Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.17. 10:00
Kedves Jzsi Éppen most értem el egy teljesen üres fiókot felhasználónév: goromba, jelszó: terbete12 Semmi egyebet nem csinálok, míg te nem szólsz... Bővebben

2019.06.17. 09:47
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.06.16. 23:29
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.16. 23:29
Az ÚJ Tollforgató cím: Bakancslistás történet. Ezzel a címmel, vagy tartalommal várjuk prózai írásaitokat.

2019.06.16. 18:37
Ma van az APÁK NAPJA! Boldog Apák Napját mindenkinek! Smile

2019.06.16. 17:11
Kellemes, enyhet adó estét kivánok. Éva

2019.06.16. 15:48
Szép napot. Heart

2019.06.16. 15:37
Drága Katinka! Gratulálok a pályázati nyereményedhez! Szeretettel....Bab
u Rose Rose Rose

2019.06.16. 15:26
Szép délutáni pihenést kívánok szeretettel! Heart

2019.06.16. 12:05
Kedves Józsi! Megkaptam az ajándék Holnap Magazin legfrissebb számát és a 2009-es Holnap Antológiát! Kösztönöm szépen!

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: LevaiAnna
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Müller Márta: Válaszút - 11. történet (2014. április)
Csöngött a telefon. Laura épp egyedül volt otthon, a kisfia lent szaladgált a játszótéren. Nemrég ért haza, a napi posta még ott hevert bontatlanul.
-- Szia, Laura! Ugye, jól ismerem meg a hangodat?
-- Szia, Edit! Ezer éve nem hallottalak! Mi van veled? Honnan tudtad meg a számomat?
-- Szerveznek egy húszéves érettségi találkozót, biztos te is kapsz majd egy levelet, abban van egy cím és telefon lista.
Laura a még fel nem bontott borítékokat nézegette:
-- Igen, úgy látom, meg is kaptam, csak még nem nyitottam ki…
-- Nem tudok elmenni oda, de arra gondoltam, talán összefuthatnánk valahol.
-- Igen, igen, az nagyon jó lenne! Van valami javaslatod? A hétvégén a fiam a volt férjemékkel lesz, nekem most a szombat is, meg a vasárnap is szabad még.
-- A most szombat délután nekem is jó lenne. Mit szólnál négy órához a Vörösmarty téren a cukrászdában?
Laura kicsit elnevette magát:
-- Akkor te sem fogyókúrázol mostanában! Ok. Ott leszek.

Szép napsütéses szombat délután volt. Laura valami könnyed, felszabadult boldogságot érzett, amilyet már régen nem. A gyerek jókedvűen ment el, kirándulni készültek az apjával kettesben, mert az apa második felesége a néhány hetes babával otthon maradt. Laurának szinte énekelni támadt volna kedve, előtted az élet, ez a mondat cikázott át többször a fején. Pedig a hétköznapjait nem a könnyedség jellemezte, sokat dolgozott, esténként igyekezett még tanulni vagy legalább beszélgetni a gyerekkel, s ő maga általában hullafáradtan került ágyba.
Azt hitte, ő ér oda elsőként a Gerbeaud-hoz, mert mikor gimnazista korukban találkoztak a barátnőjével -- Edit volt a gimnáziumban a legjobb barátnője -- szinte mindig ő volt ott a találkozóhelyen előbb. De most nem így volt, Edit már ott üldögélt egy kis asztalnál, egy kávé mellett.
Milyen öregnek néz ki! -- ez volt Laura első gondolata, hiszen már nagyon rég nem látták egymást. Vajon én is ilyen vagyok az ő szemében?
Köszöntötték egymást, majd Laura is letelepedett, s rendelt magának valamit. Igyekezett nem mutatni a meglepetését Edit ősz hajszálait látva.
-- Olyan furcsa, úgy tűnik nekem, olyan gyorsan ment el ez a húsz év, hogy észre sem vettük!
-- „Köröttünk már az Élet csörtetett“ -- emlékszel, hogy szerettük Adyt egy időben? -- Laura maga sem értette, hogy mi váltotta ki belőle ezt a versidézetekkel beszélést; volt egy ilyen korszakuk, de az már elmúlt, nagyon-nagyon rég.
-- Elragadott minket az élet. Talán hallottad, hogy évekig nem is éltünk itthon.
-- Mesélj! Furcsa, hogy úgy elszakadtunk… én nem is értem, hogy miért.
-- Nem akarsz előbb te mesélni magadról? Ha jól értem, elváltál? Programozó lettél, jól tudom?
-- Jól tudod. Elég jó állásom van. Szeretem csinálni, érdekes, és meg is kell, hogy éljünk belőle a gyerekkel.
-- Egy gyerek?
-- Igen. Egy. Nem jött össze több, pedig egy darabig még szerettem volna. Aztán jött a válás, s most már talán jobb, hogy csak egy gyerekkel maradtam magamra.
-- Jött a válás? Nagyon megromlott minden köztetek?
Laura ránézett Editre, kicsit furcsának találta a kérdezősködését, hiszen ő még semmit sem mesélt magáról.
-- Jött egy harmadik. Egy kolléganőm. Illetve, már csak volt kolléganőm. -- Megkavarta a kávéját. --Veled mi van? Te vegyésznek tanultál, úgy is dolgozol? Mikor mentél férjhez? Van gyereked? -- Laura igyekezett minél több kérdést feltenni, hogy ne a válásról beszéljenek.
-- Vegyész lettem, igen. Most egy nagy laboratóriumban dolgozom. Némi hátránnyal, mert néhány évet Amerikában voltam a férjemmel. Ő biológus. Ott adhatott elő az egyik egyetemen. Én meg azalatt otthon maradtam a két kis gyerekemmel.
-- Szóval, neked két gyereked is van! Csodás! Fiúk, lányok?
-- Egy kisfiú és egy kicsit nagyobb kislány. Alig egy éve jöttünk vissza.
Elhallgattak. Tulajdonképpen az lett volna a normális, hogy gyerekképek után keresgélnek a táskáikban, de Laura érezte, hogy valami nem stimmel. Ha nem is akarja mutatni, Edit nagyon ki van borulva.
-- Mi van veled? Tudod, hogy van már néhány ősz szál a hajadban?
-- Tudom. A férjem válni akar. Egy pokolban élünk már hónapok óta.
-- Egy válás még nem feltétlen tragédia, nézz rám! Olyan nagyon tönkrementnek nézek ki?
Edit keserűen elmosolyodott:
-- Nagyon jól nézel ki.
-- Te is hamar rendbe jössz majd, meglátod.
-- És a gyereked? Fiú, ugye?
-- Igen. A kisfiam is kezd már túljutni rajta. Volt néhány nehéz hónapom vele, az igaz.
-- Míg a válásotok elhúzódott?
-- Nem, szerencsére az nem húzódott sokáig. A férjemnek fontos volt, hogy gyorsan menjen, békében megegyeztünk, és gyorsan ment.
-- Hogy tudsz ilyen hidegen beszélni erről!
-- Hogy beszélnék? -- Laura kicsit felsóhajtott. -- Örülök, hogy túljutottam, úgy értem, hogy belül, magamban is lezártam. Mi értelme lenne bármi másnak?
Kis szünetet tartott.
-- Mikor azt látom, hogy a fiam öntudatlan nevet, mikor egyre többször úgy érzem, hogy ő is elfogadta magában ezt a „csonka családot”, akkor úgy érzem -- hogy jó.
Edit elkeseredett keménységgel mondta:
-- Én nem egyezem bele a válásba. Szó sem lehet róla.
Laura megdöbbent. Ez fel sem merült benne.
-- Mi az oka?
-- Egy harmadik, természetesen, egy harmadik. Egy ronda kis fiatal nőszemély, aki most szívesen beleülne mindabba, amit ketten összehoztunk. Csak nem gondolod, hogy hagyom!
Laura az ismeretlen két kisgyerekre gondolt. Milyen lehet azoknak, milyen lehet állandó veszekedésekben élni?
-- S a gyerekek? -- nem tudta, mit kérdezzen. Jól bírják-e a szüleik állandó vitáit, az állandóan feszültségekkel terhes otthoni légkört? Állást foglalnak-e apa vagy anya mellett?
-- Ők természetesen az enyémek. Mellettem állnak. Ők sem akarják elveszteni az apjukat.
Csönd.
Laura arra gondolt, milyen simán, milyen veszekedés nélkül zajlott náluk minden. Szemére hányja vajon valaha a fia? Miért nem „küzdött” az apjáért?
Lehetetlennek érezte az ilyesmit. Nagyon szomorúvá tette, mennyire másmilyen lett egykori barátnője. Mennyire azt érezte az természetesnek, hogy „küzdeni kell” a férfiért, az apáért, a gyerekekért, a vagyonért! Próbálta még megértetni a saját álláspontját, de érezte, hogy hiába.


Újabb húsz év telt el úgy, hogy Laura és Edit nem találkoztak. Nem találkoztak soha többet. A negyvenéves érettségi találkozó idején Laura már boldog nagymama volt, Edit pedig halott. Évek óta halott.
3920
lilapetunia - 2014. május 31. 20:07:26

Kedves Tibor!
Örülök, hogy olvastad a novellám.
A hozzászólásod vegyes érzelmeket keltett bennem.
Míg azzal egyetértek, hogy nagyon helytelen, hogy sokan nem figyelnek jobban a gyerekekre, van a soraidban olyan, amivel nem értek egyet.
Az egyik ezek közül a "szomorú történet" -ként értékelés.
Ugy látom, hogy nem a történet, hanem maga az élet, ami szomorú; a történet akkor lenne szomorú, ha reménytelenség csendülne ki belöle. A történet ezzel szemben pont azt kívánja bemutatni, hogy vannak megoldások, kulturált, emberi megoldások, de ezt mindig mindenkinek magának kell megtalálnia.
A másik, ami a szavaidban nem tetszett, ez a "fiatal tyúk" jellegü szexista kijelentés. Ha egy nö úgy beszél a férfiakról, hogy "agynélküli farokhordozók", azt ugyanúgy elítélem. (Még olyankor is, ha például az indiai eröszakoskodókról van szó, akiknek az emberségében bizony igencsak lehetne kételkedni.)
Ezek nem segítenek hozzá, hogy a gyerekek emberré váljanak.
Üdv:
Márta

2603
orkutya - 2014. május 31. 16:18:41

Szomorú történet, mert az emberek sokszor nem normálisak: a férfiak a fiatal tyúkokat hajkurásszák, sok fiatal csitri bele akar ülni a készbe, és megy a marakodás, veszekedés, miközben a gyerekekre gyakran senki sem gondol. Ez az nagy tragédia! Ugyanilyen felnőttekké fognak válni?
Tibor

3920
lilapetunia - 2014. május 24. 13:22:09

Kedves Imre!

Köszönöm a gratulációdat, örülök, hogy olvastál.
Bár alapvetöen egyetértek soraiddal -- hogy ez alkati kérdés is -- mégis, sokszor úgy érzem, jó lenne ha a konfliktus helyzetben levök kicsit ki tudnának emelkedni önmagukból. Konkrétan arra gondolok, hogy például a gyerekekhez való "hozzáférés"-böl (már maga a szó is rossz, ebben a vonatkozásban) milyen sokan csinálnak egyfajta "fegyvert", ahelyett, hogy a gyerekek érdekét tartanák a szemük elött.
Szeretettel üdvözöllek,
Márta

3659
bujdoso - 2014. május 24. 10:58:48

Kedves Márta!
Két különböző embertípust ismerhettünk meg írásodban. Ugyanarra a problémára kétféle embertől kétféle reakciót.
Ez alkati kérdés is. Egyikünk ilyen, másikunk olyan.
Gratulálok a megérdemelt győzelmedhez is. Imre

3920
lilapetunia - 2014. május 01. 21:39:51

Kedves Eva és Etel!

Tollforgató történet lévén, meg kellett hogy várjam a hónap végét, hogy megköszönhessem, hogy olvastatok és hozzászóltatok. Mindkettötöknek köszönöm.

Kedves Eva!
Különösen köszönöm az azonosulást -- a történet erösen életrajzi jellegü (csak a nevek mások).

Kedves Etel!
Valóban úgy érzem, nem állíthatunk fel általános szabályokat -- pl. csak az elengedés, vagy csak a ragaszkodás lehet jó -- hanem minden adott szituációban meg kell találnunk a lehetöleg mindenkinek jó (vagy legalábbis elfogadható) megoldást.

Szeretettel üdvözöllek Mindkettötöket,
Márta

3313
paltetel - 2014. április 30. 09:35:23

Nekem tetszenek a család életéről írottak. Az elengedést a túlzott ragaszkodást ügyesen mutattad be.
Üdv. etel

3392
lambrozett - 2014. április 15. 18:58:13

Tetszett az elbeszélésed, a más-más szemszögből bemutatott és a szereplők különféle meglátásait elénk vetítő (ekkor épp hasonló) élethelyzet. Bár a végén - mintha mindenki a "kiérdemelt" sorsát kapta volna - nagy az eltérés. Bizony, nem mindegy, hogy képesek vagyunk-e arra (avagy sem), hogy kisebb-nagyobb ügyeinket, problémáinkat kulturáltan és emberhez méltóan kezeljük.
Főképp, ha már gyermekeinkre is gondolnunk kell. Én Laurával tudok azonosulni. Smile Üdv. Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.