Fleiszig Rózsa: Ébredés (2014. április)
A titokzatos félhomály besurrant a csöppnyi szoba legrejtettebb zugaiba is...odakint pitymallott. A markáns férfiszag, könnyed női parfűmmel keveredve ölelt körül, jólesően elernyesztett. A rendetlenül szétdobált ruhák, az otthonosság érzetét keltették, egyben édes erotikát sejttettek. Valami, nagyon jó „dolog” úszott a levegőben. Megmozdultam, de még csukott szemmel fekve, álom és ébrenlét határán lebegve. Szerettem volna tovább húzni ezt a pillanatnyi kellemes érzést, hogy sokkal tovább ringasson hullámain. A szempillámon átszüremlő fény egyre erősebb, és bántóbb lett. Pár percig még próbáltam fogódzkodni az álomvilág szirupos mámorába, de nem sikerült...a film itt végleg elszakadt. Megadtam magam az ébredezés bágyadt, mégis sürgető hatásának, és rejtélyes félmosollyal számon, megindult kezem a szomszédos takaró irányába.
Az előszoba falán lévő falióra éppen hatot ütött. Hétköznapokon, ilyenkor már munkába indulok. Most vasárnap van -fogta fel agyam, azzal a rémületes érzéssel együtt, hogy a mellettem tekergőző, gyűrött takaró alatt sehol sem rejtőzködik a szeretett férfi teste. Döbbenten állt meg kutató kezem, hisz a puha - már kihűlt - pamut lepedő érintése is mellbe vágott, fájt. Még bennem volt a nem rég átélt, csodálatos éjszaka gyönyöre, mámora...nem akaródzott felébredni a mesevilágból, mégis olyan gyorsan röppent ki szememből az álom, mintha valaki űzné. Űzte is, a félelem. Mint, aki rúgóra jár, úgy pattantam ki az ágyból, holott előbb szinte megmozdulni is alig bírtam. Vitt a kétség, és egy halvány remény, a lakás többi helyisége felé.
– Hátha még itt van valahol? Csak épp mosakodik, vagy nekemkedveskedve,épp szép férfias álláról távolítja el több naposborostáját. Bizony éjjel, sok apró, éles, kis sikoly hagyta el ajkam a csiklandós, szúrós szakáll dörzsölése nyomán. Amikor kora este, váratlanul meglátogatott, még nem sejtettük a dolgok ilyetén alakulását, s hogy ez a tetszetős, és érintésre oly finom, puha arc-szőrzet, gond lehet, testünk egymásnak feszülésekor... persze a keserű folytatást még kevésbé! Az ember, ha szerelmes, nem gondol semmi rosszra. Olyan, mint egy gyermek, játékosan gondtalan, a nyilvánvalót sem látja meg.
- Vagy, épp nekem főzi a finom, meleg kávét, hogy szédítő csókja mellett, a forró feketével ébresszen? Ez az! Kapaszkodtam még mindig egy elfogadható magyarázatba, de nem lehet! A parányi főzőfülke felől semmi mozgás,vagy motozás apró zaja nem szüremlik be, ami erre utalna, és a jól ismert csábító illat sem tekergőzött, igen csak érzékeny orromba. Most már komolyan belém mart a kétség, és megformálódott bennem a kérdés: E L M E N T? Tényleg itt hagyott, mindenféle búcsú, magyarázat nélkül? Ez után az önfeledt, boldog éjszaka után hogy tehette? Ez képtelenség!
- Ismerjük be, a legtöbb férfi ilyen: egyszerűen elveszi amit kap, és nem érzi, hogy bármivel is tartozna cserébe. Nem igazán ismerik a női lélek rejtelmeit, akiknek egy szerelmes együttlét sokkal többet jelent egy fergeteges násznál. Nem is érdekli őket, csak buja vágyuk kielégítése a cél, egy újabb trófea,
Még egy próbálkozás a gardrób szekrény irányába terelt.
-Talán nem vitte el azt a pár beakasztott holmit, amit este, sebtében oda helyezett?De, bizony el...ott, csak az üresen ásítozó fogasok vigyorogtak rám. Még mindig nem hittem a szememnek, tébolyultan hajigáltam ki a szekrényből saját ruháimat, hátha mögéjük esve megtalálom a keresett ruhadarabokat. Persze, semmi. Hát ennyi volt!

Fogkeféje sincs a fürdőszoba polcán, csak az enyém árválkodot ott szerényen. Szemeimbe lassan gyűltek a megbántódás maró könnycseppjei. Kezdtem kétségbe esni, de egyben harag is dúlt szívemben, mélységes, fekete harag, már majdnem gyűlölet.
Egy autó állt meg a ház előtt. Az ablakhoz rohantam, hátha ő száll ki belőle! ( egy nagy csokor fehér rózsával) - talán azért szaladt ki a szomszédos virágboltba, hogy meglepjen kedvenc virágaimmal? Hát igen, az szép lenne, meseszép! Szó sincs róla, csak a szomszéd sietett megszokott, hosszú lépteivel,türelmesen rá váró asszonykájához. Hol tölthette az éjszakát? Merült fel bennem a kérdés... csupán egy kapaszkodó volt, halvány mentség, no, lám! más is félre lép.Mintha valami közöm lenne hozzá, vagy ez most nekem valami jót jelentene? Eszement nő! Már keresi a kifogásokat, a kiutat ebből a szorongatott helyzetből, ahelyett, hogy tombolva elátkozná a világot, és azt a pillanatot, amikor megismerte ezt a lelketlen, Casanovát. Elléptem onnan, a függönyt igazgatva, mintha csak szellőztettem volna, magamnak is letagadva, hogy várok valakit. Még mindig várom, pedig már minden világos. Itt hagyott, mint valamikor régen. Van annak, talán tíz éve is. Akkor sem értettem az okát, ma sem lettem okosabb. Mikor, és mitől lesz egy elhagyott nő okosabb? Örökös talány.
Kínzó gondolatok cikáztak agyamban: miért tette? Hova ment, és visszajön-e valaha?Aztán jött a jéghideg zuhany, a rideg valóságra ébredés, hiszen megmondta, már annyiszor megmondta, hogy ő nem lesz senkié, nem alkalmazkodik egyetlen nőhöz sem, ő szuverén és sérthetetlen. Neki, az arany kalitka is börtön, ha nincs állandóan nyitva az ajtaja, hogy akkor szállhasson ki, amikor neki tetszik. Amikor megunja, elege lesz belőle, senki és semmi nem tarthatja vissza... kiröppen, mint a madár, melynek mindennél többet jelent a szabadság. Úgy sétál ki a legjobban szeretett nő ajtaján is, mintha soha nem lett volna semmi köze hozzá. Még az emléke sem jön többé elő. Jó az ilyennek, kőből van a szíve.
- Hányszor elmondta! Én csak nevettem rajta, és sosem hittem neki...pedig 10 éve egyszer már cserben hagyott, elárult, megtagadott. Mégis azt gondoltam: badarság! Biztos, azóta megváltozott! Idősebb lett, felelősségteljesebb... különben is, ha nem szeretne, nem hiányoznék neki, messzire elkerült volna, mint eddig is tette. Ezt a barbárságot nem követné el soha többé senkivel. Ó! én,hiszékeny női lélek! Fontam tovább - magam előtt is hihetetlennek tűnő – rémülten cikázó - gondolataimat, amellyel csak még jobban kínoztam önmagam. Jól megvagyunk, szeretjük egymást, akkor miért menne el?Nem akartam megérteni, felfogni a nyilvánvalót...de elment, másodszor is bizonyítva hőn szeretett függetlenségét, és hogy őt nem birtokolhatja, tarthatja erővel vissza senki... talán, még egy gyermek sem!?Azt, sajnos sosem szültem neki. Az egészben, most ez fájt a legjobban, az elmulasztott puha, kedves kis jószág...szeretete, ragaszkodása. Ő mindig mellettem lenne, nem hagyna el sokáig, nagyon sokáig. Jaj, mit tettem? Elszalasztottam az egyetlen igazi érték, kettőnk folytatásának, örök összetartozásának zálogát, a mindenünk világra hozatalát. Vagy, az sem tartaná vissza? Mindig féltem az anyaságtól, bár igazából magam sem tudtam, hogy miért? Botor lény a nő, két dolog van a világon, amiért mindenre képes: az egyik, hogy ne legyen gyereke, a másik, hogy legyen. Én még ebben sem voltam olyan, mint a többi...lemaradtam az élet lényegéról, egyetlen igazi értékéről.Most ennek iszom a levét, de megérdemlem. Késő bánat! Egy ilyen hím sovinisztának igazából még szemére sem vethetem, hogy nem figyelmeztetett időben, hisz megtette. Jó ég! Mi lesz most velem? A lecsorduló könny arcomra fagyott.
Mire a nap delelőre ért, s fényével elöntötte az üresen ásítozó, szerelmi fészket, megtörve, magamba roskadva ébredtem rá: nincs tovább!Egyedül maradtam.

Fontaines,2014.március 30.
3920
lilapetunia - 2014. április 07. 09:23:38

Kedves Mami és Vadvirág,
Róza és Rózsa!
Örömmel olvastam a beszélgetéseteket, s remélem Vadvirág, most nem veszed zokon, hogy nem elsösorban az írásodhoz szólok hozzá.
Nagyon tetszik az, hogy milyen szépen, kulturáltan, indulatoskodás nélkül tudtátok megbeszélni a különbözöségeket. Jó lenne, ha példává válna, mert bár természetesnek és általánosnak kellene lennie, sokszor nem az.
Kedves Vadvirág, a novelládhoz. Hasonlóan vagyok, mint Róza, s nemcsak itt: gyakran azért nem szólok hozzá, mert "elteszem magamban", s próbálok másnap visszatérni, hátha másképp látom.
Igy vagyok most is, valami hiányérzetem maradt, amit nem tudok szavakba foglalni; de ettöl még sokan lehetnek, akik jobban ráéreznek.
Szeretettel üdv,
Márta

2135
mami - 2014. április 07. 07:40:07

Aranyos Vadvirág47!

Kérdezted, válaszolok. Én épp azokat at írásokat olvasom el többször amik valamiért nem fognak elsőre meg. Mindig abból indulok ki, hogy biztos bennem van a hiba. Ezért másnap, más hangulatban újra olvasok, és a következő nap is. Én is azt éreztem, hogy egy nagyon jó témát ragadtál meg, csak valahogy az érzés, amit ez a téma nyújthatna, nem jött át. De ettől másnak lehet egy nagyon kedves írás. Azt se feledd, hogy én csak egy ember vagyok, egy másik ember másként lát dolgokat.Rose

Ölellek: Róza

3933
vadvirag47 - 2014. április 07. 06:17:35

Kedves mami! Hát nem egy különleges, nagy téma...és az ízlések sem lehetnek egyformák. Én csak egyszerűen leírtam a tapasztalataimat, ebben a témában...az viszont érdekelne, ha annyira nem tetszett, miért olvastad el többször is? én csak azokat szoktam ízlelgetni, újra átnézni, amelyik írás valami miatt megfog, nem ereszt, azaz felkelti érdeklődésemet. Mindegy, most ez van. Remélem legközelebbi írásom tetszeni fog!
Köszönöm, hogy olvastál.
Vadvirág Sad

2135
mami - 2014. április 06. 16:19:17

Kedves Vadvirág47!

Mindig elolvasom az írásaid. Ezt többször is. Nem tudom miért, de nem találtam benne semmi fogódzkodót ami miatt azt mondhatnám, hogy tetszett. Pedig maga a téma nem rossz.

Szeretettel: Jártó Róza

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.