Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.02.21. 19:56
MINDENKINEK áldott, pihentető, jó éjszakát kívánok! Szeretettel: Ági Heart Coffee cup

2019.02.21. 19:20
Szép estét, és még szebb éjszakát kívánok mindenkinek! Tibor Confused

2019.02.21. 16:26
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.02.21. 11:53
Köszönöm a vers feltöltését!

2019.02.21. 07:33
Kedves Józsi! Megkaptam az ajándékkötetet, köszönöm! Éva

2019.02.21. 06:14
Kellemes ébredést, legyen nagyon szép napotok Holnaposok! Rose Heart

2019.02.20. 21:50
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.02.20. 20:04
Kedves Józsi! Köszönjük szépen, a kötet megérkezett, hozzánk és ma már Erdélybe is. Rose Miklós

2019.02.20. 20:02
Szép estét mindenkinek! HeartMiklós

2019.02.20. 19:48
Új fiatal szerzői pályázati alkotások a magazin oldalán. Ajánlom mindenki figyelmébe a fiatalok verseit, novelláit.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: meseCapella
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 1
Magdolna43
Apáti Kovács Béla: Öregapám kalapja (2015. április)
Suttyó, kicsi gyermek voltam, amikor egyik vasárnap délután öregapám meglátogatott bennünket. Ez mindig nagy esemény volt számomra, mert drága öreg szülém nem érkezett hozzánk úgy, hogy ne lapult volna valami finomság a tarisznyájában.
Ilyenkor boldogan futottam elébe és alig vártam, hogy belekukkantsak. Akkor is így cselekedtem, de sajnos csalódnom kellett.
Üres volt a tarisznya. Néhány kenyérmorzsán kívül nem volt benne semmi.
– Mit hoztál nagypapa? – kérdeztem kíváncsian, és reménykedve vártam, hátha valami mégis csak előkerül a zsebéből.
Csalódnom kellett. Öregapám most nem mosolyodott el, és zsebéből nem húzta elő a várva várt ajándékot. Röviden csak ennyit mondott:
– Szegény az eklézsia. Ma nem hoztam semmit. Be kell érned, hogy egy nagy barackot nyomok a fejedre – és ahogyan ezt kimondta már éreztem is a kobakomon csontos, öreg ujjait.
Szomorúan félre vonultam. Talán még egy kicsit meg is orroltam öregapámra, amiért üres kézzel érkezett hozzánk.
Amikor helyet foglalt az asztalnál, kalapját mindig a fogasra akasztotta. Ezen a délutánon is így tett. A fekete kalap ott díszelgett a fogason az előszobában.
Édesanyámmal beszélgetett valami fontos dologról, ami megvallom nem nagyon érdekelt engemet. Inkább helyette valami más elfoglaltság után néztem.
Már régen érdekelt öregapám kalapja. De eddig valahogy mindig megúszta, hogy kezembe vegyem.
Most itt volt a kitűnő alkalom közelebbről is megvizsgálni. Senki nem látta, ahogy óvatosan leemeltem a fogasról és egy biztonságos helyre vonultam vele, ahol sem anyám, sem öregapám nem látott.
Egy kis vizsgálódás után a fejemre illesztettem. Mókás lehettem benne. Igaz ezt nem tudom, mert tükör nem volt a közelben.
Ahogyan a kalap a fejemre került, furcsa dolog történt. Meg is lepődtem tőle nagyon. Egyszer csak minden forogni kezdett velem. Olyan volt, mint egy ringlispíl. Majd elszédültem az iszonyatos forgástól. Sikoltani szerettem volna, de hang nem jött ki a számon.
Nem tudom meddig pörögtem, de amikor a forgás abbamaradt egy nagy virágos réten találtam magamat.
– Hová kerültem? – kiáltottam fel rémülten.
Kérdésemre senkitől sem kaptam választ. Egy ideig tétován álldogáltam a réten, törve a fejem, mitévő legyek? Végül úgy határoztam nyakamba veszem a nagyvilágot és elindulok felfedezni, hogy tulajdonképpen, hol is vagyok.
Hatalmas volt a rét. Sehogy sem akartam a végére érni. Már kezdett beesteledni, amikor megpillantottam egy rókafiókát, aki keservesen sírt egy mély gödörben. Bármennyire is igyekezett, de nem tudott kijönni.
– Fiúcska, segítsél kiszabadulni! Nem leszek hálátlan – könyörgött a rókafióka.
Nem voltam én annyira rossz fiú, hogy ne könyörüljek meg egy kicsi rókán. Különben is a környéken nem láttam más élőlényt, csak őt.
Kiszabadítottam a szerencsétlenül járt állatot. Amint az újból szabad volt, nem győzött hálálkodni nekem.
– Tudd meg, fiúcska – mondta csillogó szemekkel – apám a rókák királya, és amiért segítettél teljesíti három kérésedet. Menjünk a rókavárba, hogy bemutassalak neki!
Elindultunk a rókavárba, ahová egy földbe vájt lyukon lehetett bejutni. Sok ilyet láttam már, hiszen falunk határában is volt sok rókalyuk. De soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még itt is járni fogok.
Igaz ez a bejárat drágakövekkel volt kirakva. Nincs ezen, mit csodálkozni, hiszen mégis csak itt van a rókakirály vára.
Amint bementünk nagy pompa fogadott. Ilyet még soha életemben nem láttam. Igazi királyi helyre vezetett újdonsült barátom.
Apja a rókák királya egy csirkelábon álló trónon ült és innen irányította az ország dolgait.
Először meg is lepődött, amikor meglátott és mérgesen fiára ripakodott:
– Már sokszor mondtam neked, hogy ne barátkozz emberrel – csattant fel. – Tőlük nem várhatunk semmi jót.
A kicsi róka részletesen elmondta édesapjának, mi történt vele és, hogyan szabadítottam ki. Erre a rókák királyának a szíve kicsit megenyhült, és egy hálálkodó mosollyal nyugtázta köszönetét felém, majd mondta:
– Fiúcska, most azért, hogy fiam életét megmentetted, három kívánságodat teljesítem.
– Kívánhatok bármit? – érdeklődtem fellelkesülten, és ott mindjárt törni is kezdtem a fejemet, mi legyen az első kívánságom.
– Igen, bármit kívánhatsz – válaszolta teljes nyugalommal a rókakirály.
Igazából még most sem tudom, miért egy tábla csokit kértem elsőre, amikor sokkal nagyobb és értékesebb dolog is lehetett volna a kívánságom.
Alig, hogy kérésem elhangzott a trónteremben, már ott is volt a kezemben a csoki. Nagyon finom volt. Ilyen ízű nyalánkságot még sohasem kóstoltam. Olyan nagy volt, hogy alig bírtam elmajszolni.
Jöhetett a második kívánság. Azt gondoltam ki, hogy most valami hasznos dolgot kellene kérnem. Ahogy ott tépelődtem magamban, egyszer csak láttam, hogy cipőfűzőm eloldódott. Jaj, de nem szerettem kötögetni, bajlódni vele. Már csak azért sem, mert, amióta óvodás vagyok, nekem kell reggelente masnira megkötni. Sokszor hosszú ideig kínlódtam, míg sikerül. Ez a rémkép jelenet meg előttem a rókák királyának a tróntermében is. Akaratlanul is kicsúszott a számon:
– Bárcsak a cipőfűzőm magától megkötődne!
Kár volt ezt mondanom. Abban a szempillanatban olyan szép csokor lett a cipőmön, hogy talán még édesanyám sem tudott volna szebbet kötni.
Oda a második kívánság. Nagyon mérges voltam magamra, amiért ilyen könnyelmű voltam. Most aztán valójában ügyelnem kellett, hogy okos és hasznosat kívánjak.
Törtem is nagyon a fejemet, hogy, mi legyen az? Semmi jó ötlet nem jutott az eszembe. Szerettem volna olyat, ami nagyon gazdaggá tesz.
Ha valamit kitaláltam a következő pillanatban már egészen másra gondoltam.
Nagy gondban voltam. Olyan volt, mintha az ég szakadt volna rám. Sehogy sem tudtam határozni. Pedig jó pár dolog az eszembe jutott, amit jó lett volna kívánni.
Nem tudtam, mit tegyek? Mi legyen az a harmadik kívánság. Hej, ha itt lenne velem édesanyám, akkor bizonyára könnyebb dolgom lenne! Ő mindig kisegített, ha bajban voltam. Most is tudná, mit kell kérni.
Ahogy ott törtem a buksimat, magam sem tudom, miképpen kiszaladt hangosan a számon:
– Bárcsak édesanyámmal lehetnék!
Valójában még ki sem mondtam egészen, kívánságom máris teljesült. Egyszer csak azt vetem észre, hogy a kanapén ülök mellette, és hallgatjuk öregapám bölcs mondásait.
Igazából akartam mondani valamit édesanyámnak. Talán azt, hogy segítsen kitalálni, mi legyen a harmadik kívánságom, de nem kellett hozzá nagy ész, hogy magamtól is rájöjjek a rókakirály teljesítette a harmadik kérésemet is.
Öregapám rám nézett és elmosolyodott:
– Látom, mégis csak megtaláltad a csokoládét a kalapom mellett. Pedig ma meg akartalak tréfálni, hogy nem hoztam semmit.
– Nagypapa, honnan tudod, hogy csokit ettem? – csodálkoztam el. Hirtelen azt hittem, tud a kalappal történt kalandomról, drága nagyszülém.
– Honnan tudom – kérdezte nevetve. – Hiszen csak rád kell nézni, csokis a szád széle.
Valóban egy picinyke csoki darab ott éktelenkedett a szám sarkában elárulva engem, hogy imént finom édességet ettem.
Sem neki, sem édesanyámnak nem mertem bevallani, hogy a rókakirály várában jártam, és volt három kívánságom, amelyeket könnyedén eltékozoltam, habár kívánhattam volna sok, szép hasznos dolgot is.
Ugyan kihinne egy gyereknek? Még azt mondanák, túl élénk a fantáziám. Pedig higgyétek el, elejétől a végéig úgy volt, ahogyan elmondtam.
4670
Bogar Gabor - 2015. június 16. 13:34:12

Kedves Béla! A történet kedves, aranyos - bár minden eredetiséget nélkülöz. Az viszont, hogy a magyar nyelvet még általános iskolás szinten sem ismered, hogy sok a szóismétlés, az írásod hemzseg a nyelvtani és stilisztikai hibáktól, nemcsak a te szégyened, hanem a szerkesztőségé is, aki ezt olvasta, de nem javította-javíttatta ki, sőt, még pályázati győztesnek is választott.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.