Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.16. 17:30
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 1
Ava
Bakos József: Mama

Meleg, puha, ráncokkal barázdált keze gyengéden simítja arcomat. Ébredezem. Vastag dunyha alatt, jó melegben vagyok. Az ablakhoz lép, elhúzza a függönyt. Hópelyhek tánca köszönt. Mintha csak azt mondanák:
– Jó reggelt kis kölyök! Akarsz játszani?
Nyújtózkodok és kilépek a szőnyegre. A konyha felől bundás kenyér illata kúszik orromba. Elmosolyodok és hagyom, hogy éhes pocakom vezessen.
Az asztal megterítve, aranysárga finomságok a tányéron, gőzölgő tea a kedvenc bögrémben.
– Szia nagyi! Kijössz velem hógolyózni?
– Először egyél! Éhesen játszani sem lehet.
Mosolyog rám, és megsimogatja a fejemet. Ő nem eszik velem, már órákkal ezelőtt felkelt. Befűtött a kályhába, feltette az ebédet főni és elkészítette a reggelit, nekem. Közben csipegetett Ő is néhány falatot.
Jóízűen elmajszolom a kenyérszeleteket és két tenyerembe fogva elkortyolom a teát. A lelkem is megmelegedett közben.
Sietve felöltözöm, meleg kabát, sál, sapka a fejemen és irány a hóesés. Gombóc, a fekete kis tacskó már vár. Kicsi gomb szemei vidáman fürkésznek, jobb mancsát tenyerembe teszi, amikor lehajolok hozzá. Megsimogatom ázott bundáját. Nem fázik, futkározik a fehér takaróban, élvezi a havat.
Hógolyót gyúrok és felé dobom. Nem akarom megdobni, csak játszom vele. Mancsával éppen eltalálja a felé repülő kis gömböt. Szétfröccsen a fagyott víz és hemperegve ünnepli sikerét. Aprókat vakkant, talán nevet. Kinevet, amiért nem találtam el? Vagy csak annak örül, hogy itt vagyok vele és nincs egyedül. Nem tudom, de nem is érdekel. Az a jó, hogy itt van, szeretem. Kis testével hozzám dörgölőzik és megnyalja az arcomat.
Mama kilép a kopott fa bejárati ajtón, amiről már erősen pattogzik le a festék. Fel kellene újítani, de ő nem akarja. Még a Papa festette le a keretet. Az ő kezének munkáját őrzi.
Ő már nincs itt velünk, alig emlékszem rá. Csak ősz szakálla és bozontos szemöldökének mókás látványa kúszik szemem elé néha, és nagy csodálkozó meleg barna szeme, amely mindig mosolygott. Ő volt nekem a télapó, az év háromszázhatvanöt napján. Mindig mesélt, amit nagyon szerettem, de sok történetre már nem emlékszem. Az ember nem tökéletes, sokat felejt. Még a szép emlékeket is.
Mama fején kendő, orra alatt kis bajuszka. Az idős néniken már máskor is láttam. Kezét a hóba fúrja, kis gömböt formál és eldobja. Telitalálat. Kabátomon puffan a hó, foltot hagy. Mosolyog, szeme vidámsággal teli, felejti a fájdalmat néhány percre.
Titokban láttam az asztalra borulva sírni, de elbújtam, nem beszéltem róla, csak igyekeztem még jobban szeretni őt, hozzá bújni, cirógatni az arcát, őszes haját simítani apró kis kezemmel…

Kinyitom a szemem. Hideg szél fúj, a hó most is esik. Egy ilyen hideg napon ment el ő is. Csendesen csukta le a szemét a kórházban… nem lehettem vele. Apa amikor hazajött, az ölébe ültetett és azt mondta:
– A mama elköltözött. A mennyországban lakik az angyalokkal.
Gyűlöltem az angyalokat, azt hittem ők vették el tőlem. Sírtam és utána akartam menni. Anya és Apa vigasztaltak és biztosítottak arról, hogy jó helyen van, a Papa mellett. Egymás kezét fogva ülnek egy felhő szélén és onnan föntről vigyáznak ránk.
Nem akartam, hogy olyan messze legyenek. Jöjjenek inkább vissza és itt vigyázzanak itt! Miért nem lehet így? Anya azt mondta, ha nagyobb leszek, majd megértem, hogy ez az élet rendje.
Nos, ma már nagyobb vagyok, de még most sem értem. Milyen rend az, ahol elveszítjük azokat, akiket szeretünk? Miért kell, hogy így legyen? Miért nem lehetünk sokáig, nagyon sokáig… örökre együtt?
Kezem végigsimítom a hideg márványtáblán. A képről Mama néz rám, óvó szemekkel. Mosolyogva fogja a Papa kezét. Boldogok mindketten. Szemükben nyugalom és szeretet.
Talán most értettem meg azt, hogy mi az élet rendje. Már nincsenek egyedül. Ott, ahol most vannak, újra ölelhetik egymást. Talán Gombóc is ott van velük, akit a kert végében temetett el Apa, két évvel később.
– Apa! Mesélsz nekem újra a Mamáról?
Kisfiam fürkésző szemei néztek rám, amikor elfordítottam arcomat. Mosolyában ott volt minden válasz. Ez az életünk rendje! Megtanulni szeretni, és továbbadni ezt a tudást, generációkon keresztül… és mesélni arról, hogy milyen volt amikor még mi voltunk gyerekek és tanultuk az életet…
– Persze kicsim – fogtam meg fiam vastag kesztyűbe bugyolált kezét és megsimogattam az arcát.
Vetettem mégegy pillantást a képre és felálltam, miközben halkan annyit suttogtam magam elé:
– Szeretlek Mama! Szeretlek Papa! Vigyázzatok egymásra… és ránk is.
Felálltam és még mielőtt elindulhattam volna, valami puffant a hátamon. Megfordultam. Fiam nézett rám, pajkos szemekkel, kezében egy másik hógolyót szorongatva.
– Eltaláltalak! – kiáltotta büszkén és széles mosoly terült el kipirosodott arcán.
– Na megállj csak! – mondtam tettetett bosszúsággal és már gyúrtam is a hideg hógömböt. Persze nem céloztam pontosan.
– Nem sikerült!
Tudtam, hiszen nem is akartam megdobni. Újra gyerek voltam. Talán éppen én voltam a fiam számára Gombóc, a kiskutya.
Miközben távolodtunk a meleg autóban a temetőtől, arra gondoltam, remélem emlékezni fog erre a pillanatra is.
Később, édesen nevetve mesélte el hócsatánkat, amikor hazaérve megöleltem gyönyörű feleségemet. Boldog voltam akkor is és az vagyok most is.
A fiam azóta már felnőtt, egyetemre jár, de ez a nap emlékeimben azóta is megmaradt…
2
Jozsi-foszerkeszto - 2014. október 06. 16:00:03

Kedves Ági!
Örülök,hogy olvastad a történetet, amely gyermekkorom kicsi szeletét hozza vissza.
Én is azok közé tartozom, akiknek szép és nyugodt gyerekkoruk volt.
Ezt kívánom mindenkinek.
Szeretettel
Józsi

4932
liliom54 - 2014. szeptember 30. 20:55:14

Kedves Józsi!
Annyira élethű képet festve, a maga tiszta valóságában, az igazi családi szeretet légkörében zajló gyermekkori édes emlékek tárházából merített igaz történeted, hogy szinte úgy éreztem, ......magam is ott vagyok a helyszínen és szemem előtt pörögnek mindezen események.....Örömmel olvastam fantasztikus írásodat! Előtörtek lelkemben a régi, szép emlékek.....Hála az égnek,- hasonló élményekben, érzésekben volt részem gyermekkorom felejthetetlen ösvényén, gyönyörű szülőföldemen, Székelyföldön, - Erdélyben.
Szívből gratulálok e fantasztikus novelládhoz! RoseHeart
Szeretettel: Ági

2
Jozsi-foszerkeszto - 2014. szeptember 29. 23:19:39

Kedves Mami, Viola és Erzsike!
Köszönöm, hogy olvastátok a novellát.
Nagymamám emlékére írtam ezt a történetet.
Addig szeressük szüleinket, nagyszüleinket, amíg megtehetjük.
És ne felejtsük el őket soha sem!
Józsi

4694
Rzsike - 2014. szeptember 23. 09:31:32

Istenem,ez möst pityogossá tett.Szerettem olvasni.Űdv :Rzsike

277
farkas viola - 2014. július 07. 16:03:30

Kedves Józsi!

Idilli nyugalom, béke, harmónia árad írásodból. Míg olvastam, benne éltem én is. De csak addig. Tülekednek bennem a miértek? Mert én soha nem éreztem ezt! Van, aki már itt a Földön a mennyországot éli át és van, aki egész életében a Pokolban szenved. Vége lesz-e ennek egyszer? Reménykedem.
Jó volt olvasni.
Szeretettel: Viola Heart

2135
mami - 2014. június 11. 11:11:01

Józsi!

Nem részletezem, de te tudod mit éreztem amikor olvastam írásod! Jó, hogy vannak emlékek és jó, hogy van akinek továbbadhatod, elmesélheted.

Szeretettel: /mami/

2
Jozsi-foszerkeszto - 2014. június 10. 19:58:37

Kedves Katalin!
A történet nagy része valós esemény.
Szerencsére én még abban az időszakban voltam gyerek, amikor a gyerekeknek még volt igazi gyerekkoruk.
Ma ez már nem ennyire kivitelezhető.
Kicsit felbolydult a világ.
Köszönöm hogy olvastad a novellát.

Szeretettel
Józsi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.