Kui Janos: 17.
Kálmán már az első felvételi idején megszerette a várost, ahol öt esztendeig élt, dolgozott, tanult szorgalmasan. Még mindig sokat gondolt Virágra, nem könnyen mosta ki szívéből első nagy szerelmét. Annyira zárkózott, visszahúzódott, szótlan ember lett , hogy kolléganői elnevezték Jézuskának, s ezt viselte utolsó egyetemi napjáig. Az észrevehető volt, hogy a lányok rokonszenveztek vele.
Az első napok, hetek feszültségekkel, éjszakába nyúló gyűlésezésekkel teltek, ahol dönteni kellett
néhány idősebb hallgató további sorsáról. Az 56-os eseményekkel való rokonszenvezésükért kellett elítélni őket most, két évvel a történtek után.
Amit átélt az óvölgyei kollégiumban, azt itt tovább folytatták. A szegény ember jövedelme még mindig igen magas volt ahhoz, hogy anyagi támogatást, ösztöndíjat kaphatott volna. Sőt a bentlakásba sem fogadták be úgy, mint az óvölgyei iskolában. Albérletben lakott egy idős, magányos asszonynál, ágyneműje se volt, egy matrac nélküli sodronyágyon álmodozhatott a jövőjéről. Szüleitől az ígért háromszázat rendszeresen megkapta, amiből az albérletet, meg a mindennapi szalonna árát tudta fedezni, s így is két ökör árába került az első egyetemi év.
A fellegvári Nap másképpen sütött rá, mint a vadkerti. Sok volt körülötte a fiatal, akik mind azért voltak ott, hogy tudással, szellemmel töltsék meg tarisznyájukat. A faluról származó fiatalember szárnyakat kapott, és dolgozott, tanult szorgalmasan. Annyira meg akarta mutatni, hogy milyen nagy érdeklődéssel követi tanárai előadásait, hogy mindig igyekezett az első padban helyet foglalni. Egyik tanára, aki régi magyar irodalomtörténetet tanított, észrevette, hogy Kálmán el-elszundít az órán, de
tapintatos ember volt, és sokáig szó nélkül hagyta. Egyszer aztán a bejáratnál véletlenül összetalálkoztak, s a professzor előzékenyen köszöntötte.
– Jó napot kívánok Egress elvtárs. Hogy van, hogy érzi magát, nem beteg?
– Köszönöm szépen, nem. Jól vagyok, kedves tanár úr.
– Akkor miért alszik állandóan az óráimon?
Kálmánban benne ragadt a szó, semmit nem tudott mondani a meglepő kérdésekre.
A tanár úrnak nagyon finom, selymes hangja volt – valamikor lelkészként hirdette Isten igéit - s mellé két karjával olyan húzogató mozgásokat végzett, hogy amikor Kálmán hallotta azt a selymes hangot, és látta a tanár úr karjainak mozgását, azonnal kezdett elszundítani.
De nem ez volt az egyetlen meglepetés Kálmán számára. Eltelt az első fél év, következtek az első kollokviumok. Először kellett számot adni arról, hogy mennyire képes elmerülni a tudományokban. Ott szorongott társaival együtt az ajtó előtt, várta, hogy rá kerüljön a sor. Próbált nyugodt maradni, és belépett a
terembe.
– Jó napot kívánok, - mondta kissé remegő hangon.
– Jó napot, fiatalember, hogy hívják?
– Egress Kálmán vagyok, tanár úr -, ő az asztalára nézett, felvett egy iratot, s azt mondta:
– Maga nem vizsgázhat, nem fizette ki a tandíját.
Kálmán lehajtotta fejét, nem tudott mondani semmit tanárának, aki hirtelen benyúlt kabátja zsebébe, kivett egy százast, Kálmán kezébe adta ezzel a megjegyzéssel:
- Menjen, fizesse ki a tandíját, és jöjjön vissza vizsgázni.
Ilyen tiszta, szép emberséggel Kálmán még nem találkozott. Nyolcasra vizsgázott, és meg volt magával elégedve. Utána aztán az volt az első dolga, hogy valamiképpen pénzhez jusson, hogy visszaadhassa a kölcsönkapott pénzt tanárának. Azután bármikor szó esett a professzorról, mindig elismételte: - Mondhatnak bármit, bármilyen rosszat róla, én ezt az emberi nagyságot, ezt a gesztust soha nem fogom elfelejteni.
Kálmán azért is tisztelte, és szerette ezt a tanárát, mert ő volt az első az oktatói közül, aki a tudományos munkába is igyekezett bevezetni. Tanácsolta, hogy a Friss Újság lapjait nézze át, s tapasztalatait próbálja megfogalmazni. Kálmán el is kezdte a munkát. Komolyabb eredményhez azonban nem jutott.
Az év végi vizsgáin, kollokviumain jól szerepelt, tanárai is meg voltak elégedve vele. Az az egy dolog bántotta, hogy a Magyar nép történetéből nagyon gyengén vizsgázott. Éppen csak, hogy megkapta az átmenő jegyet, de végül is a siker élményével utazott haza, Egerfügére.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.