Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Arthur Z. Balogh: A kapu (2015. március)
Szokása szerint korán kelt fel, hogy megkóstolja a reggeli harmat mosta gyümölcsöket. A kert végén a napfényben fürdő hatalmas műhely épülete mintha elnyomná a málnabokrokat.
Egy pillanatra megállt a veranda utolsó lépcsőjén és mélyet szippantott a friss levegőből. Figyelmét az épület tetején ragyogó fény keltette fel. Úgy csillogot, vibrált, mintha élne ! Gondolkozni sem volt ideje mert, a fény életre kelve feléje rohant és beburkolta, majd szétpattant mint egy szappanbuborék. Egy kapu nyílt meg előtte.
Mozdulatlanul az utolsó lépcsőn egy ismeretlen világot látot.
A felhőtlen és meglepően mély kék ég zenitjén trónolt a Nap. Előtte egy homoktenger dűnéi hullámként követték egymást a végtelenbe, a távoli ködbe vesző hegyek felé.
Mellében kalapáló szívvel ült a lépcsőre és egyik lábát a papucsból kihúzva a homokra tette.
Olyan meleg volt, mint a tengerparton, ahol délutánonként családostól megpihent. Finom, mint a por. Szellő sem rezdült. Sem szél, sem látható élet, még madarak sem. Lábujjait a homokba fúrta.
Mindez érthetetlen volt. Előtte egy új, ismeretlen világ és mögötte a ház, a család. Egy kapu nyílt az ismeretlenre, egy mindenség, ahol nincs más, mint a végtelenbe vesző homok és a távolban kéklő hegyek.
"És ha elmennék?"
Egy lépés a hegyek felé, néhány pillantás a mögötte lassan távolodó házra és látni, hogyan válik láthatatlan ponttá a homoktengerben.
A kísértés nagy volt. Az ismeretlen... A kaland... A bizonytalanság...
A szabadság! Messzire menni, hogy lássa, amit senki sem látott még!
De hogyan? Minden nélkül? Egy zsebkendővel a zsebben és papucs a lábain, hogy meghódítsa a lehetetlent? És mit talál majd? Hogyan védékezzen az ismeretlentől?
Álmodozott néhány pîllanatig.
És a visszatérés? Hogyan? Soha nem látni az asszonyt és gyermekeit? Nem, ez képtelenség.
Lábujjai a meleg homokba süppedtek és arra vágyot, hogy néhány lépést tegyen ebben a mindenségben. De nem merte, félt. Ösztönösen érezte, ha elhagyja egy pillanatra a veranda lépcsőit - világával az egyetlen kapcsolatot - a kaput átlépte és soha többé nem térhet vissza.
A lépcsőn ülve csúszott hátra a homokból kihúzva lábait, és lábnyomai eltűntek.
A hegyek fölött egy fénypont vibrált, csillogott és érezte, hogy az ő világa volt ott a távolban, a kapu másik oldalán.
Növekedett a fény, rohant és ráolvadt, és újra a kert volt a homoktenger helyén. Még néhány pillanatig remegett a fény az épület fölött, majd végleg eltűnt.
Mély sóhajjal hagyta el a verandát, hogy megkóstolja kertje gyümölcseit.

xxx
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.