Boér Péter Pál: Szív várvány


A hasad megböki valami. Jé, hét ágra süt a nap és annak az egyike végigkarmolja és csiklandoz. Az előbb még zuhogó nyári zápor odébb is állt. A mindent beragyogó szivárvány, a láthatár széléről színeket dobál alá. Amott, a szürke háttérbe veszett, szegfű pirostól liláig színeződik és tenyered
is lemarkol belőle egy darabot. Nem akarsz átmenni alatta. Minek is tennéd? Ezen az oldalon ugyanolyan jó.
Csak nézed, amint a hasadat kellemesen kapirgáló nap ki tudja hányadik ágának örömgerjesztése és az eső múltát valószínűtlen formájú, nem egészen íves szivárvány - szív várvány - alatt, a még néhány tinta és rózsaszín pacafüstszerű felhő igyekszik odébbállni. A nap, a színek és egymásba zárt, hegyes körmű hétágak repítenének a színmáz fölé.
Majd megköszönöd magadnak türelmed, másnak az eső cseppjeit, a szegfűszirmokat és tenyérmelegítőt. Megrázod fejed, mint az átvizesedett bundájú kutyák szokták, és széttárt karokkal próbálod magadba ölelni a küldőt és küldötted.
Akár egy sokszínű, kötött sapka számtalan sima és egyenes fordítással belevitt fonálegységébe rohansz, készítesz magadnak egy színszendvicset. Még mielőtt a szivárvány várványa abbahagyná várásod, szívvel, kirohansz, hogy elköszönhess tőle. Intesz neki, gyorsan megvakarod a fülét, s már odébb is állt.
Talán máshol is szükség van a nap mind a hét ágának vakargatására, felhőkre, színekre, zöld mezőre, záporra, fényre, szivárványra. A szív ilyen szivárványából nem csak neked jár belőle.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.