Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.11.18. 21:34
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2018.11.18. 18:16
Miklós! Lélekben hordozlak magamban minden nap és sok erőt, kitartást és erőt kívánok a gyógyuláshoz tartó úton! Rose Ha csend van, hát olvaslak...

2018.11.18. 15:22
Kedves Józsi ! Köszönöm szépen ! Smile

2018.11.18. 15:21
Kellemes délutáni pihenést kivánok szeretettel ! Heart

2018.11.18. 12:18
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.11.18. 11:41
Szép napot kívánok! Szeretettel megosztom: Könyvbemutatóm videofelvételét oldalamon, a könyvajánló végén, csak alkotói barátkozások, ismerkedések ... Bővebben

2018.11.18. 11:05
Kitti drága! Köszönet az üdvözletért. Sajnos az utóbbi időben ismét gondjaim akadtak a szívemmel, így a terhelhetőségem is erősen lecsökkent... Bővebben

2018.11.18. 11:02
Szép napot kívánok mindenkinek! HeartMiklós

2018.11.18. 08:59
Janna! In Love Rose

2018.11.18. 08:58
Miklós! Üdvözöllek szeretettel, nagyon örülök, hogy látlak! https://www.youtu.
..HJyJ9xYEFA

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: rugami
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Fedák Anita: Plotényi gróf különös vendége (2015. augusztus)
A kocsis a batárt az Ungvár–Munkács főúton haladva egy hirtelen mozdulattal fordította balra. A lovak felhorkantak, de tovább koptatták patkóikat a már egyre inkább göröngyössé váló földúton. A hintóban ülő idegen ekkor közelebb húzódott az ablakhoz. Kíváncsian szemlélte a tájat. A távolból pompázó büszke Beszkidek még hófoltos ormait, a felhőkbe burkolózó munkácsi vár tornyain kicsit tovább elidőzött a tekintete. A nagylázi kastély parkjának macskakövein kopogtak már a lovak patkói, mikor a másik oldalra fordulva a számos növényritkasággal büszkélkedő kicsiny arborétumot pillantotta meg. Szóval itt, ebben a tölgyek, vadgesztenyék, fenyők és virágkavalkád ölelte gyönyörű kert közepén lakik az ő Plotényi gróf barátja. A nem túl nagy, ám arányos épület sárgára és fehérre festett falai vidáman ragyogtak a napsütésben. A klasszicista stílusban emelt kastély előtt ekkor megállította a kocsis a hintót, és a fekete földig érő köpenybe burkolózó idegen kilépve, azonnal a fejébe húzta fekete kalapját. A komornyik kérdésére, hogy kit jelenthet be, csak egy francia nyelvű szómorgás volt a válasz. De nem kellett sokáig toporognia a tágas halban, mert Plotényi Nándor gróf, a kastély tulajdonosa már széttárt karokkal jött különös vendége elé.
– Üdvözöllek Ferenc, szerény hajlékomban – ölelte keblére a fekete ruhás idegent, majd magyarról francia nyelvre váltva hozzá tette : – Kicsit korábbra vártalak, talán valami gond volt az utazásodnál?
– Semmi gond nem volt, kedves barátom, de nem állhattam meg, hogy néhány órát ne időzzek az Ung–völgyi erdőkben, s ne igyak néhány kortyot a Turja völgyi források egyikéből. – szavait megerősítve egy palack forrásvizet húzott elő hatalmas köpönyege valamelyik rejtekéből és a gróf felé nyújtotta. – Tudod, imádom az erdőt, a természetet, a csendet.
Plotényi a könyvtárba vezette vendégét. A több száz kötetet bíró bibliotéka egyik sarkában állt a zongora. Az idegen kalapját az egyik székre dobva azonnal elé ült. Néhány akkordon végigfuttatva kezét hirtelen megfordult.
– Gyászolok. Amint látod, a viseletem is jelzi a nagy bánatom. – Majd ismét a zongorához fordulva lecsapott a fehér–fekete billentyűkre. Zenéje hömpölygött, betöltötte az egész nagy könyvtárt. Minden hang, minden mozdulat varázslatosan jött elő a vendég kezei mögül. Majd hirtelen felkapta kezét a billentyűkről és térdére helyezte. Hallgatott. Visszafordulva a kicsit távolabb ülő, de a vendége minden szavára és mozdulatára nagyon figyelő házigazdához szólva, már kicsit enyhült a hanghordozása. Talán a muzsika hangja nyugtatta meg háborgó lelkét, gondolta a gróf. De türelmesen várta, hogy vendége folytassa a beszélgetést.
– Gyermekkorom óta nem érinthettem a gabonatáblák beérett kalászait, a virágba borult fákat. És most a lelkem mégis egyre mélyebbre szívta magába a teremtő föld és virágok illatát, itt a Kárpátok lábánál. Úgy éreztem magam az erdők és patakok partján sétálva, mintha ismét gyermek lennél. Érted te ezt Nándi barátom? Jaj, jaj, hogyan is érthetnéd – hangját ismét a keserűség öntötte el. – Ismét elvesztettem valakit, akit nagyon szerettem. Gyászol a lelkem. Bánatom van. Itt, nálad, talán kicsit megnyugszom. Menjünk ki a kertedbe.
Az idegen hirtelen állt fel és a gróf azonnal az ajtó felé indult szélesre tárva barátja előtt. A hatalmas parkban sétálva a hosszú hajú vendég néhány megtett lépés után mesélni kezdett. A legutóbbi, svájci utazásáról.
– Tudod, Nándi barátom, időnként meghatározó természeti élményeim vannak. A Marie d’Agoult hercegnővel létesített kapcsolatom miatti kényszerültem a svájci „emigrációba”. Itt írtam pár zeneművet. Mert akkora hatással volt rám az ottani természeti világ. Amiként egy táj bizonyos hangulatokat képes éleszteni a szemlélőben, hasonlóképpen a zene is hangulatokat képes éleszteni a hallgatóban. Én a zene segítségével bizonyos tájakat akartam láthatóvá tenni. Mert ha nem is vagy ott, a muzsika hangja eléd vetíti mind azt a szépséget, mindazokat az életérzéseket, amelyek egy falevél, egy mezei virág, vagy egy röpködő pillangó látványában vannak. A zenét és a tájat a hangulat kapcsolja össze, barátom.
Az idegen az öreg tölgyfa alá elhelyezett padra ülve felnézett a buja lombok közé.
– Ott írtam a zongorára komponált ciklust, melynek „Az Alpok dallamvirágai” címet adtam. A gyönyörű táj lenyűgözően hatott rám. Sejtetni véltem benne a legelésző állatok kolompját, a hegyi patakok zúgását, csöppnyi falvak harangjának csendülését is, egészüket tekintve mégis inkább azokat az érzéseket tolmácsoltam, melyeket e bukolikus táj keltett bennem. És most, a Kárpátok vadregényes tájain utazgatva, ismét ez az érzés fogott el, Nándi. A lelkembe vésődött a sok–sok természeti kép. És újabb művek megalkotására ösztönöz– az idegen az utóbbi mondat után mélyen beszívta a gyönyörűséges Plotényi kastély–park bódító virágainak és fáinak illatát. Barátjának úgy tűnt, háborgó lelke most már egyre inkább harmonikussá lesz.
– Ferenc, drága barátom – a házigazda a vendége felé fordulva annak mélyen a szemébe nézett. – Hogy milyen sokat jelenthet számodra a természet, arról a zene hangjaival számtalan művedben tettél bizonyságot. Annak ellenére, hogy a természet közvetlen közelébe legtöbbször csak az Európát keresztül–kasul szelő batárok (majd vonatok) ablakában szemlélődve jutottál. És csak folytonos zötykölődés közben gyönyörködhettél a lovak vontatta kocsi mellett elsuhanó erdőkben, a megművelt földek tarkabarka foltjaiban, távoli hegyek párába vont kontúrjaiban. De ha ma valaki a nevedet hallja és a muzsikádat, a zseniális játékod előtt meghajol az egész művészetkedvelő Európa. Gyere, vacsorázzunk meg és a finom ételek fogyasztása után hódoljunk Euterpének.
A két jó barát lassan a kastély felé vette útját. A parkban sétálva a gróf által külföldről hozatott néhány egzotikus növénye előtt megálltak és a vendég megcsodálta az egzotikus fákat és szemtelenül színpompázó buja illatú virágokat. A szalonba tálalt vacsora fogyasztása közben alig váltottak szót. A vendégnek szemlátomást igen ízlettek az egykori Dobó–birtokon termő szerednyei szőlőből készült borok. A Kárpátok erdeiben lőtt vaddisznó–pecsenyéből pedig kétszer is kért a tányérjára. A vacsora végére már oldódni látszott a hangulat. A könyvtár zongorájához ülve a vendég már csillogó szemmel beszélt barátjának, hogy mit is fog neki játszani a hangszeren.
– Itáliában, Hohenlohe bíboros nyári lakában, az Este villában időztem néhány hetet. A pompás kert övezte kastély Tivoliban, Róma közelében található. A park pompás szökőkútjai inspiráltak a Villa d’Este szökőkútjai című zongoradarab megkomponálására. Hallgasd csak!
A mester a zongora fölé hajolva játékosan végigpörgette újait a billentyűkön. A vendég–zeneszerző Fisz–dúrban írta ezt a művét, ebből adódott az újszerű, érzékletes hangzás, amely megjelenítette a szökőkutak csobogását és a vízcseppek hangját.
– Fantasztikus zenemű, drága Ferenc barátom – ütötte össze a kezeit tapsra Plotényi Nándor gróf. – És mond csak, milyen mottót adtál ennek a remekműnek?
– A zongoraművem közepén a kotta fölé János evangéliumának e szavait írtam: „…de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (Jn 4,14) Az idézet a kottámban latinul szerepel: “Sedaquaquam ego daboei, fietineofonsaquaesalientisinvitamaeternam.” A kellemes vízi zene átvált mély, vallásos művé, s a víz fogalmának jelentése megváltozik. Jézus e szavakat annak a samáriai asszonynak mondta, akinek az örök élet ígéretéről beszélt e víz–metaforában – magyarázta az idegen. – De most te játssz valamit, kedves barátom. Hiszen nemrég tértél vissza Párizsból, ahol hegedűjátékoddal megdobogtattál sok szépasszonyi szívet.
A gróf a könyvtár egyik szekreteréhez lépve elővette hangszerét. Kezében egy töredék pillanatra megremegett a vonó. Néhány évtizede nyilván aligha hitte volna bárki is a helyi földbirtokos fiáról, hogy valaha is gazdálkodásra adja a fejét, hiszen a zene szerelmese volt. A hegedű– és zongoraművészként egyaránt ügyes ifjú tehetségét 1862–ben Reményi Ede, a kor ismert hegedűművésze fedezte fel, amikor Munkácson járt. Plotényi Nándor gróf ezt követően évekig Reményi kísérőjeként szerepelt. 1867–ben tartotta első önálló hegedűestjét Pesten. Mikor grófi címét is kapta, a Nemzeti Színház zenekarának tagja, majd első hegedűse lett. A gróf–hegedűművész a továbbiakban mesterével, később pedig önálló műsoraival is bejárta egész Európát, hegedűversenyeket és egyéb zenedarabokat írt, együtt léphetett fel az öreg kontinens legismertebb színpadain a kor legnagyobb zenészeivel, köztük Liszt Ferenccel.
Azzal a Liszt Ferenccel, aki most itt ült vele szemben a könyvtárszobájában, s akinek muzsikája betöltötte az egész Plotényi kastélyt és annak kertjét.
– Játszunk valamit közösen – ajánlotta a házigazda. Mire Liszt azonnal a zongorához fordult.
– Ha már a Kárpátok mellett vagyunk, akkor legyen a Hegyi–szimfónia – s meg sem várva barátja válaszát, leütötte az első akkordokat. Plotényi ismerte ezt a művét. Victor Hugo egyik versére írta Liszt. Hogy megihlette ez a költemény, nem csoda, zenei alkotásainak többségét a természet és az irodalom ihlette.Plotényi gróf is kedvelte ezt a zenedarabot, örömmel kapcsolódott a zongoramuzsikához. Örült, hogy bánatos lelkű barátja immár megnyugodni látszott és teljesen átadta magát a művészetének. Talán a Kárpátok friss levegője, talán a grófi kastély Pazar növényzete, ki tudná megmondani?
Hiszen Liszt zenei hangokban kifejeződő viszonyulása a természet jelenségeihez olyannyira karakterisztikus, hogy megnyilvánulásukat akár (zenei) személyiségjegynek is tekinthetjük. Bár számtalan zeneművét inspirálta a természet, utánozni, de még csak stilizálni sem igyekezett a természet hangjait, sokkal inkább azok hangulati, költői, inspiratív és meditációs hatásait próbálta hangokba öntve megjeleníteni.
A nagylázi gróf és barátja, átadva magát teljesen a zenének hosszú órákon át muzsikált. A kastély tárva nyitva álló ablakain a vad, vagány, virtuóz – mint három szenvedélyes akkordcsokor foszlányai finom hálóként ültek meg egy–egy virágon, fűszálon és levélen…
4302
Fedak Anita - 2015. augusztus 12. 14:23:02

Rose Köszönöm szépen kedves Magdi!

1403
titanil - 2015. augusztus 07. 13:46:03

Kedves Anita!

Elmélyülten olvastam a két tehetséges zenész baráti kapcsolatáról, és örülök, hogy életük egy kis mozzanatába betekinthettem. Valóban így van, hogy a zenéjükben felismerjük a természet szépségeit, mert a természet ihletet ad zeneszerzőknek, íróknak, költőknek egyaránt. Gratulálok! Smile
Sok szeretettel: Magdi!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.