Fekete Ferencné dr.: Megpróbáltatások (Földre szállt egy kis lélek 2. része)
Újabb szülői tanácskozás után megszületett Matildka számára a kedvező döntés. Amikor a szülők dolgoztak, akkor a nagyszülei vigyáztak rá. Jól megjegyezte a szülői házhoz vezető utat és hamarosan egyedül is odatalált. Ekkor tapasztalta meg a gyermeki létében először a szabadság édes érzését. Boldog pillanatok voltak ezek.

Amikor útnak indították, büszke volt önállóságára, felszabadultan fedezte fel környezetének minden csodáját. Megkóstolta a szederfa frissen lehullott gyümölcsét, gyönyörködött a rá mosolygó kerti virágokban. Legjobban az árvácskákat szerette nézegetni, mert mindegyik virágfejben egy-egy kíváncsi, reá tekingető arcocskát fedezett fel. A házak elé kiültetett nebáncsvirág magházát, ha megérintette, akkor az szétpattanva a kis magvakat százfelé szórta szét.

Eső után gyakran csigát és gilisztát talált az úton. Egy ideig eljátszadozott velük, majd a virágok közé tette őket Nyáron, amikor elfáradt a földes járdán guggolva cserépdarabkával kedvére rajzolgatott, télen pedig a kerítések talapzatáról egy határozott mozdulattal a friss havat söpörte le, vagy csúszkákat keresett és úgy közlekedett. Mindegyik jó szórakozásnak tűnt a számára és minden alkalommal hosszasan mesélte el a nagyszüleinek az úti élményeit.

Útközben megnézte, hogy a pék hogyan veti be a kemencébe a megkelt kenyereket. Hazafelé pedig a már megsült kenyér finom illatát szívta magába. A nagyi is bedagasztott két nagy cipót hetente, és olyankor elkísérte őt a pékhez. A kenyértésztából otthon lángost is sütöttek. A frissen kisült kenyér gyürkéjét pedig mindig csak ő kapta meg, amit megosztott Bodri kutyával.

A háború miatt szülei több évig külön éltek. A fogolytáborból hazatérő férj, feleség és a megszületett gyermek között azonban nem jött létre az annyira óhajtott családi harmónia. A házaspár az esküvőjükön még a szívükben gyúlt érzések mámorával, most viszont azok mulandóságával szembesült. Az ölelések varázsa eltűnt, az elhidegülés érzése kerítette hatalmába mindkettőjüket.

Az apa egyre többször nyúlt az italhoz. Nem beszélt az átélt szenvedésekről, de a viselkedése arra utalt, hogy nem képes feldolgozni a vele történteket. A felesége megpróbálta szóra bírni, szerette volna, ha a beszélgetésekkel férje lelki mélységeibe elzárt titkokat közösen oldják fel. De mind a ketten érezték, hogy a végzet, mint nagy játékos a közös sorsukat egészen más irányba terelgeti.

A fiatalasszony, most már anyaként is felelősséget érzett nemcsak önmagáért, hanem a családjáért is ezért nem akarta feladni a küzdelmet. Eszébe jutott, hogy házasságuk első évében jelentkezett a bábaképzőbe. A párja elégedett volt vele, amikor felvételt nyert, de a három hónapos képzés miatti távollétét már nem tolerálta. Azzal zsarolta meg, hogy elválik tőle, ha nem jön haza. Akkor feladta nagy álmát. Most viszont úgy érezte, hogy nem szabad meghátrálnia.

Tudta, hogy nagy feladat visszaszerezni az egymás iránti bizalmat, hitet adni a másiknak, és újraépíteni elveszettnek tűnő boldogságukat. Vajon lesz hozzá kellő ereje legyűrni a közös életükben és a lelkükben tomboló vihart, és azt a sok ellentmondást, amivel szembetalálkozott?

Ezzel a nagy dilemmával küzdött már hónapok óta. Magára maradt a megoldás keresésében. Csak a cseperedő kislánya adott számára vigaszt és bátorságot ahhoz, hogy anyai szívére hallgasson.

Amíg ő a családi harmónia helyrehozásán munkálkodott, addig a férje egyre jobban veszélybe sodorta őket. Kimaradt a munkából, pénzzé tette, amit otthon talált és a fizetését is legtöbbször elitta. Mindezektől elviselhetetlenné vált a család élete. Az anya gyakran a kislánya részére hagyta meg a saját ebédjét, mert nem tudhatta, hogy másnap mi vár rájuk.

Ahogy teltek a hónapok rá kellett jönnie, hogy nem használ a szép szó, nem ér semmit az asszonyi gondoskodás és a végtelen türelem. A másik akarata és segítő szándéka nélkül nincs megoldás. Tudatára ébredt, hogy az együttéléshez tiszteletre, hitre és bizalomra van szükség, amit már nem tudott a férjével megvalósítani. Amióta hazatért a fogságból céltalan volt az élete, pedig éveken át ketten is várták az érkezését.

Bizony, kudarcot vallottunk mind a ketten - ismerte be végül önmagának csalódottan és szomorú szívvel az asszony. Sajnálta, de nem okolta emiatt a férjét. Nem tudta meg lelki gyötrelmeinek igazi okát. A fogságban átélt élmények miatt a férfit bűntudat gyötörhette. Titok vette körül a létét. Nem adott választ az asszony egyetlen egy kétségbeesett kérdésére sem.

Matildka fültanúja volt a szülei között egyre gyakoribbá váló veszekedéseknek. Olyankor a sarokba húzódott és ijedten nézte az apjának nevezett férfi tombolását. Látta édesanyja harcát, aki többször könnyes szemmel nézett rá. Sajnálta a kislányát, és a könnyei arról árulkodtak, hogy hiába tesz bármit, tehetetlen férjének megfékezésében.

Mennyi fájdalom, kín feszítette a házasságuk kötelékét. Milyen külső erők munkálkodnak azon, hogy ez a kötelék elszakadjon? – megfejthetetlen kérdés volt ez az asszony számára.
Az élet majd úgyis eldönti az adott pillanatban, hogy mi hogyan alakuljon - gondolta beletörődve sorsába. A kis Matildot a viták elől a nagyszülőkhöz menekítette, mert nem akarta, hogy a lelkében örökre nyomot hagyjon a kettőjük között folyó küzdelem. Így már a saját szülei előtt sem tudta tovább palástolni, hogy valami nagyon elromlott közöttük.

Sok mindent megpróbált, néha magának is szemrehányást tett, amiért nem hagyta szó nélkül a hazatért ittas férj viselkedését. A sok vívódó éjszakája után végül meghozta döntését a válásról, vállalva annak minden következményét. Közölte ezt a férjével, aki dühösen, haraggal reagált felesége felvetésére. Hallani sem akart a válásról. Megérezte, hogy akkor végképp kicsúszik a talaj a lába alól és a lejtőn nem tud majd megállni. A beszélgetést még duhajabb viselkedés követte, mindent tört, zúzott, ami a keze ügyébe került, ezért az egyetlen megoldás az elmenekülés volt.

A földre szállt kis lélek bizony elég korán megtapasztalta a földi élettel járó nehéz küzdelmek boldogtalan pillanatait.

Az anya gyorsan összeszedte a személyes holmikat és kislányával a szülői háznál kért menedéket. A nagyszülők befogadták őket. Ismét biztonságba kerültek. Folytatódhatott Matildka boldognak indult kis élete. Édesanyja és a nagyszülei szeretetteljes figyelmükkel kísérték és segítették kis életének későbbi alakulását.

2015-04-30.
5162
feketenedr - 2015. május 19. 09:11:36

Kedves Magdi!

Köszönöm az érdeklődésedet az írásaim iránt. A folytatások készülnek. Tegnap a Rafanéne című került fel a magazin oldalára.

Barátsággal és szeretettel: Margó

1403
titanil - 2015. május 17. 13:53:56

Kedves Margó!

Elgondolkodva olvastam ezt a részt. Milyen nagyon várta haza a fiatalasszony a férjét, és amikor már élhettek volna gondtalanul, közbejött az italozás, a meg nem értés. Úgy vélem, hogy a kislány érdekében az anya helyesen tette, hogy elköltözött férjétől. Nem tudom lesz-e folytatása, kíváncsi vagyok rá. Smile
Sok szeretettel: Magdi

5162
feketenedr - 2015. május 11. 22:19:34

Kedves Etel!

Bizony az italozásnak a családokban leginkább a gyerekek az elszenvedői. Ma is látható ez...
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat és megírtad a véleményedet.
Szeretettel: Margó

3313
paltetel - 2015. május 11. 06:26:30

Kemény, nehéz családi életetképet mutattál be. Sajnos, napjainkban is mind több ilyen családi helyzet alakul ki.
A befejező mondat optimista kicsengése tetszik.
Gratulálok!
Szeretettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.