Szabó Jolán: Hóvirágok (2014. március)
Borotválkozik, tusol, felöltözik és rohan a konyhába reggelit készíteni. Forró csokoládé a rendelés, tejszínhabbal és csipetnyi fahéjjal a tetején, mellé pedig tejes foszlós kalács dukál, melyet meglangyosít a mikróban. Magának dupla adag kávét főz, és egy nagy szelet vajas kenyérre rádob három szelet felvágottat.
Asztalon a reggeli, ideje felébreszteni Szöszit, ha legkésőbb fél hétkor indulni akarnak. Óvatosan kinyitja a gyerekszoba ajtaját, ám az ötéves kislánya nincs az ágyban. Idegesen körülnéz, de sehol a gyerek. Annak reményében, hogy az összegyűrt ágynemű alatt bujkál a lánya, hirtelen mozdulattal felkapja a paplant az ágyról, megvagy, kiáltja, mindhiába, mert ott sem leli Szöszit.
- Megijedtél, Apa? – szólal meg háta mögött kislánya és nagyot nevet. – Nézd, már felöltöztem! – fordul meg a tengelye körül.
Krisztián is nevet, főleg magán, hogyan is gondolhatta, hogy a zárt lakásban eltűnik a lánya.
- Megmosdottam, fogat is mostam, ügyes vagyok, ugye? – ugrik oda apjához Szöszi és átöleli.
Felkapja apja és viszi a konyhába:
- Nagyon ügyes kislány vagy! Elkészítettem a reggelit, eszünk és máris indulunk.
- Velünk jön Vera néni is?
- Igen, érte megyünk, vár bennünket hét órára.
- Keresztmama ismeri Vera nénit?
- Még nem, de éppen ideje, hogy megismerje. Most egyél szépen, már meghűlt a kakaód. Langyos a kalácsod is, vagy készítsek neked is egy szendvicset?
- Köszönöm, nem kérek. Finom a kakaó. Még Anya sem tud ilyen finomat készíteni.
Jóízűen eszik Szöszi, egy falat kalács, egy korty kakaó.
- Mézessel is finom lenne. Apa, Keresztmama süt nekem mézest? Tudod, olyan kereket, aminek dió van a közepén.
- Nem tudom, kislányom.
- Süt. Biztos, hogy süt.
Nyomatékul bólint is hozzá a gyerek. Eddig valahányszor meglátogatták apja nővérét, mindig kapott mézest. Most is így lesz. Ez olyan biztos, minthogy egy hétig az apjánál lesz, utána meg újabb hétig az anyjánál. Már megszokta, ahogyan azt is, hogy Anyánál ott van Gyuri bácsi, Apánál meg Vera néni.
- Köszönöm, jól laktam – teszi le az üres bögrét, és a kalácsnak is csak morzsái maradtak a tányérján.
- Egészségedre, kislányom. Kérlek, amíg elmosogatok, légy szíves keresd meg a vastag kardigánod meg a dzsekid, mert kinn még hideg van. A papucscipőd helyett pedig vedd fel a bakancsod. Ellenőrzöm ám!
- De Apa! Már meleg van!
- Nincs meleg, csak süt a nap és becsapós. Indulás, mert teli az idő!
Igazi nő lesz, somolyog Krisztián az orra alatt, hiszen tisztában van azzal, hogy a tavaszra kapott új ruháiban akar pompázni, csakhogy ahhoz nincs elég meleg. Készít három szendvicset az útra, üdítő is kell, három műanyag pohárral, mert egy óra múlva Szöszi menetrendszerűen ismét éhes lesz, Vera pedig szokása szerint, kihagyja a reggelit, és maga is azonnal megéhezik, amint a két hölgyemény nassolni kezd. Kosárba teszi az elemózsiát, s úgy rendezi, hogy maradjon hely az ajándékoknak is. Sógorának konyakot visz, nővérének meg egy trendi sálat, melyet Verával közösen választottak ki a közeli plázában. Amikor megbeszélte Esztivel a mai látogatást, csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy esetleg a barátnője is velük tart, de nem maradhatnak ebédre, úgy készüljön, csak egy órát időznek.
Szöszi időközben teljesen átöltözik. Ha kardigánt és dzsekit is kell vennie, akkor kék szoknyában, piros, vastag harisnyában, fehér pólóban megy, ahhoz megy a piros kardigán és a kék dzseki. Apja nem tudja lebeszélni arról, hogy ne vegye fel a hófehér, vadonatúj sportcipőjét, mert sáros lesz.
Háromnegyed hétkor kikanyarodnak a lakótelepről, hogy a félálomban lévő város túlsó felén felvegyék Verát és nekirugaszkodjanak a száztíz kilométeres útnak.
Tíz perc múlva Szöszi elalszik a gyerekülésben. Krisztián fél szemmel figyeli lányát a visszapillantóból, és az autópályára érve nagyobb sebességre kapcsol.
- Komolyan csak egy csokor hóvirágért megyünk a nővéredhez? – kérdi Vera halkan, nehogy felébredjen a gyerek.
- Nem kell suttognod, ha alszik Szöszi, akár ágyút is sütögethetsz a füle mellett. Igen, csak egy csokor hóvirágért megyünk. Nagyapám ötven éve minden nőnapon azzal köszönti a nagyanyámat, és akkor sem hajlandó ezen változtatni, ha időközben védett virággá nyilvánították.
- Makacs ember lehet a nagyapád.
- Nem az, csak ragaszkodik a hagyományokhoz. Emiatt tart Eszti hóvirágot a kertjében.
- Szegény nagyanyád már unhatja, hogy mindig ugyanazt kapja.
- Ne hidd, nem az a lényeg, hanem az, hogy mindig ugyanattól, ugyanazt, ugyanazzal a szeretettel kapja, immár fél évszázada.
Vera mereven nézi az utat, miközben fejében a kocsi sebességével pariban száguldoznak a gondolatok. Huszonkilenc éves, az idén doktorál, és mielőtt kifutna az időből, jó lenne megtalálni az igazit. Még belefér egy gyerek, s utána a karrierjére koncentrálhat. Kedveli Krisztián nagyanyját, de igénytelennek tartja, aki beéri egy csokor olcsó hóvirággal, melyet jóllehet, hogy nagyapa anno a kertben szedett, amikor még vidéken laktak. Nem, neki igényei vannak, ennyire olcsón nem adná magát.
Felébred Szöszi, s azonnal enni kér. Krisztián megáll a következő pihenőnél, ahol csak mosdó van és a szabadban faasztal fapaddal. Letelepednek, és előkerülnek a szendvicsek. Éhes Vera, mert nem reggelizett, mégsem ízlik neki a felkínált vajas kenyér felvágottal, zöldpaprikával, inkább enne valami mást, amit a benzinkutaknál árulnak.
- Egyél Vera néni, mert azt mondta az Anya, ha rendesen eszem, akkor lesz kistestvérem. Te nem szeretnél kisbabát?
- Kislányom, ezt a kérdést nem illik feltenni – korholja az apja.
Vera elpirul, de nem szól semmit.
- Ha nem kéred a szendvicsedet, akkor megehetem? – csap le az elárvult elemózsiára a kislány. – Tudom ám, hogy nem a szendvicstől lesz a kisbaba, hanem az anya hasában nő. Ugye, Apa?
- Igen, Szöszi, igyekezz az evéssel, mert délre haza kell érnünk. Ebédre várnak Dédiék.
- Akkor csak két harapást eszem – csicsereg Szöszi, hiszen Dédike mindig finomat főz. Olyanokat, amelyeket Anya sem tud. – Ülj mellém, Vera néni, hoztam mesekönyvet, olvass nekem!
Krisztián ismeri kislányát, jól tudja, hogy kicsit féltékeny Verára, mert hármasban nem csak reá irányul a figyelem, de meg kell szoknia, hogy nem csak körülötte forog a világ.
Fél óra múlva már csengetnek Esztiéknél. Éppen otthon vannak nővére középiskolás gyerekei, akik leszedték a hóvirágokat és szép kis csokrokba kötötték. Egyet Nagyinak, egyet Dédinek, egyet keresztapjuknak, melyről nem tudják, hogy kinek is akarja adni Krisztián, ha nem adja oda azonnal Verának. A két nagylány kézen fogja Szöszit és megmutatják neki a kis jószágokat, az egyhetes kismalacokat, meg a kétnapos borjút, amely el sem mozdul az anyja mellől.
Krisztián a sógorával suskusol valamit, észreveszi Eszti, hogy valamit titkol a két férfi, de nem törődik vele, biztosan férfidolog, nem tartozik rá. Inkább mézessel, lekváros kiflivel és limonádéval kínálja Verát, aki csak egy kávét iszik, félti az alakját. Tűbe lehetne fűzi, olyan vékony, de majd szül egy-két gyereket és csak asszonyosodik egy kicsit, gondolja Eszti. Nem kérdez rá az öccsére, nincs rá mód, de az már jelent valamit, ha Szöszivel együtt elhozta hozzájuk a barátnőjét.
Dédiéknek levágott egy kövér tyúkot, meg a tömés alatti kacsákból a legkövérebbet, ami már megsül a maga zsírján. Öccsének csak süteményt pakolt, füstölt oldalast, sonkát és két szál kolbászt. Nem egy nagy szakács Krisztián, bár legutóbb elfecsegte Szöszi, hogy az apja egyre többször ténykedik a konyhában, ami jó jel, legalább nem csak félkész ételeket esznek.
A három unokatestvér kipirultan ér vissza a baromfiudvarról, kezet mosnak és nekiesnek a süteményeknek. Végre ehetnek, mert Eszti nem engedte nekik, hogy vendégek érkezéséig egyenek belőle, mert nem maradt volna a süteményből semmi. Szöszi egyhuzamban öt darab mézest megeszik, amikor Eszti megjegyzi, hogy csomagolt neki otthonra is, akkor aztán megnyugszik és hatodiknak már lekváros kiflit majszol.
Krisztián kihasználja az alkalmat, hogy félrehívja a keresztlányait és ajándék gyanánt adjon nekik egy-egy ötezrest. Ki tudja, mit kedvelnek a fiatalok, hiszen már lassan a saját ötéves lányának sem vehet semmit egyedül.
A visszafelé úton kicsit fáj Szöszi hasa, nagyon belakott a süteményekkel.
Dédi mama annyira meghatódik a csokor hóvirágtól, melyet Dédi papától kap nőnapra, hogy majdnem elsírja magát.
- Tudjátok, gyerekek, az első hóvirág csokrot a zakója belső zsebéből vette elő nagyapátok, mert szégyellte volna kézben hozni. El is hervadtak azok a szegény virágok, de azóta vigyáz rá, hogy fess legényként friss hóvirággal köszöntsön, minden évben.
Krisztiántól hatalmas bonbont kap, melynek dobozán színes gerberák virítanak, de nem marad el az élő virág sem, amely nem más, mint egy szép szál tulipán, tűzpiros cserépben.
Ebéd után Szöszit lefektetik, mert majd összeroskad a fáradtságtól, no meg attól, hogy degeszre ette magát. Dédi papa egy oldalt olvas fel neki a mesekönyvből, s máris egyenletes szuszogása jelzi, hogy elaludt.
- Jól van, kisfiam, menjetek dolgotokra, majd este visszajöttök Szösziért és itt is vacsoráztok.
Erre várt Vera egész nap, hogy végre kettesben lehessenek.
Krisztiánhoz mennek, ahol elsőként elpakolja a házigazda a nővérétől kapott élelmiszereket, egy csokor hóvirágot vízbe tesz, azt majd másnak átadja az édesanyjának, mert a szülei most éppen kirándulnak a barátaikkal. Betereli Verát a nappaliba, majd kivesz a hűtőből egy üveg pezsgőt, és ezüsttálcán teszi a dohányzóasztalra, két kristálypohár kíséretében.
Nagyot dobban Vera szíve, végre őt is köszönti a párja, még ha utolsóként is. Reméli, hogy nem hóvirágot kap, csakhogy Krisztián előhúzza zsebéből a hófehér szalaggal átkötött harmadik hóvirág csokrot és nem csak felköszönti, de egyben megkéri a kezét is.
Elsápad Vera, majd elvörösödik, átveszi a csokor hóvirágot és ugyanazzal a mozdulattal el is dobja.
- Hogyan képzeled? Megvennél egy csokor hóvirágért?
Krisztián meglepődik, mintha arcul csapták volna.
- Bocsáss meg, Vera, tévedtem! – suttogja, majd lassan felemeli a szőnyegről a csokrot, gyengéden az asztalra helyezi és kibontja a brillköves jegygyűrűbe fűzött, immár zilált hóvirágokat, s egyenként beleteszi azokat az egyik kristálypohárba.
Kibontja a pezsgőt, tölt magának, majd a hóvirággal teli másik pohárhoz koccintja:
- Köszönöm, hóvirágok!
Édes a pezsgő, jól is esik, kiissza az utolsó cseppig.
- Vera kedves, kikísérlek! Nincs itt semmi dolgod, ne fáradj! Majd kidobom a fogkefédet!
2603
orkutya - 2014. április 24. 11:12:02

Ütős egy novella, annyi szent! Nem véletlenül lettél vele első! Gratulációm!: Tibor Confused

2135
mami - 2014. április 01. 19:52:39

Kedves Yolla!

Szeretettel gratulálok a dobogós helyezésedhez!Rose

Ölellek: Jártó Róza

2693
doroty - 2014. március 28. 08:40:20

WinkMegtaláltam kire szavazok.Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.