Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 22:09
Jó éjszakát.

2019.05.23. 21:57
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.05.23. 19:49
Kedves Józsi! Még nem kaptam meg a Holnap magazin áprilisi számát. Tudsz esetleg valamit róla? Köszönöm!

2019.05.23. 18:42
Kedves Józsi-Főszerkesztő
! A két könyvet megkaptam postával, köszönöm szèpen! Rita

2019.05.23. 17:09
Kellemes délutánt és szép estét mindenkinek. Smile

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

2019.05.22. 22:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:39
SZÉP ESTÉT, JÓ ALKOTÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Coffee cup

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 0
Gángoly Attila: Triszmegisztosz tanár (2015. szeptember)
„Azért neveznek engem Hermész Triszmegisztosznak [...], mert a világ filozófiájának mindhárom értelme birtokomban van.”
(részlet a Tabula Smaragdinából)

„A bömbölő szélroham hétrét görbíti a volsiniai tengerpart fáit, s megtörik a […] hegyek oldalán. Végig a part hosszán magas sziklákat koptatnak szüntelenül a […] tenger hullámai.”

(Jules Verne)



I

Ma éjszaka úgyszólván bármi megtörténhet. Már órák óta üvölt az orkán; szülővárosom oromtetői és fakoronái fölött felhők kavarognak, s a vihar javában készülődik, hogy a szelek szárnyán világgá röpítse a kiszakított cserepeket, letördelt ágakat...


II

Ítéletidő rontott a poliszra, melynek főterén Triszmegisztosz tanár háza magasodott. Emberemlékezet óta nem dúlt ekkora förgeteg a városban: a szakadó esőben karnyújtásnyira sem lehetett látni. A gyalogjárók fölé hajló gázlámpák megvakultak. Fenyegető moraj közelített a négy égtáj felől, majd kisvártatva a szél fütyülve vágtatott az utcák labirintusán át, s minden rázkódni látszott, mintha a föld rengett volna.
A káosz örvénye körülölelte Triszmegisztosz házát is, szorította, csapkodta, pörölyözte, de nem árthatott a vaskos gránitfalaknak.
Mi tagadás, illett az említett falak őrizte homály a tanár alakjához, akinek vélt titkairól mendemondák keringtek városszerte. Suttogták, hogy a Faust-szerű, démonikus tudósok e kései leszármazottja vegykonyhájának lombikjaiban kikísérletezte a bölcsek kövét…
Ezen a vad, vihar szaggatta éjszakán Triszmegisztosz tanár, aki fölényesen mosolygott minden balga híresztelésen, épp háza felső emeletén aludt.
Hálószobája ellipszis alakú volt, jelezve gazdája szenvedélyes érdeklődését a síkidomok iránt. Az ívelt falon festmények helyett roppant körzők, szögmérők, szextánsok és vonalzók függtek. A mennyezetet matematikai, természettani és vegyi képletekkel, bonyolult csillagászati számításokkal pingálták tele. Alkimista recepteknek nyoma sem volt. Thalész tételét ábrázolta a padló kövezete is, míg a küszöb nélküli bejárat óriási rombuszt formált.
Triszmegisztosz tudniillik (a szóbeszéddel ellentétben) a geometriát tisztelte, nem a pokol fejedelmét. Világképében az angyalok hiányát a mértékegységek pótolták. Konokul úgy vélekedett, hogy amit nem lehet pontosan megszabni és valamely kristálytiszta rendszerbe foglalni – az nincs se földön, se égen. Egyaránt fennhéjázva tagadta az ördögöt, a menny urát és a regék parázna isteneit. Nevetett az asztrológia ősi babonáján is.
Mellesleg a gúnytól sarkallt, ellentétekben gyönyörködő diákok – akiknek vérében volt a tekintélyrombolás, s akik csak azért lelkesedtek a természetfölöttiért, mert mást hallottak a katedráról – ragasztották tanárukra a Triszmegisztosz nevet. Mivel mindent elborított a horoszkópok áradata (s különösen divatba jött az óegyiptomi mágus, a Tabula Smaragdina „szerzője”), akkoriban nem volt könnyű a realitás megszállottjának lenni. A sors így űzött csúfot a vaskalapos oktatóból…
Éjféltájt Triszmegisztosz tanár arra ébredt, hogy valaki a nevén szólítja. Kinyitotta vaksi szemét, majd pillanatnyi habozás után gyertyát gyújtott, de nem látott senkit.
Ez csak a túlfeszített idegek műve lehet, gondolta hunyorogva. Semmi se mozdult, semmi se történt; elfújta hát a lángot, és ismét hanyatt dőlt. Az ágy, amelynek tölgyfa alapzatát az asztalosmester szabályos paralelogrammára gyalulta, halkan megroppant. Triszmegisztosz megpróbált újra elszunnyadni, magára húzva a takarót, melyre bámulatosan fürge kezű gazdasszonyával hímeztette a csillagképek aranysárga ábráit.
Az álom azonban késett, s ettől csak fokozódott titkolt nyugtalansága. Várakozás közben érezte, ahogy kiszáradt nyelve lassan-lassan a szájpadlásához tapad. Nagyot nyelt; mindazonáltal nem moccant, hogy lebotorkáljon a földszintre egy ibrik vízért, sőt még a szomszédos laboratóriumba se volt mersze átcsoszogni.
Hirtelen úgy tűnt neki, mintha megbillent volna a világ. Borzongás futott végig a gerincén, le a derekáig; nem értette, mi történik körülötte, de minden tagjában érezte, hogy történik valami. Tehetetlenségében szánni való lett, vére is akadozni kezdett, bőre kihűlőben volt. A hol szerelmes, hol gyűlölködő viszony, mely az anyaföldhöz fűzte, néhány pillanat alatt szertefoszlott. Megsejtette, hogy „rés” támadt az időben, mint amikor szikéjével tályogot szakít föl a rossz orvos; mégis megátalkodottan ragaszkodott a földi léthez, semhogy hinni tudjon a túlvilág feltáruló kapuinak.
Ekkor villámok rajzolódtak a sötétség egére, izzó hieroglifák… Triszmegisztosz nehezen kapkodta a levegőt, fulladozott. Halántékán a veríték ólomszürke harmata csillant meg valami szokatlan, kékes árnyalatú fényfolt közepén. Bár senkit sem látott a szoba széthulló terében, tudta, hogy nincs egyedül: egy minden ízében más személyiség jelenléte, majd érintése dermesztette meg. Össze-összeránduló zsigerei nem hazudtak. Ereje maradéka is elhagyta; képtelen volt tovább türtőztetni magát; a rettegés csúcspontján felordított, de szánalmas sikolya már alig-alig emlékeztetett emberi hangra.
A rákövetkező pillanatban Triszmegisztosz tanár porhüvelye – a tengelye körül pörögve – eltűnt egy fekete üreg torkában...


III

Éjfélre járhat.
Az olvasólámpa mellett egy rongyos szélű, „egér rágta” Verne-kötet hever, a Híjj-zutty című elbeszélésnél szétnyitva. Eszembe ötlik az elalvás előtti baljóslatú olvasmány, mely lidércnyomássá változtatta az éjszakát:
„A város fölé egy harangláb magasodik […] a falüregben elhelyezett harangjaival, amelyeket az orkán néhanap megremegtet. […] Ilyenkor retteg a táj.”
Mély lélegzetet veszek, ám a rémálmokat követő megkönnyebbülés elmarad: nyakszirtem felől „köd” gomolyog lassan fölfelé. Kiugrom a szárazon reccsenő ágyból, s az ablakhoz állok, képzeletben összeillesztve azt, amit a zápor aláfolyó patakjai szabdaltak szét.
Mentőkötél híján tíz körömmel kapaszkodom a tárgyak kézzelfoghatóságába.
Hiszen ma éjszaka úgyszólván bármi megtörténhet. Már órák óta üvölt az orkán; szülővárosom oromtetői és fakoronái fölött felhők kavarognak, s a vihar javában készülődik, hogy a szelek szárnyán világgá röpítse a kiszakított cserepeket, letördelt ágakat…
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.