Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2017.11.25. 00:55
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2017.11.24. 22:46
Jó éjszakát kívánok! Angel

2017.11.24. 21:51
Szia Katicabogár Smile Nem aludnod kéne már? Cool

2017.11.24. 21:48
Szia Miklós! Smile

2017.11.24. 19:47
Szép jó estét mindannyiunknak! Smile

2017.11.24. 17:01
Kelemes estét kivánok ! Smile

2017.11.24. 13:55
Ó, de jó lenne Jégmadár!! Előbb is szólhattál volna... Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott! Sleepy

2017.11.24. 12:59
Szép napot kívánok mindenkinek. Amennyiben van kedvetek ma délután fél négytől Kőbányán az Újhegy sétány 7. szám alatt (Könyvtár mellett) Ari Fabr... Bővebben

2017.11.24. 12:12
Szép napot mindenkinek. Smile

2017.11.24. 10:03
Szép napot kívánok mindenkinek! Heart Miklós

Archívum
Felhasználók
Bakos József: ÚTON (2009. március)

Szakadt az eső, már második napja. A szürke felhők közül a Nap erőtlen fénye csak néha vetődött rá a viharvert tájra. Erős szél fújt, fákat, oszlopokat döntött az útra. Aki tehette, zárt helyre menekült. Bobbynak azonban nem volt erre lehetősége. Csak bandukolt lehajtott fejjel az út szélén. Hosszú kilométereket hagyott már maga mögött és alig állt a lábán, de ment előre. A távolban házakat látott. Ott talán befogadja valaki. Rendíthetetlen optimizmusa volt az egyetlen, ami még megmaradt neki.
Élete első néhány napja, anyja melegsége, már a múlté. Elszakították tőle, és azóta nem találkoztak. Amikor megpihent egy kicsit és álomra hajtotta a fejét, újra és újra átélte a boldog perceket. Szemei előtt megjelent a kis falu szélén álló roskadozó házikó. Benne a szegényesen berendezett szoba, ahol volt egy saját kis kuckójuk. Szakadt, de puha ruhák darabjai és egy fonott kosár, amibe éjszakánként összebújt két testvérével és anyjával. Boldogan dörgölőzött hozzájuk és amikor éhes volt, egy kis tejjel csitította korgó gyomrát.
Később, amikor már szemei is kinyíltak, megismerhette a ház legnagyobb lakóját, az öreg nénit, aki reszkető kezeivel olyan finoman tudott simogatni, ahogyan senki más. Ahogy cseperedett, egyre erősebb lett. A tejbe áztatott kenyérdarabkák nagyon finomak voltak, de a szalámivégek jelentették az igazi csemegét, amiket a szomszéd boltos kislánya hozott át minden nap. Ilyenkor az ő kis birodalmukat is meglátogatta és puszit is kaptak a buksijukra mindannyian.
Egy nap azonban minden megváltozott. Ébredésnél nem hallották a kedves csoszogást. Kosaruk felett nem jelent meg a ráncoktól sűrűn barázdált mosolygós arc. Nyugtalanul nyüszíteni kezdett, mire testvérei is rázendítettek. Édesanyjuk pedig hangos csaholással, ugatással tudatta, hogy baj van.

Bobby nem tudta, hogy mennyi idő telt el, mire nyílt az ajtó és fehér ruhás emberek léptek be rajta. Sietve távoztak, és magukkal vitték Joli nénit is. Ők pedig egy rácsos autóba zárva, idegen emberekhez kerültek, majd egy furcsa és hideg terembe, ahol körös-körül kutyák feküdtek, ketrecekbe zárva. Kicsik, nagyok, egyszínűek, foltosak, egyszóval, elég vegyes társaság.
Itt laktak jó néhány napot, vagy talán hetet. A szomszédos lakókkal összebarátkoztak, de az étel csapnivaló volt. Száraz, ropogós falatok és egy kis víz. Néha emberek is feltűntek, sétálgattak a ketrecek között. Ilyenkor szinte mindig elvitték egyiküket. Ezt a pillanatot várta mindenki körülöttük, csak ők nem. El sem tudta képzelni, hogy elszakadhat a családjától.
Azután mégis elérkezett az a nap, amikor ez megtörtént. Egyik reggel egy nagydarab fickó jelent meg. Hosszasan nézelődött és végül megállt az ő ketrecük előtt.
- Azt az izmos, erős kis kölyköt vinném el – mutatott éppen őrá.
Nyílt az ajtó, póráz kattant a nyakán és már vitték is kifelé. Próbált ellenkezni és kiabált, hogy hagyják békén, de hasztalan volt. Testvérei is morogtak, csaholtak. Soha nem felejti el az utolsó pillanatot, amikor még egyszer visszanézett az anyjára. Látta a szomorú szemeit, de mégis, mintha azt mondta volna neki ez a tekintet:
- Menj csak fiam! Hátha neked jobb sorsod lesz, mint itt és ne felejts el minket!
Hát nem lett jobb az élete. Egy ócska, összetákolt ólat kapott valami roncstelepen. Ezt kellett őriznie. Az új gazdája eleinte jól bánt vele, később azonban sokszor megverte. Részegen a kutyaól deszkáin és az ő ütlegelésével elégítette ki erőszakos hajlamait. Egyszer sikerült megharapnia, de azután még rosszabb lett. Korbácsot hozott és azzal ütötte. Érezte ahogyan a bőrcsíkok csattannak a hátán és a húsába marnak. A sós vér végigfolyt a testén. Sírt, kiabált, majd elájult a fájdalomtól. Amikor felépült és szigorú gazdája nem volt otthon úgy döntött, elég volt. Minden erejét összeszedve eltépte a láncát és megszökött.
Azóta úton volt. Rótta a kilométereket, falvakon ment keresztül. Néha megállt, élelmet keresett magának, vagy koldult valakitől, azután ment tovább. Valami megmagyarázhatatlan érzés hajtotta előre. Nem tudta hogy mi az, de úgy érezte, mennie kell!
Az esőt nem szerette. Alig látott a viharos szélben és fázott. A távolban azonban már látta a fényeket. Sok apró kis pontot az éjszakában. Érezte, hogy ez más hely lesz, mint ahol eddig járt. Futni kezdett és szíve hevesebben dobogott.
Amikor beért a városba, elámult a sok emeletes háztól, mert eddig csak kisebb épületeket látott. Észre sem vette, hogy elállt az eső. Csendesen ballagott a kihalt utcákon és miközben nézelődött, egy tágas térhez ért. Gondozott fű, padok, és fa játékok vették körül. Már nagyon fáradt volt, ezért lekuporodott egy pad alá és elaludt.

Gyerekzsivajra ébredt. Nem tudta meddig alhatott. Kinyitotta a szemét és érezte a szőrén, hogy valaki hozzáért. Régóta várta már ezt a pillanatot. Az ütések után ez volt az első alkalom, hogy a kéz, amely vizes bundáját simogatja, nem bántja. Egy szeplős, copfos kislány állt felette és mosolyogva cirógatta. A többiek csak távolabbról figyelték.
- Vigyázz Barbi! Lehet, hogy harapós – hallotta hátulról egy másik kislány hangját, de a simogatás nem maradt abba.
Felemelte a fejét, mire a kis kéz eltávolodott tőle. Hálás tekintettel nézett fel a csöppnyi arcra.
- Gyere kicsim! Hányszor mondjam még neked, hogy ne nyúlj idegen állatokhoz. Még összeszedsz valamit tőlük – lépett oda egy morcos arcú nő és kézen fogta a lányát, aki még hátrafordult és ránézett nagy kék szemeivel.
- Szia kutyus! Remélem megtalálod a gazdidat – mondta búcsúzóul és elsétált édesanyjával.
A többi gyerek is szétszéledt, így Bobby ismét egyedül maradt. Kimászott a pad alól és elindult az egyik utcában. Lehajtott fejjel sétált és azon töprengett: „Hogyan tovább?”
Egy nagy kert előtt elhaladva ismerős hang ütötte meg a fülét. Megállt, azt hitte, hogy csak képzelődik. A távolból azonban ismét hallotta a beszélgetést. A fa kerítés résein keresztül benézett a ház udvarára. Egy fedett teraszon néhányan üldögéltek az asztaloknál és reggeliztek. Megkordult a gyomra.
Szerencséjére nyílt a kapu és egy pántos nadrágba, gumicsizmába öltözött őszes hajú, bajuszos férfi lépett ki az utcára. Kinyitotta a postaládát és kivette a leveleket, újságokat. A kaput közben nem csukta be, így szabad volt az út előtte. Óvatosan beosont, végigballagott a füvön és megállt a terasz előtt. Arra gondolt, mi lesz, ha itt is bántani fogják azért, hogy engedély nélkül beszökött.
Besétált és körülnézett. Csupa idős férfit és nőt látott maga körül, akik csendesen beszélgetve ültek az asztaloknál. Nem messze attól a helytől ahol állt, ismerős arcot pillantott meg. A teljesen ősz hajú néni éppen becsukta a szemét, hogy egy kicsit pihentesse. Arcát sűrűn barázdálták a ráncok, a remegő kezében tartott villa pedig ütemesen koccant a tányérjához, amiben a rántottájának maradéka várta, hogy elfogyassza.
Közelebb ment és ismerős érzések rohanták meg. Fejét a néni oldalához dörgölte, majd az ölébe fektette. Az asztaloknál csend lett, mindenki őket figyelte. Csak feküdt a puha szoknyán és becsukta a szemét. Úgy érezte ismét otthon van a rozoga kis kertes házban, a fonott kosarában. Bundáját egy kéz érintette, amely úgy simogatta ahogyan senki más.
- Bobby! Kiskutyám! – hallotta a sírástól elfúló kedves hangot. Te meg hogy kerülsz ide?
Az ajtóban megjelent a szakállas férfi és csípőre tett kézzel nézte a jelenetet. Joli néni történetét itt mindenki ismerte. Ő, aki kertészként dolgozott ebben az idősek otthonában, többször is végighallgatta már. Meglepetten ácsorgott, kezeit tördelve.
Az asztaloknál mozgás támadt. Többen is közelebb mentek hozzájuk. Néhány bátortalan kéz végigsimított a fején és a hátán. Hosszú idő után, újra boldognak érezte magát.
Joli néni, könnyei között a másik ajtóban feltűnő magas, csinos, negyvenes főnővérre nézett és még mielőtt az megszólalhatott volna, azt kérdezte:
- Ugye itt maradhat. Kérem! – mondta és apró kis ráncos kezét ismét a kutya fejére tette.
A szőke nő zavartan megigazította fehér köpenyét, a kertészre nézett, aki csak mosolygott, majd a többi idős ember várakozó tekintetének kereszttüzében csak annyit tudott kipréselni magából:
- Tulajdonképpen itt is szükség van egy jó házőrzőre.
Kitörő tapsvihar fogadta a mondatát és Bobby tudta, hogy most már jó kezekben van. Útja itt véget ért. Ismét otthonra talált, és ki tudja, egyszer még az is lehet, hogy anyját és testvéreit is viszont láthatja. Hiszen az élet mindig, mindenki számára tartogat meglepetéseket…

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
227
kondrakati - 2009. április 02. 14:44:59

Remélni sem mertem, hogy ilyen jó vége lesz a történetnek, ezért most nagyon örülök és gratulálok e csodálatos alkotáshoz!

499
magyareszter - 2009. március 29. 14:53:59

Kedves Józsi!
Nagyon-nagyon szép a történet és persze a leírása is. Igazán csak gratulálni lehet hozzá!
Ráadásul nagyon szeretem az állatokat, egyik kutyám már tíz éve van nálunk, lányom hozta ki az Illatos útról kölyökkorában, szopornyicásan, mi gyógyítottuk meg. Másik kutyánk kis tacsi, őt elütötte két autó itt Kispesten az Ady Endre úton. Megoperáltattuk, ápoltuk, miénk lett, ennek már öt éve. Gyakran előfordult, hogy átmenetileg is befogadtunk kóbor kutyát, gazdát kerestünk neki, gondoskodtunk róla. Egyszer az egyiknek megtaláltuk a gazdáját. Látnod kellett volna, milyen boldog volt, mikor értejöttek.
Igazán szép vasárnapi, ünnepre való írást olvashattam Tőled!
Sok szeretettel Eszter

298
keni - 2009. március 19. 16:29:28

Kedves Józsi !

Az írásodat olvasva az jutott az eszembe, hogy az állatoknak is van sorsa, ami nem más mint az az út, amit életében mindenki megjár csak egyszer, és vissza soha, és pótolhatatlanul....
Ez az írásod egy mintaírás - minden tekintetben - részleteiben had ne ismertessem....- sok volna ide...

Számomra most ezek között az írások között ez volt a legmeghatóbb és -Kormikámra - volt kiscicánkra gondoltam végig, vajon most mi lehet vele?????
Annyira szerettük, és Ő is minket, mert boldogabbá tette az életünket.

Egy évig sírtam mindennap érte -utána, - és most is 'vérzik a szemem'- szívem...

Tiszteletem ezért az írásodért, bár örökké fájó sebeket tépett fel bennem.... SadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSadSad

[i]Szeretettel ![/i] SmileSmileSmile - 1.000X - FELÜLMÚLHATATLAN ! -
- keni - DisappointedDisappointedDisappointed

335
alma - 2009. március 19. 09:23:55

Kedves Józsi!
Nagyon kedves,tanulságos a történeted.Aki elindul, valahova
elér.Igy az uteleji bizonytalanságbol,jó vagy rossz bizonyosság
lesz.Ebben a történetben minden jóra fordult.

üdv:alma

163
Timoca - 2009. március 18. 09:08:13

Kedves Józsi!

Nagy kár, hogy a te történetedre nem lehet szavazni, mert nekem ez tetszett a legjobban az összes közül. Most is - mint mindig - hű maradtál a megadott témához, szépen bontottad ki a történetet, olvasmányos, kidolgozott, összeszedett, igényes írásmű. Szívből gratulálok!

Szeretettel!

Timóca

479
Magic - 2009. március 17. 09:26:19

Nagyon szeretem az állatokat, hiszen megszeliditettük Őket, és ez a történet a szívemig hatolt.K öszönömSmile

Üdv.h.b.

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. március 15. 18:51:19

Kedves Józsi!!!

Nagyon megható történet. Nagyon tetszik, csak gratulálni tudok!!!
Üdv: MajaSmile

277
farkas viola - 2009. március 15. 13:10:23

Kedves Józsi!
Csodálatos a történeted, köszönöm, hogy olvashattam. Nekem ez felülmúlhatatlan.
Szeretettel: Viola