Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Szántó László: Karácsonyi vándor - Tizenegyedik történet (2014. december)
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét hegyeken is túl, volt egyszer egy ország. Olyan volt, mint a többi ország, se nem túl kicsi, se nem túl nagy. Hegyes-völgyes, dimbes-dombos, síksággal, folyókkal szabdalt. A tél hideg, a nyár meleg volt. Falvakban, városokban laktak az emberek, hol békességben, hol egymással torzsalkodva. Ezen a szenvedélyektől mentes helyen éldegélt a tizennyolcadik szülinapját váró karcsú leány, Kitti. Rém banális, de akkor is tény: szép gyerekkora volt.
Fejében azok a csodálatos, elérhetetlennek tűnő ábrándok, a szende álmok már egészen fiatalon felkergették a számára tiltott, kacatokkal teli padlásra egy-egy egyedül töltött estén. Meg is lett az eredménye: a sok limlom között egyszer egy mesebeli, idő rágta könyvre bukkant, benne a kifakult képeken csupa álombéli figurával találkozott: koboldok, tündérek, sárkányok, jó és rossz boszorkányok lepték el a pókhálós padlást. A cirkalmas írású, rég elfeledett oldalak varázslatos világba kalauzolták.
Csak barátjával, osztotta meg féltett titkát. A hasonló sorsú fiúval együtt tervezgették az egyszer talán egybeforró jövőjüket. Ilyenkor Olivér önkéntelenül is Kitti szőkésbarna hajába fúrta kezeit, lágyan simogatta szűzies bőrét, mély barna szemébe nézve bátorságot öntött a félénk lányba. Sajnos, ez az idill nemsokára befejeződött, az ifjút tizenhét évesen a szomszéd országgal vívott háború a csatatérre szólította, aztán a harcok olyannyira kiterebélyesedtek, oly sokáig húzódtak, hogy már valójában senki nem tudta, vajon miért is hadakoznak egyáltalán.
Ebben az évben különösen zord fagyokkal köszöntött be a karácsony. A késő őszi időt reggelre felváltotta a tél: vastag hópalást borította be a cseréptetős házakat, az ódon macskaköveken szánok futottak, zúzmara fagyott a földszinti boltok kirakataira. Egy óriási hógömbbe burkolódzott a város. A tereket, épületeket, parkokat díszítő karcsú szobrok megannyi hósipkás, vállas óriássá nőttek. A szökőkút csüngő jégcsapjai arcátlanul a szemekbe villództak, a főutcát szegélyező fiatal fenyők alsó ágait a suliból hazafelé szökellő gyereknép lebbentette meg, dermesztő hókása zúdult a gyanútlanul korzózók nyakába. Csak Kitti nem tudott sehogy sem örülni az első hónak. A vőlegénye a hadszíntéren küzdött, kevés barátja akadt. Esténként elővette hát legendás könyvét, pislákoló olajmécses mellett lapozgatta az ünnepi részt, áhítattal habzsolta a sorokat:
„December havának legelején, Szent Miklós napjára pucold ki lábbelidet. A szent napon helyezd el ablakodban vagy az ajtód előtt, mire felvirrad, csodás dolgokra lelsz. Ha elrontottál valamit addigi életedben, ha bánatos vagy vigasztalanul, ha visszatérnél a tegnapba, semmissé téve a gondokat, ha segítségre van szükséged, úgy olvasd el Miklós atya édesbús történetét, rakd a cipődbe a segítségkérő amulettet, és várj türelemmel. Jézus születésének éjszakáján, amikor felzúgnak az éji harangok, eljönnek érted az angyalok, és elrepítenek a felhők mögé. Bíznod kell benne, és rendbe jön minden gondod.”
A lány, istenfélő lévén,alapjában véve hitt a leírt szavakban, a mondákban, őszintén bízott a mesék valóságtartalmában.
Szaporán telt az idő, már el is feledte azt a napot, amikor becsempészte amulettjét a csizmájába. Napokig szörnyen szégyellte magát gyermeteg viselkedéséért. Titkolta is becsülettel. Lábbelijéből mégis eltűnt a talizmán a kívánságlevélkével együtt. Kereste mindenfelé, hátha máshová rakta, de rá kellett döbbennie: nyilván álmodta az egészet. Egyre többször nyitotta fel varázskötetét, szinte magától pattant fel a megfelelő résznél, élvezte a megható, ünnepi meséket:
„Egyszer az ősi végtelenben, a messzi északon, egy kicsiny falu tiszteletese, a vén Miklós atya maga köré gyűjtötte gondtalan segítőit, a vele együtt élő aprónépeket. Egy macskakaparással írt levelet mutatott nekik, amit egyenesen neki címzett egy távoli helyről egy boldogtalan kislány. Megtudhatták belőle, miként vesztette el oly tragikusan szüleit, akiket nagyon, de nagyon szeretne viszontlátni karácsonykor. Az atya sokáig tépelődött, miként enyhíthetne fájdalmán, végül döntött:
− Szóródjatok szét a világban, jusson el mindenkihez üzenetünk, hintsétek el mindenhol a szentenciát, amennyiben szüksége van bárkinek is gyámolításra, az írja meg az év utolsó hónapjának hatodik napján, az én napomon, majd tegye ki ablakba, ajtóba, kapuba, és Jézus születésekor eljő a segedelem!”

Szent karácsony napjának estéjén Kitti őszinte kíváncsisággal bontotta ki ajándékát, édesanyja szívbéli munkájának gyümölcsét. Ám így is rátört az ünnep legnyomorultabb érzése, a magány. Rettenetesen hiányzott Olivér, vajon hol lehet, merre vándorol ezen a karácsonyi napon, mikor láthatja már viszont, gondol-e ő is ugyanígy rá? Megannyi szívszorító kérdés.
Szobájában kellemes melegséggel duruzsolt a kályha, jólesett az utcai csengettyűk zengő muzsikája. Elbódította a dióval, mogyoróval, tobozzal díszített fenyőfa szédítő illata, a szájában érezte a nagyi gesztenyés tortájának krémes ízét, könyve lecsúszott gyerekkori babája mellé, meseszép álom reménye várta…
Piciny neszre lett figyelmes. Felülve fülelt, az ablakon áthatoló szűrt fénynyaláb ide-oda pásztázott a falakon. Lélegzet visszafojtva hallgatózott, szíve majd’ kiugrott helyéből, egy nagyon vékony hangfoszlányt hallott:
− Ne ijedj meg, öltözz hamar, mielőbb menjünk!
Miután nem ért célt, a hang bővebben beszélt:
− Mi vagyunk az angyalok, érted jöttünk, te hívtál minket, nem emlékszel? A talizmán.
− Angyalok… talizmán, de hát… milyen angyalok? – dadogta. − Ki az? Hová… minek menjek?
Csendes suhanás jelezte, az ablak kinyílt, legalábbis résnyire biztosan. Kiment az álom a szeméből, eszébe jutott a levél, de rég is volt. Egy belső sugallatra, szorongva bár, de öltözni kezdett. Megbabonázták? Talán ez is egy új játék, az ünnep része.
Hosszú imát mormolt maga elé, ebből merített erőt, majd kimászott a földszinti ablakon. Nem látott senkit, csupán a gázlámpák halvány fényei mozogtak a néptelen utca befagyott tócsáin. Hűvös lehelete könnyedén úszott az ereszről lógó jégcsapok felé. Nem szerette az éjszakát, mindig olyan szigetre vágyott, ahol egész nap cirógatja fehér bőrét a langyos napsütés. Békés, megelégedett nyugalom szakadt a városra, a túlsó ablakból még egy utolsót pislákolt a karácsonyi mécses aranysárgás lángocskája, végsőt tisztelegve az elmúló ünnepnek, majd ellobbant fénye.
Kitti a két lidérc után lépkedett, világos selyemruhájukban olyanok voltak, mintha egyenesen Liliputból pottyantak volna ide. Angyalok szárnyak nélkül? – hüledezett, de így álmatagon is követte őket. Fülében saját csengő-bongó karácsonyi dudorászása visszhangzott, a muzsika hangja egy szempillantás alatt mély kábulatba ejtette.
Idegen ágyban, puha dunyha alatt ébredt. Pislogva tekintett körbe, selymes szőrű, fekete cica szendergett fekhelye végében, smaragd radarszemei gyanakodva kémlelték. Nyakában színes szalag fityegett, gömbölyű pofája puha mancsán pihent. A lány tüstént felpattant, félrerántotta a függönyt, a látványtól tátva maradt a szája. Szemközt az égig érő hegy hófödte csúcsa a felkelő nap bíborsugarainak párafüggönyébe olvadt, majd vibráló ékkőként tört keresztül az árnyékon, és ömlött be az ablakon, pompázatos reggelt kínálva.
Hirtelen lármás, furcsa lények tódultak köré. Zajos viháncolással vizsgálták, fogdosták új ruháját, boldogan ugrálták körbe, mintha egy friss játékkal gazdagodtak volna.
− Hát ti kik vagytok? − szólalt meg a lány értetlenül.
− Mi vagyunk a koboldok – üdvözölték kórusban a zöld és barna ruhás, tarka sipkás törpék.
− Mi pedig a tündérek – sipítozták a narancs árnyalatú, tűzfényű szoknyácskákban tipegő leányok.
Kittinek ezer kérdés tolult a fejébe, ám a kicsik pergő nyelvvel csacsogták a magukét. Miközben beléptek egy égszínkék szobába, elhadarták neki: ők a Mikulást segítik, itt laknak vele az üvegpalotában. Keskeny rés nyílt a sokadalmon, mintegy sorfalat alkottak az új belépőnek. Egy aggastyán csoszogott végig köztük, áhítattal lesték őt a picik. A lány egy fehér, tömött szakállú, arctalan embert látott ütött-kopott, földig érő, piros palástban, faragott bottal kezében. Nyögdécselve ült le a cifrázatlan, széles támlájú fa székre. Senkit sem zavart az öregúr puritánsága, és a terem pazar ragyogása közötti képtelen ellentét.
− Légy üdvözölve, Kitti! – kezdte rekedtes hangján.
A lány megszédült. Időbe tellett, míg összeszedte magát valamelyest.
− Honnan tudja a nevemet? − kérdezte.
− Elfelejtetted? A Mikulás vagyok. A mi feladatunk itt, az északi sark déli kirendeltségén, hogy évente egyszer kielégítsük az emberek óhajait, ezért kaptuk a varázserőnket, ezért vagy itt te is, lányom. De úgy látom, valamit elvétettünk, mintha megnőttél volna, nem vagy már éppenséggel kisgyerek.
Pontosan, mint az otthoni könyvemben – gondolta a lány, és csak állt ott megilletődötten, akárha maga Krisztus ülne a trónuson. – Most… hogy jutok haza?
− Varázslattal, gyermekem, varázslattal! – pusmogta az aggastyán, arcán egy pillanatra kisimultak a ráncok, az ég felé emelte botját, mint aki menten használni is fogja azt.
A tündérek és koboldok ijedten hőköltek hátra, pusmogva figyelték „atyjukat”.
− De előtte még nézz körül itt nálunk – noszogatta az apó, aztán ropogó csontokkal felállt, görnyedten indult útjára, a tündérek gondjaira bízta a merengő lányt, akinek az épületről halványan derengett a városszéli árvaház.
Kitti bejárta a szobákat, bennük kisebb-nagyobb gyerkőcök játszottak, csúsztak-másztak a kikopott szőnyegeken, barátkozni akart velük, közéjük térdepelt. Kedves lényét többségük hamar befogadta, könnyű csevegésbe elegyedtek. Hamar felelősséget érzett a kis lurkókért, először életében fontosnak tekinthette magát.
A kis Anna volt a legélelmesebb: egy összegubózott, csíkos harisnyát nyújtott át neki:
− Ez az én tengeri malacom, csak nem tudtam becsomagolni, mert nincs ezüstpapírom. Neked adom… ajándékba – hüppögte.
− Nem számít semmi, csak a jó szándék a fontos – mondja mindig a mamám, ha valami nagyon apró figyelmességet tudunk csak ajándékozni. Az a jó, hogy gondoltál rám, köszönöm.
A vagány Norbi egy műanyag játékvödörrel érkezett:
– Ez a tiéd – adta a lány kezébe.– Neked adom a Holdat.
A lány értetlenül nézte a vödröt, félig volt vízzel.
–Az előbb még benne volt – mondta a fiú rémülten.
Kitti megértette. Nemrég a szabadban a víz színén táncolt a Hold.
Elmosolyodott, mehetnékje támadt. Kilépett a meleget adó házból, végre hazaindulhatott. A széles bejárati lépcsőn, ahol nem is oly rég még hármasával rohant felfelé ijedten, most vigyázva lépkedett, nagyon csúszott a fagyos kő, nem is értette, hogy úszta meg elcsúszás nélkül. Egy erős segítő kéz karolta fel. Tüzes arcuk összeért. Az összes vér leszaladt a lábába, ájulás környékezte: az előtte álló katonaruhába bújt délceg fiatalember, maga Olivér volt. Alig ismert rá a megemberesedett ifjúra, támolyogva keresett egy biztos pontot, vőlegénye erős karjaiban lelte meg azt. Mélyen belenézett Olivér barna szemébe, amaz jólesően tűrte.
− Hol voltál ilyen sokáig? – nézett kérdőn a fiúra.
− Csatákban. Mindig az első sorban. Tudod, a háború nem kímél senkit sem.
− De hisz akkor, ott akár meg is hal… hat… tál vol… na… igen… na, az nem lehet… − sápadt már az eshetőségtől is.
Az ifjú mély szomorúsággal nézett kedvese szemébe:
− Pedig pontosan ez a helyzet, drága őrzőangyalom. A háború áldozatokat követel. Mostantól egyedül kell vigyáznod magadra, de te biztosan nem maradsz magadra, te nem. Nekem most mennem kell, de a te karácsonyi vándorod minden évben visszatér hozzád – közölte, majd kurtán-furcsán, hangtalanul távozott, bakancsa nem hagyott nyomot a hóban, elnyelte a sűrű hóesés, csak egy ég felé kacskaringózó hűvös lehelet bizonyította ittlétét.
A lány, mintha bárányfelhőkön lebegett volna ég és föld között. A mennybe jutottam? − rebegte. Elérzékenyülten suttogta Olivér bókját: „Te egy angyal vagy, kulccsal a mennyország kapujához.”
– Óh, angyal… milyen kétségbeejtő szó, és mennyi rejtélyt takar – sóhajtotta könnyeivel küszködve a lány. Minden átmenet nélkül egy kéretlen álomvilágba szédült, mely sokáig tartotta fogva.
Saját ágyában ébredt, kis asztalkáján kinyitva feküdt a varázskönyv. Jaj, de gyönyörű, keserédes álom volt – tételezte fel. De akkor Olivér is csupán álmában… ment el?Örömmel, nagyot nyújtózva ült fel, de kezei megdermedtek a levegőben. Az ágy végében egy aranyos, nevesincs fekete cica bámult rá, a földön a nagy rumli tetején egy eddig sosem látott, kis zöld sipka csücsült, mellette egy gyűrött „tengeri malac” hevert. Azon melegében felkapta magára kopott prémkabátját, és sietősen nekiindult a város északi negyedébe, a régi árvaház felé.
1403
titanil - 2014. december 25. 15:24:05

Kedves Tollforgató!
Különös, mesebeli történetet olvastam Tőled. Tetszik!
Szeretettel: Magdi

1543
Mab Tee - 2014. december 22. 09:43:53

Kedves Tollforgató!

Keserédes, megindító mesét hoztál nekünk. Az eddig olvasott tíz történetből a tiéd az, amelyiknek van eleje, közepe, vége, megvan az íve. Látszik, hogy gyakorlottabb vagy a többieknél, szépen adagolod az információkat az olvasó számára, átjön a meghitt hangulat, és a leírásaid is szépek. Aprócska simítások, jobban kidolgozott dramaturgiai elemek ráférnének az írásodra, de ha döntenem kellene, hogy a tollforgató történetek közül melyik a legjobb, akkor kapásból a tiédre szavaznék.

Üdv: Mab Tee

499
magyareszter - 2014. december 14. 17:17:31

Kedves Tollforgató!

Remélhetőleg Olivér nemcsak álmában jön el Kittihez. Véget ér a háború és a valóságban is megjelenik, soha többé el nem hagyva menyasszonyát. Talán karácsonyra hazaér. Smile
Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.