Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Rajnai Rotter Csaba: "Az első pofon a legnagyobb" (2014. november)
A falevelek bágyadtan lógtak az augusztus eleji kánikulában. Már napok óta nem volt frissítő zápor, és a hőség a tetőpontjára hágva 35-36 CO-on állapodott meg. Minden élőlény, akinek nem volt dolga a napon, elhúzódott az árnyékba, mert nem lehetett kibírni a hőséget. Csongor is az északi szobában hűsölt, és várta a délutáni találkozót Ilivel, akibe egy kicsit talán szerelmes is volt, de inkább, mint barátját úgy kezelte. Ili éppen mostanában veszett össze a szerelmével, és így többet töltötte a szabadidejét Csongorral. Ő is kedvelte a fiút, mivel imponált neki a társaitól eltérő olvasottsága, műveltsége.
- Na, még egy óra, aztán a presszónál találkozunk Ilivel - sóhajtotta Csongor, és ismét a Tolnai Világtörténelmet kezdte lapozgatni.
Nagyon érdekelte a római kor, mert sok tanulságos esetet olvasott belőle. Megborzongott azon a felismerésen, hogy a császárok korában szinte valamennyi uralkodót megölték, jobb esetben elüldözték a trónról. Rájött arra is, hogy az emberi természet nagyon álnok is tud lenni, ha az egyéni érdekről van szó. Míg így olvasgatott és tanakodott az élet rejtelmein, azon kapta magát, hogy már csak 5 perc van a találkozóig. Gyorsan becsukta a könyvet, helyére tette, és kivágtatott a megbeszélt helyre. Ott aztán csalódottan látta, hogy Ili még nincs ott, és lehet, hogy nem is jön. Amíg így kétségek között ingadozva nézegetett az utcára, valaki befogta hátulról a szemét. Azonnal felismerte Ili illatát, mivel éppen a korábbi találkozón mesélte, hogy titokban rájár édesanyja kölnijére. Innen a mámorító illat.
- Már azt hittem, el se jössz – állapította meg Csongor.
- Ugyan már, én voltam itt előbb, csak bementem a presszóba egy üdítőt inni ebben a hőségben – válaszolta a lány.
Ili sötétszőke, hosszú hajú, zöldeskék szemű, formás, már nőiesen kerek mellű lány volt, két évvel idősebb Csongornál. Egy iskolába jártak, csak Ili most lesz nyolcadikos, Csongor pedig hatodikos. Csongornak, mivel tornászott, erőteljes izmai fejlődtek, bár egy kicsit alacsonyabb volt, mint a lány. Nem is az alkatával imponált neki, hanem az olvasottsága ejtette bámulatba. Elhelyezkedtek a presszó teraszán egy asztal mellett, és a szokásos beszélgetésbe merültek. Csongor mesélt az ókori Rómáról, a császárokról, a kegyetlenkedéseikről és a művészetek iránti fogékonyságukról. Ili tátott szájjal hallgatta a történeteket, és meg-megborzongott azoknál a részeknél, ahol a gyilkosságokról került szó. Míg hallgatta az elbeszélést, egyre közelebb húzódott Csongorhoz, aki eleinte nem is tulajdonított neki semmilyen jelentőséget, csak örömmel nyugtázta, hogy Ili parfümje egyre mámorítóbban fonja körül. Mire észbekapott, már hozzábújt a szép és jó illatú lány.
Éppen ott tartott a mesében, hogy Statilia Messalina milyen körmönfontan hálózta be Nérót, és hogyan érte el, hogy űzze el s ölesse meg feleségét, amikor egyszer csak Ili szája rátapadt az övére. Szóhoz, de még csak levegőhöz sem jutott, annyira meglepte Ili reakciója. Ez volt az első olyan igazi csók, amit egy hús-vér leánytól kapott. Ügyetlenül csókolt vissza, és Ili rögtön érezte, hogy még nem volt nővel dolga a fiúnak. Magában elmosolyodott, és még jobban erőltette a csókolózást. Pár perc múlva szétváltak, és Csongor zihálva kezdett szabadkozni.
- Nagyon jó volt veled enyelegni, de nem hiszem, hogy okos dolog volt ezt csinálni, hiszen te a Pityunak a nője vagy, és ha erről tudomást szerez, biztosan nekem fog támadni. Nem mintha félnék tőle, mert bármikor csomót kötök a derekára, ha kell, de mégis csak a haverom. Ez nem lenne tisztességes tőlem.
- Ugyan, hagyd már Pityut, hisz éppen két napja szakítottunk. Nincs miért magadnak szemrehányást tenni.
- Ezt biztosan nem gondolod komolyan, hisz az elmúlt évben már legalább hússzor szakítottatok, aztán meg kibékültetek.
- Ez most más. Végleg befejeztem azzal a tahóval. Mit képzel tulajdonképpen? Nem vagyok a tulajdona! Eléggé megalázott, úgy, hogy ha találkozol vele, mondd csak meg neki, hogy keressen magának valaki mást, akit így macerálhat. Nyugodtan mondd meg neki, hogy az a véleményem, hogy ő egy bunkó, önző, szemét alak, mert mindig csak magára gondol, és nem törődik az én véleményemmel. Egyébként is a Klári körül legyeskedett a legutóbb is, hát menjen csak a Klárihoz.
- Ha gondolod, megmondhatom neki, bár szerintem nem kéne elhamarkodni a dolgot.
- Mondd csak meg neki, érezze ő is azt a megaláztatást, amit én éltem át.
- Jó, de akkor most másról beszéljünk!
- Mesélj még Néróról, meg Messalináról, meg az egész akkori történetekről, jó!
- Jó.
Csongor kicsit elgondolkodott, és lassan elkezdte mondani a tragédiát: Néró parancsot adott édesanyja vízbeölésére, mivel meg merte kérdőjelezni az ő teljeskörű hatalmát. Miután nem fulladt meg az anyja, egyszerűen legyilkoltatta, mint a császár elleni összeesküvés résztvevőjét. Még sokáig beszélgettek, vitatkoztak, de lassan eljött az este, és haza kellett menniük, így elváltak egymástól. Búcsúzóul Ili még egyszer szájon csókolta Csongort, majd könnyű, szinte táncoló léptekkel elsietett haza.
Otthon Csongor hosszú ideig mélázott a délutáni eseményeken, mire álomba merült.

Másnap aztán a haverokkal járták az erdőt és a mezőt, mert szinte mindennap délelőtt ez volt a programjuk. Mindig akadt valami esemény, ami lekötötte, és elszórakoztatta őket. Délután négy óra felé Csongor kiballagott a téren álló presszó teraszára, mert itt volt a szokott találkozó hely, ahol a haverokkal összejöttek. Már ketten ott ültek, és fagylaltot nyalogattak. Az egyik éppen Pityu volt, aki, mikor hozzájuk lépett, köszönés nélkül rátámadt.
- Hallom, a csajommal elenyelegsz itt a presszóban, pedig tudod, hogy nem szeretem, ha beleköpnek a levesembe!
- Aztán kit érdekel a te nemtetszésed! Elmondta Ili, hogy két napja szakítottatok, és azt is, milyen bunkó voltál vele. Ha nem tetszik, akkor tegyél róla.
Pityu, bár két évvel idősebb volt Csongornál, még nála is alacsonyabb termetű volt, és a fizikai erőnlét tekintetében sem vehette fel a versenyt vele. Elgondolkodva figyelte, hogy az ellenfele milyen nyugodtan válaszolgat neki. Végül szinte kilökve magából a szavakat, suttogta:
- Mit is mondott neked az Ili?
- Szó szerint idézem, te egy bunkó, önző, szemét alak vagy, mert mindig csak magadra gondolsz, és nem törődsz az ő érzékenységével. Még azt is mondta, hogy te egy tahó vagy.
Pityu elsápadt a hallottak után, és alig tudott megszólalni.
- Nem lehet, hogy ezt mondta, biztos, hogy te találtad ki! De ha mégis ezt üzente, akkor mondd meg neki, hogy ilyen ostoba, trampli, és beképzelt kurvával kár volt szóba állnom.
- Valóban elmondjam neki mindazt, amit most felsoroltál? – kérdezte Csongor megütődve a trágár kifakadáson.
- Persze, mondd csak el neki! Ha ő így, akkor én meg úgy válaszolok.
A szóváltás után Pityu felugrott és haragosan elrohant a teraszról. Csongor fejét rázva mormolta maga elé: Kár volt elmondanom, mert most aztán biztos, hogy vége lesz a kapcsolatuknak. De hát, ha ezt üzenték, mit mondhattam volna?
Morfondírozásának a haverok érkezése vetett véget. Leültek az asztalokhoz, és előkerült a kártya, mert szinte minden délután itt zsugáztak.
Másnap és harmadnap nem találkozott sem Ilivel, sem a barátaival, mert a családi szőlőben kellett dolgozni, ami a Balaton menti kis község Paloznak határában terült el, és leköltöztek a nyaralóba a munka idejére. Már szinte el is felejtette a történetet közte és Ili között, amikor a negyedik nap délutánján ismét találkoztak véletlenül a presszó teraszán. Ili fagylaltért jött, amit haza kellett vinni, tehát sokat nem diskurálhattak, de megkérdezte, hogy beszélt-e Pityuval? Csongor bólintott, és szó szerint elmondta mit üzent vele a volt barátja neki. Ili elsápadva vette tudomásul, hogy milyen közönséges módon adták ki az útját, és a könnyeivel küszködve búcsút intett Csongornak, majd elsietett.

Este az ágyban Csongor sokáig tépelődött, hogy helyesen tette-e, hogy felvállalta a postás szerepét, de úgy érezte, ebben az esetben ő nem követett el semmiféle indiszkréciót azzal, hogy szó szerint elismételte az üzeneteket. Mivel látta, hogy Pityunak és Ilinek is nagyon rosszul eset a másik üzenete, elhatározta, hogy többet nem továbbít semmiféle szerelmi mondandót. Ebben a döntésben megnyugodva mély álomba merült.
Másnap a haverok közül senki sem ért rá, mert vagy nyaralni mentek a nagyszüleikhez, vagy pedig más, otthoni feladat kötötte le az idejüket. A délelőttöt olvasással töltötte, de délután már nagyon szűknek bizonyult a szoba, így útnak eredt. Eleinte a környéken bóklászott, hátha mégis előkerül egyik cimborája, de aztán, mivel csak nem találkozott senkivel sem, elindult a tiszti házakhoz, ahol Ili is lakott számos osztálytársával együtt. Útja a templom kertje mellett vezetett el, így bement körülnézni, hogy nincs-e ott valaki? Az árnyas fák alatt hűvösebb levegő fogadta, így hát leült egy padra, hogy egy kicsit elmélkedjen az elmúlt nap eseményein. Merengéséből a kavics csikorgása riasztott fel. Kicsit még bambán bámult a közeledő fiúkra, mert még a gondolatai cikáztak a fejében, de mire már kitisztult a látása, addigra vette észre, hogy négyen fogják körül. Az egyik Pityu, volt a másik két fiú a távolabbi utcában lakott, és nem tartozott az ő csapatukhoz, míg a negyedik Dagi volt, aki még pár nappal ezelőtt is barátságáról biztosította őt. Nem ijedt meg, mert meg sem fordult a fejében, hogy valami gazság készülődne ellene, így vidáman köszöntötte őket, mert arra gondolt, hogy a délután hátralevő részében együtt ütik agyon az időt.
- Szevasztok! Van valami ötletetek, hogy mit csináljunk délután? – kérdezte.
- Van - válaszolta Pityu.
- És mi legyen az?
- Téged móresre tanítunk. Ne legyen olyan nagy a pofád!
Csongor rögtön átlátta helyzetet, négyen lebírják, mert egyenként egyik sem merte volna vállalni a verekedést. Rögtön felugrott a padról, de azonnal hárman rávetették magukat, és sok lúd disznót győz elve alapján legyűrték a földre. Mind a két kezét hátra csavarták, úgy tartották, míg Dagi módszeresen pofozta, közben pedig kommentált minden ütést.
- Hazudozol még a Pityu csajának? – puff egy pofon.
- Kerülgeted még a csajt? – puff a másik pofon.
Ez így ment kb. tíz percig. Az első három –négy pofon még fájt egy kicsit, de inkább a megaláztatottság volt az, ami könnyeket csalt a szemébe. Ilyen tehetetlenül kellett tűrnie a verést, és még csak vissza sem tudott ütni. Pityu kéjesen vigyorgott a szemébe, és ott páváskodott előtte.
- Na, mondtam, hogy ne üsd az orrod az én dolgomba, mert megjárod! – okoskodott. Ha még egyszer meglátlak Ili mellett még a beledet is kitiprom! – fenyegetőzött. Ili megmondta, hogy nem üzent nekem semmit sem veled, csak te hazudoztál össze mindent.
- Nagy a pofád Pityu, mert négyen vagytok, de lesztek még egyedül mindnyájan, akkor is ekkora lesz a képed? Majd akkor megkérdezem én is, hogy te mit hazudtál Ilinek?
- Üsd Dagi jobban, mert még most is fenyegetőzik! – rivallt rá a pofozkodó társukra.

Talán egy húsz perc múltával megelégelték a verést és nagy vidáman, fennhéjázva elballagtak a tiszti házak felé. Csongor elhúzódott a kert hátsó, bokrokkal benőtt végébe, hogy egyedül sírhassa ki a tehetetlenség könnyeit. Keményen megfogadta, hogy elégtételt vesz mind a négyen. Elsőnek Pityut kapja el, és akkor majd meglátjuk, ki a legény a gáton. A következő Dagi lesz, mert álságosan a szemébe hazudott hízelkedve, majd amint tehette, hátba támadta. Neki is meg lesz a leckéje. A másik kettőt csak olyan nevelésforma verésben részesíti, hogy a későbbiekben eszükbe se jusson ismét belékötni. Kb. egy óra múlva már felszáradtak a könnyei, és elindult ő is a tiszti házakhoz.
Talán száz méterre, ha lehetett, amikor meglátta Ilit. Egyedült álldogált és elindult a templomkert irányába. Amint közelebb ért, vette észre Csongort. Azonnal odaszalad hozzá, és átölelve könnyes szemmel kérdezte:
- Nagyon fájt a verés?
- Nem, nem az fájt, hanem az, hogy Pityu letagadta azt, amit velem üzent. Ugye te nem tagadtad le?
Ili lehajtotta a fejét és csendesen csak ennyit suttogott:
- Ne haragudjál, de Pityu bizonygatta, hogy ő semmit sem üzent, és azt mondta, hogy csak te találtad ki. Én meg nem mertem megmondani, hogy valóban üzentem neki.
Csongornak a verésnél is jobban fájt az, hogy ketten is kijátszották, az pedig, hogy Ili is megtagadta, végtelenül rosszul esett. Csendben csak ennyit válaszolt a lánynak.
- Köszönöm, hogy cserbenhagytál. Kérlek, most hagyj magamra! – azzal elfordult és lassú léptekkel elindult hazafelé.
A lány tett még egy tétova mozdulatot, hogy visszatartsa, de a fiú lerázta kezét a válláról és egyre nagyobb léptekkel távozott.

Otthon aztán a szobájában kitört Csongorból a visszafojtott indulat. Záporozó könnyei között fogadta meg, hogy soha többet senkinek sem ad át semmilyen üzenetet, szerelmi viszályban pedig soha sem lesz postás. Megkapta az élettől az első pofont, ami elég keményre sikeredett, így hát rádöbbent arra, hogy az emberek mindig a saját érdeküket választják, és ennek érdekében szemrebbenés nélkül hazudnak. Kemény volt a lecke, de egy életre megtanulta a házi feladatot.

Két nappal az ominózus verés után Csongor elkezdte a vadászatot. Először Dagira fog lecsapni, mert az egyedül olyan gyáva, hogy még panaszkodni sem mer senkinek sem, ha megfenyegeti. Így is lett. Dagi este sietett haza a nagymamájától, aki kétutcányira lakott tőlük, amikor egy sötétebb részen lecsapott rá. Olyan meglepetésszerű volt a támadás, hogy Dagi még csak védekezni sem mert. Először kirúgta a lábát a fiú alól, majd a mellére térdelve kezdte pofozni.
- Hány pofont is adtál nekem? - kérdezte Csongor.
- Nehem tuhudom, válaszolta az a könnyeivel küszködve.
- Akkor most én sem számolom, csak úgy, ahogyan a kezemből kifér. Ha még egyszer ellnem fordulsz, akkor meglátod, hogy ez a verés csak a bevezető volt! - fenyegette meg a kövér gyereket.
Szerencsétlen mindent megígért, csak hagyja már abba Csongor a verést. Végezetül még egyszer megfenyegette a fiút és hagyta, hogy hazamenjen.
Másnap Pityuval akart leszámolni. Erre jó alkalom kínálkozott az iskola tornatermében, mert Pityu is ott edzett, készülve az őszi versenyekre. A szertárban sikerült elkapni. A fiú nem is gondolt arra, hogy neki még valaha is baja lehet Csongorral, mert bízott a verés hatásában. Meglepődve kapta fel a fejét, amikor a szertár ajtaja becsukódott mögötte, ott állt félelmetes ellenfele.
- Na, Pityu, most legyen akkora a pofád! Most nincsenek itt a haverjaid, hogy megvédjenek – szólította meg Csongor.
- Ne, ne bánts, már tudom, hogy igazat mondtál, mert Ili elmondta az igazságot! - rimánkodott.
- Előbb kellett volna érdeklődni, és azután ütni. Most jön a nevelés.
Pityu az ajtó felé ugrott, de Csongor elkapta a kezét, és magához rántva erősen gyomorba vágta. A fiú összegörnyedt, és feladta a küzdelmet. Csongor csak úgy tessék-lássék adott neki néhány pofont, mert már megsajnálta ezt a gyáva férget. Végezetül még figyelmeztette, hogy ne keresztezze többé az útját, különben sokkal nagyobb verésnek lesz a gazdája.
A két másik sráccal csakúgy mellékesen számolt le, mert őket nem tartotta annyira fontosnak, és alávalónak, mint Pityut és Dagit. Különben is mind a ketten egybehangzóan állították, hogy Pityu becsapta őket, mert teljesen más történetet mesélt el, mint a valóság. Azért, hogy még véletlenül se merjenek ismét ellene szövetkezni, Csongor egy kicsit megszorongatta mindkettőjüket. Őszintén megbánták tettüket és bocsánatot kértek tőle, ő megbocsátott, és ezzel fátylat borítottak a történtekre.

Csongor úgy érezte, sikerült elégtételt vennie, csak még azt nem tudta, hogy Ilivel mit tegyen, hisz ő is okozója volt a megveretésnek. Sokat gondolkodott az eseményeken és arra jutott, hogy hagyja főni a saját levében, nem fog hozzá szólni, észre sem veszi, mert ez lesz a legnagyobb büntetés számára. Így is tett, amikor találkoztak, és Ili közeledett hozzá úgy tett, mintha nem látná, és hátat fordítva elsietett a helyszínről.
Végre – gondolta – mindenkit a helyére tettem. Majd meggondolják, hogy máskor kibe kötnek bele. De valahogy mégsem érzett büszkeséget, mégsem érezte, hogy ő az igazi erkölcsi bajnok. Valahogy egyedül maradt a kétségeivel. Vágyakozva gondolt vissza az elmúlt hetekre, mikor Ili szinte tátott szájjal hallgatta a meséket, amit mondott neki. Egyre nehezebb lett a hétköznapok sivár egyedülléte. Még a haverokkal eltöltött idő sem tudta kizökkenteni a magányából. Végül is döntött, újra megpróbál Ilivel beszélni.
Másnap délután már, szinte aprózva a lépteit, sietett a tiszti házak felé. Távolról szemébe tűnt egy piros, rövid szoknyás lány, aki háttal neki magyarázott egy fiúnak. Rádöbbent, Ili állt ott, és a világ szinte egy pontba sűrűsödött körülötte, úgy ragyogott az a piros szoknya.
242
RRCs - 2014. december 19. 17:14:01

Kedves Róza!
Köszönöm, hogy időt szántál írásomnak. Ez a történet egy valóban megtörtént eset leírása, kissé kiszínezve. A pofonok óta nem vagyok hajlandó senki magánéletébe beleavatkozni, még kérésre sem. Időben megkaptam a leckét, hogy az életem során, már ne legyen gondom az ilyen esetekkel.
Egy kis múltba tekintés néha jól esik.
Szeretettel: Csaba

2135
mami - 2014. december 17. 12:48:46

Kedves Csaba!

Én, hogy úgymond egy MÁV-telepen nőttem fel egy hasonló "zárt" világban mint amilyen a történeted helyszíne. Voltunk vagy 30-35-en gyerekek, akik sülve-főve együtt voltunk, jóban-rosszban. Volt ott is elégtétet-vétel, volt hatalmi harc, nagy-nagy csatározások, éjszakában nyúló játszások és hatalmas összetartozás-érzés. És csodás gyermekkor amire a mai napig jó emlékezni. Mi se ismertük az egyedüllét érzését. Na és a nagy-nagy szerelmek....valaki mindig szerelmes volt valakibe... Jó volt olvasni írásod.

Szeretettel: Róza

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.