Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.23. 22:15
Ajjaj Józsi! Nem a vers címében, hanem a 8. Szonettben így: "Mért hosszú az éj?"

2019.04.23. 22:10
Még nem látom Józsi! Sad

2019.04.23. 21:45
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.23. 21:41
Javítottam István.

2019.04.23. 16:35
Józsi! Amikor feltöltöttem a szonettkoszorúmat a 8. szonettben a "Mért hosszú az éj?"-nél a két idézőjelet nem voltam képes betenni, mindenfé... Bővebben

2019.04.23. 15:14
Vidám szép Tavaszi napokat Tinéktek kedves Holnaposok Rose Smile

2019.04.23. 13:59
Mindenkinek kellemes napot írást és olvasást kívánok. Heart

2019.04.23. 13:11
Kellemes napot kívánok szeretettel ! Heart

2019.04.23. 12:24
Szép napot kívánok mindenkinek! HeartMiklós

2019.04.23. 11:49
A feltöltés befejeződött. Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Gini
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 1
kolto1946
Hirth Éva: Képeslapok - Harmadik történet (2015. október)
Csodálatosan éltünk a férjemmel, ha valaki azt mondja nekem, hogy vége lesz, akkor kinevetem. Minden tökéletes volt, mikor egymásra néztünk, mindig tudtuk, hogy a másik, mire gondol, mire vágyik. Nagyon jó munkahelyünk volt, sokat dolgoztunk, de amikor lehetett el nem engedtük egymás kezét, ápoltuk, egymás lelkét. Gyermekünk sajnos nem született, nagyon nehezen, de beletörődtünk. Sokat sétáltunk, beszélgettünk mindenről. Hétvégeken összejöttünk a barátainkkal, jól éreztük magunkat, hiszen csak mi voltunk egymásnak, és a barátaink. Szüleim már régen meghaltak, testvéreim sem voltak. Az évek úgy elszálltak, de én ugyanúgy szerettem őt, mint az elején, tudom, hogy akkor még ő is, de bekövetkezett az első tragédia.
Férjem munkahelye megszűnt. Mindent elkövetett, hogy találjon magának helyet, ahol dolgozhat, de hiába. Teltek a hónapok, és sehogy sem sikerült, már mindent elvállalt volna, de nem talált semmit, és csak őrlődött.
Egy nap, mikor a munkából haza értem, kérte, hogy hallgassam meg, mert tudta előre, hogy nekem nagyon fog fájni, amit mondani akar.
- Nézd, így én nem tudok élni, nem tudom elviselni, hogy te tartasz el, ezért, úgy döntöttem, hogy külföldre megyek, mert ott találtam egy munkahelyet.
- Nem akarom. Zokogtam.
Tudtam, hogy nem tudom feldolgozni a hiányát, úgy éreztem, nem tudok nélküle élni.
Magához ölelt, csókolgatott, vigasztalt.
- Majd, ha már minden rendben lesz, visszajövök érted, és magammal viszlek.
Beletörődtem, mert tudtam, belebetegedne abba a tudatba, hogy őt valaki eltartja, és abban is tökéletesen igaza volt, hogy nem tudunk megélni az én fizetésemből, még akkor sem, ha kisebb lakásra cseréljük a mostani lakásunkat.
- Nagyon nehéz lesz, szeretlek. - mondtam neki, és már zokogtam is a vállán.
Szomorúan teltek a napok, és eljött, sajnos az a nap, mikor indulnia kellett.
Egész éjjel a karjaiban tartott, szeretkeztünk, és egy pillanatra sem engedtük el egymást.
Hajnalban kikísértem, sokáig néztem utána, még akkor is csak álltam ott, mikor már nem is látszott, teljesen össze voltam törve, rajta kívül senkim sem volt, mégis valahogy úgy éreztem, hogy többé nem látom.
Nehezen teltek a napok, hónapok, és valahogy már nem is a fájdalom kerekedett felül, inkább teljesen kiégett a lelkem, a szívem. Nem volt kivel megosztanom a bánatom, az örömöm, de úgy sem sok öröm jutott már nekem.
Minden nap beszéltünk telefonon, és soha nem éreztem a hangján, hogy eltávolodott volna tőlem, talán azért, mert én ugyanúgy szerettem őt. Ezért átsiklottam azokon a dolgokon, ami furcsa volt, de elhessegettem, mert egy telefonon nem érzi az ember, azt, hogy a másik, már nem az övé. Találkoznunk kellett volna, akkor biztosan észreveszem a szemében, az érintésében.
Egy napon nem telefonált, vigasztaltam magam, hogy fontos dolog jöhetett közbe.
Másnap sem hívott fel, nagyon megzuhantam.
Harmadnap is egész nap vártam a hívását, de nem hívott, ezért úgy döntöttem, hogy majd én hívom, nagyon drága volt, de már nem bírtam tovább.
Hideg zuhanyként ért,mikor a telefont egy hölgy vette fel,és közölte,hogy a férjem fürdik, nem tudja adni,próbáljam később.
Egy világ omlott össze bennem, csak fogtam a telefont, és órákig néztem magam elé.
Gondoltam, talán ő hív, és megmagyarázza ezt az incidenst, de nem hívott.
Nem hívott másnap sem, és többé soha.Mégiscsak jól éreztem, mikor búcsúztunk, hogy elvesztem őt, hogy soha többé, nem fogom látni.
Szabadságot vettem ki, mert át kellett értékelnem az eddigi életem, és el kellett fogadtatni az elmémmel, lelkemmel, szívemmel, hogy egyedül maradtam.
Nagyon nehéz volt, de rájöttem arra, hogy a nagy szerelemben, amit iránta éreztem, nem figyeltem kellőképpen, ezért nem vettem észre, hogy részéről ez nem volt az, nem lehetett, igaz szerelem! Több mint egy év eltelt, mikor a postaládában egy képeslap volt bedobva.
Néztem a lapot, tudtam, hogy ő írta, idézem.
Kérlek,ha tudsz bocsáss meg nekem.
Ennyi volt a képeslapon, hát ennyit értem neki, még csak arra sem méltatott, hogy egy levélben szakítson velem.
Mivelhogy ismét feldúlta az életem ezzel a lappal, ezért tudtam, hogy még ezek után is sajnos szeretem. Idővel majd eltompulnak ezek a fájó, gyötrő érzések. Azóta is minden héten kapok egy képeslapot, mindig ugyanazzal a szöveggel, és már az érzéseim iránta, inkább szánalom, mint szerelem.
Tudom, hogy soha nem bocsátanék meg már neki, mert ahhoz túl sok fájdalmat okozott nekem. A képeslapok sorakoznak a polcon, rájuk sem nézek, de ha egyszer ott állna az ajtóban, a kezébe adnám őket egy szó nélkül
Tervezem az új jövőmet, mivel, hogy nekem sajnos nem lehetett gyermekem, úgy döntöttem, hogy adoptálok egy gyönyörű kislányt, ha lehet, de az sem baj, ha fiú, már folyamatban van az ügyintézés. Nagyon fogom őt szeretni, óvni, és nem akarom, hogy úgy járjon, mint én, de bármi is történjék, rám mindig számíthat.
Senkivel nem akarok többé élni, nem tudom, hogy kibírnék e, még egy csalódást.
A minap csengettek,biztos voltam benne,hogy ő az,éreztem.
Ajtót ki nyitottam,de nem hívtam be,bementem a képeslapokért,neki adtam,és becsuktam az ajtót,egy darabig még ott állt,és lehajtott fővel elballagott.
4991
bogyi - 2015. november 16. 12:47:36

Nagyon szépen köszönöm mami! Rose

4991
bogyi - 2015. november 16. 12:46:48

Drága Zsófikám! Köszönöm szépen,nekem sokat érő szavaidat!Rose

2135
mami - 2015. november 14. 23:00:36

Kedves Éva!

Szeretettel gratulálok írásodhoz!

/mami/

2952
bruxinelli - 2015. október 02. 13:33:33

Jól kidolgozott történet, kedves Tollforgató ! Annyira élethű, életszagú, mintha minden itt zajlana a szemünk előtt. A szép bevezetés után fokozatosan erősödik fel a párbeszéd, majd ugyanolyan átmenettel csendesül le a végére.
Nekem tetszik, őszinte gratulációm, bruxinelli.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.