Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Fekete Ferencné dr.: A megesett lány esete (2015. június)
A Duna mentén haladt a busz, és én azt latolgattam, hogy vajon mennyi idő lehet még hátra a megérkezésemig. A következő megállóban felszállt egy idős asszony, fonott kosárral a karján. Nehezen mozgott, ezért rögtön a mellettem lévő üres helyet foglalta el. Arrébb húzódtam, hogy kényelmes helye legyen. Mosolyogva szabadkozott.
- Elférek kedvesem, maradjon csak nyugodtan. A fiamhoz megyek, mert már régóta nem láttam. Tudja, sokat dolgozik, meg a felesége is, így nincs idejük az öregekkel foglalkozni. Néha eljönnek az unokák, de amikor meggyőződnek arról, hogy nincs bajom, akkor sietve távoznak. Mindig azt mondják, hogy sok a tanulnivaló.
- Maga merre utazik? - fordult felém és az érdeklődő tekintetével rám nézett.
- Én anyámat látogatom meg a kórházban. Egy hete került be. Egyedül él.
- Én is egyedül vagyok már, a férjemet tíz éve eltemettem. Jó ember volt, Isten nyugosztalja.
Elhallgatott, de megéreztem, hogy szívesen folytatná a beszélgetést. Az út hosszú, még egy óra mire odaérek. Nem akartam én se hallgatásba burkolódzni. Jobban telik a beszélgetéssel majd az idő – gondoltam. Kíváncsian megkérdeztem tőle.
- Ahol felszállt, az a szülőfaluja volt?
- Igen. Nemcsak én, hanem a szüleim is ott születtek és éltek. A falu két részből állt akkortájt, mert a Duna miatt gyár épült a közelben. Akik ott dolgoztak jobban éltek és lakást is kaptak idővel, mint azok, akik a földjüket művelték. Az én apám is a gyárban dolgozott, jól keresett, nem panaszkodhattunk. Anyám pedig a háznál előteremtett mindent. A konyhakertben és a baromfiudvaron mindig volt, amivel elfoglalja magát. Felnevelt egy-két malacot is.
Négyen voltunk testvérek. A három fiúból egyik sem él. Már csak én vagyok magamra hagyottan a szülői házban. Ők jóval idősebbek voltak, mint én.
Két fiút apám hozott a házasságba, és anyámnak is volt egy fia. Tudja, ő megesett lány volt. Abban az időben faluhelyen nagy szégyen volt lányfejjel gyereket szülni. Rákerült a szégyenbélyeg, amikor kiderült, hogy várandós. A barátnői elfordultak tőle, az asszonyok összesúgtak mögötte. A férfiak voltak vele a leginkább elnézőek. A megesett lány lehet könnyű préda, hiszen nincs oltalmazója, de semmiképpen sem feleségnek való.
Bizony, bizony, abban az időben így gondolkodtak az emberek. Nem untatom magát? Szóljon csak nyugodtan, és rám nézett fakulóba forduló kék szemével.
- Á, dehogy untat, nyugtattam meg, és megkérdeztem tőle, hogy a gyermek apja miért hagyta cserben az anyját?
- Mindjárt elmesélem anyám tragédiáját, csak előbb együnk néhány falatot – javasolta.
Matatni kezdett a lába mellé letett kosárban. Mikor megtalálta a fehér szalvétakendőbe csomagolt elemózsiáját, óvatosan kibontotta, és először engem kínált meg az előkerült szép sárgaszínű és ropogósnak tűnő pogácsákból.
- Vegyen belőle, kóstolja meg. De ne csak egyet, mert látja, van belőle bőven. Ez a fiam kedvence, frissen sütöttem ma reggel. Neki is viszek belőle, és még egyéb finomságokat is. Felpucoltam két jércét, és a friss tojásból is jut nekik.
Ezt az anyák szeretetéről tanúskodó meleg hangon mondta, miközben megoldotta a fejkendőjét, és a vállára ejtette. Kezével megigazította a hófehér hajából font és a tarkóján ülő kis kontyot.
- Meleg van itt, nincs semmi levegő – jegyezte meg, és folytatta a pogácsaevést. A magával hozott vizet is megitta, majd miután gondosan összehajtotta a szalvétát, leszórta a morzsákat az öléből is, hozzákezdett a kérdésem megválaszolásához.
- Anyám szép és büszke lány volt. A barátnői irigyelték karcsúságát, szép szőke hajfürtjeit és azúrkék szemeit. A faluban sok legény kerülgette, de egyik sem volt az ínyére. Amikor a gyárban megjelent egy fiatal munkafelügyelő, minden lány szíve megdobbant. Legfőképpen anyámé, de ő ezt még magának sem vallotta be.
A fiatalember daliás termete, barna hullámos haja és magabiztos járása még a lányos anyák körében is nagy feltűnés keltett. Híre ment, hogy nőtlen, és jó parti lehet bármelyik eladósorban lévő lány számára. Megindult a lányok között a versengés. Sorba kapta a vacsorameghívásokat, amelyeket mindig el is fogadott. Egyedül anyám nem vett részt ebben, és bizony ez lett a veszte.
Ekkor kis időre megállt a történet mesélésével, kinézett az ablakon, hogy lássa, merre járunk. Biztosan azt latolgatta, hogy lesz-e elég ideje, a mondandójának befejezéséhez. Én is néztem a Duna hol előbukkanó, hol pedig eltűnő csillogó vizét. A busz útvonala végig a folyópartján vezetett. Mehettem volna a hegyeken átvezető útvonalon is, de én inkább a folyó kíséretét választottam, hiszen olyan ritkán van alkalmam látni.
Most én kínáltam meg őszibarackkal. Örült neki, mert, ahogy mondta, a legjobb íze a parasztbaracknak van. Jóízűen megette. Hálásan rám nézett, amiből megállapíthattam, hogy ízlett neki. Összerendezte a gondolatait, és folytatta.
- Tudja, aranyoskám a férfiembert a vadászösztöne hajtja. A könnyű prédának nem örül, az kell neki, akiért meg kell küzdenie. Anyám lett számára az elejtésre váró vad. Addig mesterkedett a meghódításáért, hogy végül anyám szíve is lángot kapott, és nem figyelt arra, amit az őrangyala súgott neki.
- Vajon mit súghatott neki? – kérdeztem érdeklődve, miközben arra gondoltam, hogy a falun élők hite mennyire erős.
- Hát azt, hogy vigyázz, mert nem biztos, hogy szabad ember. Ugyanis a róla elterjedt hírt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Anyám annyira szerelmes volt, hogy beadta a derekát, és a baj megtörtént. Mielőtt közölhette volna, hogy várandós, egy napon megjelent egy nagyon csinos asszony két fiúval. Ő volt a felesége a gyermekeivel.
Az én büszke anyám elállt a közléstől, és megszülte a fiát. A faluban élt egy legenda két fiatal szerelméről. A jómódú szülők megakadályozták, hogy a gazdalegény elvegye a zsellér lányát. A lány nekiment a Dunának, de a lelke még mindig nem nyugszik, mert időnként megjelenik a folyó közepén lévő kis sziget partján. Olyankor fények villódznak odaát, amelyek a vízben is tükröződnek. Aki ezt látja, sűrűn veti magára a keresztet és imával próbál segíteni neki a túlvilágra való átkelésben.
Anyám is lement a partra. Nekem azt mesélte, hogy nem az bántotta, hogy majd a falu a szájára veszi, ha meglátják az addig takargatott, titkon növekvő pocakját, hanem, hogy rútul becsapták.
Abbahagyta egy kis időre a mondandóját, zsebkendőt vett elő és lassú mozdulattal kitörölte a szemében megcsillanó könnycseppet, majd így folytatta.
- El tudja gondolni, hogy ilyenkor a kétségbeesés, a csalódás mennyire elveheti a leányanya eszét? Ilyenkor sok minden megfordul a fejében. Az is, hogy csak egyetlen megoldás létezik és képes lenne feladni mindent. Ő is eljutott odáig, hogy már semmi nem számít, a folyó majd lemossa a szégyenét és a csábító elnyeri a büntetését, mert a lelkiismeret furdalása majd nem hagy nyugtot neki – gondolta az én drága, naiv és tisztalelkű anyám.
A Jóisten azonban megszánta és üzent neki. Megmozdult a bátyám a hasában, és azt jelezte neki, hogy ő márpedig élni akar. Az anyai szív pedig parancsot adott a fájó léleknek. Anyám zokogásba tört ki és hálát mondott a hozzáküldött mennyei segítségért.
A falu egyik döbbenetből a másikba esett. A lányos szülők számára a jó parti lehetősége elszállt, anyám pedig vállalta szégyenét, így a megesett lány szerepét is. Mélyen hallgatott a gyermek apjának kilétéről, hiszen senki nem látta őt a férfivel soha.
Egy ideig még találgatták, hogy a rátarti, büszke lányt vajon ki vehette le a lábáról. A nagyszüleim nem kérdezték tőle, és a lányuk mellé álltak. Nem kergették el a háztól a porontyával, a bátyámmal. Pedig abban az időben bizony voltak, akik nem vállalták a lányuk szégyenét és még egy éhes száj etetését.
- Becsülendő módon döntöttek mindnyájan. Anyja nem dúlta fel a családi békét, a nagyszülők is tisztességesen helytálltak. A férfi nem kereste többé őt? – kérdeztem.
- Nem. Talán elhitte, amit a falu a szájára vett, a találgatásokat, így jobbnak látta, ha visszaköltöznek oda, ahonnan jöttek.
- Mi történt azután? – kíváncsiskodtam tovább.
- Egy özvegyember szánta meg anyámat. A két fiú mellé fiának fogadta a zabigyerekét, mert akkor így hívták azt, akinek nem ismerték az apját. Anyámnak kiüresedett a lelke. Már nem akarta meglelni a boldogságot, a sors gondjaira bízta további életét. A férje, aki az én apám, szegény, de dolgos ember volt. A családról való gondoskodásban lelte minden örömét.
Lassan a falu is elfogadta, hogy a megesett lánynak bekötötték a fejét. Anyámnak, - ahogyan nekem mesélte -, kezdetben voltak átsírt éjszakái. Nehezen tudta elfelejteni az első szerelmét, annak sóvárgással teli tekintetét. A folyóparti füzesben a mohó és zabolátlan szerelmi légyottok emlékét magában őrizgette hosszú ideig. Fájt neki és legfőképpen magát okolta azért, hogy elhitte a bókokat, a hízelgő szavakat.
Később aztán megelégedett a szelíd tekintetű, madárcsontú, de a sok munkától megizmosodott urával, akinek a gyengéd ölelése végül feledtette vele a másik férfi álnokságát. A három fiú mellé hamarosan egy kislány is született. Úgy tudom, hogy mind a ketten nagyon örültek nekem.
Anyám esetét akkor tudtam meg, amikor egy jóakaró szomszédasszony megjegyezte, hogy milyen szép és csinos lánnyá serdültem. De azt is hozzátette még, hogy vigyázz, nehogy úgy járj, mint anyád. Szomorú történet, ugye, de hát ilyen az élet - tette hozzá befejezésül.
- Lassan célba érünk. Nagyon köszönöm a bizalmát, hogy mindezt elmesélte. Kívánok minden jót, és sok egészséget - mondtam búcsúzóul.
- A Jóisten áldja meg magát és a családját - köszönt el tőlem.
Hálás szívvel segítettem le a buszról. Ő lassan, kezdetben bizonytalan léptekkel indult el, később egyre határozottabban meglelte az útirányt a fiához.
A hazautazásnál reménykedtem, hogy talán ismét találkozom vele, de a sors többé nem hozott össze bennünket. Ma már csak az emléke él bennem.

2015-05-16.
5162
feketenedr - 2016. július 23. 20:57:59

Köszönöm, hogy nálam jártál és még emlékszel a múltat idéző történetem alapján a vidéki lét nehézségeire...
Szeretettel: MargóRose

3757
jegmadar - 2016. július 22. 11:56:34

A történet példája a képmutató világnak. Nekem Kiss Judit Ágnes Ballada a kettős erkölcsről című verse jutott eszembe

Én is faluban nőttem fel és igen még akkor is volt megesett lány, akin köszörülhette a nyelvét az asszonynép.

5162
feketenedr - 2015. augusztus 22. 19:24:32

Kedves Alexandra!

Nagyon nehéz sors jutott a nagymamádnak is. Az én nagymamám 7 gyermeket szült és végül 3 lánya maradt életben, köztük az én édesanyám. Ketten neveltek fel engem szeretetben és tisztességben. Minden hálát megérdemelnek mindnyájan. Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat.

Sok szeretettel üdvözöllek: Margó

5081
Alexandra - 2015. augusztus 21. 12:24:49

Kedves Margó!
Nagyon szépen leírta a történetet, szinte magam előtt láttam a nagymamámat. Igaz, neki a háboróban halt meg az első férje, és maradt egyedül a lányával. Később, megismerkedett nagyapámmal, aki csak úgy, mint az ön történetében gyerekestől vállalta. Nagymamámnak 5 gyermeke született, köztük egyik, az édesanyám.Az utólsó gyermeke születése után hamar özvegy lett és egyedül nézett szembe a világgal.

Azóta is hálás vagyok érte!!!

5162
feketenedr - 2015. június 19. 10:17:58

Kedves Viola!

Köszönöm, hogy nálam jártál és örülök, hogy tetszett az írásom. Együtt érzek Veled.

Üdvözlettel: Margó

277
farkas viola - 2015. június 16. 19:31:02

Kedves Margó!
Nagyon meghatott lélekemelő történeted, gyönyörű leírásodban.
Bizony, így volt régen! Emlékszem, a közelünkben is megesett egy lány, meg is szülte, de borzasztó volt, ahogy a falu a szájára vette. Igazságtalanság ez a nőkkel szemben.
Miért csak nekik, nekünk kell vállalni a következményt? Pardon! Máris megcáfolom magam! Kikívánkozik belőlem!
Az egyetlen fiam ráfázott minden házasságára a rámenős, kihasználós nőkkel. Már munka nélkül, csomó gyerektartással, a tönk szélén áll, ismételten rám támaszkodva!!!
Bocsáss meg, ez az életünk tragédiája!
Köszönöm türelmedet és gratulálok írásodhoz.
Szeretettel: Viola RoseRoseRose

5162
feketenedr - 2015. június 02. 22:11:20

Drága Etel!

Köszönöm a hozzáértő és az elismerő szavaidat. Nem titkolom, hogy jólesik, különösen Tőled.RoseHeartRose

Barátsággal: Margó

3313
paltetel - 2015. június 02. 15:45:14

Kedves Margó!
Megható, minden kornak reális történetét írtad le. Olyan nőnek és családjának az életét ami példaképe lehetne a "bajba jutott" fiatal lányoknak.
Olvasás közben úgy éreztem ott vagyok a buszon és nekem mesél a nénike.
Gratulálok jól felépített történetedhez. Tetszett a mesélő asszony beszéde, szavajárása.
Gratulálok!

Szeretettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.