Antal Zsolt: Éji zene (2015. március)
Szélcsendben ringatózik a tábortűz, és Tamás a gitárját pengeti mellette. Hallgatag utazásban ülnek a többiek, lehunyt szemmel átélve a húrok által kibocsátott hangokat. Amikor a fiú ujjai egy-egy ütemre megpihennek, csak a tűzben izzó ágak pattogása hallatszik. Énekét kíséri a hangszerrel, miközben a köré gyűlt három fiatal törökülésbe kuporodva figyeli játékát. A refrénnél Réka és Bori is bekapcsolódik, de egyébként némán gubbasztanak Ferivel együtt, mint tyúkok az ülőrúdon egy téli, hideg éjjelen.

Hűvös idő van, mondhatni csípős és fagyos. Február első hete. Ez olyan errefelé, mint a közép-európai december-január jéggel borított napjai, amelyek felolvadni képtelen, zúzmarától deres reggeleket hoznak, és a járdához fagyasztanak minden korai járókelőt.
Tamás hirtelen abbahagyja a gitár pengetését, és a négy fiatal szedelőzködni kezd. Feri földet rúg a tűzre, hogy elfedje annak nyújtózkodó lángját, majd a kis csoport után indul ő is, a sötét erdő felé.
- Gyere már! - kiált neki Réka, és hátra sem nézve int a fenyves irányába.
- Megyek, csak eloltom a tüzet. Nem szeretnék úgy járni, mint a múltkor - válaszolja Feri, de mire ezt kimondja, már a lány mellett bandukol.
- Gyönyörű az erdő ma is! - szólal meg Réka.
- Ja, hideg és nedves, mint mindig - feleli Feri.
- Ne légy már ilyen undok! Nézd a jó oldalát! - mondja Bori. Élünk, te pupák!
- A fene ott ette meg az egészet, Bori! Ha azon a napon, éppenséggel nem én vezetek...
- Hallgass! - förmed Ferire Tamás, majd vállon veregeti a dühös fiút. - Menjünk!


***


- Anya, anya ébredj! Hallottad te is?
- Mi van már megint, Susan?
- Az a zene, nem hagy aludni, megint szólt!
- Gyere, búj ide mellém, majd simogatlak.

Susan bemászik a takaró alá, és egészen közel evickél anyja testéhez. Szorosan, mint valami újszülött kisegér a puha vattacsomóban. Csak a feje búbja kandikál ki, meg apró fülecskéi. Nem tehet mást, hallgatózik. Figyel minden neszre. A csöppnyi lábacskák lépteire a lambéria mögött, a teraszon álldogáló, meg-meg nyikorduló hintaszékre, a ház faszerkezetét rágcsáló szú odvas fogainak félelmetes csattogására, meg az erdő irányából érkező surrogásokra. Egyszóval mindenre, ami hangot ad.
Bár édesanyja mellett biztosabbnak érzi lelkét, valamiért mégis retteg. A hang az erdő felől rendszeresen megérkezik. Minden éjjel, ugyanabban az időben, fél tizenkettőkor. Az ágyával szemközti falon kattogó katicaórát addigra megvilágítja a szobába beszűrődő Hold fénye, így láttatva meg vele a mutatók állását. Amikor a nagyobbik harmincra ugrik, abban a pillanatban elindul a zene. A mindig ugyanazt zengő dallam, ami Susan fülét csengeti még nappal is. Nem tágít mellőle sem az iskolában, sem pedig otthon. Megy vele, mintha a zsebében hordaná, mintha anyja azt csomagolná neki uzsonnaként. Talán soha nem hagyja el, talán egyszer majd e dallamra fog meghalni is.

Szép, derült égre ébred a város. Stenfor tizenharmadik utcájában, amit egyébként Bloodwich névre kereszteltek az itt lakók, még mindenki alszik. A Nap már jócskán a horizont felett pilled, de sugarainak erejét még tartani tudja a reggeli, kíméletlen fagy. Susan kinyitja a szemét, és néhány pillanatig a plafont bámulja. Mikor kerülhettem vissza a szobámba, és hogyan? Ha anya hozott, miért nem ébredtem fel, de ha magam sétáltam át az ágyamba... na az lehetetlen. Akkor mégis miként? Nem, az nem lehetséges, csak álmodtam volna az egészet?
- Susan, kicsim! Ébredj azonnal, elkésünk! - riad fel édesanyja hangjára, aki hangos dübörgéssel szalad fel az emeletre vezető lépcsőn.
- Fent vagyok, anya! - válaszolja Susan, még mindig a gondolatai között fürkészve.


***


Egykedvű monotonsággal duruzsol a Ford motorja. Könnyedén szeli a fagyos aszfaltot maga alatt, és ugyanolyan könnyedén veszi be a Bloodwichtól Royalshep felé vezető kanyart is. A két város, Stenfor és Royalshep közötti útszakaszt hosszú erdősáv szegélyezi. Fenyves, amerre csak a szem ellát. Télen, amikor hó fedi a hegyvonulat északi részét, ahol Stenfor is fekszik, akár napokig megközelíthetetlenné válhat a környék. Ilyenkor a város lakói magukra maradnak. A boltok tartalékai kitartanak ugyan, de a lakosságnak még ennek ellenére sem tetszik az elzártság hányatatott érzete. Ezért aki csak tud, menekül innen. Legfőképpen Bloodwichból. Az utca, amely szörnyű esetek tucatjait vonzza. A rejtélyes eltűnések száma itt évről évre nő, és a borzalmas gyilkosságok sem mutatnak csökkenő statisztikát.
Szerencsére, erre az idényre vége a szűkös időszaknak. Bár ki tudja mennyire szerencse, ami ebben a pillanatban még annak mondható. Egy biztos, az utak járhatóak, és az élelemszállítmányok is rendre megérkeznek. Lena Simmons és lánya, Susan ennek az enyhülő hullámnak köszönhetően autózhatnak át a szomszédos Royalshepbe. Susan új iskolába készül, Lena pedig a jobb munkahelyben reménykedik. A közel egy órás szerpentin megtétele alatt bőven van idejük beszélgetni, így Lena gondolkodás nélkül szegezi Susan arcába a kérdést:
- Merre jártál az éjjel? - kérdi, azután hangosan felnevet. Azon a kissé édes-érces hangján, amitől egy férfinak megemelkedik a pulzusszáma, és ami talán attól a napi egy doboz cigarettától olyan amilyen. Lena egyébként nem mondható különösebben szépnek, inkább az a ribanc típus. Susan nélküli bevásárlásai alkalmával több esetben felkérték már orális szexre, amit ő általában könnyedséggel visszautasított, majd egy kedves, szélesszájú mosollyal fűszerezve tovább állt. Nem éppen szokványos öltözékkel vonja magára a figyelmet. Az elengedhetetlen szoknyája és tűsarkúi között, hosszú combok és vékony bokák támadják a férfi nemet. Sötétbarna haját folyton copfban hordja, és ez a copf pedig, mélabús petyhüdtséggel csapdossa hosszú, parfümtől illatozó nyakát. Sötét, szinte már fekete szem, magasra ívelő szemöldök, és vastag ajkak járulnak még hozzá az eltartott kurva összképéhez. Igazán szemrevaló teremtés, sok magányos farkú farkas álma. Ne mondd, kérlek ne mondd, hogy bekéredzkedtél hozzám az este! Én is hallom azokat a szörnyű hangokat, de te nem teheted! Nem akarom, hogy rettegésben élj! A te életed tiszta, egy gyermeki álom csupán, és nem ronthatja el semmi. Pörögnek Lena fejében a gondolatok.
- A tengerben úsztam. Meleg volt, nagyon meleg - kezdi a beszámolóját Susan, majd így folytatja: - Egy mólón álltál, anya, és nekem integettél, amikor megjelent mögötted az a sötét ruhás alak.
- Sötét ruhás? Ez izgalmasan hangzik - harsogja Lena, és meggyújtja a szájában fityegő cigaretta végét. Mélyen tüdőre szívja a füstöt, de abban az ütemben ahogy az leér, gomolygó ködöt fúj ki a szélvédőre.
- Nem az - mondja szinte hangtalanul Susan.
- Nem? Pedig...
- Anya! - fordul a nő felé lánya, és olyan határozottság tükröződik a szeméből, hogy Lena azonnal megadja magát.
- Susan, én is hallom - mondja. - Egy hónapja minden egyes éjjelen felébredek, és hallgatom az erdő dallamát, az éjnek zenéjét. Azt a hangot, amiről reményeim szerint te sohasem tudod meg, hogy micsoda. - Mindketten némán ültek a kocsiban. Lena gondolatai messze jártak. Kislány képében guggolt a kerítés tövében, szedret csipegetett, és piciny markából tömte a szájába, amikor kiáltásra eszmélt a távolból. A hang rémisztően közeledett, és egyik pillanatról a másikra már mellőle visított fel. Lena! Lena! Leeenaaa...! Ekkor futásnak eredt. Nem érdekelte a szeder, a finom, harmatos ízű maszlag, csak egy valami, hogy egyre távolabb kerüljön attól a dobhártyáját szaggató visítástól. Szaladt, úgy szedte a lábait, mint még soha. Át az utcán, a házakon túli rét irányába, el a szénatározók mellett, a patak háborgó zúgásába menekülve. A hideg, görcsös közegbe, ami feledteti vele a borzalmakat, a kísértő álmokat.
- Anya, vigyázz! - Susan sikolyára lesz figyelmes. A lány rémült tekintettel mutat az előttük tátongó szakadékra. Lena elrántja a kormányt, de a Ford nem engedelmeskedik, makacsul tart a végzete felé. Az erőteljes fékezés hatására a gumikból darabok szakadnak ki, majd súrlódva hasadnak le a felnikről. A nagy sebességnek köszönhetően az autó irányíthatatlanul hasít a szakadékba. A benne ülő fiatal nő és lánya, kitágult pupillákkal egy szörny szemébe néznek. A borzalom felismerése mindkettőjükben rémületet kelt, és így, de hangtalanul zuhannak le a mélybe.

A robbanás megrázza a környék fenyőit, és futásnak erednek a vadak. Egy kedves róka család oson be egymás után odújába, hogy gyors fedezékbe tudhassák kicsinyeiket. Néhány végtelennek tűnő perc után csendesül el a táj, és örökké tartó némaságba borul minden.


***


Éjjel van. A fenyves hajladozik csupán a haragos szélben. Feltűnik egy világító pont a sötétben, egy tábortűz lángja. Körülötte négy fiatal, egy anyuka és annak lánya. Az egyik fiú, Tamás, megragadja gitárját, és a húrok közé csap. Fél tizenkettő van, felcsendül az éjnek zenéje. A dal refrénjét már nem csak Réka és Bori, hanem Lena és Susan is dúdolja. Halkan, egy örök, távoli világnak.
5396
Kitti - 2018. január 07. 09:54:30

Kérdéseidre a válasz nem. A sztori, amit itt olvastam, valóban egy külön világ leképezése. Mint írtam is, elgondolkodtató és nem csak a megfejtés utáni vágy miatt. Eredeti stílus jellemzi és a karakterek is jók. Valahogy az események fordulatával van némi értelmezési problémám. Smile
Üdv.
kit

4690
antalzsolt - 2018. január 07. 02:31:26

Kedves Kata!

Ez a novellám az értelmezhetőbbek közé tartozik. Nem is szoktam ajánlani a Releváns gondolatok című novellasorozatomat senkinek, mert tudom, hogy elég ezekkel az "egyszerűbbekkel" is megküzdeni. Azokat inkább csak a magam szórakoztatására írom. Wink Valójában már rég nem fog rajtam az átok, - na jó, ez erős kifejezés, de amennyi negatív kritikát kaptak szegény soraim, abból Dunát lehetne rekeszteni -, szóval százból kb. két- három ember nyilatkozik HANGOSAN elismerően. Ez valljuk be, nem túl jó arány, de van itt még valami, amit elkönyvelhetek a valódi elismerésnek, ez pedig az olvasottság. Köszönöm, hogy olvastál, és leírtad a véleményed!

Üdv: AZs

4690
antalzsolt - 2018. január 07. 02:12:24

Kedvelem az én világomat Kitti, és nem vagy egyedül annak nemértésével, a megfejtés bonyolult, de ez így van rendjén! Vajon a bölcs okos- e, a magamutogató feltűnő- e, vagy a senki észrevétlen- e?

Üdv: AZs

5772
Kata1984 - 2018. január 06. 11:11:46

Kedves Zsolt!

Valóban érdekes történet. Elolvasom én is mégegyszer, mert vannak homályos részek, bár a lényeg érthető. Smile

Szerintem Léna tökéletesen tisztában volt vele, mi az a zene, amit hallottak. Csak azt sajnálom, hogy számomra nem derült ki honnan tudja. Sad
Szeretettel:

Kata

5396
Kitti - 2018. január 06. 10:47:54

Már kétszer elolvastam.Elgondolkodtat a történet de még mindig nem tudom miért nem értem.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.