Cs. Nagy László: Sópiramis 36
- Ja barátom, az élet produkál furcsa dolgokat! - válaszolt Colbeck és ismét elmerült a szarkofág vizsgálatában, remélve, hogy talál valamit, ami az ő szakterületét is érinti. Carlson, ahogy elhaladt a többiek mellett, megpillantotta a magára hagyott sisakot. Újra hatalmába kerítette az a furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, amit akkor tapasztalt, mikor levette a pilóta fejéről. Kezébe vette, forgatta, nézegette, de ugyanolyannak találta, mint ismeretei szerint, a földi megfelelői. Úgy játszott vele, mint egy igazi gyerek, aki először fogja a kezében az apja által készített nyilat. Próbálta elképzelni az érzést, amit a repülés alatt a pilóta, sisakkal a fején érezhetett, és mint egy játékosan a fejére tette. Megint hallatszott az a kis zümmögő hang és azt tapasztalta, hogy a sisak belsejében, kétoldalt valami lágyan a halántékához nyomódik. Egyáltalán nem volt kellemetlen érzést. Mintha valami érzékelők szabályoznák a fejmérethez alakítva a kis korongokat. Ahogy felhelyezte a sisakot, kezével lesodorta a sötét ellenzőt és legnagyobb meglepetésére teljesen élesen látott mindent az ellenzőn keresztül is. Gondolatain átvillant, mintha egy űrvadász-szimulátorban ülne és az ellenséges gépeket üldözné. Átfutottak agyán a célparaméterek,- Irányzék lefelé 30 fok! Tüzelek! - és ebben a pillanatban az egész hajótest kissé megremegett, hatalmas robajjal fúródott a külső jégmezőbe a fotonlövedék, amit a két külső fényágyú lőtt ki. Az űrhajóban egyszerre megélénkültek az eddig halottnak hitt műszerek és mindenki rémülten próbált menekülési utat találni magának. Pit, ijedten kapta le fejéről a sisakot, meglepetten látta a többiek rémült tekintetét és a kaotikus rohangálást. Ahogy lekerült a fejéről a sisak, a hajó műszerei ismét a korábbi állapotukat mutatták és nyoma sem volt a pillanatnyi életnek.
Meredten bámulták a többiek, minden tekintet azt kérdezte, mi volt ez?
- A kurva életbe!.............Van ezeknek fegyverük, nem is akármilyen! - hadarta Carlson. - Dr. Colbeck, ezt kereste, nem?
- Még szerencse, hogy nem a maga kézében volt eddig a hajó irányítása! Kevés túlélője lenne a dolognak! - szólalt meg első ízben Dagerti.
- Uraim, ne kezdjenek ismét vég nélküli vitába! - lépett közbe Osinaro professzor, - Tény, hogy a fiatalember, mindennek ellenére, sok dologban a kezünkbe adta a megoldás kulcsát.
- A laikus véletlen szerencséje! - mondta Dagerti.
- Az eredmény lényegét tekintve teljesen mindegy! - védte meg Pit-et, Osinaro professzor, - A rejtély kulcsa, tehát a sisakban van. Mit csinált, ami működésbe hozta a fegyvereket?
- Istenemre semmit! Egyszerűen csak fel akartam próbálni! - védekezett Pit.
A professzor elvette tőle a sisakot, és alaposan szemügyre vette.
- Ez teljesen ártalmatlannak látszik, ugyanezt állapítottam meg, mikor az előbb megvizsgáltam. Ha nincs ellenjavallat, magam is felpróbálnám.
Ahogy a fejére helyezte, a műszerek azonnal életre keltek a hajó belsejében. Az érzékelők a halántékára tapadtak és rögzítették a sisakot.
- Ez, így, önmagában nem jelent veszélyt, de úgy látszik mindenképpen valakinek viselnie kell, hogy a berendezések működjenek! - állapította meg a professzor. - Ez legalább valamilyen előrelépést jelent.. .........................Ez hihetetlen! - kiáltott fel váratlanul.
Gondolatai természetesen a zseniális műszaki megoldás körül kavarogtak és váratlanul a fejében megjelentek fontos információk a hajó elektronikus rendszeréről. Nem tudta megmagyarázni, egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra tudta őket. Lekapta az előbb felhelyezett sisakot és lelkesen magyarázni kezdte a többieknek.
- Ez fantasztikus! A teljes elektronikai rendszer,......hihetetlen megoldásokat tartalmaz! Ha csak a felére lennénk képesek, fantasztikus dolgokat tehetne az emberiség!
Carlson kikapta a kezéből a sisakot és még mielőtt bárki megakadályozhatta volna, újra a fejére helyezte. Már az előző balszerencsés próbálkozáskor az volt a sejtése, hogy a sisakot viselő gondolatai valamiképpen összefüggenek a történésekkel és most erről szeretett volna meggyőződni. Gondolatait a hajó vezérlésére koncentrálta és sejtése beigazolódott. Az agyában egyszerre töménytelen információhalmaz jelent meg, pillanatok alatt birtokában volt a rendszer működéséhez szükséges adatoknak. A hajó teljes belső felületén azonnal életre keltek a műszerek és megindult egy oda-vissza áramló információs kapcsolat Pit agya és a gép berendezései között. Rögtön megkapta a várva-várt adatot is. A gép semmiféle emberi értelemben vett computerrel nem rendelkezik. A teljes irányítást és vezérlést a pilóta és társainak fején lévő sisakon keresztül az agyuk végzi! A berendezések csak a felesleges terhelés kiküszöbölésére szolgálnak. A legtökéletesebb computer, az agy a teljes rendszer központja s a műszerek csak végrehajtják a gondolatok útján közvetített utasításokat. Pit azonnal megértette, hogy a jövevények nem hétköznapi teremtmények és földi ember nem képes erre a technikai szintre felfejlődni, még nagyon hosszú ideig. Leemelte a sisakot, óvatosan a szarkofágra helyezte és átszellemült arccal a rá bámulók felé fordult.
- A legnagyszerűbb computer vezérli az egész hajót és a teljes berendezést,......a pilóta agya! A sisakon keresztül, gondolati összeköttetés van a műszerek és a pilóta között, ezt segíti elő ez a furcsa kékes köd, ami képes az agy bioáramait felfogni és a bennük rejlő utasításokat közvetíteni. Bármi, ami gondolatban lejátszódik az agyban, egy szűrőn keresztülhaladva jut el a berendezésekhez, amelyek végrehajtják a kapott utasításokat. A szűrő, kiválasztja a feladathoz szükséges gondolatokat és egy megsemmisítő-tárolóba teszi a kósza fantáziaképeket, megakadályozva ezzel az esetleges baleseteket. Elegendő csupán rágondolni egy pályamódosítás koordinátáira és a kívánt pillanatban a gép végrehajtja.
- Hogy-hogy nem működött az ön esetében a szűrő, mikor elsült a fegyver? - érdeklődött Dr. Colbeck.
- Nem egészen tudom,….. de nem tartom képtelenségnek, hogy a küldetés előkészítése során számoltak egy esetleges ellenséges fogadtatással is, ami fegyverhasználattal járhat.
- Minden esetre, fejlettebb aggyal kell, hogy rendelkezzenek, ha a teljes repülési tervet a gondolatokkal képesek végrehajtani! - szögezte le Gordon professzor.
- Ezt a végére tartogattam, mint igazán meglepő információt. - mondta Pit, - A pilóta és a kétfős személyzet, agytérfogatának száz százalékát képes hasznosítani!...................Ők több mint emberek!.......Élő, értő, lélegző „computerek”. ......Bár sértő lehet ez a szó, de ez a legjobb hasonlat ami eszembe jut róluk! - osztotta meg a többiekkel Pit a legmeglepőbb felfedezést, ami a birtokába jutott.
Gordon professzor odasétált a másik két testhez és óvatosan levette mindkét alak sisakját. Ők is férfiak voltak. Osinaro professzor segített a szarkofágok felnyitásánál és hamarosan ott feküdt előttük e fantasztikus küldetés három résztvevője, akik ki tudja hány világot szeltek át hajójukkal, hogy erre a parányi bolygóra leljenek. Technikájukból és technológiájukból eddig megismertek, forradalmian újak voltak, még a tudós koponyák számára is, de mégis a legnagyobb talányt és meglepetést az jelentette, hogy a hajó utasai is látszólag a földi fajhoz tartoztak, ha némi eltérés mutatkozott is. Dr. Jensen és Dr.Korstein szerint nagy valószínüséggel más éghajlata lehet az ő világuknak, mert a rövid vizsgálat alatt a bőr pórusai merőben eltértek egy földi emberétől. Gordon professzor ezzel ellentétes véleményt fejtett ki, miszerint a bőrön mutatkozó eltérések az agyműködéshez szükségeltetnek és teljesen logikusnak hatnak, ha igazak Carlson állításai, hogy a teljes agykapacitás kihasználására képesek.
- Mint azt bizonyára tudják, az agyi tevékenység nagyrészt elektromos tevékenység is egyben. Ez a fajta tevékenység kimutatható már a mi műszereinkkel is. Képzeljék el, ha az agy a teljes térfogatát képes hasznosan aktivizálni! Nagyságrendekkel nagyobb agyi elektromos tevékenységet jelent egy földi emberéhez képest. Ez a fajta plusz teljesítmény, minden bizonnyal nagyobb elektromos hőteljesítményt is jelent egyúttal. Én ennek tulajdonítom a miénktől eltérő bőrszerkezetet. Egy intenzívebb párologtatással ellensúlyozni lehet az agy túlzott hőmérsékletemelkedését. Ha észrevették, a haj is lényegesen ritkább növésű, mint az,- ha jól ítélem meg a korukat - elvárható lenne ebben az életkorban. Ennél többet persze csak komoly műszerek segítségével leszünk képesek felderíteni.
- Teljesen logikusnak hangzik a doktor fejtegetése, de az életkor meghatározásához nem elegendő puszta ránézés. Bár a jég alatt eltöltött idő, bizonyos fokig lelassított néhány biológiai folyamatot, de a látottak teljesen eltérnek egy földi halotton láthatótól. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy a földi élet hosszát vegyük alapul velük kapcsolatban. Figyelembe kell vennünk, hogy jelenleg fogalmunk sincs, milyen távolságot tettek meg az űrben, míg a Földre értek.
Pro és kontra folytatódott az eszmecsere a tudósok között, de Pit-et ez nem nagyon érdekelte. Megint csak felemelte a pilóta sisakját és a hóna alá fogva körbesétált a hajóban. Feltette a fejére s mint mindig, most is alig hallható zümmögéssel igazodott a halántékához. Gondolatait a hajó szerkezetére próbálta koncentrálni és kis idő elteltével egyszerűen tudta a dolgokat, amire kíváncsi volt. Odasétált a jobb oldali nyitott szarkofághoz és az oldalán megnyomott egy alig kiemelkedő kis gombot. A többiek ügyet sem vetettek tevékenységére, tudományos elméleteikkel voltak elfoglalva. Egyedül Mrs. McNiel követte nagy érdeklődéssel amit csinál. A gombnyomásra megnyílt egy kis rekesz és a hajó belsejét elborító kékes köddel ellentétben, zöld fény áradt a rekesz belsejéből, valami lapos tárgyat megvilágítva. Pit önkéntelenül feltolta a sötétítő ellenzőt, mert azt hitte, nem jól látja amit lát, de ahogy a kezébe vette a rekesz tartalmát, rájött, hogy nem az érzékei csalták meg. Tenyerén, mint valami törékeny üvegtálat tartotta a lapos lemezt és a meglepetéstől dadogva mutatta Debnek amit talált.
- Te szent ég, ez lehetetlen! - kiáltott fel az újságírónő, amire mindannyian felfigyeltek.
- Ezt nézzék! - kiáltotta Pit is, miközben szinte letépte fejéről a sisakot. Úgy tartotta a bámuló tudósok orra elé a hihetetlen felfedezést, mint ha mesebeli kincset tartalmazó urna lenne. A meglepetés és a csodálkozás csendje szállta meg a hajót. Ha eddig kételkedtek is az idegen pilóták szándékait illetően, most ott feküdt Pit tenyerén a bizonyíték: A másik világból jött teremtmények fejlett, inteligens, békés szándékú vándorai a végeláthatatlan űrnek.
- Mióta vártunk már egy üzenetre az űrből, de mindig csak a rádióhullámokat figyeltük! Nem remélte senki, hogy ilyen kézzelfogható lesz a találkozás! - morzsolta a szavakat ajkai közt Derloo professzor. - Ezt az üzenetet 1972 - ben küldték el a földről egy szondával. Ha jól emlékezem a Pioneer- 10 volt a postás. Igazán, senki nem remélte, hogy valaha is megfejti valaki a kozmoszban ennek az aranyozott alumíniumlemeznek a tartalmát!
- Azt értem, hogy a lemez adatai alapján nekik nem volt nehéz ide találniuk, az ő technikájukkal, de mit kerestek nyolcszáz méterrel a jégmező alatt? Ha jól sejtem az a mélység nem mondható éppen fiatalnak! - érdeklődött Pit.
- Lezuhanhattak, belefúródhattak,! Annyi minden történhetett! Nem olyan nehéz elképzelni! - próbált meg bekapcsolódni a beszélgetésbe Deb.
- A hajó épségét tekintve, bármilyen ellenálló anyagból készült is, majdhogynem kizárható,
hogy egy lezuhanástól fúródtak olyan mélyre a jégbe! - magyarázta Debnek Derloo professzor, kissé tanárosan, látva, hogy az újságírónő hiányos ismeretekkel rendelkezik ezen a területen. - Bizonyára hallott már meteor-becsapódásokról! Ilyen mélységbe nem képes behatolni egyetlen test sem a jégrétegbe, pusztán amiatt, hogy lezuhant. Biztosan van valamilyen más magyarázata a dolognak!
- Az a réteg a föld múltjához tartozik. De mit kerestek ezzel a lemezzel a múltunkban, ha csak valamikor 72 után jutott a birtokukba? - kérdezte Henriksen.
- Hát ez fogas kérdés, de most már nem tartom lehetetlennek az időben való eltévedést sem. - válaszolt Dr. Colbeck.
- Ezzel a felkészültséggel és technikával? Ezt maga sem gondolja komolyan! - csattant fel Pit, - Ezek képesek a gondolatukkal gépeket irányítani és maga azt mondja, hogy beszart az órájuk! Egy pár millió évet késett? Ha ezt meg tudja valakivel etetni, akkor én beásom magam nyolcszáz méter mélyre és hibernálódok egy kicsit!
Valamennyien inkább Pit-tel értettek egyet, de senki nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a doktort. Mint máskor is, Pit állt elő a megoldással.
- Kell, hogy legyen valamiféle memória abban a sisakban! Talán mindent rögzített az út alatt és valahogy megtudhatjuk! - mondta és máris, mielőtt bárki megelőzhette volna a sisak felé nyúlt és feltette.
Próbálta a gondolatait összeszedni és a kérdéses eseményre koncentrálni, ami nem volt éppen könnyű feladat, annyi minden kavargott a fejében. Lassan, ahogy tisztultak a gondolatok, egyre több információ áramlott a tudatába és még a legvadabb elképzelések is eltörpültek amellett, amit megtudott. A többiek kíváncsian várták, hogy végre levegye a sisakot. Gondolatban találgatták, vajon kinek a véleménye áll közelebb az igazsághoz.
- Sok mindenben helyesen okoskodtak, de van, amiben merőben más a valóság, mint amit el lehetne még csak képzelni is.
- Mondja már, Carlson! - türelmetlenkedett Dave.
-Olyan biztos benn, hogy tudni akarja a múltat? Olyan biztos benn? - kérdezte vészjósló sejtést engedve Pit.
- A múlt a jövő bölcsője. Nem tudom mi lehetne olyan kellemetlen, hogy ne akarnék róla tudomást szerezni.!? - vélekedett Dave, és értetlenül nézett Carlsonra.
- Tegye fel ezt! - nyujtotta felé a sisakot, - Legyen magáé a döntés felelőssége! Minden amit tudni akar, vagy úgy véli tudnia kell, most már csak önön múlik! A tudás lehet segítség, de lehet korlát is.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.