Tóth A. Tamás: Dolcsevíta (2014. június)
Egy nagyváros peremén lakom. Elvileg a szebbiken. Közel a természethez, a szabadidőhöz.
Ott, ahol az ízirájder-életérzés kezdődik, mert kinyitva a tágasság. Ott, ahol nap, mint nap újabb, a civilizáció által érintetlen területeket találok, csak ki kell lépnem az utcánkra, amelyet harminc éve szívósan elkerül a beton és az aszfalt. Ott, ahová a városi ember felüdülni jár, a kutyája pedig mindent levizelni.
Hát itt történt egy szép vasárnap reggelen, hogy türelmetlenül óbégatni kezdett digitális kapucsengőm, amelyről jóhiszeműen azt gondoltam, hogy már régen bedöglött.
Morcosan dugtam ki az ajtón az orromat. Miféle elvetemült lelkivilág szükséges ahhoz, hogy egy tisztes polgárt hétvégén hajnali kilenckor kicsöngessenek az ágyából?
Egy ötvenes, poros, kormos, kócos, gyulladt szemű, de megnyerő arcú férfi küzdött a csengőmmel.
- Mi a bánatos, fészkes nyavalyát akarsz? – vettem elő ébredés utáni, mindig kéznél lévő, tegezős, úri modoromat.
- Bocsánat a zavarásért, uram! Megengedné, hogy telefonáljak egyet?
Azonnal felébredtem.
Manapság annyi a jól szituált, kedves arcú rabló, aki a mobiltelefonok korában éppen az én vonalas készülékemről akar telefonálni, hogy nem árt szárazon tartani a puskaport.
- Nincs telefonom. Menj a … szomszédba – küldtem gyorsan a hittérítők, a porszívóügynökök és egyéb zaklatók után.
- Bocsánat, hogy ellentmondok önnek, de a fejem fölött megy be a telefonkábelük a házba – mutatott fölfelé.
- Kábel van. Vonal nincs. A mobilom meg éppen lemerült. Az utca végén találsz egy telefonfülkét – próbáltam kicsit konstruktívabb lenni.
- Sajnos a fülkét valami állat támadhatta meg, mert szétmarcangolta a telefont. A szomszédjai pedig valószínűleg jobban tűrik a türelmetlen csengetést, mert ugyan kilestek a függönyeik mögül, de kaput egyik sem nyitott. Nézze, nem akarom az idejét rabolni, mindössze egy gyors telefont engedjen meg, és máris megyek! – rimánkodott.
Na, jól van, gondoltam. Megállj, te trükkös rabló! A modern technika megnehezíti a dolgodat! Felkaptam az előszobában árválkodó, hordozható telefonkagylót, kiballagtam vele és a kerítésen keresztül a kezébe nyomtam.
- Ötven méter a hatótávolsága, úgyhogy hiába szaladsz el vele, az utca végén már nem ér többet, mint egy darab kő – mondtam a tőlem telhető kedvességgel.
Úgy méregettük egymást a kerítésrács két oldalán, mint a rab és az őre.
- Megértem az ellenségességét, de higgye el, nincs más választásom. Segítségre van szükségem az autóm miatt – mutatott a közelben álló, erősen poros, de kétségtelenül újszerű, nyitott tetejű kabrióra, amelynek még a márkáját sem tudtam felbecsülni, nemhogy az árát.
Majdnem visszavettem tőle a telefont. Aki ilyen gazdag, az minimum dögöljön szomjan az utcánk poros sivatagában. Főleg vasárnap hajnali kilenckor.
- Azt hittem, hogy egy ilyen szuper szekérbe legalább a mobilt már beszereltetted, öregem.
Bánatos pillantást vetett rám kormos szemöldöke alól.
- Be volt, pontosan ez a problémám…
Valószínűleg érdeklődés villant a tekintetemben. Vesztemre. Telefonközpontosból ugyanis lelki szemetessé léptem elő.
- Tudja, egész életemben egy ilyen kabrióra vágytam. Ötven körül pedig, ha az ember még nem valósította meg a vágyait…
Hát igen! Ezt az egyet meg tudom érteni. Együttérzés-gyanánt azonban cinikusan csak annyit mondtam:
- Én is egész életemben terveztem, hogy elmegyek végre pedikűröshöz, mert körömvágáskor mindig összevagdosom a lábujjaimat. Végül levetkőzve a gátlásaimat és a cipőmet, a múlt héten meg is valósítottam.
- Azt hiszi, hogy sajnáltatom magam? Nem, kedves uram. Az élet sosem a kellő időben adja meg, ha egyáltalán megadja, amit szeretnénk. Valahol ott kezdődött az egész, hogy nemrég elváltam. Letargiába estem. Értelmetlenül szenvedtem egy ideig. Aztán elhatároztam, hogy földobom magam és kiélvezem a szabadságot. Eladtam a régi autómat, a lakásomat és megvettem ezt a csodát.
- Elég poros csodát kaptál a zsák pénzedért – fanyalogtam.
- Sokat használom. Ez a kabátom, az esernyőm, a lakásom, a szekrényem…
- A fürdőszobád is? – szakítottam félbe lelkendezését. - Mert, ahogy elnézem, régóta nem mosakodhattál.
Kesernyésen elmosolyodott.
- Nem is hinné, hogy mi minden történt a reggeli zuhanyozásom óta. A panziónál, ahol az éjszakát töltöttem, beugrottam az autóba…
- Aha! Innen a friss trutymó az ülepeden, mert nyitva felejtetted a tetőt. A galambok pedig, gondolom, szőnyegbombáztak – állapítottam meg amatőr Sherlock Holmes-ként.
- …aztán kifelé indultam a városból. A helyi busz mögött zötyögtem…
- Ezért kormos a homlokod. Hiszen kipufogócső-magasságban ülsz.
- … az autópályán persze rákapcsoltam…
- Így a széltől vörös és gyulladt lett a szemed. A hajad pedig kócos és tele van bogártörmelékkel.
- Végre kiértem a zöld elővárosba…
- Innen származik a vastag por a ruhádon meg az autón. A kiváló infrastruktúrától.
- Megálltam a közeli ábécénél, hogy vegyek egy kis üdítőt…
- Értem már! Hát ezért hiányzik a mobiltelefonod! A fiúk arrafelé nagyon ügyesek. Egy perc alatt kiszerelik. Emlékeztetőül pedig a csavarhúzót is végighúzzák a motorháztetőn.
- Sajnos… Gondoltam, ezen az utcán keresztül jutok el a legrövidebb úton a rendőrségi ügyeletre.
- Szegény ember! Nincs helyi kátyúismereted. Ugye, elszállt valamelyik lengéscsillapítód?
- Igen. Meg is álltam a reccsenés miatt. Becsöngettem az első házba segítségért…
- Aha! Hát ezért szakadt a nadrágod! Az a nagy németjuhász nyitott ajtót.
- Becsöngettem a szomszédjához is.
- Akkor ettől lett zöld a kezed. Ugyanis tegnap este fejezték be a kerítésfestést.
- Aztán következett az ön háza ... Nem győzöm megköszönni a segítségét. Most már végre hívhatom az autóklubot.
- Nincs mit köszöngetni, öregem. Mondtam, hogy kábel van, de vonal csak ritkán. Egyébként függesszük föl a csevegést és javaslom, hogy gyorsan és röviden próbálj telefonálni…
- Persze, persze, a világért sem szeretném az idejét rabolni vagy önt költségekbe verni…
- Ugyan már! Nem erről van szó! Egy ilyen hívás árát az első piros lámpánál bármelyik hómlesz lekapcsolja rólam munkába menet. De ahogy látom, éppen most színeződnek el a méregdrága alufelnijeid… A kiránduló kutyák ugyanis új célpontot találtak.
134
Tota - 2014. július 09. 14:00:50

Köszönöm, hogy elolvastátok és köszönöm a hozzászólásokat.
Baráti üdvözlettel:
Tota

2135
mami - 2014. június 25. 10:45:02

Jót mulattam írásodon. Szegény gazdagok.

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

277
farkas viola - 2014. június 03. 11:35:31

Kedves Tota!
Tetszik az írásod és a kitűnő humorérzéked.
Szeretettel gratulálok: Viola In Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.