolyn, egy porított vegyi anyag volt, amellyel az acélcsöveken elvastagodott jeget lehetett gyorsan eltávolítani. Agresszív, maró és hőtermelő képessége miatt Shon úgy ítélte meg, a sóhoz keverve felgyorsítja az olvadást és lényegesen hosszabb ideig tartja olvadt, vagy legalább is kásás állapotban a jeget.
A kráter mellett már ott sorakoztak a közvetlenül a préselőből odaszállított sótömbök, melyeknek felülete még nem volt bevonva védőszilikonnal. A hatalmas hernyótalpas szállítójármű kis hófelhőt kavarva fékezett a kupola mellett és máris kezdték lerakni a Politermolynt tartalmazó, ötven kilós zsákokat. A daru, készenlétben állt arra, hogy a gémre szerelt speciális csörlő segítségével a mélybe eresszen négy embert, akik a kiemelőkötelek rögzítését végzik majd. Vele szemben egy másik darut is felállítottak s két gém között felszerelt traverz közepén átvetve már ott lógott, a hetven tonna terhet emelni képes csörlőmű, hatalmas akasztóhorga. Minden készen állt a nagy feladatra, csak Shon utasításait várták.
- Mehet a só, Uram? - kérdezte Chris Logen, aki az akció műszaki koordinátora volt.
- Kezdjék! Minden sótömb után két zsák Politermolynt! - szólt az utasítás.
Ahogy a hatalmas sótömböket a kráter fölé emelve a mélybe dobták, pár pillanat múlva hatalmas visszhangzó robaj jelezte, hogy szétfröccsennek a talapzat jegén. Két zsák követte a sótömböt majd így folytatódott, míg az utolsó zsákok is a mélybe zuhantak.
- Készüljetek, fiúk, negyed óra és mehettek! - Shon kissé idegesen adta ki az utasítást, hisz egyáltalán nem volt veszélytelen, amire ez a négy ember vállalkozott. Igazán nagy veszéllyel a két, hőszigetelt búvárruhába öltözött merülőnek kellett számolnia. Az ő feladatuk lesz a kásás olvadékban áthúzni az emelőköteleket a test alatt. A munka folyamán a búvárruha megvédi őket a nagy hidegtől, de mindig van olyan bizonytalansági tényező az ilyen merülések során, ami veszélyt jelenthet, amire nem lehet előre felkészülni. Mindannyian azon drukkoltak, hogy ezúttal elkerüljék az ilyen helyzetet. Az idő letelt és a darun megkezdődött az ereszkedés a mélység felé, a kampókra erősített emelőkötelekkel együtt.
- Kapcsolat rendben! - igazolták vissza mind a négyen, minden száz méteres süllyedés után.
A sisakreflektorok fényében sötét forma rajzolódott ki a kásásra olvadt jég alatt, amint leértek a kívánt mélységbe. Nehezen lehetett tájékozódni a sűrű masszává keveredett jeges olvadékban, ezért először a felszínen úszó darabokat igyekeztek félreterelni a terület közepén, hogy legalább a merülést megkönnyítsék.
Az egyetlen sisakra erősített apró kamera nem tudott nagy területet befogni, azért a vezérlőben, a monitoron egy állandóan mozgó kép jelezte, hogy a kamerát viselő igyekszik minden fontos mozzanatot rögzíteni és továbbítani. Az egyidejűleg végzett munka azonban elég kapkodóvá tette a feljuttatott képeket, így meglehetősen kevés információt nyújtott a lent folyó munkáról. Leakasztották a hatalmas horogról az emelőköteleket és elkövetkezett a legnehezebb feladat, mikor a két búvárnak át kellett úszni a test alatt, maguk után húzva a drótköteleket. Hogy elkerüljék a kötelek emelés közbeni elmozdulását, mágneses kengyeleket kellett elhelyezniük a kötél nyomvonalán, amelyek megakadályozták az oldalirányú csúszást. Számolniuk kellett az idővel is, mert a só és a Politermolyn hatására az oldalfalba fagyott rész is kezdett kilazulni s a hatalmas test szabad vége lassan lefelé süllyedt. Egyikük először egy felderítő merülést hajtott végre, hogy megállapítsa, a munkálatokhoz, valamint a biztonságos átúszáshoz elegendő olvadt terület van - e a test alatt.
- Minden rendben! - jelentette az irányításnak ahogy felbukott, és hüvelykujját felfelé mutatta. -Úgy hetven-nyolcvan centire olvadt át az alsó réteg! Nehéz benne mozogni, olyan sűrű, mint a méz!
- Ha nem biztonságos inkább ne kockáztassatok! - szólt fentről az utasítás.
- Minden rendben lesz! Megoldjuk! Ha már megtaláltuk, nem hagyjuk itt a kis aranyost!
Újra csak lemerült, most már az emelőkötéllel, társa ugyanekkor bukott alá az ellenkező oldalon, hogy félúton átvegye a kötél végét. Két másik társuk ezalatt a kötélen függeszkedve próbálta a munkaterület felszínéről elterelni a látást zavaró jeges masszát. Nagyon hosszúnak tűnt az a pár perc, míg ismét felbukkantak a sisakok a mélyből.
- Olyan mintha ragasztóban próbálnál úszni! - mondta egyikük ahogy kimászott, a víz alatti testre felkapaszkodva. - Egyik kötél rendben a helyén van! Mágneses rögzítés rendben!
A jelentés a fentieknek szólt és nyomában kisebb örömujjongás tört ki a teremben. Amíg a két búvár a következő merülésre készülődött, társaik a már elhelyezett kötél végeit a hatalmas horogra akasztották.
Ismét a feszült várakozás percei következtek, mikor a két sisak eltűnt szem elől. Hatalmas sóhaj szakadt fel mindenkiből a monitorok előtt, mikor másodszor is befutott a jelentés, hogy a kötél, rögzítve van a test alatt.
- Igyekezni kell, mert a massza egyre sűrűbb! Úgy látszik eddig bírta a Politermolyn!..................Feszítsétek elő a csörlőt! - adtak utasítást a kezelőnek, majd egy utolsó ellenőrzést követően: - Fiuk, irány fel!
A négy kötél elindult utasaival a nyolcszáz méteres útjára. Alig tett meg százötven métert a négy függeszkedő, mikor hatalmas robbanás hallatszott. A kásás, jeges olvadék vulkánként tört a magasba s a légnyomás úgy csapkodta ide-oda a kötélen függőket, mint a léggömböket. Hirtelen síri csend támadt az irányítóban és kint a kupola alatt.
- A rohadt életbe! Elszállt a töltet! - üvöltött Jules és úgy rohant ki a kupola irányába, mint egy eszement. Ahogy odaért, kikapta Logen kezéből a mikrofont : - Mi van veletek?! Szóljatok már! Van sérülés?!
Pár pillanatig néma maradt a vonal s fönt csak a himbálózó köteleket lehetett látni. Aztán megreccsent a vonal: - Jules, ha még egyszer szanaszét hagyod a szarodat, a seggedbe rúgok!...................Egyben vagyunk!.......Huuu ez egy kicsit meleg volt! És körhintát sem kértünk!
Nagy megkönnyebbülést jelentettek ezek a szavak mindenkinek.
- A kötelek rendben, na gyerünk most már fel innen!
A robbanás valamelyest még segítségükre is volt, mert kimozdította az akna falába ékelődött részt s a négy kötél együtt emelkedett a csörlőn függő hatalmas testtel.
Amint kihúzták a búvárokat és társaikat a kráter szélére, Jules nagy örömmel ölelte magához őket és mindannyian a kezüket szorongatták.-Szerencsénk volt, hogy nem akkor robbant, mikor alatta voltunk, de azt mondják a búvárok, a merüléshez szerencse is kell! - boldog felszabadult nevetés töltötte be a kupolát mikor a lapos, egy oldalán három ponton kicsúcsosodó korong felbukkant az üreg tetején.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.