Szabó Jolán: Tojáslikőr whiskyvel
Amikor beköltöztünk, a százharminc négyzetméteres lakást átalakították, oly módon, hogy a közel negyven négyzetméteres amerikai konyhás nappaliban a nagyképernyős televíziót kényelmesen nézhesse az egész család, elterülve a kanapékon, fotelekben, előttük, a dohányzóasztalon elférnek az italok és a nassolnivalók. Az ablak előtti nagy ebédlőasztalhoz hat ember kényelmesen leülhet. A konyha beépített berendezései és konyhagépei a legutóbbi modellek, csillognak, villognak, mintha senki sem használná azokat.
Az átalakításnak köszönhetően a fürdőszoba, a toalett és mindhárom szoba a nappaliból nyílik, ezért a két gyerek és a két felnőtt elkerülni sem tudnák egymást, persze, nem is akarják.
A bútorok, kiegészítők, dísztárgyak, szőnyegek, sőt a faliképek is ugyanabból a nemzetközileg ismert bútoráruházból származnak, mely nyugodtan feltehetné a lakásról készült fotókat a katalógusába, mert valóban ízléses, otthonos a miliője, a fekete, fehér és szürke színek dominanciája ellenére, melyeket a lila és a piros színű apró dísztárgyak ellensúlyoznak. Plafonig ér a közel három méteres karácsonyfa, csupa hófehér díszeivel és gyertyáival ünnepélyes tiszteletet vált ki mindenkiből, aki csak ránéz. Alatta sorakoznak a gondosan becsomagolt ajándékok, tetejükön csinos kis masnikkal.
Az ebédlőasztalon négy személyre szóló ünnepi teríték, a hófehér abroszon zöld tányérok, piros szalvéták, ezüst evőeszközök, középen pedig üveg gyertyatartókban sötétlila gyertyák várják, hogy végre meggyújtsák, s illatuk betölthesse a teret. Az álmennyezet apró Led lámpái sejtelmes fénybe vonják a nappalit, s megtörnek a csillár csiszolt üveg díszein.
Még egyszer körbe megyek a lakásban, minden a legnagyobb rendben van, végül magam is ellenőrzöm, kitárom a bejárat ajtó melletti beépített szerkény ajtaját, melynek belső részét tükör borítja, megnézem magam benne és elégedetten mosolyogok, hiszen visszamosolyog reám a középmagas, vékony alkatú negyvenes évei elején járó, természetes szőke hajú, égszínkék szemű asszony, aki szeme színéhez választott, egyenes vonalú kötött ruhájában kimondottan elegáns, és ünnepi megjelenését a hajába tűzött csillag alakú csat csak fokozza.
Ólomlábakon cammog az idő, legalább fél óra, míg volt férjem hazahozza a gyerekeket, ám párom érkezéséig legalább további másfél órát kell várnom. Karácsonykor apjuknál lesznek a gyerekek, így előre kellett hozni az ünneplést, hogy négyesben tölthessük az estét, elkölthessük az ünnepi vacsorát és az ajándékozást is megejtsük, ráadásul, amikor kitűzték ez az ünnepi napot, még nem tudtuk, hogy a középiskolai tanár élettársamnak éppen erre az estére esik majd a munkatársaival közös, évbúcsúztató vacsora, amelyen kötelező a részvétel.
Gyötrelmes számomra a várakozás, hiába ülök a televízió elé, s végig kapcsolgatom a hetvenhat csatornát, mégsem sem találok közöttük kedvemre valót, amely elterelné figyelmemet a lassan ballagó időről, tartalmat adna a reám váró üres járatú perceknek.
Remélem, hogy megszámlálható percnyi várakozásra vagyok ítélve, hiszen nem kezdhetek hozzá semmiféle háztartási munkához, így, ünnepi ruhában, nevetséges lenne, és tulajdonképpen nincs is teendőm, mert mindent elvégeztem.
Most megtehetem, amire eddig nem volt időm, nyugodtan iszom egy pohár likőrt, anélkül, hogy családtagjaim közül bárkinek is fontos mondandója lenne, amellyel kizökkent a gondolataimból. Névnapomra kaptam a barátnőmtől egy üveg tojáslikőrt, amelyet fél éve különleges alkalomra tartogatok, és úgy érzem, eljött felbontásának ideje. A bárszekrényben keresgélnem kell, mert az én kedves párom gondosan eltorlaszolta az ajándékba kapott, bontatlan üveg whiskykkel, hiszen ő sem bírja az alkoholt, s csak a társaság kedvéért iszik, akkor is gyűszűnyit.
Kiszolgálom magam, tálcára teszem az üveg italt, mellé a poharat és lehuppanok a kanapéra, innentől kezdve nem érdekes, mi megy a televízióban, oda sem figyelek.
Finom, édes a likőr, itatja magát, bátran töltögetem magamnak, hiszen oly kevés az alkoholtartalma. A harmadik pohárnál tartok, amikor megcsörren a telefon, a volt férjem keres, hogy halasszuk el holnap estére az ünneplést, mert a Mamma Mia című darabra végre kapott jegyet, a barátja adta át neki, és elvinné a gyerekeket, mert annyira szeretnék megnézni az előadást, ráadásul Lilla is ráér.
Mit mondjak, Zselyke valóban hetek óta nyaggat, hogy szerezzek jegyet az előadásra, de ha elfogyott, akkor honnan vegyek. Gyanítom, hogy Botond párja a céges karácsonyi bulira, ajándéknak kérte a jegyeket, csak azt nem értem, miért nem szólt idáig, miért hagyta az utolsó percre a tájékoztatásomat. Botond átadja kislányomnak a telefont, aki persze lelkesen bizonygatja, hogy ez egy vissza nem térő alkalom és tegyem el a vacsorát holnapra, az sem baj, ha mikróban kell melegítenünk.
Pár perc múlva Kristóf keres, ha nem baj, maradna még egy órácskát, de mi lenne, ha utána mennék, ne búslakodjak egyedül, nyolc óra körül úgyis vége és végre kettesben belehasítanánk az éjszakába. Megköszönöm kedvességét és megnyugtatom, addig marad, ameddig jól érzi magát, ne aggódjon miattam, végre egyedül lehetek.
Csalárd a világ! Elárulnak a gyermekeim, gyorsan lemondanak rólam, ha kedvükre való programot kínálnak nekik, a párom is kap az alkalmon, hogy tovább maradjon a munkahelyin bulin, ha elmarad az itthoni program!
Egyre jobb az íze a likőrnek, csak lyukas az üvege és csak úgy folyik ki belőle az édes ital.
Ételdobozokba rakom a vacsorát, ott hagyom a konyhapulton, hogy kihűljenek, és a bárszekrényből kiveszem az első kezem ügyébe kerülő üveg whiskyt, ezzel fogom likőröm mennyiségét megnövelni. Sikeres a manőverem, a likőrös üveg ismét háromnegyedig telve van. Gyakorlatlan alkoholizálóként azonban nem számítottam az egyveleg ital ízére és alkoholszintem csúcsdöntésére.
Meggyújtom az egyik jázmin illatú díszgyertyát, melynek illata nem csökkenti az alkohol okozta lazaságomat, sőt, egyre bátrabbnak érzem magam, gondolataim pörögnek, mígnem eljutok egészen odáig, hogy nincs semmi a világon, amit ne tudnék megtenni, a siklóernyőzéstől az oroszlánvadászatig bármit kipróbálnék. Mozdulataim bátorságommal fordítottan arányos tendenciát követnek, fokozatosan lassulnak, s az ital töltése közben megremeg szépen manikűrözött kezem, mintha sajnálná az üvegből kitölteni az utolsó csepp likőrt. Kár, hogy elfogy, mert éppen megszokja nyelvem az italkeveréket, a gyomromnak azonban ehhez többre lenne szüksége, ezért leöblítem egy ujjnyi tiszta whiskyvel, melytől rám tör a szomjúság, a csillapíthatatlan, és hiába iszom két pohár ásványvizet, csak a hasam kerekedik tőle.
Orromban érzem a gyertya jázmin illatát. A kihűlt ételeket a hűtőszekrénybe kell tennem. Gondosan lezárom az ételes dobozokat, melyek rendre megpróbálnak kisiklani kezeim közül, de nem hagyom magam!
Ha már ennyire nem akarnak a hűtőszekrénybe kerülni, akkor tegyünk róla! Kislányom keresztanyja mindig azt mondja Zselykének, ha együtt főznek, ha nem sikerülne étel, elviszik a hajléktalanoknak!
Én most valóban elviszem a hajléktalanoknak!
Keresek egy nagy bevásárló szatyrot, beleseprem az étellel deli dobozokat, magamra kapom a kabátot és kulccsal a kezemben elindulok.

- Ébredj már Karola! – veregeti valaki az oldalamat, mire lassan felébredek.
A forgolódástól összekuszálódott az ágyam, a vastag papundekli dobozokra tett, valaha jobb napokat látott pehelypaplan. Gondosan összehajtogatom, mostantól a következő alvásig rajta ülök, egyrészt melegen tart, másrészt nem tudják tőlem ellopni, s csak azt követően nézek Kornélra, és kérdezem tőle, hogy miért keltett fel.
- Miért, miért? – zsémbel velem, vicces hangsúllyal, - idenézz, miket kaptunk! – rakja elém az ételes dobozokat, a földre terített tiszta újságpapírra. – Halászlé, rántott hal, burgonyasaláta, sajttal, sonkával töltött pulykamell és rizibizi. Kaptunk hozzá egy fél üveg whiskyt is, mondjuk, jobban örültem volna egy üveg kocsisbornak.
- Ki hozta?
- Egy középmagas, csinos negyven körüli nő. A nevét nem tudom, mert nem mutatkozott be! De mit érdekel téged? Inkább eredj, mosd el az eszcájgot és együnk!
Itt, az aluljáróban, igazán jó dolgunk van! Terike, a női mosdó vécés nénije, megengedi, hogy a mikrójában megmelegítsük az ételeinket, ha kicsi a forgalom, akkor mosogathatunk is, és zárás után, míg a napi bevételt számolgatja, megfürödhetünk, amennyire tudunk. Szappant és mosogatószert is ad, sőt, időnként tiszta törülközőt is hoz otthonról.
Mutatom neki, miket kaptunk, mire azt mondja, hogy tudja, mert ide is betért a fiatalasszony, szegény nagyon részeg volt.
- Kék volt a szeme és kék ruhában volt?
- Honnan tudod, úgy láttam egész nap aludtál?
No, erre már nem válaszolok semmit.
Kornélommal, drága jó urammal, békésen bekanalazzuk a halászlét, elmajszoljuk a rántott halat, a másik két doboz ételt meg eltesszük holnapra.
- Aludj tovább, szívem, majd felébresztelek, ha elálmosodom.
Megágyazok, visszafekszem és betakarózom.
Lehunyom a szemem.

Nyitom a bejárati ajtót, már hazaért a párom. Az idegességtől zsiborog a gyomrom, de amint meglátom, hogy ő is részeg, kissé lassabban ver a szívem.
- Hogyan nézel ki? Hol jártál? Hová tetted a vacsorát? Éhes vagyok!
Köszönnék és válaszolnék, de nem forog a nyelvem. Jobban ráz a párom, mint az áram, rongybábuként nyiklek-nyaklok a kezében. Félelmemben vinnyogok, hogy mikor adja már a pofont, akkor legalább egy kézzel nem tud rázni.

Simogatást érzek az arcomon.
- Ébredj, szívem, mi a baj? Rosszat álmodtál?
Kikecmergek az álomvarázsból, felülök és átölelem a mellettem kucorgó páromat:
- Jó, hogy felébresztettel. És az is jó, hogy közöttünk béke van és szeretet.
Kornél karjaiban-biztonságban érzem magam, itt, a huzatos és hideg aluljáróban is.
Felettünk éppen elmegy egy villamos.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.