Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Kószó Ádám: Tizenöt
El is felejtettem, hogy ma ünnepség van. Negyvennyolcas forradalom - hangsúlyozottan nem kerek számú évfordulója -, mely mint az összes többi hasonló esemény: szépen kezdődött, és csúnya vereséggel ért véget. Az idő persze megszépítette, így lett a megemlékezésből ünnepség. Aztán már az sem igazán. Nagy banzáj, valahol még egy körhintát is láttam. Tán egy dodzsem is állt mellette. Sok az ember, mindenki innen oda, onnan ide bolyong, és mutatja magát az ismerőseinek… nézd, bent vagyunk, igen, mind a négyen.. jó család vagyunk… és ti?... ó, a férjed dolgozik, nyertünk.

Beszédet mond valami nagy párt fontos embere. Sokan odagyűltek, két csoportra oszlanak. Ellentüntetők és ellen-ellentüntetők. Szóval anyázók, és az anyázók anyázói. Az ember pedig csak mondja a pártprogramot néhány forradalmi mondattal fűszerezve, mert így illik.

Nem messze, a tér egyik sarkában egy vattacukrost látok. Már nem is ízek, hanem színek vannak… olvasható narancssárga, piros, és nemzeti színű vattacukor is. Na meg egy szellemesen „arégijódolgokból” névre keresztelt. Ez maradhatott a legutóbbi szabadságharc napjáról. Egyet kérek… kicsit… de elég a kicsi, mi az, hogy elfogyott… ez vattacukor… nagy lett, maradhat?

A tér másik sarkában egy apró fabódé: pálinkaház. A különböző pálinkák a kor „hősei” után lettek elnevezve. Kossuth-körte, meg Bem-barack…. Szaggatós Széchenyi-szilva. Előtte könyökölnek „bezzeg” bácsik, és „menjünkmárlajos” nénik… bezzeg a nagyapám pálinkája még nem ez a vizezett lötty volt… kimarta a kerítést… a szomszédét persze... gyeremárlajos!... bezzeg ha a nagyapámmal követelőzött az asszony… nem volt még egyenjogúság, meg ilyen maszlag… lajosgyeremár… mindjár’jönasorozat!

Nem messze, egy másik téren elkezdődhettek az ünnepi műsorok. Már amennyiben ünnepi egy tizennyolc éves zselézett hajú srác éneklésnek hívott mikrofonropogtatása az elmúló szerelemről, az értékvesztett életről ragrímek forgatagában, cd-s kísérettel. Nem futotta az önkormányzatnak zenekarra… van ilyen. Odamennék, közelebbről szemügyre venni a szárnyát bontogató fiatal énekes palánta első hangcsapásait, de látom, hogy egyre inkább felhők takarásába kerül az égbolt. Ahogy sétálok át a tömegen, hallom is az esik?... azt hiszem, rám cseppent valami… vihar lesz… esik? kérdéseket, megjegyzéseket. Az egyik kérdezőre valójában egy madár piszkított.

Az emberhadon átverekedve önmagam a volt iskolámhoz értem. Ugyanolyan elhanyagolt, mint akkor volt, mindössze a graffitik tűntek el… lepotyogtak a vakolattal együtt bizonyára. Mi a fene… egy volt tanárom lép ki az ajtón… jó napot… jó napot… na hogy megy az egyetem, fiam, az öccsétől hallom még mindig nem végezte el… hát igen, talán idén már államvizsgázok… tudja, mindig is kedveltem magát… van ott az egyetemen egy jó professzor cimborám… rengeteg történetem is van vele… ha kell, bármiben segítene… mit is mondott, hova jár, fiam… hát a… sajnálom, sietnem kell… mindig jó látni a volt növendékeket… viszlát… viszlát, tanár úr.

Egyre inkább eleredt az eső, még éppen beértem egy fedett buszmegállóba huszadmagamal. Azt mondja… menetrend… ünnepnapokon… a feles busz nem jön, csak egészkor. Negyven perc várakozás, vagy egy hét betegeskedés. Maradok, úgyis a sarokba lettem szorítva. Kb. tizenöt perc állás után jött el az idő, hogy egy bácsi beszélgetést kezdeményezzen a zsúfolt megállóban… ez az idei műsor nem volt valami nagy szám… az unokám fellépett… táncos… – reagált egy asszony – de tényleg úgy volt szar az egész, ahogy volt... és még tojásokat sem tudtam összeszedni a politikusok beszédei közben a színpad mögött… látszik, hogy válság van… mindenki csak fonnyadt paradicsomokkal dobálózott…

Megállt a busz, menetrend szerint késett. Elkezdődött a harc a feljutásért… egy mama a botjával próbált előre furakodni, egy másik a járókerettel. Utóbbi jött ki győztesen. Végül én csak a bejáratig jutottam, a kabátom végét oda is csípte a busz ajtaja. Az ellenőr nem tudott felszállni, csak a karszalagot adta körbe, mindenki a jobb kezénél lévőt ellenőrizte… Azt mondta, ez így szokás.

Otthon, édes otthon. A tévében a rendbontásokról, meg országos viharokról számolnak be. Helyszíni jelentés… egy kellemes arcú szőke nő, egyik kezében fekete esernyővel, másikban mikrofonnal beszél az aktuális helyzetről, a háttérben egy idős nő ad egy még idősebbnek körülbelül fél kiló csirkefarhátat átlátszó szatyorban, majd a másik elsétálás közben két ezrest csúsztat az előbbi kötényzsebébe. Villámcsapás, égdörgés, elment az áram… égi jel… inkább lefekszem.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.