Cs. Nagy László: Sópiramis 37
Dave soha életében nem rettent meg semmilyen kihívástól, de most, ahogy Carlson feléje nyújtotta a sisakot, valami megmagyarázhatatlan bizonytalanság lett rajta úrrá és kissé még önmaga előtt is kellemetlenül érezte magát. Volt annyira hiú, hogy nem utasította vissza a felkínált lehetőséget és lassan, mint ha félne valamitől, a fejére helyezte az idegenek által viselt tárgyat. A halk zümmögő hang kissé összerántotta idegszálait, de azonnal utána kellemes megnyugtató sugallat tolult agyába és minden feszültség egyszeriben szertefoszlott benne. Csak sejtette mit is kellene tennie, de fogalma sem volt -a már hallottak ellenére sem- hogyan működik ez az egész. Lassan letisztultak a gondolatai és próbált hangtalan kérdéseket feltenni önmagában s mintegy varázsütésre, tudta a kérdésekre a feleletet.
Kissé mókás volt, ahogy arcvonásai megváltoztak egyik pillanatról a másikra, amint az információk egymás után telepedtek meg tudatában. A hitetlenség és a döbbenet között változtak arcán a kifejezések, majd rövid idő múlva leemelte a sisakot és Pit felé nyújtotta.
- Igaza volt! Sokszor kellemetlenebb mindenre választ kapni, mint tudatlanságban maradni!
- Ezt csak az egyediségünkbe vettet tévhit mondatja most önnel, de ha elfelejti az emberi faj felsőbbrendűségét, meglátja, meg lehet barátkozni a gondolattal, hogy a kozmoszban nem mi vagyunk a csoda! - mondta barátságosan Pit, miközben azon töprengett, vajon a többiekre is ilyen hatással lesz e mindaz, amit megtudtak.
- Beavatnának minket is abba amiről itt olyan nagy filozófiai vitát folytatnak? - törte meg a kissé feszült csendet Deb.- Talán mi is tudunk valamit kezdeni az információval!
- Kezdeniiiiiii? Mi a szart tudna kezdeni azzal, hogy silány másolatok vagyunk csak!? Nem az evólúció intelligens csúcsterméke, hanem egyszerű, megalkotott, létrehozott gyártmányok!.......Csessze meg! Na? Most tud ezzel valamit kezdeni?! - Pit szinte magán kívül üvöltött, amit a többiek nem egészen értettek.
- Nem értem! - mondta Deb, Dave felé fordulva, de látszott, hogy idegesség uralkodik el rajta a hallottaktól.
- Nos, nem csodálom, mert nehéz is megérteni. - válaszolt Dave higgadt hangon, amivel a kissé elszabadult érzelmeket próbálta meg lecsillapítani, - Egyik pillanatról a másikra átértékelődött minden, amit eddig magunkról képzeltünk.................Valóban, hogy Pit szavait használjam, nem vagyunk az evolúció csúcsa. Megalkottak, megteremtettek bennünket.................És ők,.........a teremtők. - mutatott a szarkofágokban fekvő idegenekre............................A Föld múltjában, már jártak itt. Békések, okosak, intelligensek. Nem a természet hozta létre az emberi fajt, hanem ők............ Egy kicsit beavatkoztak az evolúcióba. Na nem nagyon, épp- hogy csak létrehoztak egy értelmes fajt.........Azt is csak úgy félig.....A föld fizikai adottságaihoz alakítottak minket. ....Kódolva vagyunk. Az agyunk működését, genetikai kódolással korlátozták a jelenlegire...............Úgy látszik nem merték megkockáztatni, hogy hozzájuk teljesen hasonlóak legyünk!
- Az emberiség naaaagy tetteit ismerve, el tudom képzelni milyen vadállattá váltunk volna egy ennél nagyobb teljesítményű aggyal! - vágott bele a döbbent csendbe Pit.
- A lemezt, nem megtalálták, hanem várták! - folytatta Dave, - Várták, mikor leszünk képesek arra, hogy üzenjünk esetleges más világok felé................És visszajöttek.
- Azt mondja, hogy az emberi agy is képes mindarra a fantasztikus teljesítményre, amire az idegenek képesek? - kérdezte teljesen izgalomba jőve Dr. Jensen.
- Ha a kódolás nem lenne, valószínűnek tartom. - helyeselt Dave.
- Nem mindegy, hogy kóddal vagy nélküle!? Így is túl nagy agya van az embernek! Mit számít az a kis kapacitástöbblet!................Mocskot, így is elő tudtunk állítani eleget! - Pit teljesen letargikus állapotba került és alig tudott magán uralkodni.
- Ez legalább némi magyarázatot ad az agykutatás tévútjaira. Ilyen irányban senki nem végzett kutatásokat. Inkább manipulálni, mint serkenteni igyekeztünk az emberi agyat. - szögezte le Gordon professzor.
- És mi van a jégsírral? Arra mi a magyarázat? - váltott témát Deb, hogy oldódjon kissé a felgyülemlett feszültség.
- Véletlen baleset.......A teljes expedíciós terv egy véletlenen csúszott el. 2003 volt az eredeti érkezési időpont. Egy fekete lyuk gravitációs érintőjét használták fel, hogy a hajót felgyorsítsák a kellő sebességre, ahol már lehetséges a tér-idő ugrás, de egy előre nem látott és kikerülhetetlen szupernóva robbanás, amely a hajó útvonalát érintette, belökte őket a kritikus határon belülre, a fekete lyuk gravitációs terébe. Átestek egy másik idősíkba és a jelenük, egyik pillanatról a másikra a múltunkká változott! A pilóta, a fénysebesség átlépését követő időrobbanáskor még memorizálta az eseményeket és megadta a pályamódosítás adatait, aztán meghalt..............A hajó automata navigációs rendszere lehozta őket, csak a kor nem volt már ugyanaz. Nem zuhantak le,.....csupán az idő jéggel temette be őket...........Ezért sértetlen a gép. A hajó teljesen automatán landolt és a jégmezőn rekedt, évmilliókkal ezelőtt.......A pilótának már nem maradt ideje, a halála előtt, hogy letíltsa a hozzáférési lehetőséget a memóriabankhoz...........Hát ennyi!- fejezte be Dave, és maga is megdöbbent a némaságon, amivel ezeket a híreket fogadták a tudósok.
- Minden esetre, érdekes magyarázatát kaptuk a Bibliának! - mondta Pit, - De még nincs vége a felfedezéseknek! Nézzék csak!......................Ha a szemük hozzászokik a sisak sötétítőjéhez, érdekes látványban lesz részük.
Osinaro professzor feltette a fejére és várta a sötét ellenző mögött, hogy bekövetkezzen, amit Carlson mondott.
- Ez tényleg lenyűgöző, fantasztikus!
Eközben Gordon professzor is felvett egy sisakot és hasonlóan áradozott a látottakról.
- Egy precízen megtervezett, nyomtatott áramkörre emlékeztet az egész! - vélte Osinaro.
- Ez igazán nagyszerű! Mint a legbonyolultabb idegpályák az agyban!...........Minden, mindennel összekapcsolva!........Remek!...Ez a ködszerű anyag valami ismeretlen biológiai idegszövevényre emlékeztet...............Ezek szerint, az ő agyukkal, a sisak nélkül is képesek a gép bármely részével kapcsolatot teremteni! ......Gratulálok barátom! - fordult Pit-hez, miközben óvatosan levette a szkafandert, - A maga agya, úgy látszik némileg fejlettebb mindannyiunkénál!
- Ez olyan nagy újság magának? Tudhatta volna már előbb is!...........Egyébként igaza van! Ez a köd, nem csak hasonlít az idegekhez, hanem az is! Biológiai anyag!
- Azt hiszem kezdem érteni, hogy működik ez a masina! - szögezte le Gordon professzor, majd újból felhelyezte a sisakot - Ha nem tévedek, mikor majdnem lezuhant, eszébe jutott, hogy akár le is eshetne ilyen magasságból. Igaz? Aztán miközben zuhant lefelé, az agya villámgyorsan kavargott és azt gondolta nem akarok leesni.
-Iiigen, valami ilyesmi.
Dr. Colbeck is szerette volna kipróbálni és Pit felé nyújtotta a kezét, de Pit idegesen kapta el tőle a sisakot.
- Ha ez az agyament fegyverkonstruktőr belenézhetne ezeknek az ölőszerszámoknak a titkába, nem hiszem, hogy a következő generáció túlélné azt!............Mr. Henrikesen!........Ezt ne engedje, mégis csak maga itt a főnök!
- Dr. Colbeck...................Azt hiszem ezt valóban el kellene halasztanunk, amíg többet megtudunk. ......Kérem!
- Én nem hiszek a, " ha nem lett volna " dolgokban Ha nem lett volna az atombomba, ha nem lett volna a..........Ááá ! Még mindig úgy beszélek, mint egy tudatlan tudós. Még mindig nem fogtam fel igazán, hogy nem a saját fejődésünk gyümölcse vagyunk, pusztán korlátokkal ellátott alkotások!..............Belátom, ennek tükrében teljesen érthető a kérése...............Rendben van.......De vajon mit kezd majd a világ ezekkel az információkkal?
- Ezt talán még ráérünk megemészteni............Itt lenne az ideje egy kiadós pihenésnek. Ma már eleget megtudtunk és ez, - mutatott a hajó belsejére, - nem szökik el!
Henriksen javaslata a legjobbkor hangzott el. Már túl nagy volt a feszültség a sok új ismeret és a felmerülő kérdések miatt.
- Azt hiszem mindannyian csak egyetérthetünk Mr. Henriksen javaslatával. - mondta Gordon professzor, - Egy kiadós alvás hejrebillenti a fáradt agyselyteket.
Lassan, szó nélkül kezdtek gyülekezni a hajó közepe mellett, de mintha tartanának attól, ami Pittel történt, senki nem akart elsőnek az alattuk tátongó mélység fölé lépni. Gordon professzor bizonyúlt a legbátrabbnak. - Gondoljanak arra, hogy szerencsésen leérkeznek és nem lesz semmi baj! - mondta, miközben besétált a kör közepére. A többiek, most már felbátorodva követték és leereszkedtek a jeges talapzatra. Mikor kiléptek a hajó bejáratán, borzongás futott végig rajtuk, ahogy a sarki hideg, aminek nyoma sem volt odabent, az arcukba hasított. Békés, nyugodt sötétség fogadta őket, csak a hangárból kiszűrődő fény szakította fel, a sarki éjszaka komor feketeségét. Osinaro professzor, mikor valamennyien kellő távolságra voltak a hajótól, rávilágított a csőre szerelt kis lámpával a fotoelemre és a hajó, lassan, méltóságteljesen ereszkedni kezdett lefelé, míg meg nem állt a jégen, bezárva az idegen jövevények űrkoporsóját.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.