Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Sabján László: Lídia győzelme
Lídia érezte a nyár melegét. Érezte a bőrén, s az arcán, amint a langyos szellő alászökött az aluljáró hűvösébe. „Indulni kéne – gondolta. – Indulni kéne már.” S amint fölfelé nézett, megfájdult szeme az erős fénytől. Bizonytalansága újból úrrá lett rajta.
Pedig nem volt gyönge akaratú teremtés. Nem volt gyönge, amikor megtudta miféle betegség támadta meg a testét. S akkor sem volt gyönge, amikor szembeszállt vele. Példás kitartással végigcsinálta a gyötrelmes terápiát, s nő maradt szívében, a testén végbemenő változások dacára. Most azonban, amikor mindezeken túljutott már, s győzött, mégis ott állt az aluljáróban, végtelen bizonytalanságban.
Korábban hosszú, hullámos hajzuhatag ékítette fejét, s kék szeme fényesen csillogott. Haja most néhány milliméter csupán, s tekintete is fénytelen. Lídia gyöngének érezte magát. Pedig csupán kevesek lehettek erősebbek nála. Hisz kevesen képesek legyőzni a halált. Ő győzött ebben az egyenlőtlen küzdelemben.
Most azonban egy másféle küzdelem várt rá. Legyőzni önmagát, legyőzni a gátlásait. Immár vissza kell térnie a világba, az emberek közé. Vállán ott lógott a táskája, összefont karjai között új munkahelyének egyes kellékei. Kórházi adminisztrátor lesz ott, hol nemrég még betegként kezelték. Most már más szemmel kell néznie arra az intézményre. S Lídia teljes bizonyossággal tudta, az ő szeme már semmit sem fog ugyanúgy látni, mint azelőtt.
Még várt egy kicsit. Nem erőltetett semmit. Időt adott lábainak, hogy erőt gyűjtsenek az első lépéshez. Mert jól tudta, hogy az lesz a legnehezebb. Amikor az első lépést megteszi, új élete elkezdődik. Ő lesz Lídia, a dolgozó, egészséges nő.
Milyen csodálatos odafönn a fény... Meleg, éltető, biztató. Lídia önmagára várt a lépcső tövében. S végül maga is alig észlelte, amint megindultak lábai, s egyszeriben fölfelé vitték őt. Fölfelé, ki a fényre.
3654
deva - 2015. szeptember 20. 10:37:24

Beleéreztél ebbe a komoly lelki tusába. Sajnos gyakori napjainkban. A befejezés csodás és kiemeli a mondanivalódat! Talán erőt is adhat amennyiben hasonló helyzetbe kerülök. Szeretettel olvastam Éva

2251
PiaNista - 2015. szeptember 17. 21:12:15

Válasz:

S a hozzászólásokból azt is leszűrheti, érdemes-e tovább "tollászkodnia," vagy inkább soha ne vegyen többé tollat a kezébe.

Semmi okod erre a szerénységre. Talán mert én elég idôs, sôt, öreg vagyok, nekem az a fontos, hogy minél több emberhez jusson el, amit mondani szeretnék. Nekem már hiába írják, hogy idôvel majd belejövök az írás mesterségébe, nekem erre már nincs idôm. Ezért hát adom, amit adhatok, s örülök neki, ha valaki okul belôle, vagy örömét leli benne.

Ölellek:

PiaNista

2951
Firm76 - 2015. szeptember 17. 20:01:42

Kedves László!

Valóban nem sokan nézik meg a prózákat. S szerintem magát az oldalt is egyre kevesebben látogatják. De én úgy gondolom, ha csak néhányan olvassák is az ember írásait, akkor már nem hiába küldte be. S a hozzászólásokból azt is leszűrheti, érdemes-e tovább "tollászkodnia," vagy inkább soha ne vegyen többé tollat a kezébe.

Te például benéztél, olvastál Lídiáról egy rövid gondolatot, s örültél a végének. Nekem ez már megérte. Sőt, kitüntetve érzem magam.

Én is ölellek! Máskor is szívesen látlak.

üdvözlettel: LacaWink

2251
PiaNista - 2015. szeptember 17. 13:18:37

Szia Laca (druszám: nevem Maróti László). Te is észre vehetted már, hogy a Holnap-on nem sokat érdekel a próza. Már elhatároztam, hogy nem teszek fel több novellát, dehát nem lehet, mert nekem sokkal több van abból, mint versbôl.

Ez az írásod tényleg eléggé röviden foglalja össze a nehéz idôket, amin Lídia átküzdötte magát. Persze a mai ember / olasó már sokat megért így is, elég, ha a terápia szó elôfordul. Öröm olvasni írásod végét: ki a fényre.

Gratulálok és ölellek!

Laci

2951
Firm76 - 2015. szeptember 08. 15:21:05

Kedves MMarcsi!

Koszonom kedves hozzaszolasodat, s hogy olvastal. Egyet ertek veled.

Udv, Laca

4977
MMarcsi - 2015. szeptember 08. 10:56:15

Nagyon szépen összefoglaltad ebben a pár sorban is egy szerencsés gyógyulás történetét,szembesítve a bizonytalansággal ami sajnos legtöbbünkben megmarad mindig -függetlenül ki milyen betegségen van túl.Látszódik a fény de.....
Tetszett::MSmilercsi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.