Balázsi Pál Etel: Az én hősöm - Harmadik történet (2015. március)
Álmodtam, valóság volt? Nem tudom. Azon az augusztusi pirkadatkor a jelenség nagyon valósághűnek tűnt.
Felriadtam, és te ott ültél mosolyogva a fotelben.
- Búcsúzni jöttem - mondtad (vagy csak gondoltam?) Most elmegyek. Vigyázz nagyon magadra.
Ahogyan megjelentél, úgy tűntél el, mint egy hulló csillag.
A családfánk jutott eszembe. A gyökerek ahonnan származol, ahonnan magaddal hoztad őseid szokásait, vallását, amiket soha nem feledtél el, őrizted és átadtad. Most visszatérsz.
Gondolataimba hasított a telefon éles hangja. A korház ügyeletes nővére közölte a hírt -
(amit már tudtam) - elmentél.
Keserű bűntudattal hallgattam el a hírt az egyetemre felvételiző fiamtól, tudva, hogy te sem engedted volna, hogy eltereljem figyelmét a felvételiről.
Eszembe jutottak kis harcaid a korházi lét és az ottani kezelések ellen. Szerettem, amikor kis testeddel félig ülő helyzetben hozzám bújtál, gyérülő ősz hajadat fésülgettem s, te mosolyogva, szundikáltál. Bár most is nyögdicsélhetnél miközben balzsammal, masszíroznám testedet.
Magam előtt látom fakuló kék szemedet, ahogyan utoljára a korházban láttalak.
Fiatal korodban láttam azt a szeretet, ahogyan törékeny kis testedet körülvették a fiatalok, hallgatták szavaid, szívesen teljesítették kérésed, hiszen te is segítetted őket.
Sokszor nem értettelek. Megloptak, tudtad ki a tettes, nem jelentetted. Szüksége volt a pénzre, majd megadja - mondtad, és igazad lett.
Nem tudom szíved miből volt, de tele volt hittel, szeretettel, önzetlenséggel, megbocsátással.
Ott voltál mindig, ahol szükség volt Rád.
Te vittél kézen fogva az első iskolai napra, titokban a vetítőfülkéből láthattam az indiai Raj Capoor alakította Csavargó-t, amiért szinte repültem az iskolából, Te mutattál be még gyermekként a hozzánk látogató színészeknek, színházrajongóvá tettél, a könyvtárban Te emelted le nekem az első könyvtári könyvet - örök olvasó maradtam. Kirándulásokon Tőled tanultam meg csodálni a természet csendjét és hangját. Te mesélted mi mindenre jók a mezei virágok, hogyan ismerem fel milyen madár, énekel a fán, hegyi források friss vizével oltottad szomjamat.
Karácsonykor egy családi titkot árultál el nekem. Azt mondtad: mi gazdagabbak vagyunk, mint mások, mert nekünk két fánk van: egy fenyőfa az erkélyen és egy karácsonyfa a sötétítő takarta szobában.

*
Teltek az évek, új családtagok érkeztek. Zengett a ház nagymama körül. Isten tudja, honnan vette elő az addig soha nem hallott meséket, énekeket. Mindenkinek szerepet, feladatot adott, fúrtak, faragtak és varrtak még a fiúk is. Híg palacsinta sütőversenyt szervezett - ki fogja ki a legtöbb palacsintát a serpenyővel? ( már nem tudom hova esett több palacsinta). A társasjátékoknál bele törődtem, hogy huncutul csalt a legkisebbek javára, amit aztán a feltörő örömkiáltások feloldottak.
Az unokák születésnapjain ott vagy te is velem, hallani vélem boldog nevetésed, látom a seprűnyeles tánctanításodat, a kis gyermekénekeket, amiket három nyelven tanítottál.

**

Csak ennyi? – kérdem magamtól miközben fájós fogam, kínoz. És itt van Ő újra! Napokon keresztül fájtatta a fülét, végül a bölcsességfogát kellett kihúzni. Az ágy nappal soha nem húzta és mégis egyszer az ágyban jajgatva, találtam. Nagyon megijedtem. Hőemelkedése is volt. Doktorhoz nem jött. Az ülő izmán egy óriási érett kelés büszkélkedett a szivárvány minden színével. Fertőtlenítőt, gézt, vettem elő. Felkészültem a csatára. Megoldottam, hang nem hagyta el az ajkát. Hármas gyökerű kelése volt. Más betegségére nem emlékezem.
Talán éppen ezért soha nem gondoltam, hogy egyszer Ő is elmegy, hogy eljön az idő, amikor el kell engednem.
Most jöttem rá, hogy sok mindent nem mondtam ki elégszer. Igen, nem mondtam el neki, hogy büszke vagyok Rá, hogy ő volt a legjobb barátnőm, hogy mennyire szerettem, és mindig szeretni fogom, mert itt van bennem, gyermekemben, a mesékben, a még mindig őrzött piros szandálomban, az „elveszett fülbevalómban”, ami talán még most is ott pihen a kút fenekén, a dödöllében, aminek soha nem kapom az ízét nélküle.
Könnyes szemekkel már csak magamnak suttogom (hátha Te is meghallod):
Nekem Te vagy a mindennapok hőse Édesanyám, aki szeretettel, segítőkészséggel, önzetlenül élte életét itt a Földön.

2015-02-24
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.