Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.27. 00:25
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Csató Gáborné: Gizi néni (2014. augusztus)
A metróállomáson vegyes korosztályból tevődött össze az utazóközönség. A hajnali első szerelvényre vártak. Ismerős, fáradt, megtört, álmos arcok. Szinte naponta ugyanazok az emberek utaztak, a négy óra harminc perckor érkező járművel. Többen mosolyogva köszöntek, ugyanabba a kocsiba szálltak, ülőhelyet szorítottak egymásnak. Ez kedélyesnek tűnt egy budapesti lakosnak, aki ilyesmivel például, hogy „idegenek” üdvözlik egymást, csak faluhelyen találkozott. Kicsit az összetartozást jelképezte, jólesett. A fekete, hosszú hajú lány hatalmasakat ásított, egy pékségben dolgozott, az egyenruhás biztonsági őr, szemét becsukva próbált még pihenni, az idősebb, alacsony férfi, pedig mindig egy hatalmas fekete táskát cipelt, ami kinézetre is nehéznek tűnt. A vékony, apró kis hölgyről kiderült, hogy a csarnokban eladó, a molett, őszes asszony pedig ápolónőként kereste a kenyerét.
A hatvan éves nő, aki világéletében a fővárosban élt, elgondolkodott rajta, milyen feltűnő lenne, ha más alkalommal a metróállomásra érve köszönne néhány arcnak. Biztosan ártalmatlan bolondnak néznék. Különösen a reggeli rohanásban, mikor ő már hazafelé tart, és mindenki igyekszik a munkahelyére, a fiatalok, gyerekek iskolába, szinte fellökik a másikat a tömegben, senki nem törődik senkivel.
Csak néhány hónapja járt ilyenkor errefelé. Amint tudott élt a lehetőséggel és elment nyugdíjba. Aztán hamarosan kiderült, hogy a monoton házi munkából hiányzik a lendület, a ritmus, na és persze az a kis plusz jövedelem sem ártana. Mielőtt „letette a lantot”, mérlegképes könyvelőként, huszonnégy éven át, vállalkozásokat könyvelt. Megpróbált a szakmájában elhelyezkedni, remélte, hogy képzettsége, sok éves tapasztalata, tudása elég lesz egy négyórás állásra. Tévedett. Végül már úgy döntött, mindegy mit csinál, milyen munkát végez, a lényeg, amit mindig fontosnak tartott, hogy jól végezze.
Véletlenül adódott, egy régi barátnője révén, a takarítás. Persze, hogy elvállalta, „nem esik le a karikagyűrű az ujjáról”.
Egy gyönyörű, modern irodaházat kellett rendben tartani. Csak néhány kolléga és közte lett felosztva a terület, neki harminc helyiség és egy lift jutott. Ritkán találkozott a bérlőkkel, vagy azok alkalmazottaival, hiszen azért is kellett hajnalban menni, hogy ne zavarja az ő munkájuk a dolgozókat. Különböző profilú vállalkozások sokféle tevékenységgel rendezkedtek be. A könyvelők három irodát béreltek. Kettőben alkalmazottak ültek a bizonylatok reménytelenül magas tornyaival megpakolt íróasztalok mögött, a harmadik elegáns bútorai között a tulajdonosnő fogadta az ügyfeleket, hogy esetenként irreális könyvelési eredményekkel, alacsony adózási összegeket kecsegtetve hízelegjen nekik.
Az asszonyt rengeteg új élmény érte, hiszen soha életében nem takarított otthonán kívül. Mióta takarítóeszközös kocsit tolva, sokszor felmosó rúddal a kezében, járta az épületnek a rá kiosztott részét, a túlságos, hangsúlyos, leereszkedő stílusú udvariasságtól kezdve a közömbös „jó reggelt”-en át, a személye mellett szó nélkül elmenő, rajta keresztülnéző, őt köszönésre sem méltató típusig figyelte meg a szembejövőket.
A könyvelő lányok sem méltatták sok figyelemre, sőt háta mögött elnevezték Gizi néninek.
Sok bosszúságot okoztak az asszonynak, mert a határidős munkák miatt többször előfordult, hogy már szintén hajnalban bejöttek az irodába, hátráltatták őt, ilyenkor még ő kért elnézést, és iparkodva, csak a szemetet ürítette ki a kosarakból, ment tovább, hogy ne zavarjon.
Egy alkalommal a két fiatal, újonnan belépett lány közül az egyiknél, az asztalon szétterítve, több kézzel írt számítást vett észre, és a számítógépből kinyomtatva is hevertek ott kimutatások, eredmény kimutatás és mérleg is. Az rögtön látszott, hogy a mérleg két oldala nem egyezett. „Gizi néni” tovább akart menni, a kis speciális ronggyal letörölte a monitort, a klaviatúrát, lépett volna, de csak nem bírta ki, hogy bele ne kukucskáljon a szanaszéjjel dobált papírokba. Aggódott, nehogy meglepjék, a szakmai kíváncsiság azonban magával ragadta. Fél szemmel időnként az ajtó felé pislantott, aztán hirtelen ötlettől vezérelve felkapott egy üres papírt, amire sorra jegyezte le a könyvelési tételeket, a hozzájuk tartozó összegekkel. A takarító kocsin lógó kis tarisznyájából, amiben személyes dolgait tartotta, elővette szívéhez nőtt, ezer éves, kopott, kis számológépét, hogy gyorsabban haladjon. Aztán, a papírlapot az asztalra téve, mint aki bűnt követett el, sietve ment tovább, nehogy rajtakapják.
A nagyobb hibákat pillanatok alatt átlátta, a nyitó mérlegnél nem lett lekönyvelve néhány tétel, azon kívül az átsorolások sem lettek kiszámolva, de még alapvető butaságot is talált, látszott, hogy tapasztalatlan, sőt lelketlen kutyulmány. Azt nem is hitte volna, hogy a két „szakember” előző este próbálta elkészíteni a zárását a könyvelt cégnek, de nem ismerték fel a kijavítandó tételeket. Csak ketten voltak, kolléganőik már hazamentek, így magukra voltak utalva.
- Nem jöttél rá? – hajolt át az asztal fölött Mónika, a magasabb barna lány kolléganőjéhez, aki sóhajtozva dobálta a papírokat, időnként belemélyedt valamelyikbe, aztán lemondóan visszatette a többi tetejére.
- A tanfolyamon soha nem volt idő végig kidolgozni egy példát. Mindig csak mondta a tanár, hogy tudjátok hogyan kell, otthon fejezzétek be.
- Na igen, én sem fejeztem be sohasem, gondoltam felesleges, úgyis tudom.
- Most meg tessék, a suliban egész más példákat vettünk – dohogott tovább Bea, a szőke – csak tudnám, kitől kérdezzük meg? Mariann is csak játssza az agyát itt az ügyfelekkel, de állítom, hogy köze nincs a könyveléshez – szapulta a főnöknőt. – A múltkor mondta Kriszta, hogy már régóta nem könyvel, ő már három éve itt dolgozik, de nem látta, hogy odaült volna a gép elé.
- Neki csak az a fontos, hogy minél több ügyfél legyen, a pénzen kívül más nem érdekli. Azzal már nem törődik, hogy nekünk hány céget kell könyvelni, új cégeket hoz, de a fizetésünket nem emeli fel – vágott fanyar képet, száját elhúzva a helyzethez Mónika.
- Anyámék rám erőltették ezt a hülye könyvelést, azt hittem, hogy legalább jól lehet keresni, de ez csak kínlódás – folytatta Bea.
- Nem mindenki olyan szerencsés, mint az unokatesóm – váltott témát Mónika.
- Miért, mi történt az unokatesóddal?
- Feleségül vette egy gazdag pasi. Esze ágában sincs dolgozni, nem is kell neki. Szült egy gyereket és a medence partján üldögél a hatalmas kertben, a csodaszép ház udvarán.
- Nekünk, de nekem tényleg nincs szerencsém – magyarázta kézfejével hadonászva, nyomatékot adva a ténynek Bea. – Láttad, hogy a múltkor is az a kis szerencsétlen akart felkérni táncolni. Egy rendes cucc nem volt rajta. Nem is értem, mit képzelt csórikám, hogy elmegyek vele? Még neki állt feljebb, mikor intettem felé, hogy húzzon el.
- Találd már ki, hogy mi legyen, mert hétre be vagyok jelentkezve a műkörmöshöz – sürgette Mónika barátnőjét.
- Akkor majd holnap reggel megcsináljuk. Vagy megkérdezzük Krisztát.
- Azt azért meggondolom, mert ő is úgy csinál, mintha zseni lenne. Olyan lekezelően tud beszélni. Inkább adna le pár kilót, hogy néz már ki?
- Állítólag jár kondi terembe, de nem látszik rajta.
- Biztos a „szinglik és kövérek” klubban tag – nevettek egyszerre.
Végül eljöttek anélkül, hogy a munkát befejezték, a hibákat megkeresték volna.
Reggel, mikor a két fiatal reménység kiszállt a liftből az emeleten, Gizi néni éppen az utánuk következő irodához igyekezett a folyosón. Odaböktek egy „jó reggelt” köszönést, aztán beléptek megpróbáltatásaik helyszínére. Bea vette észre a kézzel írt papírt, amit csodálkozva vett fel az asztalról. Próbaképpen beütögette a tételeket a számítógépbe, majd ellenőrizte a mérleget és meglepődve látta, hogy stimmelnek a kimutatások, egyezik a mérleg két oldala. Már csak azt nem értették, ha ők mentek el este utoljára és reggel ők jöttek be elsőnek, akkor ki tehette oda a papírt?
- Ki csinálhatta meg? – próbálta kitalálni Bea. Vajon a főnöknő este még visszajött valamiért és ő? Vagy Kriszta?
- Biztos Gizi néni – vágta rá Mónika, mire kitört belőlük a gúnyos nevetés. – Akkor te most érted? – kérdezte Beát.
- Mit tudom én! Nem érdekel, lényeg, hogy rendben van.
- Remélem, a többi nem lesz ilyen bonyolult, akkor kit kérdezünk meg?
- Gizi nénit! – vágta rá Bea, amin ismét jót nevettek.
Sosem derült ki, hogy kinek a fejéből, hozzáértéséből származott a megoldás. A két lány nem firtatta, a kolléganők pedig mit szóltak volna egy olyan dologhoz, amiről nem is tudtak?
Az elkövetkező hajnalokon „Gizi néni”továbbra is a metróállomáson ácsorgott. Közben azon tűnődött, milyen sok időt töltünk várakozással életünk során. Várjuk a tavaszt, a nyarat, az esőt, az ünnepeket, születésnapot, névnapot, szerelmet, boldogságot, házasságot, gyereket, gyógyulást, pénzt, néha még a halált is, és még mi mindent és persze gyakran megtörténik, hogy a nem várt dolgok, problémák, gondok, bajok érkeznek, a reményteli események helyett.
Milyen jó lenne, ha csak felszállnánk egy járműre és elmennénk egy nyugodtabb, gondtalanabb helyre. Talán, ha behunyjuk a szemünket, egy állomáson felébredhetünk rá, hogy megérkeztünk a szebb jövőbe, az emberi értékrend alapján működő, értelmes világba, de a menetrend szerint érkező metró, utasaival, egyre beljebb haladt a sötét alagútban.

Budapest, 2014-05-06
4690
antalzsolt - 2014. augusztus 04. 00:07:22

Kedves Eszter!

Én azért nem mondanám, hogy Gizi nénitől zsong minden sor. Történeted jó, bár a sorok közt néhol eltévedtem, ami persze lehet az én hibám is. Egy-két helyen soknak tartom a magyarázkodást, de ez csak az én véleményem. Gratulálok! Smile

Üdv: Zsolt

686
T Pandur Judit - 2014. augusztus 04. 00:04:46

Kedves Eszter!

Mindig nagyon szerettem az írásaidat, és most örömmel láttam, hogy feltettél egyet. Nem kellett most sem csalódnom.
Nagyon jó alkotás, szépen kibontva a történet, és a tanulság sem marad el.
Hát bizony bolond világban élünk mi itt. Aki ért egy munkához, az nem kell a munkáltatóknak. Azt szoktam mondani, hogy "Mintha csak lámpással keresnék ki azokat az embereket egy állásra, akik kicsit sem konyítanak az elvégezendő feladatokhoz."
Az alkotásod szinte rímel, az egyik régebbi elbeszélésemre, az "Undorító féreg"-re, most eszembe juttattad, hogy miről leveleztünk annak idején alatta, a hozzászólásokban.

http://holnapmaga...c_start=20

Judit

499
magyareszter - 2014. augusztus 03. 13:24:27

Drága Zsófikám!

Ölellek én is, remélhetőleg lesz még ilyen lehetőség élőben, nemcsak virtuálisan!
Nagy örömet szereztél nekem szíves, lelkes fogadtatásoddal és írásom pozitív értékelésével. "A számok nem hazudnak", ez az én egyik kedvenc mondásom is, nagyon szerettem a szakmát, másképp nem is lehet könyvelni, teljes embert igényel, sok-sok időt, türelmet és bizony alázatot. Köszönöm biztató, kedves soraidat és a gratulációt!
Sok szeretettel Eszter Heart

2952
bruxinelli - 2014. augusztus 03. 10:47:49

Ölellek Édes Eszterkém !

Nagyon csodálatosat írtál ! Egyenesen fenomenális ahogyan a drága Gizi nénit ábrázoltad. Az egész novelládat végig olvasva Gizi néni sehol nem szólal meg, nem beszél senkivel és mégis életre kel , zsong tőle minden sor.

Tökéletes felépítés. Sugárzik belőle minden emberi erény.
Legfőképpen a tudás alázata. Nem kérkedik a tudásával, nem nagyravágyó. A próbatételt a saját tudása iránt sikerült bebizonyítania. Igen, más valóban nem számít, csak az , hogy Gizi néni valóban szerette a szakmáját és elsősorban az embereket.
Képes volt önmagát legyőzni, az őt ért sérelmeket félretenni, és elmélkedni, vágyakozni a szebb jövő után.

Aki a számok világában töltötte el élete javát, annak globális látása van a munka menetére.

Még megtoldanám azzal , hogy Te a betűk, szavak világába kalauzoltál el és remekül szórakoztam, jó volt olvasni.


Én szoktam mondani : a számok nem hazudnak abban semmi hiba nincs, csak az emberek tévednek.

Szeretettel olvastalak és várom a következő írásodat!

Gratulálok szép novelládhoz.

Szeretettel, ZsófiHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.