Gazdag Flóra: Új remények - Első történet (2015. január)
A háború megtépázott maradványai közt ébredek. Körülöttem vérrel és sárral borított katonák hevernek, testüket immáron feleslegesen fedi páncél. Leharcolt bokrok és ledöntött fák keresztezik a tájat; semmi és senki sem ép.
Emlékszem, mikor szapora szívveréssel figyeltem megtorlásukat. Sírni tilos volt, és nem is tudtam volna. Harcolnom kellet, nekem is oly sok vért ontani. Tisztán érzem még, ahogy kezeim közt fogtam a hideg puskát, amelyet csupán remegve voltam képes tartani, és gyakran teljesen céltalanul lőttem. Ahogy a töltényem könyörtelenül ürült, úgy telt meg szívem bűntudattal, mikor kioltottam egy ember életét. Ellenség volt, ám nekem mégsem ártott. Nem is ismertem, csak abban a tudatban húztam meg a ravaszt, hogy neki vesznie kell.
S most éles fájdalom nyilall lábamba, ahogyan arra gondolok, miképp sebesített meg egy idegen lövése. Felszisszenek, és megnézem a sajgó pontot. Kezemmel odakapok, látom, ahogy vérem vörössé színezi át. Kiráz a hideg. Ismét körbetekintek a csatamezőn. Széttaposott halotti testek, még töltött fegyverek és lövészárkok mindenütt. Csupán néhány pihegő harcos fekszik körülöttem, szememben az „ellenség” jelző van rájuk pecsételve. Tán haragosnak kéne lennem, de valahol mélyen mégis sajnálat motoszkál bennem. Nyertünk, de a dicsőség és üdvrivalgás elmarad, helyette fáradt sóhajok hangját lehet hallani, de vannak, akik zokogva borulnak csatatársuk teteme mellé.
Visszaemlékszem a kezdetekre. Amikor büszkén szálltunk fel a vonatra, családunktól ugyan sírva, mégis bizakodóan búcsúzva el. Mosolyogtunk, fene tudja már miért. Mikor először fogtunk fegyvert, és nagynak, legyőzhetetlennek éreztük magunkat... Kölykök voltunk még, ostoba, gondtalan kölykök, pedig már gyermekeink is voltak.
Zokogni kezdek. Ádámra gondolok, a fiamra. Évek óta nem láttam, és nagyon hiányzik. Tán már nem is él... Feltápászkodom a gondolattal, hogy látni akarom. Minden porcikám remeg és fáj, de érte most bármit megtennék. Elindulok. Fogalmam sincs, merre tartok, de megyek. Győztesen, mégis leharcoltan. Egyenként hulltunk el, úgy éreztük, végleg elvesztünk mindent. Nem ismerjük a külvilágot, csupán a csatatér maró szagát és látványát. Füst gomolyog, ha szétnézek. Állatok és növények pusztultak a semmiért. Emberek vesztették el életüket a hazáért. Pedig a haza Mi vagyunk. Ott küzdöttünk, ott romboltunk, ami a miénk. Érte romboltuk le azt, amiért azt leromboltuk. Gyilkosok vagyunk, és mégis nyertesekként tekintenek ránk. Túléltük, de feleslegesen. Elvesztettük, amiért küzdöttünk, és már akkor elhulltunk, mielőtt kezdődött volna. Egyetlen dolog lett a miénk, amihez még vigasztalásképp nyúlhatunk: az új remények.
5060
Fujimi - 2015. július 02. 17:43:15

Mindenkinek hálásan köszönöm!^^

2952
bruxinelli - 2015. január 29. 17:12:42

Kedves Tollforgató !

Nagyon megható történetet olvastam a frontvonalról.
A háborúnak a legmegrázóbb csatáinak részleteiről kaptunk tudósítást. Azoknak állítottál emléket akik akik hősiesen részt vettek ebben a háborúban, teljesítették a parancsot, sokan elvesztek, belerokkantak,túlélték, de az emléke kitörölhetetlen maradt a számukra, de
nem csak ők voltak a vesztesek, hanem a hátramaradt gyermekek is akik apa nélkül nőttek fel és nem élhettek teljes életet.
Gratulálok a hitelesen megírt. történetedhez, bruxinelli

2135
mami - 2015. január 10. 09:36:00

Kedves Tollforgató!

Ha lenne "eleje" és lenne "vége" tudnám értelmezni, de így csak egy zagyvaság amit én kiolvasok... pl.: ha akkor és ott ébredek fel a harcmezőn, honnan tudom, hogy mi vagyunk a győztesek? Persze ez csak az egyik kiragadott gondolatom.... A másik, hogy amennyiben ez az írás egy nagyobb lélegzetű alkotás része akkor már van értelme a gondolatoknak amiket a harcoló elmond. Attól meg, hogy az utolsó szavak ... - "az új remények. ..." - lettek, még nem kapcsolódik a témához.
Hangsúlyozom, hogy maga a szöveg jó, jól adja vissza egy adott helyzetben lévő ember lelki világát, csak egy másik témának a részeként élvezhető igazán.

Kívánom, neked, hogy a 2015-ös év alkotókedvben és egészségben bővelkedő legyen!

Szeretettel: Jártó Róza

1543
Mab Tee - 2015. január 04. 22:12:44

Kedves Tollforgató!

Kegyetlenül kemény, de igaz szavak, amit fent leírtál. Viszont javasolnám, hogy mindenképpen nézd át a szöveget, mert vannak benne hibák, elütések, mert akár egy hosszabb szövegbe is beteheted, jobban kidolgozhatod, de ez a rész, amit hoztál nekünk, ez durva, kőkemény. Biztatlak: így tovább!

Üdv: Mab Tee

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.