Jártó Róza: Megsárgult lapok - Hetedik történet (2014. november)
Különleges ember volt Józsi a falunkban.
Senki nem emlékszik, hogy mikor, és arra sem, hogy miért került ide. Ami biztos volt, az az, hogy egyszercsak előbújt egy rég elhagyott, romos présházból. Valamilyen papírt is bemutathatott arra vonatkozóan, hogy a présházat jogosan birtokolja, mert a hatóságok békén hagyták.
Igazából a korát se tudtuk, mert mikor előbújt akkor már olyan ötven-hatvan évesnek saccoltuk az évei számát. Ő meg nemigen állt szóba velünk, falusiakkal. Persze mi azért ismertük minden tettét és láttuk minden lépését.
Ez az egy présház volt, ami kilógva a sorból, pont a falura nézett a hegyről. Így láttuk, amikor reggel kijött a házból és a kerekes kútból vizet húzva, azt a lavórba öntve megmosakodott. Azt is végignéztük, mikor néha borotválkozott. Nekünk suhancoknak tetszett az, hogy akadt elfoglaltságunk. Összeülve esténként történeteket szőttünk köré, amelyek igencsak kacifántosak voltak.
Volt, aki tudni vélte, hogy ő egy kapitalista kém, aki azért van itt, hogy adatokat gyűjtve megdöntse a... . Itt azért elakadt a történet, mert Józsi ugyan itt mit is akart megdönteni? Aztán volt, aki valamilyen szerelmi dolgot vélt, illetve gondolt felőle, amit már jobban el tudtunk képzelni. Meg egy asszonyt és sok gyereket, vagy egyet, de az egyikünk szerint fiú volt és elrabolták tőle és a reakciósok most képezik ki kémnek. Vagy egy lány, akibe meg egy valamilyen nagyúr szerelmesedett bele és elrabolta, vagy csak elveszett. Mindenesetre nekünk itt a faluban mindennapi beszédtémát adott Józsi felbukkanása.
Igaz az is, hogy lassan megszoktuk a jelenlétét. Mint mondani szokás, egy csepp vizet se zavart. Tett-vett a présház körül. Tapasztotta, meszelte. Az ajtót és az ablak farészét is lekente kacsazsírral, ami megvédte az időjárás viszontagságától. Mire eljött a tél már az ablakot is beüvegezte. Itt-ott vállalt kicsi munkákért kapta az üveget is, meg egy asztalt, hokedlivel, meg stelázsit, amire újságpapírt téve polcnak használt, illetve a szekrény funkcióját is betöltötte.
Bözsi néne meg, aki a piacon árulta egyszemélyes bolhapiaci portékáját, egy kanapét ajándékozott Józsinak. Láttuk, amint talicskára rakva tolta fel a hegyre a présházhoz. A kanapé piros huzata mindenkinek ismerős volt, mert ez ott virított évek óta Bözsi néne kiskonyhájában, előtte meg a Gáspár gróf kúriájának nappalijában díszlett. Az persze eszünkbe se jutott, hogy mi is segítsük valamiképpen Józsit. Így senki se tudta, hogy igazából mire is van szüksége.
Egyedül a bolhapiacosnak volt annyi esze, és szíve, hogy erre is rákérdezzen, mikor ott bóklászott Józsi a piacon egy használt ásó, kapa és gereblye megvásárlásakor. Előző hónapban már bevásárolt ott. Akkor fejszét, kalapácsot és harapófogót vett, meg egy fazekat és egy lábast. A két tányért csak úgy adta Bözsi néne Józsinak, és ráadásul egy kanalat is.
Mi gyerekek innentől csak azt láttuk, hogy szinte megszépült a présház. Persze nem bírtunk avval a fortyogó, mindent tudni akaró vérünkkel. Egyik este összefogva páran fiúk fellopóztunk egész a présház ablakáig. Az ablakkal szembe’ volt a stelázsi. Az melletti fal meg volt bontva és valamilyen írásokat vett elő Józsi, amiket a petróleumlámpa fényénél nézegetett. Innen az ablak mellől nemigen láttuk, hogy mik is lehettek azok a papírok.
Meg is mozdult a fantáziák. Volt, aki rengeteg pénzt, mások nyakéket és gyöngyöket is látni véltek a téglafal rejtekében. Innentől minket semmi más nem izgatott, csak az, hogy ezeket mi megszerezzük. Persze százszor is elmondtuk egymásnak és magunknak is, hogy csak azért hoznánk el, hogy átadjuk a rendőröknek, akik rendszeresen benéztek a falunkba is.
A hónap végi utolsó péntek jó nap is volt erre. Minden hónapban ezen a napon ment be a szomszéd faluba a postára Józsi. Rendszeresen ekkor jött neki valamiféle küldemény, rendszerint egy csomag, amit a hóna alá fogva gyalog hozott haza. Mi ezt az időt használtuk ki és mentünk be a présházba, amit a gazda sosem zárt be, csak a riglit hajtotta rá az ajtóra.
Rögtön a fal titkos rekeszét nyitottuk meg. Kiszedtük a két téglát és mindent kiemeltünk, amit az üregben találtunk. Néhány megsárgult hivatalos papír, levelek és néhány fénykép volt az, amit mi kincsnek véltünk. Voltak iratok, amin gróf Aporffy Gáspár József név szerepelt és volt, amin Aporfi József. A születési év 1916. Ezek az iratok számunkra nem is voltak érdekesek. Inkább a fényképek. Családi képek voltak. Egy jólöltözött, lovaglónadrágos úr ölelt egy három év körüli kislányt. Ez a kislány elsőáldozóként, majd egy másik képen polgáristaként, a háttérben magas épületekkel.
Mivel a kincsek nem kerültek elő, és a rengeteg pénz se, amit mi látni véltünk, visszatettük az üregbe a papírokat, az elé a téglákat és elmentünk. Szégyelltük magunkat, mert a szüleinktől a mai napig hallunk olyan elbeszéléseket, hogy élt itt egy jóságos gróf, akit Gáspárnak hívtak, és akit a nyilasok vittek el a feleségével és az imádott kislányával együtt.
Szótlanul ballagtunk lefele a hegyről. Épp a falu határához értünk, amikor szembe jött velünk Józsi. Mi suhancok, a sapkánkat lekapva, tiszteletteljes meghajlással köszöntöttük. Ő ránk nézett, majd a présházra emelte fejét és elkezdett szaladni.
Többet nem mentünk még a présház tájéka felé sem, annyira megrázó volt számunkra ennek a embernek a titka, akinek a kemény életéből semmi mása nem maradt pár megsárgult papírnál és fényképnél.
Esténként, mikor még a csillagokat is felhő takarta, felnézve a présház felé, látni véltük, hogy ott egy pipa parázslik a sötétben…

***
2135
mami - 2015. november 06. 01:05:02

Kedves Anita!

Köszönöm kedves soraidat. Igazán jól estek.

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

4302
Fedak Anita - 2015. november 03. 14:57:31

Szépen, gördülékenyen megírt emlékezés, nagyon meghatott, miközben elképzeltem, mennyi szenvedésen mehetett át szegény Józsi. Szeretettel olvastalak drága mami és utólag is gratulálok.

2135
mami - 2014. december 17. 12:38:36

Kedves Erzsi!

Kedves Csaba!

Köszönöm, hogy olvastátok kis írásomat. Bizony az élet különös játékot űzött sok emberrel. Apukám, mint "törvénytelen" gyermek a Ludovikán végzett, amiben édesapja is maximálisan támogatta. Az új rendszerben mozdonyfűtő lehetett és egy csöpp vasúti őrházban élt anyukánkkal, velem és hat testvéremmel. Mégsem tudok keserű szájízzel visszagondolni a fiatalságomra, mert igaz, már deres hajjal, de mindenért kárpótolt az élet engem és családomat is. Ez az írásom is, nemes versengésben a 3. helyezett lett. Heart

Szeretettel: /mami/

4622
Simon Erzsi - 2014. december 03. 20:59:37

Kedves Mami!
Nagyon megható történetedet szeretettel olvastam. Gratulálok a megérdemelt elismerésnek.
Szeretettel: Erzsi

242
RRCs - 2014. december 03. 10:35:18

Szép, kerek történetet meséltél el, Róza. A XX. század hány család életén gázolt át úgy, hogy azok az emberek egy életre megnyomorodtak. Értük is szól ez az írás, és értük is fejet hajtok most.
Üdvözlettel: R.R.Csaba

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.