Cs. Nagy László: Sópiramis 33
- ....száguldottak el, mint a rakéta. He-he-he-he, pedig a kicsikével tudtam volna mit kezdeni!
Mindketten megmerevedtek a rémülettől, azonnal átvillant a gondolatukon, hogy mialatt ők egymásba feledkeztek, felfedezték a rejtekhelyüket. Idegesen kémleltek az ajtó felé, de semmi változást nem észleltek. Rob a pultra nézett és felfedezte a VID. kapcsoló jobb oldali részét, amit vélhetően Lin feneke hozott működésbe, mialatt csókolóztak. A kettős kapcsoló HANG része aktív állásban volt és az irányítóban zajló eseményeket hallhatták a közvetlen kapcsolatnak köszönhetően.
- Azért lásd be, nem minden nőnek van ilyen okos feneke! - suttogott Lin, attól tartva, hogy a kapcsolat másik végén hallható amit mind.
- Javíthatatlan vagy...............De igazad van. . - válaszolt Rob és lágyan végigsimított a lány arcán. Ez a váratlan fordulat, a javukra billentette a mérleg nyelvét, így legalább figyelemmel kísérhették a másik kettő tevékenységét.- Mi van, ha a monitor része is működik? Lehet, hogy szerencsénk van ?
- Talán meg kellene próbálni, nem hiszem, hogy nagy fogyasztásnövekedéssel jár. - javasolta Lin és kezét a kapcsolóra tette.
- Várj! Meg kell várnunk egy alkalmas pillanatot, mikor biztos, hogy másra figyelnek!
- Nem valami kényelmes ez a kis szálloda, főleg így, hogy a hölgyvendég távozott. He-he-he. - hallatszott a hangszóróból. - Felejted el a nőt, más dolgunk van! Csak húsz perc áll a rendelkezésünkre, hogy a tárlemezt kicseréld, úgy-hogy láss neki! - a hangsúly kétségtelenné tette, hogy ki a főnök a betolakodók között.
Rob és Lin feszülten figyelt minden apró zajra, amiből sejthették, hogy mi zajlik a központi irányítóban. A lány, kezét a kapcsolón tartva, fülét a hangszóró felé fordítva várta, hogy valami árulkodó mozzanat lehetővé tegye a képi kapcsolt kipróbálását. Pár perc némaság után, - A zsilipkamra. - suttogta, ahogy meghallotta a jellegzetes szisszenő hangot, - Most. - és felkattintotta a kapcsolót. Rövid vibrálás után, az apró monitoron megjelent az irányító képe, a mennyezetbe épített kamera jóvoltából, felülnézetben. Üres helyiséget láttak, majd egy pillanat múlva egy férfi került a látómezőbe és szinte teljesen a kamera alatt leült a pulthoz.
- Soha nem tudtam, mi az az apró kis buborék a mennyezeten. - suttogta a lány - De most legalább elkaphatjuk őket!
- Ne őrülj meg, nem kockáztathatunk semmit! Azt sem tudjuk van e náluk fegyver!
Lin felállt és Rob mögé lépett, - aki a monitort figyelte, - és hátulról átkarolta a nyakát.
- Drága, bízz a megérzéseimben......- megcsókolta a férfi fülét -Most már én sem akarok kockáztatni, de valamit tennünk kell, amíg egyedül van.......És különben is, itt nem húzhatjuk sokáig kaja nélkül! A kaja pedig ott van! - mutatott a monitorra.
- Mennyi idő, amíg a másik visszaér? - állt fel a székről Rob.
- Egy fél óra minimum, ha a munkát is beleszámolom.
- Talán elég lesz, de te itt maradsz! Majd én megpróbálok valamit.
- Rob, veled kell mennem........... Most már veled.
- Nem vitatkozunk! Maradsz!
-Tudod, hogy úgysem maradok, akkor meg minek erősködsz! Kell a segítség, kettőnknek nagyobb az esélye!
Rob tudta, hogy megint csak igaza van a lánynak és egyébként sem volt nagy verekedő, még sohasem kellett valakit ártalmatlanná tennie, főleg nem egy profit. Két kezébe fogta a lány arcát, gyengéden megcsókolta, - Vigyázzunk magunkra. - súgta a fülébe. Mindketten az ajtóhoz léptek és óvatosan nekifeszültek. Nehezen nyílt, de lassan kipréselték magukat a folyosóra. Rob leszerelte a szerszámos rekesz fedelét, valami alkalmas fegyvert keresett, ami növelheti az ütés hatékonyságát. Legcélszerűbbnek az állítható kulcs látszott, amit magához is vett. Az idő szorított, így a fedél visszaszerelésével most nem bajlódtak, hanem óvatos léptekkel elindultak az átjáróban az irányító felé. A félhomályban minden lépésnél ki kellett tapogatni az előttük lévő szakaszt, nehogy zajt csapjanak és kudarcot valljon a kísérlet már az elején. Ahogy az átjáró végéhez közeledtek, egyre jobban kivehető volt a terep a beszűrődő fénynek köszönhetően. Ott álltak az ajtó előtt és csak két méter választotta el őket a pult előtt ülő alaktól, aki nagy darab, izmos testű férfi volt, még a ruháján keresztül is látszott, hogy nincs híjján az erőnek. Észrevétlenül semmiképp nem lehetett megközelíteni, mert az ajtó nyitása mindenképpen zajjal jár. Rövid tanakodás után úgy döntöttek, most már mindenképp meg kell próbálniuk, de Rob a lány lelkére kötötte, hogy az átjáróban kell maradnia és ha veszélyessé válik a dolog, meneküljön vissza és zárja le az ajtót. Lin-ben először merült fel a gondolat, hogy elveszítheti a férfit aki oly rövid idő óta a szerelmet jelenti neki. Hirtelen zavarában mindent megígért, amit a másik kért, bár tudta, hogy képtelen lesz megtenni és magára hagyni Robot. A férfi szorosan megmarkolta a kulcsot, majd izzadt tenyerét a ruhájába törölte, nehogy elejtse a szerszámot. Fejével intett Lin-nek, hogy készen van, nyithatja az ajtót. Pár pillanat feszült csend következett és Lin megnyomta a nyitógombot. Az ajtó halk szisszenéssel kinyílt és Rob villámként vágódott az irányítóba. A zajra azonnal felugrott, az addig nyugodtan üldögélő hústorony és mielőtt Rob felemelhette volna a kulcsot, hogy lesújtson, hatalmas ökölcsapással mellbe vágta. A szerszám azonnal kiesett a kezéből és úgy vágódott az oldalfalnak, mint egy darab rongy. A megtámadott meglepően gyors volt hatalmas alkatához képest. Felrántotta a földről védekezni képtelen ellenfelét és két-három iszonyú ütést mért az arcára. Rob orra rögtön vérezni kezdett és a hatalmas ütésektől a szeme körül felhasadt a bőr. Próbált védekezni, de ekkora erővel szemben képtelen volt bármilyen ellenállásra. Lin elborzadva nézte az egyoldalú küzdelmet. Tehetetlenségében a düh feszült robbanásig tagjaiban. Berontott az ajtón és kétségbeesetten kezdte püfölni az ellenfél hátát, nyakát, fejét, ahol érte. Ütéseivel semmilyen meghátrálást nem volt képes elérni s a kétségbeesetten vagdalkozó Rob is csak akadályozta a küzdelmet. Ide-oda csapódtak a pult és a falak között, nekivágódva mindennek, ami az útjukba került. Lin körömmel esett a hústorony arcának mikor meglátta az alig felismerhető arcot, ami az előbb még Robé volt. Aztán hirtelen eszébe jutott az egyetlen megoldás, ami segíthetett a szorult helyzeten. Odaugrott egy kis rekeszhez és elővette a sokkolót, amit az esetleges bezártságtól megtébolyult asztronautákon kellett volna alkalmazni, ha kitör rajtuk a roham. A nagy darab izompacsírta nyakához tartotta a kis szerkezetet és megnyomta a gombot. Az áramütés úgy terítette le a nagy behemótot, mint egy kiscserkészt a lehajló faág. Összeránduktak az izmai és az ülésen keresztülvágódva, nagy huppanással elterült. Ahogy meggyőződött róla, hogy nem képes újabb támadásra, azonnal a zuhanykabin előtt fekvő Robhoz ugrott és próbálta ülő hejzetbe segíteni, a magatehetetlen testet.
- Úr Isten Rob! Mindjárt keresek valamit! Tarts ki! - és egy törülközőt húzott ki a zuhanyzóból, majd óvatosan törölgetni kezdte a férfi vérző, feldagadt arcát.
- Szszszszs! - szisszent fel, ahogy az arcához ért - Legázolt, mint egy buldózer........Úgy érzem, mint ha három fejem lenne........Ez a hústorony, egy kész obszervatórium! Láttam a csillagokat!
- Maradj nyugodtan, ne mozogj, megnedvesítem! - mondta Lin és a zárt kézmosóban vizet permetezett a kendőre. Óvatosan felitatta a vérfoltokat és minden törlés után, puhán megcsókolta a feldagadt arcot.
- Egy darabig azért ne nézz tükörbe! - nevetett fel kissé szomorkásan. - De még szerencse, hogy ezzel az ábrázattal más nő, rád sem nézne.- megölelte és szenvedélyesen megcsókolta Robot.
- Áúúúúúú!..........Ez így olyan, mint egy mazohista szeánsz!
-Jaj, ne haragudj! - és guruló kacagás tört ki Lin-ből.
- Segíts felállni, el kell tüntetni, mire a másik visszajön! - Rob kissé nehezen ejtette ki a szavakat az arcát feszítő duzzanatok miatt. Lin karjába kapaszkodva nehezen feltápászkodott, és a földön heverő kábelre mutatva azt mondta:
- Össze kell kötözni, mert ha magához tér lehet, hogy mérges lesz a fogadtatás miatt. - próbált elmosolyodni, de inkább csak fintorra sikeredett. Lin, a kapcsolók bekötéséhez használt kábelt a tehetetlenül fekvő izompacsírta kezeire hurkolta, majd szoros csomóval rögzítette, végül a lábaival kötötte egybe, nehogy képes legyen kiszabadulni. Épp azzal voltak elfoglalva, hogy az eszméletlen testet kivonszolják az átjáróba, mikor egy hang megszólalt mögöttük:
- Szóval mégsem menekült el a cicababa! Ennek igazán örülök, nem lesz unalmas ez a kis kirándulás!
Teljesen belefeledkeztek a hatalmas test elvonszolásába és közben a tárlemezt cserélő végzett a munkával. Egy nagy kaliberű, lézerirányzékú pisztolyt tartott a kezében, amit egyenesen Rob-ra szegezett, aki a fájdalomtól eltorzult arccal, védően Lin elé lépett.
- Nem okos gondolat, nekem a picikére még szükségem lesz! Jobb ha ellépsz előle, vagy mindkettőtöket átlőlek!
Rob, számolt ugyan a halál lehetőségével, mikor hagyta magát belerángatni ebbe a kalandba, de most, mikor valóban közel került hozzá, fagyos hidegség öntötte el sajgó tagjait. Iszonyú remegés és félelem fogta el, most már nem akart meghalni. A félelem feszültsége egyszer csak dühös idegességbe csapott át és mindenre kész volt, hogy megvédje a lányt. Üvölteni kezdett.
- Te szemét állat! Mielőtt megölsz, még űrhamut csinálok belőled, ezzel az egész kócerájjal együtt!
- Na, na na! Csak ne heveskedj, mert még idő előtt el találom sütni ezt a kis játékszert! - és Rob fejére célozva, feljebb emelte a fegyvert.
Rob, a nyitott zuhanyzófülke előtt állt és egyik kezével az ajtajába kapaszkodott, hogy lábon tudjon maradni. Ahogy kissé tapogatózva biztosabb fogást keresett, keze a nemrég felszerelt kapcsolóba akadt.
- Mit akartok még? Amiért jöttetek, már elvégezted! Van még egy kabin, azzal most még elmehettek!-javasolta Rob.
- Kistökös, ez úgy hangzik, mint egy fenyegetés! Nem volt elég, amit kaptál? Mindenképp ki akarod nyíratni magad, a nőd előtt? - és kibiztosította a pisztolyt.
- Várj, várj! Ne hamarkodd el! ...........Talán meg is egyezhetünk.
- Mi a francot akarsz te itt egyezkedni?
- Semmit, semmit, csak esetleg segíthetne a barátom maguknak. - szólt közbe Lin, mert érezte, hogy Rob valamiért időt akar nyerni.
- Kisanyám, a barátodra semmi szükségem ahhoz, amit veled tervezek! - és egy lépést előre lépett.
- Várj! Várj! - Rob védekezően tartotta maga elé, kitárt ujjakkal a kezét, mint ha az megvédené bármitől is. - Igazad van, lelőhetsz. Egyszerűen keresztüllősz, mint egy rongydarabot..........De valamiről elfeledkeztél!
- Miről, te nagyokos?
- Arról, hogy az űrben vagy!
A fegyveres értetlenül bámult rá, nem nagyon értette miről is beszél.
- Na és! Itt is ugyanúgy megdöglesz, mint a földön!
- Várj! Nem egészen így van!...........Az a fegyver, amit a kezedben tartasz, egy N68-as. Igazi nagyágyú. Azt jelenti nem vagy elég jó. Ezzel egy vak is mindent eltalál! Ezek szerint, te nem vagy elég jó egy finomabb pisztolyhoz!
- Ezzel szétlövöm a fejed, ha oda sem nézek!
- Az lehet, de mondok neked valamit! Mielőtt meghalnék, lesz az utólsó pillanatban annyi erőm, hogy felkapcsoljak egy kapcsolót, amin a kezem most is rajt van!.........És tudod mit jelent ez? - látta, hogy fogalma sincs a dologról. - Ez azt jelenti, hogy előbb halsz meg mint én!
- He-he-he! Rajta! Tegyünk egy próbát!
- Nem érted mi?.....Talán tartok egy kis előadást még neked űrfizikából! Az a kezedben egy ágyú. Ha lősz és én kikapcsolom a rendszert, az állomáson súlytalanság lesz és te a lövéstől úgy kenődsz szét a falon, mint egy rohadt paradicsom! - Rob érezte, hogy ellenfele elbizonytalanodik. - De ez még nem az összes szenvedés, amit el kell viselned! Ahogy összeesek, a kezem görcsben lesz a kapcsolón és lerántom magammal.! Ez a te esetedben iszonyú lesz! Ott lebegsz, mint egy marék szar, aztán hirtelen két és félszeresre nő a nehézségi erő .......úgy mállik szét minden porcikád ott ahol állsz, mint a lekvár! A golyóidat, ha lesznek még, ötven kilósnak fogod érezni! Nem a legkellemesebb érzés, ezt elhiheted!
Minden idegszála megfeszült a koncentrációtól, ahogy követte ellenfele legapróbb rezdülését is. A pisztolyos izzadni kezdett, lassan felfogta a hallottakat, de mindenre elszántan, továbbra is előreszegezve tartotta a fegyvert, enyhén remegő kezében.
Aztán eldördült a lövés. Rob összerezzent és ugyanabban a pillanatban a levagőbe emelkedtek, a támadó pedig iszonyú erővel vágódott a falnak. A golyó célt tévesztett és a víztartályt találta el. Sugárban kezdett ömleni a víz. Ekkor nagy erőfeszítéssel elfordította a kapcsolót és levágódtak az acél járófelületre. Ólomként nehezedett rájuk a gravitáció, minden testrészük iszonyatosan nehéz lett.
- Liiiiiiiiin..........Kap.......csold ki. - Rob csak nyögni tudott a fájdalomtól.
A lány, nagy nehezen, valahogy felkapaszkodott a zuhanyozó ajtaján és kikapcsolta a kapcsolót. Lihegve kapkodták a levegőt, ahogy ismét helyreállt a normális állapot.
A pisztoly ott hevert a földön a pult előtt, a támadó pedig, teljesen lehetetlen helyzetben, összegörnyedve ült a fal mellett, kezeit az ágyékára tapasztva. Halott volt.
Lin még mindig remegve leült Rob mellé és ölébe vette a fejét, szorosan magához ölelve. A fájdalomtól eltorzult arc, kissé kisimul ettől a kedvességtől, de még jó darabig nem tudott egyikük sem megszólalni.

- Rob. Jól vagy?
- Voltam már ennél jobban is, de túlélem. - nyögte ki nagy nehezen.
Lin megemelte a férfi fejét és a törülközőt óvatosan alácsúsztatva lefektette. Az orvosságos rekeszből elővett egy tablettát és egy kevés vízzel lenyelette Rob-bal.
- Ez majd segít egy kicsit a gravitációs terhet átvészelni.
Az iszonyúan összevert arc láttán majdnem elsírta magát, de aztán erőre kapott és egy másik, nedves törlővel leitatta a férfi arcáról csorgó véres izzadságot. Rob mondani szeretett volna valamit, de elájult. Részben az átélt fájdalmak, részben a tabletta enyhén kábító hatása miatt. Lin elővett valami szerszámot és pillanatok alatt megszüntette a még mindig sugárban permetező esőt a kabinban. Elfordította az ülést és fáradtan beleroskadt. Arra gondolt, hogy most már nem csak a szerelmet de az életét is Rob-nak köszönheti. Hálás volt ezért és tisztelte is társát a bátorságáért. Hosszú percekig ült mozdulatlanúl, aztán ő is bevett egy tablettát abból, amit Rob-nak adott. Kicsit megmozgatta fájó tagjait és egy termo-fóliával letakarta a halott férfit. A gyógyszeres rekeszből kivett egy tubust, nagy adagot nyomott a tenyerére a tartalmából és leheletfinom, simogató mozdulatokkal Rob arcára kente. Egy fehér maszk takarta el a sérüléseket és duzzanatokat, de nyugtató és regeneráló hatásától Lin azt várta, hogy némiképp enyhülnek a fájdalmak. Visszaült a pult mellé és az űrállomást behálózó kamerarendszerrel végignézte a szerelőfolyosókat, nem talált e valami szokatlant a két látogató munkája nyomán. Semmi rendellenességre sem bukkant. A D-szektort többször is átvizsgálta a kamerával, de semmi.
- Azt hiszem, be kell mennem megnézni, mit tettek oda ezek a disznók. - gondolta s már indult is, hogy beöltözzön, de Rob nyöszörögve magához tért. Odaugrott és ülő helyzetbe segítette.
- Hogy érzed magad?
- Pont úgy, mint akit mellbe, aztán pofánvágtak vagy egy tucatszor, aztán úgy csapódott a földhöz, mint egy hordó!
- Az jó. Baj lenne, ha másként éreznéd magad, kis hősöm!
- Hőőőős? Úgy tudtam a hősök mindenkit legyőznek....és mindig frissen borotváltak. Hát
engem most elgázolt egy kamion!
- Nekem így vagy jó, amilyen vagy. - súgta a fülébe Lin és megcsókolta. Az ő arca is fehér lett a krémtől és ezen jót derültek. Ebben a nevetésben végre feloldódott minden feszültség, ami a történtek alatt rájuk nehezedett.
Rob, kínlódva ugyan, de feltápászkodott: - Ideje tudatni a lentiekkel, ......mi a helyzet!
- Körülnéztem de semmit sem találtam. Valószínű, hogy tényleg csak a tárlemez cseréje miatt jöttek.
- Legalább ez megnyugtató. - Rob bekapcsolta a hívórendszert és bejelentkezett.
-Itt LUX! Jelentkezzetek. - hangja nagyon fáradtnak tűnt és az arcán lévő fehér masszával inkább lehetett volna egy bohóc, mint asztronauta.
- Földi bázis! Örülök, hogy hallom a hangodat! Ezek szerint a vendégek....
- Semmi gond velük. Jó fiúk...... Az egyikük halott, a másik meg épp alszik.
- Az istenért Rob, mondtam, hogy semmi külön akció!.....De ha már így van örülök, hogy ép bőrrel megúsztátok. Lin is jól van? - érdeklődött Henriksen.
- Igen, hálistennek.
- Megtudtatok valamit a céljukról?
- Nem nagyon volt idő eltársalogni velük, minden olyan gyorsan történt. Kicserélték a központi tárlemezt, aztán az egyiknek lövöldözés közben, támadt egy kis problémája a gravitációval........Valahogy .... felkenődött a falra.
- Rob olyan volt, mint egy oroszlán! - harsogott bele a mikrofonba Lin. - Nélküle már más jelentkezne ezen a csatornán.............Lent, mi újság? Van haladás?
- Sajnos semmi új, de az jó, hogy az állomás legalább a miénk........Hát pihenjetek egyet. Jelentkezünk, ha lesz változás idelenn. Vége! - ezzel Dave megszakította a kapcsolatot.
Az űrállomáson és a földi bázison ez volt az első nap, az ötös kód óta, ami olyan eredményeket hozott, hogy a személyzet legalább reménykedhetett a kedvező fordulatban.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.