Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.25. 00:05
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.24. 21:47
Kedves Katinka. Megjelent a Hangaszál című írásom második része. Köszönöm a kedves szavakat.

2019.05.24. 16:58
Kellemes délutáni pihenést kívánok szeretettel! Heart

2019.05.24. 16:00
Élmény, tapasztalat, kapcsolatok, hogy sikeres legyél! Várjuk jelentkezésedet! A szerzők írásait Holl Nándor színész előadásában hallhatjátok!

2019.05.24. 15:59
Egy hét múlva lesz 2 napos író kurzus rendezvényünk. Még 2 hely szabad, ne maradj le róla!

2019.05.24. 15:45
Folytatódik Így írunk mi! könyvsorozatunk. Az 5. kötet készül! Részletek a pályázatok rovatban!

2019.05.24. 13:16
Éva, javítottam a verssort.

2019.05.24. 12:24
Szép napot Mindenkinek! Olvasd a HM-t és közben a napsütést is élvezheted végre. üdvözletem Éva

2019.05.24. 12:20
Józsi! A versemnél az első szó lemaradt. Ha lehetne még javítani. "Megrozsdált". Valószínű nem másoltam be figyelmesen, bocsánatot kérek érte. Kösz... Bővebben

2019.05.24. 08:50
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Cs. Nagy László: Sópiramis 32
Az űrállomáson, a riasztást követő döbbent tehetetlenség után, Lin és Rob, megpróbálta összeszedni magát és számba vették a lehetőségeket, ami kiszolgáltatott helyzetükön esetleg javíthatna.
- Nem tudom az indítók miért nem lőtték ki őket a startot követően? Megoldódott volna legalább egy probléma a sok közül! - heveskedett Lin.
- Biztos, hogy számba vették ezt a variációt is, de valamiért elvetették. A programot nem sikerült megfejteni, így nem is sejthető milyen következményei lennének egy ilyen lépésnek............Itt nekünk kell valamit kitalálni!
- Igen. Igazad lehet. Azért van egy pár lehetőség.........Például együttműködhetünk a vendégeinkkel, aztán még együtt is működhetünk velük, és mit szólnál ahhoz a variációhoz, hogy működjünk együtt velük?
- Igazán nem gondoltam, hogy ilyen egyszerűen feladod!..........Valójában azt vártam tőled, hogy dühöngj, lázadj, kitalálj őrültnél őrültebb dolgokat, de belátom, igazságtalan lennék veled, ha ezt akarnám!
- Lázadni!? Te hülye vagy! Ezek most nem piknikezni jönnek, hanem hogy szétrúgják a seggünket! A francnak van kedve hősködni, mikor egy füstölgő dinamitrúd van a hóna alatt!
-.......................Igazad van. Nem szép, hogy tőled várom azt, amit nekem sincs merszem megtenni...................De talán éppen azért! Ha már úgyis mindegy!?...........Legalább elmondhatják majd rólunk, hogy mi mindent megpróbáltunk.- Rob hangján érezni lehetett, hogy számba vette a legrosszabbat is és bár szeretett élni, most először jutott eszébe, ha már mindenképp elkerülhetetlen, legalább ne adja olcsón az életét.
Lin valahogy megérezte mi jár társa fejébe és egyszerre tiszteletet érzett ez iránt az ember iránt, aki mindig tisztességesen, precízen tette a dolgát és távol állt tőle minden teátrális gesztus. Felé fordult a székkel, nézte egy darabig, aztán lassan magafelé fordította Robot a forgó üléssel együtt.
- Tudod Rob,....te mindig meglepsz valamivel. - zavartan elmosolyodott - Én nagyon be vagyok szarva.....Nem vagyok az a hősies típus. De ezt most el kell mondanom,.....igazán nagyszerű barát vagy....és tisztellek amiért neked legalább megfordult a fejedben,.....igazán.......tudd meg, hogy.....ha nem sikerül is, te hősként viselkedtél,.....jó, hogy a társad lehettem,.........képzeld, mindig arról ábrándoztam,.........hogy egyszer.........bejössz, míg zuhanyozok,........kikapcsolod a gravit és ott lebegünk,.....szeretkezünk,...... ketten.
- Lin, én.......
-Ssss. Jobb ha nem mondasz semmit,.....örülök, hogy legalább ezt volt merszem elmondani.- megmarkolta a meglepett Rob mellén az egyenruhát és magához húzva megcsókolta, olyan hosszan és szenvedélyesen, ahogy már régóta szerette volna.
Mindketten zavarban voltak a történtektől. Rob csak bámulta Lint, aki idegesen babrált a műszereken, mintha fontos dolga lenne velük. Aztán Lin felállt, nyújtózott egyet, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga ebben a helyzetben és ahogy megszólalt, újra a régi, flegma, magabiztos nő volt.
- Talán nekiláthatnánk! Mindjárt dokkol a küldemény! - mindkét kezével a pultra támaszkodott - Ha velem akarsz lépést tartani, kösd fel a gatyát öregem, mert előbb kiherélem ezeket a barmokat!
- Ne hamarkodd el.......
- Elhamarkodni? Űrszemetet csinálok ezekből a szarzsákokból! Gyerünk, el kell tűnnünk innen!
- Gondold át....
- Rob, ne szarakodj velem, átgondoltam és gyerünk!...........Nem hagyom, hogy tönkretegyék az álmaimat!- a zuhanyfülke ajtajára csapott és kedvesen megjegyezte - Szükségünk lesz még erre a zuhanyra.............De most, ahogy dokkolnak, lődd ki az egyik menekülőkabint!
- Figyelj, én.......
- Azt mondtam, lődd ki és tűnjünk innen!
- Lin, nem.....- a kijelző éppen a dokkoló fázist jelezte.
- Lődd ki azt a kurva kabint Rob és tünés!- A tétovázó Rob mellett odaugrott a kapcsolóhoz és ököllel hatalmasat vágott a startgombra. A menekülőkabin levált az állomásról, és elindult a Föld felé, üresen. Lin megragadta Rob vállán a ruhát és ügyet sem vetve a kétségbeesett tiltakozásra, magával rángatta a régi, lezárt irányító felé.
- Nincs idő a szarakodásra, esélyünk sem lesz, ha megvárjuk, míg ezek kiszállnak! - dühöngött, miközben úgy rángatta az elképedt férfit, mint egy rongybabát.
- Engedj már el az istenért, mert kinyírsz mielőtt ezek megtehetnék! - tépte ki magát a lány kezéből.- Egyébként is, hova akarsz menni!? Nem tűnhetünk el nyomtalanul! Az lesz az első dolguk, hogy mindent átkutatnak!
A sötét átjárón, ami a régi, üzemen kívül helyezett irányítóhoz vezetett, Lin végre megállt, szusszanásnyi időt hagyva csak, hogy Rob kifújja magát és némiképp magához térjen. - Az egyetlen esély a lezárt irányító! Időt kell nyernünk, hogy felkészülhessünk! Ott legnagyobb a valószínüsége, hogy egy darabig észrevétlenek maradhatunk!.............Aztán majd meglátjuk.
Rob belátta, hogy visszaút már nincs, bármennyire is őrült ötletnek tartotta ezt az egészet, nem hagyhatja magára Lint. A félhomályban, tapogatózva jutottak el a szektort lezáró ajtóig, ahol egy pillanatra megpihentek.
- Csak tudnám, hogy fogjuk kinyítni? - mormogta Lin, miközben az ajtót vizsgálgatta.
- Hát ez jó! Ez tényleg nagyon jó!.................Kiugrunk egy ejtőernyővel és zuhanás közben azon tanakodunk, hogyan is kell kezelni!.........Te aztán tényleg elképesztő dolgokra vagy képes! - idegeskedett Rob és csak fokozta a feszültséget, hogy suttognia kellett.
- Na most mi van! Jó, erre nem számítottam! De te vagy a férfi és a filmekben mindig a férfiak azok, akik berúgják az ilyem ajtókat!
- Berúgni!? Tisztában vagy azzal, hogy milyen ajtó ez!? Ez egy légmentesen záródó, pneumatikus ajtó! Ezt nem lehet csak úgy berúgni!
- Jó, igazad van, nem gondoltam, hogy mindjárt az elején kénytelenek leszünk feladni, egy szaros ajtó miatt.........Van ötleted?
Miközben Lin beszélt, Rob alaposan szemügyre vette az ajtó zárószerkezetét és:
- Azt hiszem, he a nyomást el tudnám engedni a záróhengerekből, talán sikerülhet. - mondta és már meg is próbálta kézzel meglazítani a csatlakozókat.
- Ott a technikai panel. - szólt közbe Lin.
- Mi? Ne zavarj, inkább segíts!
- Azt akarok, ott a technikai panel, tele szerszámokkal! - Felelt s máris kinyitotta az oldalfalba lévő kis rekeszt, ahonnét kivett egy állítaható kulcsot és Robnak adta. - Ezzel talán könnyebb!
Társa bosszús arckifejezéssel, szinte kikapta a kulcsot a kezéből és óvatosan meglazította az egyik csatlakozót. A hengerben lévő levegő halk szisszenéssel jelezte, hogy a csatlakozó elég laza, ekkor gyorsan visszacsavarta, míg a sziszegés elállt. Ugyanezt a másik két hengeren is elvégezte, majd Lin-hez fordult.
- Kész, most már csak ki kell engednünk annyi levegőt, hogy a hengerekben maradjon valamennyi nyomás. - magyarázta, majd a középső henger csatlakozóját meglazítva, egy darabig hagyta a levegőt kiszökni. - Azt hiszem elég lesz! Próbáljuk meg!
Mindketten nekifeszültek az ajtónak és megpróbálták megmozdítani, de nem engedett.
- Még egy kicsit ki kell engedni. - javasolta Rob és a két szélső henger levegőjéből ismét halk szisszenéssel leengedett egy keveset. - Talán most.
Újra megpróbálkoztak a művelettel, de az ajtó alig mozdult egy keveset.
- Mi a francot kínlódsz annyit, engedd ki a levegőt és kinyílik! - suttogta türelmetlenül Lin.
- Ha már belerángattál ebbe a szuper akcióba, szeretném jól csinálni!...............Hagynunk kell a hengerekbe egy kis levegőt, mert anélkül nem marad zárva az ajtó és könnyen felfedezhető! - okította Rob kissé mérgesen a társát, miközben ismét kiengedett egy kis levegőt a hengerekből.-Próba. - mindketten belekapaszkodtak és az ajtó, nagy nehézségek árán, de résnyire tárult.
- Jó lesz. Most engedjük vissza.- szólt Rob és a csatlakozókat újra megszorította. A szerelőpanelt visszazárta, majd enyhén gúnyosan az ajtóra mutatott:
- Madam.
Kifeszítették épp csak annyira, hogy bepréselhették magukat a kis résen s az ajtó ismét szorosan bezáródott mögöttük. Az erőlködéstől teljesen kiizzadva rogytak le a kivilágítatlan fülkébe, majd kisvártatva Rob, egy apró keresőlámpával próbálta feltérképezni a helyiséget, ami teljesen ismeretlen volt mindkettőjüknek. Valami fényforrás után kutattak, amivel elfogadhatóbb körülményeket lehet teremteni a szűk helyen, de egyikük sem értett a régi, elavult berendezésekhez és nem akarták, hogy idő előtt felfedezzék őket. A kis lámpa fényénél próbálták meg kitalálni, melyik műszer mire is szolgálhat
- Úgy látom, az energiaellátást nem szüntették meg, de nem lenne jó ötlet bármit is bekapcsolni. A terhelésmérő azonnal jelezné a megnövekedett fogyasztást és kiderülne, hogy itt vagyunk. - suttogta Rob miközben azt kereste, melyik kapcsoló helyezné ismét üzembe a lezárt szektort. Hamar megtalálta a FŐKAPCSOLÓ feliratot az egyik gombon.
- Ez lesz az! Számba kellene vennünk, mire lehet szükségünk a továbbiakban. Jó részét ki kell iktatnom a pultnak ahhoz, hogy minimális legyen a terhelés.
- Nézzük mink van egyáltalán. Vil., VID., Tart. Energ., Kom., Bizt. Csat., van itt minden, csak energia kell. Ki tudnád iktatni a világítás egy részét? - Kérdezte Lin, miután már végigböngészte az összes kapcsolót.
- Legalább is megpróbálhatom.
A keresőlámpa fényénél kitapogatta a világítótesteket, majd a burkolat eltávolítása után egyszerűen kiszabta a vezetékek közül az egyiket. Egyedül a vészvilágítást hagyta érintetlenül, majd figyelmeztette Lint.
- Ellenőrizd az összes kapcsolót! Ne legyen egy sem bekapcsolva!
Miután meggyőződtek az összes kapcsoló állásáról Rob a főkapcsolóra tette a kezét.
- Remélem nem a terhelésmérőt nézik éppen! - és elfordította a kart.
Egy halk zümmögés és némi vibrálás után a vészvilágítás halvány fénye pislákolt a rémesen szűk kis kabinban.
- Jjjjjji! Fantasztikus vagy! - lelkendezett Lin, mint egy igazi gyerek.
- Ssss! Ne lelkesedj túlságosan, a neheze még ezután jön.
- Én akkor is állati büszke vagyok rád. - suttogta Lin sokat sejtetően, mialatt közelebb araszolt Rob-hoz a félhomályban és szenvedélyesen a nyaka köré fonta karjait.
Ahogy összeölelkeztek megszűnt körülöttük az állomás, csak ők ketten léteztek a világűrben, mint magányos csillagvándorok. Ez a szűk kabin hirtelen maga volt a boldogság, leolvadtak a falak, eltűntek az ósdi műszerek, nem létezett a veszély sem, amit az idegen jövevények jelentettek még pár perccel ezelőtt. Lin átölelte combjaival Rob derekát. Ahogy csók közben lehunyta a szemét és lassan körbefordultak, elképzelte a nagy kékséget, amit a kis nyíláson keresztül látott maga alatt elterülni. Súlytalannak érezte magát ebben a rég várt ölelésben és legszívesebben soha nem hagyta volna el ezt a lezárt kabint. Hirtelen önzőnek érezte magát és azt kívánta, bár csak ne vesztegetett volna el annyi időt az életéből, hisz oly sokszor voltak már összezárva az állomáson, de valami mindig megakadályozta abban, hogy kimutassa valódi érzelmeit. Most azonnal szerette volna bepótolni, amit apró marakodásokkal elfecsérelt, - Micsoda marhaság. - gondolta, - Ezzel a vérnyomással most biztos nem repülhetnék. Felhőtlenül boldognak érezte magát, talán igazán először életében. Az a mámorító érzés kerítette hatalmába, amit a súlytalanság alatt szokott érezni. Nem volt mersze kinyitni a szemét, mert attól félt, hogy ez a lebegés hirtelen megszakad és visszahuppan a kínos valóságba. Így behunyt szemmel, ölelkezve, még a világűr is összezsugorodott, akkorára, hogy elfért volna valahol a kettejük szorosan összesímuló teste között. Rob megmámorosodva az érzésektől próbált valamilyen biztos támaszt keresni, hogy el ne vágódjanak mindketten, és ahogy lassan az irányítópultnak dőltek, egy furcsa hang ütötte meg a fülüket.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.