Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Arthur Z. Balogh: Homokóra
Hertzsprung 63 professzor meglepte Moebiust. Annak ellenére, hogy már régen megszokta a több milliárd fényév területen szétszóródott emberiség legtöbbször lényegtelen és ritkán lényeges kérdéseit, néhány nano-pillanatig attól félt, hogy neuronjai rövidzárlat áldozatai lesznek.
— Ismételje professzor úr !
Hertzsprung 63 nem szokta meg, hogy ismételje parancsait. A világegyetem kutató-intézet, amit tíz éve vezetett, a mindenségben szétszórt Moebius alegységeit használta számításaihoz. A központi számítógép másodszor kapta meg a parancsot. «Számítsa ki a világegyetem formáját!»
Emberemlékezet óta a tudományos világ megegyezett abban, hogy a világminden-ség egy állandóan fejlődő, táguló buborék. Egyes tudósok már ki is számították, hogy né-hány milliárd év múlva a látható Univerzum teljesen üres és sötét lesz, mert nem lesznek csillagok. Mert a csillagok elmennek, eltűnnek, elmenekülnek egymástól eltávolodva.
Hertzsprung professzor, egy asztrofizikus család 63-ik leszármazottjának kételyei voltak. Anélkül, hogy valami elfogadható, tudományos magyarázatot találna, szent meg-győződése volt, hogy amit látunk, az nem más, mint az eltorzított valóság. A világűr hajlata keltette az eltávolodás benyomását. A valóságban a mindenség egy közös pont felé ment. A teória bebizonyítására adta ki Moebiusnak a hihetetlen parancsot.
Moebiusnak óriási munkája volt. Alegységei a nagyszámú csillagrendszerben kutat-ták a mindenséget, s így találtak újabb milliárd teljesen ismeretlen galaxist. Gyűjtötte az adatokat. A legtávolibb régiókba elküldött hatalmas távcsövek, ahol a csillagrendszerek láthatólag eltűntek, egy szürkeség képét közvetítették. Egy megmagyarázhatatlan szürke-séget.
*
A professzor a teremben várakozott. Moebius jelezte, a fejébe ültetett kommuniká-ciós kapcsolaton keresztül, hogy kutatásai sikerrel jártak.
— Van válasz a kérdésemre?
— Csak részleges válasz professzor. A részleges szó meglepő volt, mert Moebius soha nem használta. Mindenre volt válasza.
„Ezt találtuk!
Moebius hangja a fejében visszhangzott miközben nézte az életre kelt falképernyőt az elsötétedő teremben.
„ Egy ismeretlen csillogó szürke anyag formálja a mindenség határát 20 milliárd fényév távolságban. Áthatolhatatlannak tűnik, mintha egy energia mező lenne. Végtelen nagyítással, megmagyarázhatatlan vonalakat és formákat lehet kivenni.
A professzor nézte ezeket az absztrakciós vonalakat.
„ Tudjuk jól, folytatta Moebius, hogy a galaxisok sebessége eltávolodásukkal nö-vekszik. De ellentétben azzal, amit eddig hittünk, nem növekszik egyenletesen minden irányban. Valóban hajlott és a csillag szigetek összejönnek egy tölcsérben, ahol a sebessé-gük és tömegük olyan sűrűvé válik, hogy a fény képtelen elszabadulni.”
— Mint a fekete lyukak. — gondolta a professzor.
— Igen, de ez nem egy fekete lyuk, uram!
— Akkor micsoda?
— Fogalmam sincs! — válaszolta Moebius.
Ez a szó ismeretlen volt Moebius szótárában, s így Hertzsprung 63 professzor nem akart hinni a fülének.
„ Számításaim szerint, ilyen a világegyetem formája.”
Egy hatalmas tölcsérben fejeződő palack formája jelent meg a falon.
— Egy kiürülő palack? Gondolatai kifejezték a rémületet, amit érzett.
— Nem hiszem, hogy kiürül, uram. Azt mondanám inkább, hogy áttöltődik.
— Van rá bizonyíték?
— Nincs semmi bizonyíték. Ez csak egy feltételezés. A palacknyak a nagy vonzerő, aminek létezését már évezredek óta feltételeztük. Ezer fényév átmérője, amiben a galaxisok sűrűsége majdnem végtelen és majdnem fénysebességet érnek el, azt a feltételezést hagyja, hogy a mi világegyetemünk átömlik egy másik tér-időbe, ahol majd lelassul és megtalálja a kezdeti mozdulatlanságot.
— A big-bang előtti állapot?
— Így is lehet mondani.
— Ismeri ennek a feltételezett világegyetemnek a formáját?
— Igen uram.
— Mutassa meg! - parancsolta végtelenül izgatottan.
— Valami mást kell mutatnom előbb, uram.
— Mutassa!
Kezdetben semmit nem tudott megkülönböztetni. A csillogásban csak egy homályos árnyékot látott.
— Látja uram?
— Semmit sem, — válaszolta ingerülten.
— Bocsásson meg. Semmit nem láthat természetesen. Kicsinyíteni kell a képet.
Egy hatalmas szemgolyót látott. A fekete szivárványhártyát széles kékség ölelte kö-rül.
— Egy szemet mutat nekem?
— Igen uram, egy szem.
— Kint van, a mindenségen kívül?
— Igen uram, kint.
— Valaki néz bennünket?
— Igen.
— Te jó ég, Isten néz bennünket!
— Nem tudom uram. Isten vagy valami más. Egy világegyetemet betöltő szem néz bennünket. Ezt a szemet és a palack formáját felhasználva, ami egy tölcsérben végződik, s amin keresztül a világegyetem kiömlik, sikerült megformálnom a hozzánk csatolt másik világegyetem formáját.
A falon egy jól ismert készüléket látott.
— Ez egy…— tétovázva kereste szót.
— Nem téved uram. Egy homokórában vagyunk és néznek bennünket.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.