Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.27. 11:26
További szép napot kívánok! Rose

2019.06.27. 10:28
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.06.27. 05:44
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Coffee cup Rose

2019.06.26. 21:29
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.26. 21:12
Vidám szép hétvégét kívánok mindenkinek. Sajnos családi okokból nem tudok időt szakítani arra, hogy írjak, esténként viszont szívesen olvasom írás... Bővebben

2019.06.26. 17:07
Szép kora estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.06.26. 15:18
Itt felejtettem magam... Tollforgató történeteket tessék szépen olvasni, aki még nem tette, nagyon jó írások vannak most (is) ott! Smile Uff... Off...

2019.06.26. 14:37
Szép napot kivánok! Éva

2019.06.26. 11:06
Köszönöm patfinder szèp napot neked

2019.06.26. 09:21
Kevelin: én word-ben szoktam megírni, és mikor úgy érzem, hogy kész, akkor másolom csak ide be.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Ritus
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 1
kovesdiferencne
Bige Szabolcs Csaba: Fekete madarak…
"Az aggodalom része az életnek, de soha ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad és uralkodjon fölötted." (Paulo Coelho)

A frissen szántott földet ellepték a varjak. Mondják, vetési varjak. Nekem gyászmadarak...
A lemenő nap fénye megcsillant a zsíros, fekete rögök ekevágta felületén. A varjak meg ott tülekedtek felette. Férgeket kerestek, meg kifordított gyökérdarabokat.
Fekete varjak - mondják, vetési varjak. Látványuk aggodalommal töltött el. Beteg, nagyon beteg testvéremhez igyekeztem látogatóba. "Gyere gyorsan, ha még látni akarod" - szólt a távirat.
A hivatal is jóváhagyta az utazást, bár formai hibák javítását kérte, de végül a kezembe adták az úti okmányokat. A hatalom képviselője, a hivatal vezetője megértőnek mutatkozott, mégis csak egynapos késéssel indulhattam.
Most meg itt ez a tömeg "gyászhuszár", fekete madár. Röpdösnek, mint a felhő a szántó felett. Élő felhő - fekete!
Fekete varjak - mondják, vetési varjak
Mire beesteledett, az ég is fekete lett, még a csillagok sem világítottak, csak a távoli országúton villant fel egy-egy jármű lámpája. A fekete madaraknak még csak az árnyéka sem látszott már a szántóföldek felett. Mint fekete lepel terültek el egészen a láthatárig, s azzal egybeolvadva a rögök is belemerültek a feketeségbe. Aztán minden elmerült az estében.
Jó idő múltán furcsa jelenségre figyeltem fel - nyugaton kivilágosodott az ég alja, mintha a nap kelne fel éppen.
Nyugaton?
Mi történt, megfordult a föld forgása? Vagy a vonatunk futása? Semmit sem értettem, minden összezavarodott bennem.
- Csak a nagyváros fényei - jegyezte meg egyik utastársam válaszul a fel sem tett kérdésre.
Mi az, már a gondolataimat is hallják az emberek, vagy hangosan gondolkodom? Nem válaszoltam semmit, csak a kalapomat húztam be a szemembe, s tettem, hogy aluszom.
Mennyi lehet még a városig? Egy óra? Kettő?
(Mi van veled drága Elemér bátyám? Kórházban fekszel, tudom. Nem írtak a táviratban semmit, hogy mi is történt valójában, csak azt, hogy nagybeteg vagy. Emlékszel, két napig virrasztottál az ágyam mellett, mikor tüdőgyulladással feküdtem. Nem volt gyógyszer az egész városban a háború után, s a doktor mást nem tehetett, mint priznicet és mustártapasz írt elő. Két nap, két éjjel lebegtem ájultan az élet határán. Te meg ott ültél az ágyam mellett, és fogtad a kezem. Pedig még te sem voltál több tizenkét évesnél.)
Milyen lassan halad ez a vonat! Mintha csöppet sem közelednénk az előttünk levő városhoz. A fénye éppen olyan alig látható, derengő, mint félórával ezelőtt. Vagy csak nekem telik ilyen lassan? Így tágul és szűkül körülöttem a tér és az idő. A rettegés zár körül, mint egy burok, a rettegés, hogy mire megérkezem testvéremhez, vajon milyen állapotban találom. Minden irreálissá válik körülöttem. Irreálissá és bizarrá. Állunk egyhelyben, vagy haladunk valamerre? És merre? Előre? Hátra?
Megrázom a fejem, tisztuljon ki az agyam.
- Valami baj van? - kérdezi az előbbi útitárs.
- Semmi, csak megrohant az aggodalom - magyarázgatom a helyzetet.
Lehet, közben elszunnyadtam, mert úgy láttam, mintha a vidámparkban lennék és a körhinta kezelője kiabálna valamit, de a nagy zaj elnyomja. Talán azt kiabálja, hogy - kiszállás. - Tisztán hallom most már a szavait.
- Kiszállás! Megérkeztünk! - kiáltja vidáman útitársam, miközben szedegeti össze a holmiját.
A síneken kattogó vonat egyre lassul, kintről behallatszik az állomás zsivaja, a kiabálások, a hangosbemondó hangja.
Átvergődve a tolakodó tömegen a pályaudvar előtt elfogok egy taxit, bemondom a címet, s lehunyt szemmel várom, hogy megnyugodjam, s az érkezés izgalma kiűzze belőlem az aggodalmat.
(Lehunyt szemeim előtt megjelent férfias arcod, amikor megjöttél a katonai szolgálatból. Kamaszlelkesedésem hősnek látott, te pedig a kötelességtudásról magyaráztál, meg az adott szó, a helytállás fontosságáról. Olyan felnőttes dolgokról, aminek alig láttam értelmét akkori eszemmel.
- Vedd komolyan ezeket a dolgokat, öcsikém! - figyelmeztetett.
Én azonban alig hallgattam oda, léháskodtam, tekeregtem, bosszantottam a szüleimet, s őt is - mint a többi lökött kamasz. A következmények nem foglalkoztattak, s ezért keveredtem bele egy korombeli fiúkból álló bandába, akikkel éjszakánként ricsajoztunk az utcákon, szemetes vedreket borogattunk, s ököllel vertük az üzletek redőnyeit, hogy végül bekísértek a rendőrségre, és reggelig ott tartottak. Te jöttél értem, drága testvérem, s fizetted a büntetést, amit csendháborításért kiróttak. És nem szóltál, nem szidtál, hagytad, magamban emésszem meg a történteket, fogjam fel előző szavaidat.)
- Itt a cím! Megérkeztünk! - riaszt fel a gépkocsivezető.
Fizetek, kiszállok, majd rátenyerelek a kapucsengőre.
- Jövök már! - kiabál ki a konyhaablakból Blanka, a sógornőm.
- Blanka, mi van Elemérrel? - kérdeztem köszönés helyett.
- Gyere be, mindjárt bemegyünk hozzá! - válaszolta - Még korán van, ilyenkor nem engednek be. Készítek neked reggelit, meg kávét. Biztosan éhes vagy és fáradt egy ilyen hosszú utazás után.
Így mondta, mondta folyamatosan, mint ahogy csorog az eresz hóolvadáskor. Csak éppen a bátyámról nem ejtett egyetlen szót sem. Máskor is idegesített, de most nagyon!
- Mondjad már Elemért! - szóltam rá türelmetlenül.
- Mondom, mondom!
A tőle megszokott bőbeszédűséggel aztán elmondta, mi történt. Aznap sokat autózott, messze dolgozott, egy távoli városban, és hazafelé jövet rosszul lett, lement a cukra. Tudta, hogy valami gond van a vércukra körül, de nem törődött vele, s most, hogy reggel óta nem evett, csak a kávét vedelte - keserűen, megtörtént a baj. Lehúzott az út szélére, és hívta a mentőket, de éppen, amikor jelentkezett a 104, egy hátulról jövő kocsi elütötte. Lerepült az árokba, s arra tért magához, hogy autója ajtaját feszegeti két piros dzsekis férfi.
Ameddig felszolgálta a kávét és a reggelit, Blanka végig mondta a magáét, de lényege ez volt, amit elmondtam. Alig pár falatot ettem, annyira nyugtalanított Elemér állapota.
- Menjünk már! - türelmetlenkedtem.
- Még nem lehet bemenni. Mondtam már, csak nyolc után enged be a kapus. Itt van a ház előtt a taxiállomás, és tíz perc alatt odavisznek. Minden reggel velük vitetem magam, nem olyan drága és kényelmesen, hamar.
Tovább nem hallottam, mert a sok izgalom, aggódás és a fáradtság miatt kikapcsolt az agyam, de azt azért meghallottam, amikor az órára nézve kijelentette, hogy indulhatunk.
A kórterem nem egy vidám hely, de Elemér mégis vigyorogva fogadott. Mozdulni sem tudott, úgy kikötözték, csigákkal húzatták a lábát, egyik karja vállig gipszbe, másikba csepeg az infúzió, s ő mégis vidoran tekint ránk.
- Mi van, öcskös? - szólt évelődő hangon - Temetésre jöttél, s közben bár összetörve, de egy darabban találsz?
- Látom, már megmaradsz, mert viccelődni tudsz. Az igazat megvallva, majd megölt az aggodalom, de örökösen vigyorgó képedet látva, mehetek máris haza.
- Még egy kávét sem iszol? - idézte a régi anyósviccet.
A fekete madarak - mondják, vetési varjak, pedig más vidékre költöztek...
2720
bigeszab - 2017. június 09. 20:22:09

Kedves Feri!
Az aggódó ember, akit félelmek gyötörnek könnyen a babona karjai közt találja magát. Mai századunkban ezt nem illik bevallani, pedig még a mai nap sincs az Amerikai Egyesült Államokban a felhőkarcolóknak tizenharmadik emeletük, se a kórházakban sincs tizenhármas szoba.
Erről ma ennyit!
Üdv: Szabolcs

5655
jocker - 2017. június 09. 17:27:37

Kedves Szabolcs! A rita hozzászólásával egyetértek... De! Ez kevés a világ megértéséhez! Már egy kicsit segít a te viszont-válaszod is!
Legjobb azonban az írásodban elemezni a történéseket, ami ezt a történetet taglalja. Jó lett, sőt egyszerűen nagyszerű!
És bizony, ezekben az ügyekben nincs okos ember, mert minden páciens más és minden ügy is más! Eezeket így kezelni, na kérem, az a nagy dolgog. Engem a +régi öregek" szerenécsére erre is rendesen kiképeztek. (1973. év kezdetével... mert akkor még, más volt a világ, volt emberség, volt beleélés és volt valós elemzőkészség, stb.)
Remek írásodhoz, tisztelettel, kalapemeléssel, főhajtással: vivát!
Üdv/Feri

2720
bigeszab - 2017. május 26. 10:03:02

Kedves Rita!
Vannak ilyen szerncsás kimenetelű aggodalommal teli történések. A babonás félelmek megkeserítik a gyengébb emberek mindennapjait, nehéz belőle kitörni.
Köszönöm a szavaidat!
Szeretettel: Szabolcs

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.