Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Karácsonyi vándor - Nyolcadik történet (2014. december)
Ünnepek

Várta a karácsonyt. Az év végét, az ünnepeket. Ugyanúgy, mint régen. Már jó előre készülődött hozzá. Időben megvásárolta az ajándékokat, a többféle ízesítésű szaloncukrot, a sütéshez-főzéshez szükséges anyagokat. És elsők között megvette a fenyőfát is. Soha sem a legmagasabbat, nem is a legkisebbet, ami mindig is tetszett neki, az a közepesnél valamivel nagyobb méretű ezüstfenyő volt. S hogy sikerült bevásárolnia a szükséges dolgokat, megnyugodott.
Emlékszik, a férje kerékpárjára pakoltak fel mindent, úgy gyalogoltak haza a nagy csomagokkal. Élete párja tolta a biciklit, ő meg a csomagtartóba kapaszkodva gyalogolt mellette a járdán. Igyekeztek, hogy még a gyerekek szeme elől el tudják dugni az ajándékokat.
Megvolt a hely, ahol karácsony előestéjéig biztonságban érezhették magukat. Gyakran meg is mosolyogták a fiúkat, ahogyan – közeledvén az ünnephez – lázasan kutatgatni kezdtek a lakásban az ajándékok után. Emlékszik rá, egy alkalommal, amikor a nagyobbik fiú nagy durcásan megkérdezte: és a fenyőfa hol van? Nos, akkor minden gondolkodás nélkül rávágta: az idén nem veszünk fenyőfát. Sohasem felejti el azt a csalódott arckifejezést, amit a fia tanúsított feléje, ahogyan nagy mérgesen rászólt: nem lehet igaz! Ekkora szégyenbe nem hozhattok bennünket, kiáltotta.
Még ma is elmosolyodik a történeten. Persze, hogy állt a fenyőfa az ünnep éjszakáján, feldíszítve, ajándék is jutott alája: csupa praktikus, hasznos holmi. A csomagokat nagy-nagy izgalommal bontogatták a gyerekek. Aztán csillagszórót is gyújtottak, majd gyertyát, fényében örömtelibb volt az egész, kedvesebb az ünnep.
Szépek, csodálatosak voltak azok a karácsonyok! Odakint sűrű pelyhekben hullt a hó, lágy fehérre festette a kertet, belepte az utakat, a várost, az országot. Bent, a szoba langy melegében pedig jó volt együtt lenni: énekeltek, kalácsot majszoltak, örültek az ajándékoknak, örültek egymásnak.
Szépek, csodálatosak voltak azok a régi karácsonyok.
Aztán egyszer csak megváltozott minden. A gyerekek felnőttek, változtak a szokásaik, a mindennapok, és valahogyan mások lettek az ünnepek is. Öt éve már, hogy a férje eltávozott közülük. Utána, mint a galambok, a gyerekek is kirepültek a családi fészekből. Magára maradt. Eleinte nehezen tűrte az egyedüllétet. Hirtelen nagy és üres lett a lakás. Hűséges párja és a fiúk nélkül úgy vélte, értelmetlen és céltalan az élete. Nem maradt más számára, mint a várakozás. Eleinte a hétvégekre, hogy majd jönnek a gyerekek. A találkozások örömét várta. Azután egyszer csak ritkulni kezdtek a családi látogatások is, maradtak a jelesebb napok, az ünnepek.
Mint most is. Időben megvásárolta az ajándékokat, a többféle ízesítésű szaloncukrot, a sütéshez-főzéshez szükséges anyagokat. És elsők között megvette a fenyőfát is, mint régen. De már valamivel kisebbet, a pénztárcájához illőt. S hogy sikerült beszereznie a legszükségesebb dolgokat, megnyugodott. Ez alkalommal is a férje kerékpárjára pakolt fel mindent, úgy gyalogolt haza a csomaggal. Nem sietett, ráért. Ideje volt bőven. Tisztában volt vele, hogy már a gyerekek elől sem kell dugdosnia az ajándékokat. Már nem kell a megfelelő alkalomra várni, hogy jaj, meg ne lássák, arra a kis időre hova teszik el a nekik szánt dolgokat. Igaz a vég efelé, amikorra idősebbek lettek a fiúk, már csak tréfából, egy kicsit a megszokás uralta bohóságból csinálták az egészet. Ma már mosolyog ezen, bár, ha jól belegondol, nagyon is hiányoznak neki ezek a játszadozások.
Révedezéséből harangszó keltette. A közeli templom harangja ünnepet jelzett: eljött a szenteste. Ott állt a feldíszített fenyő alatt, rakosgatta alá az ajándékokat, csupa praktikus, hasznos holmikat, mint régen. Csak most egyedül volt. A végtelennek tűnő csendben elérzékenyült, könnyezett is. Gondolatai a gyerekek körül jártak: hiányoztak neki nagyon. Már nem rohangáltak körbe-körbe a szobában. Hiányzott a férje, hogy rájuk szóljon: hékások, gondosabban azzal a szaloncukorral. Több nap, mint kolbász, maradni kell abból vízkeresztig. S hogy fölnézett a fára, eszébe jutott: ismét jól bevásárolt az édességből. Már a szaloncukor sem fogy úgy, mint régen.
Régen fehérek voltak a karácsonyok. Különben is az ünnep csak úgy szép, fehéren – gondolta. Amikor talpunk alatt csikorog a hó, s a látóhatár felett megbúvó Nap fénye csillogón szikrázik a fagyott havon. Ilyen csodálatos karácsonyok jutottak az eszébe, ahogyan az ünnep másnapján ott ült az ablak előtt, az övéit várva.
Odakint, a szomorú ködben fáradhatatlanul szitált az eső.
#
1403
titanil - 2014. december 25. 15:41:27

Kedves Tollforgató!
Átéreztem történeted, más fiatal korban és más idős korban - főként özvegyként - a karácsony.
Szeretettel: Magdi

1543
Mab Tee - 2014. december 21. 20:59:58

Kedves Tollforgató!

Nálad is az az érzésem, hogy a fenti történet csupán vázlat. Maga a sztori szívhez szóló is lehetne, de bővebben ki kellene fejteni. A főszereplőd nevét sem árultad el, így nem tudott igazán közelebb kerülni hozzám. Javasolnám, hogy bontsd ki a történetet, mint egy szaloncukrot, mert a csomagolása szép, de szeretném tudni, mi van még belül, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Üdv: Mab Tee

499
magyareszter - 2014. december 14. 16:49:14

Kedves Tollforgató!

Változnak az idők, a szokások, a karácsonyi ünnep is, ahogy öregszünk. Ha az ember végiggondolja élete karácsonyait, bizony egészen más volt gyermekként, aztán más fiatalasszonyként, férjjel, saját gyerekekkel, aztán más felnőtt gyerekekkel, már unokával. Végül jó, ha nem egyedül kell tölteni, ahogyan a történetben szereplő özvegyasszonynak.
Sok szeretettel Eszter

3313
paltetel - 2014. december 13. 07:59:25

Kedves kis történeted az idős özvegyasszonyról, akiről lassan a családtagok is megfeledkeznek. Kár, hogy ismételted az ünnep előtti bevásárlást - talán röviden utalva az azelőttire jobb lett volna. Lehet nem találtam a "vándort", de kerestem.
Üdvözlettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.