Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Tanga a szökőkútban (2014. augusztus)
Víz! Víz! Víz! Csobogó. Nyári zápor az a jó.
Énekel a lány. Nagy kedve van hozzá. Mint mindig. Mondogatja is gyakran: az előző életében pacsirta lehetett. Vagy valamilyen énekes madár.
– Szabad voltam, az, szabad madár – néz a fiú szemébe.
A Bakai meg csak bólogat.
– A veréb is az. Madár – érvel aztán.
Mire a lány megsértődik. Duzzog.
– Nagy hülye vagy te, Bakai – mondja valamivel később.
A meleg teszi, ki tudja, de már vitatkozni sincs kedve. Nem száz, annál sokkal több, megvan az ezer is, ahány ágra süt a nap, a rekordhőség megközelíti a 40 fok Celsiust, az ember csak szenved tőle, olyan kibírhatatlan a kánikula. Mondogatja is különböző társaságokban, hogy a rekordok évét éli át itt, a Tisza mentén a magyar. Aztán sorolja a katasztrófákat sorban: ár- és belvízzel kezdődött, majd most itt van a forró nyár, a csapadék nélküli szárazság, kegyetlen év, s már előre fél a téltől, az előrejelzés szerint az meg nagyon hideg lesz.
Most még a meleg a favorit. Szerencsére a munkát is ahhoz igazítják. A mai napon a főtéri szökőkút medencéjét kell kitakarítani. Ebben a dög melegben nem is olyan rossz feladat – gondolja. Mind a ketten a vízben állnak, a lány a kútfejhez közelébb, kinyújtott tenyerében hatalmasat csobban a vízsugár, kellemesen szétspriccel a testén, a maradékot meg az arcához emeli.
Víz! Víz! Víz! Csobogó – énekli. És hangosan nevet. Aztán gondol egyet, a fiú felé fordul, s úgy próbálja csapkodni a vízzel. Bakai tűri az ellene irányuló merényletet, jóleső érzéssel fogadja a hűsítő cseppeket, ugyanolyan nagy kedvvel hallgatja a lány kacagását, az énekét. „Víz! Víz! Víz! Csobogó. Nyári zápor az a jó."
S hogy bámulják őket a téren, eszébe jut a munka is. Lassan leengedi a kinyújtott kezet, arrébb lépdel, hogy elzárja a szökőkutat. Miután kinyitotta a lefolyó csapját, elcsendesül a medence is. El a vízcsobogás. A lány nem nyugodhat, a még maradó vízből csapkod a fiú felé. Hangosan nevet.
– Tán félsz, hogy vizes leszel? Jaj, meg ne fázz! – kiáltja.
Egymás után járkálnak körbe-körbe a medencében. Mintha csak siettetni tudnák a lassan fogyatkozó víz folyását. Tekintetük a medence alját kutatja.
– Most miben reménykedsz? Mit fogunk találni? Talán egy újabb tangát? – kérdezi a lány.
– Kinevetsz, mi? – így a fiú.
– Ki én – válaszol a lány.
Bakai csak a magáét fújja:
– Nem kéne – gondolja. Beledobálnak itt mindenféle marhaságot. Az aprópénztől kezdve a rengeteg gyöngykavicson át az üdítőpalackokig mindent. Azt hiszik, elrejti a víz a sok szemetet. De tévednek. Nem olyan mély az a medence. Emiatt aztán meggyűlik a dolguk. A nyár elején még úgy tervezték, hogy csak hetente takarítják majd, ám a gyakori szemetelők miatt kétnaponta le kell engedni a vizet.
– Na, hogy is volt azzal a bugyival? – faggatja a lány, gyötri a két huncut szemével.
Ekkorra már Bakai is elmosolyodik. Ha belegondol, nagyon hülyén nézhetett ki azzal a tangával a kezében, amikor kiemelte, mert a lány majdnem hanyatt dőlt a nevetéstől. Ott szerencsétlenkedett előtte, úgy tartotta azt a bugyit, mintha még sosem látott volna női fehérneműt életében.
– Neked adtam, nem? – tüzel csípőből a fiú.
A lány most rá rontana, de hirtelen meggondolja magát. Túl sokan bámészkodnak körülöttük. Meg aztán a víz is elfogyott a medencéből. Jó lesz nekilátni a takarításnak – gondolja.
Egy forint. Kettő forint. Öt forint... Számolja a medence alján összegyülemlő fémpénzeket. Aztán behunyja a szemét. Azon veszi észre magát, hogy elkalandozik a tekintete… És ha már az ember Rómában jár, a Trevi kút halk csobogása, mint valami csodálatos zene elandalítja, akár kívánhat is magának abból a sok földi jóból valamit.
Háttal állva a kútnak, maga mögé dobja a fémforintost.
Egy darabig még csukva tartja a szemét.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.