Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Farda József: Az órásmester (2014. április)
Valahol a világ végén, szűk, sikátoros kis utcában állt egy kis órásműhely. Ha beléptél az ajtaján megszólalt egy kis csengő. A félhomályos kicsiny helység sarkában mindig égő piciny lámpa fénye hívogatta a betérőt. Itt dolgozott egy üvegasztalkánál, görnyedt háttal az órák doktora. Az egyik falon, büszkén sorakoztak azok, akiket már meggyógyított a mester, egymást túlketyegve versengtek az idő kegyeiért. A másik oldalt a betegek vártak türelmesen a sorukra. Ki hinné, hogy ebben a mai világban, még meg lehet élni ebből, de szerencsére még sokan ragaszkodnak régi megszokott tárgyaikhoz. A sarokban elégedetten duruzsolt egy vaskályha. Szeretett itt, mert tudta, hogy mindig szükség van rá, és a gondos gazda soha nem hagyja, hogy kialudjon a tűz. Az öreg órás most lekapcsolta a villanyt: - Mára ennyi elég lesz. - dünnyögte az orra alá. Kinyújtóztatta a hátát és lassan az ajtóhoz csoszogott. Megfordította a táblát és bezárta az ajtót. A kis kirakathoz fordult, leellenőrizte az ott lévő órákat, majd a kályha melletti hintaszékbe telepedett. Ahogy gyengén meglökte a görbetalpút, melegség járta át a testét. Szeretett itt ücsörögni, kibámulva a gyér világítású utcára, ahol néha egy-egy imbolygó árnyék suhant át az ajtó előtt, küszködve a mindig szembefúvó széllel. A gondolatai most otthon jártak. Abban a kis faluban ahonnan nagyon hosszú, viszontagságos út után itt kötött ki a világ végén ahol már kihajolni is veszélyes. Döntést hozott, ma sem tudja, hogy jót-e, de akkor úgy érezte, máshol kell keresni a boldogság kék madarát. Megtalálta-e? Talán. Vagy mégse. Voltak jó és rossz pillanatok, szenvedés és öröm. Hálát adott az égnek, hogy édesapjától kitanulta a mesterséget, mert ez mentette meg, hiszen jó szakemberre mindenhol szükség van. Az időt pedig mindenhol számon tartják, mintha nem volna mindegy, hogy hány óra, hány perc, hány másodperc, ahol éppen áll a mutató. Eszébe jutott, hogy egyszer egy óratulajdonos elütve a várakozás perceit, úgy érezte, hogy mindenáron beszélnie kell, /pedig nem kellett volna/ ezt mondta:
‒ De jó magának mindig pontosan tudja, hogy mennyi az idő!
‒ Nem kedves barátom, az órás az egyetlen, aki nem tudja a pontos időt, mert nincs két teljesen egyformán járó óra. Melyiknek higgyek?
Lassan felállt és a keskeny lépcsőn felment a lakásba. Készített egy egyszerű vacsorát, majd felöltözködött. Ahogy kilépett a bolt ajtaján, bebújt a kabátja alá a hideg, metsző szél. Időtlen idők óta élt már itt, és még sem tudta megszokni soha ezt a barátságtalan vidéket. Az útja a sarki kocsmába vezetett. Azóta szokott ide amióta elveszítette párját, a kedvest, aki vele volt jóban és rosszban. Szüksége volt arra, hogy az alkoholtól felszabadult lelkek között másnak érezze magát. A hely nagyon hangulatos volt. Egy csigalépcsőn lehetett lejutni az alkoholmámor bugyrába, a több százéves pincébe, ahol hasonló korú berendezés és az ugyanennyi idős törzsközönség várta a betérőt. Leült a kedvenc helyére, már kérés nélkül hozták a sörét. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg valamelyest elfogadták a jelenlétét. Még ma is érzi, hogy igazán befogadni soha sem fogják, mindig jött-ment marad. Ahhoz, hogy valaki egy kocsmában teljes értékű tag legyen, ahhoz itt kell megszületnie. Ettől függetlenül kialakult egy törzsasztal, ahol az öregek kibeszélték a világ dolgait. Lassan elszopogatta a sörét, majd elbúcsúzott a többiektől. Nem tartóztatták, mert tudták róla, hogyha kiürül az az egy korsó sör, hazaballag. Csak ő tudta, hogy azért, mert már hiányoztak az órái a kéthangú ketyegésükkel /tik-tak-tik-tak/.
‒ Itt vagyok gyerekek. – lépett be a műhelybe, és nézett körbe szeretettel.
Régen ilyenkor még késő éjszakáig dolgozott, de most már egyre több pihenésre volt szüksége, hogy a holnapot is végigdolgozhassa. Felment a lakásba, felhúzta a kedvenc óráját, ami a hálószobája falán lógott az ágyával szemben. Ezt az órát még az óhazából hozta magával és igen nagy becsben tartotta. Régi, díszes kakukkos óra volt, gyönyörű faragásokkal, míves súlyokkal. Nagy szeretettel törölgette le róla a port, javítgatta, csinosítgatta. Amióta egyedül maradt, vele beszélte meg a mindennapjait.
Ezután csendesen lefeküdt és álomba merült. Volt egy visszatérő álma, most is ezt álmodta: egy szál klottgatyában szalad a réten mezítláb, beveti magát a virágok közé, és a felhőket bámulja. Hirtelen besötétül az ég, és vihar kerekedik, menekülne, de a szél olyan erős, hogy mindig a magas fűbe dönti. Érzi a félelmet, minden porcikájában remeg, úgy érzi, hogy itt a vég, nem menekülhet. Ekkor megjelenik egy gyönyörű fiatal nő, és a kezét nyújtja felé.
Itt megszakad az álom, soha nem tudja meg, hogy megmenekül-e vagy sem.
Egy pillanatra felriadt álmából, majd megfordult és újra mély álomba merült.
Már lassan hajnalodott, amikor egy adott pillanatban az összes óra megállt, majd egyszerre újraindult. Az öreg kályhában kihuny az utolsó parázs is.
‒ Drágám leugrok az ingaóráért az óráshoz, már biztos kész van! – kiabált vissza az ajtóból a férj. Jólesően gondolt arra a sörre, amit még előtte a kocsmában a gallér alá önt. Sietős léptekkel ér az óráshoz, ahol meglepődve látja a táblát, hogy még zárva. Zörget, rázza a kilincset, de semmi válasz nem érkezik. Beles az ajtóüvegen, de csak az órák néznek vissza rá szomorúan.
2135
mami - 2014. április 06. 16:13:43

Kedves József!

Jó volt olvasni történeted. Kellemes érzéssel megyek tovább.

Szeretettel: Jártó Róza

3659
bujdoso - 2014. április 04. 11:34:16

Kedves József!
Ma már nosztalgiával gondolunk az ilyen magányos , öreg mesteremberre. Tetszett az öreg órásműhely és lakói leírása.
Gratulálok! bujdoso

3920
lilapetunia - 2014. április 02. 19:41:41

Kedves József!
Tetszik a novellád. Szeretem az öreg órákat, és kicsit sajnálom néha, hogy az apró kis mühelyek korszaka végetért.
Az unokáinknak már fogalmuk se lesz egy ilyen mühely hangulatáról.
Szeretettel gratulálok,
Márta

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.