Varga-Fogarasi Szilvia: Reneszánsz - Nyolcadik történet (2014. augusztus)
Mátyás király tiszta parkjai

Elment egyszer Mátyás király kora hajnalban országolni, álruhában. Még a Dunáig sem ért, mikor a rakparttól nem messze, valami kisebb parkocskában egy cifra ruházatú, hetyke legénnyel találkozott. Mátyás király illendőn köszöntötte:
− Adjon isten, jó napot – Hát a legény bezzeg semmit se szólt, azt is lassan mondta. Helyette csak a szemöldökét emelgette. Tovább is ballagott volna, hanem a király faggatni kezdte.
− Mondja kend, hát az a hurkos kötél mi volna ott a kezében?
− Mi volna hát? Póráz.
− Póráz-e? – Csodálkozott Mátyás király erősen. – Hát a póráz mivégre, mikor kutyája szemlátomást nincsen?
− Nincs-e? Hát kend azt a barna jószágot ott a fánál talán nem látja? Hát tudja meg kend, az az én kutyám. De az olyan egy vitézes, hogy a pórázt is csak akkor tehetem rá, ha ő maga kéri.
Hát csakugyan, ahogy Mátyás király arra nézett, amerre a hetyke legény mutatta, erős csontú, acsargó kutyát pillantott meg, ki épp a dolgát végezte. Ahogy pedig egy helyütt meg volt vele, arrébb motoszkált, és ahol megint csak kedvét érezte, egy kis kupacnak megint csak nekifogott.
− Ejnye no – így a király – látja-e tán kend, mit csinál ez a kutya itt is, mit csinál ott is?
Erre a hetyke legény büszkén kihúzta aranyos mellényét, s úgy dicsekedett:
− Csinál bizony, de még olyat, hogy egy medvének is becsületére válna!
Billegeti fejét Mátyás király.
− Nono – mondja –, az meglehet, ámbár én mégis amondó volnék, hogy az ilyesféle mégsem egy ilyen szép kis parkba való látványosság.
− Nem-e? Talán majd az én kertembe piszkítsék? Na kotródjék kend innét, amíg szépen beszélek, s amíg egyet nem füttyentek, mert akkor aztán megtudja egycsapásra, mitől lett a kutya neve Kapdelhamar!
Mátyás király nem is tétovázott egy percet sem, a hetyke legényt magának jól megjegyezte, s azzal tovább is sétált. A park éppen átellenes felében türelmesen battyogó öregemberrel találkozott. Szakadtas vászon nadrágot viselt, s hozzá egyszerű, szürke zakót.
− Adjon isten, jó napot – köszöntötte őt is a király.
− Adjon isten, jó napot – válaszolta az öregember, és kopottas kalapját meg is emelte hozzá.
Igen tetszett ez Mátyás királynak.
− Mondja kend – így a király – hát az a hurkos kötél mi volna ott a kezében? – merthogy ennek is épp olyasféle hurkos kötél volt a kezében, mint a másiknak, már a hetyke legénynek.
− Ez-e? Póráz ez, s látja, ott a kutya a végén, amott, a fűben.
És csakugyan. A póráz végén való igaz, kis termetű, keverék kutya szaglászott a fűben, épp csak a pad mögött ahol Mátyás király eddig nem is figyelte.
− Hát az meg hogy lehet, hogy amott az a hetyke legény vitéz virtusú ebét szabadon hagyja, maga pedig ez a csepp kutyát is pórázra fogva sétáltatja?
Feleli erre az öregember:
− Az meglehet, hogy amaz ott szabadon kószál, de én meg hát mégis úgy volnék a dologgal, kis kutya foga is hegyes, ha kisemberrel találkozik. Meg aztán, kisebb kutya is tud ám iparkodni, és ha bizony az útra támadna kedve szaladni, ő sem törődne sokat a piros lámpával.
Tetszett ez a felelet is Mátyás királynak. Hanem ahogy ezt a sok szépet az öregember elbeszélte, lám, a kutya máris dolgát tette, be a pad mögé, a fűbe. Az öregember erre egyetlen szó nélkül gyűrött zacskót húzott elő zsebéből, kutyája mellé térdepelt, s amit az végzett, felkapta és zacskóstul egy közeli kukába hajította. Mondja erre Mátyás király:
− Látom, nehezére esett lehajolni, mégis felszedte. Mondja kend, nem lett volna-e egyszerűbb azt mostan otthagyni?
− Egyszerűbbnek bizonyosan egyszerűbb lett volna – így az öregember. – Hanem én azt mondom, mindenki a maga portáján éljen, azt tartsa tisztán. És ahol a jószág van, ott a porta vége is. Így maradhat meg szép tisztának a mi Mátyás királyunk országa.
Erre aztán Mátyás király álruháját levetette, hogy felfedje királyi öltözékét, és az öregembert tisztességéért gazdagon megjutalmazta. A hetyke fiatalúrt pedig? Azt három strázsa kísérte Mátyás király tehenészetébe, s ott hét napon át kellett neki a trágyát kotorni. Kapdelhamar piszkát pedig azóta is mindig rögtön felkapja, mert megtanulta az is az öregember tudományát: így marad meg tisztának Mátyás király szép országa.
3933
vadvirag47 - 2014. augusztus 24. 12:22:26

Nagyon aranyos, tanulságos, "életmese".
Sokan elolvashatnák, akik nem tudják, hogy illik (kellene!) viselkedni a kutya-tartóknak, és persze minden más szemetelőnek, akik nem törődnek szép hazánk utcáival, parkjaival...és persze sok esetben hasznos lenne a büntetés, a notórius vétkezőkkel szemben. Sajnos, az öntudatra ilyeneknél hiába várunk.
Szeretettel olvastam történetedet. Vadvirág

3313
paltetel - 2014. augusztus 03. 15:32:44

Kedves Tollforgató!
Abban tökéletesen egyetértek, hogy Mátyás királyunk valójában újító, korának modern uralkodója volt.
Üdvözlettel,
Etel

4836
szisziszilvi - 2014. augusztus 02. 21:14:37

Mivel a szavazas nem aktualis, a kerdest itt megvalaszolom. Nekem az elso "dolog", ami a renrszanszrol beugrott, Matyas kiraly volt. Elgondolkoztam, hogyan lehetne feltamasztani, hát az adoi nem voltak nepszeruek, de az igazsagos Matyast mondenki szereti, ugyhogy ot meghivtam par percre, szulessen ujra, es ugyan nezzen korul egy pillanatra Budan. Wink

3313
paltetel - 2014. augusztus 02. 06:52:45

Elnézést kérek a szerzőtől, de megkérdezem: vajon nem véletlenül került ez a történet a Tollforgatóba? A mesés történet tetszik, de ...
Üdv. Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.