Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Czövek Andrea (Mab Tee): Mennyit ér a múzsa csókja (2014. július)
Irigyen néztem azokat a kereskedőket, akik saját boltjukban kínálták portékájukat, és jól meggazdagodtak belőle. Engem sem érdekelt más, csak a pénz. Ha tele a bugyellárisod arannyal, utána már nem nehéz tekintélyt szerezni.
Szüntelen kerestem az ötletet, miből is lehetne nekem tetemes vagyonom, minél kevesebb munkával. A szüleim nagy házat hagytak rám örökül, valamint a feladatot, hogy kereskedésem legyen. Először arra gondoltam, felebarátaim kedvére teszek, csak egy bizalmast kellene találni, aki fogadná a „vendégeket”, de mint kiderült, néhány madám máris ferde szemmel nézett rám.
Egykedvűen jártam a várost. Itt szövetkereskedés, ott pékség. Mintha mindenki ebben a porfészekben akart volna eladni. Szégyent pedig nem hozhattam a családom nevére. Elmerengtem, mit is tehetnék, amikor váratlanul megbotlottam egy lábban.
– Te, koszos koldus! – mordultam fel.
– Bocsásson meg… – hebegte az alant ülő.
– A templom bejárata nem elég? Mindenhol koldulni fogtok?
Kicsit jobban szemügyre vettem utam keresztezőjét. Látszott rajta, bár szegény, ruhája nem rongyos, s orrfacsaró bűzt sem árasztott.
– Mit fetrengsz lent a piszokban?
– Nagy az én bánatom, Uram! A király közhírré tétette, hogy udvari poétát keres. Mindenki megmérettetheti magát egy versenyben, ha ért a költészethez. Hát e nemes küzdelemre tartottam én. Tegnap egy fenséges ódába fogtam, s ma folytattam volna, de az én hőn szeretett múzsám galád módon elhagyott. Nélküle nincs ihlet, ihlet nélkül nincsenek kacifántos rímek, és így udvari poéta sem leszek. Az életem fabatkát sem ér, inkább meghalok. Miért nem lehet úgy venni a múzsát, mint a perecet?
Hümmögve megvakargattam pelyhedző szakállamat, majd átléptem a gyötrődő férfi felett.
Tulajdonképpen miért is ne árulhatnék múzsát? Vajon mennyit ér egy múzsa csókja? Lássuk csak! Saithlin nénikém biztosan segít nekem, ha elviszem neki a hiányzó kellékeket a varázsporához. Mit mondott? Néhány kék sárkánypikkely, két marék lidércfény hamu, öt levél egy kétszáz éves entről. Delderan barátom könnyedén megszerzi ezeket, úgyis tartozik nekem. Nos, ideje cselekedni!
Delderanra a viskójában akadtam rá. Mikor felsoroltam neki, mire van szükségem, három fejét mind a hat kezével szinte véresre vakarta kínjában. Négy nap haladékot kért.
Ötödik nap délben sült libacomb illata szállt ki kedvenc vendéglőm ajtaján. Beléptem, leültem az asztalomhoz – tehetős törzsvendég lévén külön asztal járt nekem –, magamhoz intettem a fogadóst. Nem kellett soká várnom a finom falatokra és a korsó búzasörre. Élvezettel ettem a húst, majd bőséggel meglocsoltam torkomat az istenek italával.
Kivágódott az ajtó, s Delderan barátom becsörtetett a fogadóba. A bennlévők gyorsan szétrebbentek előtte, senki sem merte az útját állni. Delderan megállt az asztalom előtt, egy tarisznyát ejtett az asztalra.
– Nem tartozom többé neked! – dörögte, majd ugyanazzal az elánnal kiviharzott.
Darabig döbbenten ültem az étel romjai felett. Elvettem a tarisznyát az asztalról, óvatosan kinyitottam. Úgy tűnt, a varázspor egy összetevője sem hiányzik. Kifizettem a kocsmárost, és Saithlin nénikém felé vettem az irányt.

Jól ismertem Saith vára felé az utat. Számtalanszor megjártam már. Nyomasztó érzés kerített hatalmába, s tudtam, addig nem szabadulok tőle, míg vissza nem érek. Felnyergeltem hát lovamat, Szélvészt, akit a környékbéliek Csököttlábúnak csúfoltak. Irigykedtek rám, mert Szélvész nagy felső teste és vékonyka, kicsi lábai ellenére folyton nyert a lovasversenyeken.
A dús füvű legelőket, s illatos mezőket felváltotta az erdő. Óriásira nőtt, öreg, száraz kérgű fák, sűrű lombozattal, az ágak közt ezernyi dalos madár, lejjebb sok pillangó, mókus, a dús aljnövényzet közt pedig számtalan, apró termetű állat. A leveleken átszűrődő, meleg napfény megvilágította ezt a színes kavalkádot, s örömömet még jobban fokozták a bokrok mögül előbukkanó őzek, és két, agancsukat egymáshoz érintő szarvas.
Az idill nem tartott sokáig. Saith várának közelében komorrá vált az erdő. Sivár vidék következett, majd elszáradt, kormos fenyők szegélyezték a kopár hegy tetejére tartó ösvényt. Bár még jócskán sütött a Nap, meleg fénye aligha törhetett át a zord felhőkön. Hűvös szél fújt, s olykor keresztezte utamat néhány, előttem átguruló ördögszekér.
Saith várának üszkös falai közt méltán érezhette úgy a halandó, hogy pokolfajzatok figyelik útját. Nem is volt ez másként. Apró, vérszomjas repülőgyíkok, húsevő virágok indái leselkedtek a gyanútlan utazóra.
Szerencsére a nénikémtől kapott medál megóvott minden ilyen szörnyűségtől. Ám a neheze ezután következett.
– Hogy merészelsz a szemem elé kerülni? – rikácsolt Saithlin néni, amint beléptem a vár kapuján.
Hatalmas villám cikázott végig az égbolton, majd nem messze tőlem a falba csapott.
Nyeltem egyet, elővettem a legcsábosabb mosolyom – a Csábos mosoly nevű, borral teli butykost, jól meghúztam –, és magabiztosan léptem dühöngő néném elé.
– Nekem nem adsz?
– Ó, hogyne – válaszoltam.
Saithlin pillanatok alatt kiürítette az üveget.
– Jó huzatod van – feleltem csettintve, aztán hirtelen folytattam – mindig friss a levegő idebenn.
A néni résnyire szűkült szemmel méregetett, de a bor megtette hatását.
– Mit akarsz? Mert te csak akkor jössz, ha kell valami.
– Ugyan, kedves Néném, tudod, hogy szívesen látogatlak meg. Nézd, mit hoztam neked.
Elővettem a tarisznyát. Néném felvihogott a tartalom láttán, mint az éppen násztáncát járó hiénapár, és eltűnt kis időre. Mikor visszatért, kedvesen nézett rám. Na, ez volt az a pont, mikor kirázott a hideg. Ha Saithlin kedvessé vált, akkor ideje volt a férfiembernek menekülőre fogni a dolgot.
– Úgy döntöttem, Néném, kereskedést nyitok – hebegtem a kijárat felé araszolva. – Múzsákat szeretnék árulni. Nem tudod, hol szerezhetnék be néhányat?
Saithlin megtorpant, tekintete baljóssá vált. Megkönnyebbülten elrebegtem egy fohászt.
– Nos, segíthetek neked. Két nap múlva küldöm őket. Most pedig menj, mielőtt nem késő!
Megfogadtam szavát. Szélvész a várkapu előtt várakozott, dühösen dobolt elülső patájával. Ő sem szerette az árgus szemű, folyton éhes teremtményeket.
A város határában fellélegeztem, ám a nyomasztó érzés, főleg Saithlin kedvessége nem hagyott nyugodni, mégis örömmel láttam a munkához.

Két nap múlva készen állt a bolt, a cégér is a helyén csüngött, csak az áru hiányzott. Váratlanul rémült sikoltozás ütötte meg a fülemet. Mire az ajtó elé értem, elnéptelenedett az utca. Fekete hintó, olyan, amiben a dögvészben elhunytakat szokták szállítani, állt meg a boltom előtt. A fejnélküli kocsis leszállt a bakról, kinyitotta az ajtót a sötét köpenyű lidércnek.
– Nénéd üdvözletét küldi – susogott a démoni kinézetű küldött, majd egyenként segítette ki a szebbnél szebb múzsákat. Vágytól meredten szemléltem e különös jelenetet, ám a lidérc egy fertályóra elteltével fenyegetőleg felemelte karját.
– E kettővel azonban vigyázz, az egyik rendkívül rosszindulatú, szemed mindig tartsd rajta, a másikat pedig sose enged magadhoz közel, mert örökké vágyni fogsz utána. Fontos, egyben add őket el.
Álmomban nem láttam még oly gyönyörű nőket, mint az a kettő. Az egyik összezárt ajkakkal lépett elém, ám ettől még vonzóbbá vált, a másik kacér pillantásokkal méregetett.
Lassan indult be az üzlet, de később egyre több múzsa kelt el. A szomszéd boltban lévő, mérgezett tőröket áruló mágus, ki mindennek fültanúja volt, eleinte gyanakvóan figyelt, aztán mégis szóba elegyedtünk. Rájött, jó, hogy melléköltöztem, mert ha egyik nap betért hozzám egy fapoéta, harmadnap biztosan megjelent nála egy csalódott férj.
– A helyedben mielőbb túladnék azon a múzsán – biccentett a mágus a sötét sarok felé. – Még bajt hoz a fejedre.
– Sikerült végre jó famulust találnod?
– Átok ül rajtam! Mindig történik egy baleset, de legalább a bőrük jól mutat a kandallóm felett.
Kivágódott az ajtó, és egy kopasz, köpcös, pocakos ember rontott be az üzletembe.
– Egy múzsát, azonnal! Valaki ellopta az ötletcilinderemet. Meg kell nyernem a krónikások versenyét, különben…
– Jöjj, Uram, nézd meg a portékámat!
– Nincs sok időm! Olyat mutass, amellyel én lehetek a legjobb krónikás!
– Nos, akad itt ilyen is, de vajon van-e pénzed?
– Három bugyelláris, színarannyal tele, és később egy drágakővel teli is ütheti a markodat, ha beválik.
– Jól gondold meg, hogy tényleg kell-e neked e kaján múzsa, mert bár vele te lehetsz a legjobb, de rakoncátlan, s megszelídíteni szinte lehetetlen, sok gondod lesz vele.
– Add hát!
Ahogy a köpcös ember elment, összenéztünk mágus barátommal, aki jó előre összedörzsölte tenyerét, rám kacsintott és sietve elköszönt. Onnantól kezdve állandóan a köpcösről érdeklődött, ha találkoztunk. Sosem árulta el nekem, milyen rejtélyes kapcsolat fűzi az ötletcilindereshez, csak arra jöttem rá, a cilindert ő lopta el. A kaján múzsa gazdájáról az a hír járta, hogy keresztül-kasul bejárta világot, híres krónikás lett belőle, de folyton újabb és újabb történetek gyötörték, sosem bírta letenni a tollat.
Az üzlet szépen felvirágzott. Mire az összes múzsa elkelt, tetemes vagyont gyűjtöttem össze ahhoz, hogy életem végéig vígan megéljek belőle, csupán egy múzsáról nem tudtam soha lemondani.
Bezártam a boltot jólelkű mágus barátom legnagyobb megrökönyödésére. Hogy végül rálelt-e a famulusára, amelyik túl is élte az első tíz napot, sosem derült ki.
Az erdei tisztáson építettem egy házat. Odaköltöztem, persze nem egyedül.

Ma már tudom, mennyit ér a múzsa csókja. Az egész világot: a fentet, a lentet és az oda-visszát. Az eget, a fákat, a hegyeket és a vizeket, a bánatot, a vígságot és a balgaságot, az éhséget, a szerelmet és az írást. Korábban nem értettem az ékes beszédhez, hát még a rímfaragáshoz, ám miután a kaján elkelt, pajzán gondolataim támadtak. Azóta írok.
Néha napokra eltűnik múzsám, olyankor mélabú kerít hatalmába, egy betűt sem tudok a papírra vetni. Utána vágyakozom. De annál nagyobb az örömöm, amikor előkerül. Csendesen korholom ledérségéért, majd a karjaimba zárom, és órákig nem eresztem. Aztán rám törnek a szavak oly erővel, hogy nem bírok magamnak parancsolni. Rájöttem, hiába van pénzem, ezen a helyen semmit sem ér. Mégis boldog vagyok.

A fenti írást Craznak és Maggothnak ajánlom.
1543
Mab Tee - 2015. február 13. 17:02:09

Kedves István!

Mindenkinek van múzsája, csak meg kell találni. Smile

3933
vadvirag47 - 2014. augusztus 29. 11:18:30

Érdekes a történeted, ügyesen forgatod a tollat. Ha egyes szám, első személybe mondod el, talán hihetőbb lenne, a férfi-karakter megformázása nem 100 %-os, de így is tetszett. Gratulálok. Vadvirág

1543
Mab Tee - 2014. augusztus 04. 14:01:52

Kedves Maria!

Köszönöm szépen, hogy erre jártál.

Üdv: Mab Tee

1543
Mab Tee - 2014. augusztus 02. 20:54:28

Kedves Zsolt!

Sasszemed mindent meglát, valóban becsúszott egy szóismétlés, legközelebb jobban figyelek. Örülök, ha tetszett. Köszönöm szépen a hozzászólást.

Szusikám!

Szívesen küldenék egy ilyen múzsát, ha tudnék, de remélem, azért írsz. Köszi, hogy nálam jártál.

Kedves Marika, Róza és Etel!

Köszönöm szépen a hozzászólásaitokat.

Mindenkinek köszönöm, aki elolvasta a történetemet.

Üdv: Mab Tee

3313
paltetel - 2014. július 07. 11:34:36

Kedves Andrea!
te tényleg fülön csípted a múzsát" vagy ő csípett fülön?Smile
Gratulálok ötletedhez s múzsád bemutatásához!
Szeretettel, Etel

2135
mami - 2014. július 04. 07:54:49

Kedves Andrea!
Ami szépet és jót el lehet mondani írásodról elmondtak az előttem szólók. Nem ok nélkül.
Én nem vagyok tudor, az írást se tanultam, mégis érzek valamit ami nem ide való, és ez a karakter. Nem azt érzem, hogy egy szakállas, férfias férfi beszél hozzám, egyesszám első személyben, hanem egy nő. Te ismered az írás-technikákat, talán tanultad is, tudod milyen kényes és milyen nehéz egy karakter megformázása. Talán a legnehezebb "tudomány" írásnál. Persze ha áttérnél a mesélős technikára akkor nem lenne gond férfias férfiről női lélekkel beszélni. Bújj ki a bőrödből és legyél Te a szakállas férfias férfi.
Baráti üdvözlettel: Jártó Róza /mami/

4384
simamama - 2014. július 03. 21:59:07

Kedves Andrea!

Jól felépített történetet írtál, kíváncsivá tettél az elején és a végén a következtetés keretezi a témát, ügyes.

Szeretettel:

Marika

2274
szusi - 2014. július 02. 19:59:32

Fantáziadús történet.Smile
(Nekem is elkelne egy külön bejáratú múzsa, aki miután megcsókolt jól fenéken is billentene, hogy nem azért csókolász, hogy utána ne írjak semmit....)

4690
antalzsolt - 2014. július 01. 21:45:48

Kedves Mab!

Kíváncsian vártam a végét, megérte! Az utolsó sorok lettek a kedvenceim. Legfőképpen pedig: ,,a fentet, a lentet és az oda-visszát". Viszont, bámulatos szókincsed ellenére két egymás utáni mondatba préseltél kettő darab ,,dús" szócskát. Érthetetlen! (( Smile ))
Tetszik a varázs, az ártatlan szemlélet és a bájosan kedves magány.
Gratulálok! Üdv: Zs

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.