Müller Márta: A kapuban (2015. október)
Nem is tudom már, hogy merre kóvályogtak el a gondolataim, mikor a csengetésre felriadtam. Zsófi jött. Ugyan van kulcsa, használhatta volna, de hát tizenéves korában olyan szeleburdi tud lenni az ember! Biztos nem gondolt arra, hogy esetleg felébreszt. Hallottam, hogy Erzsike, amikor beeresztette, még meg is korholta egy kicsit:
-Psszt! A nagyi alszik!
Persze, Erzsike hangja olyan kedves, szelíd, és meg is enyhült rögtön Zsófi puszijától.
-Nem alszom már! - kiáltottam, de épp csak meghallották. Zsófi nagy mosollyal, lendületes léptekkel jött be, Erzsike pedig csendesen követte. Puszit adott és leült az ágyamhoz, Erzsike meg kisietett a konyhába, hogy egy kis süteményt hozzon neki.
Örültem, hogy itt van, örültem, hogy látom egy kicsit. Sok dolguk van a fiataloknak manapság, igazán nem érnek rá a nagyanyjukkal foglalkozni. Kedves ez a kislány, egyetlen kisunokám, olyan jó egy kis fiatalságot látni!
-Mi az a nagy kupac könyv itt a hokedlin, csak nem akarod ezt mind elolvasni? Zsófi viccelődve kérdezte, miután rögtön felfedezte az egyetlen változást a szobában, amióta itt járt.
-Ó, dehogy, ezek nem olyan könyvek, amikből mostanában olvasnék, nem nekem valók már. Erzsikének volt szüksége egy kis helyre a polcon a hálóban, azért mondtam, hogy ezeket rakja le. Elvihetnél belőlük, ami kell.
Csak magamban sóhajtottam. Már az olvasás is alig megy, nehezen tudom tartani a könyvet. Erzsike olvas fel néha, de azon gyakran elalszom.
Zsófi felállt, a könyvkupachoz ment, elkezdte egyenként kézbevenni és nézegetni az ott heverő könyveket. Dekameron, Kamasutra, A szerelem iskolája -- elmosolyodott magában -- na, lám, a nagyi is volt fiatal. Aztán egy orosz nyelvű könyv került a kezébe, azt nem tudta olvasni.
-Nagyi, mi ez?
Nabokov Lolitája volt, oroszul. A változások után adták ki, persze nehéz volt megszerezni, ki voltak éhezve az emberek, leginkább az orosz emberek az addig ott nem publikált könyvekre, én pedig ajándékba kaptam valakitől.
-A Lolita Nabokovtól, nem ismered?
-Filmen láttam, egy öreg pasas meg egy fiatal lány, ugye?
No, igen, zanzásítva minden regény ilyen rémesen hangzik.
Erzsike jött egy kistányérnyi süteménnyel, minden héten süt valamit, nagyon finomakat tud. Engem a saját nagyanyámra emlékeztetnek a süteményei. Mikor gyerek voltam - Istenem, milyen lehetetlenül régmúltnak tűnik! - ő csinált ilyen finom, boltban, cukrászdában nem kapható süteményeket. Erzsike kérdezte, hogy ennénk-e előbb egy kis levest, mert szívesen hoz nekem, Zsófinak meg tálal a konyhában. Nem akartam enni, de hagytam Zsófit menni enni, egy ilyen vékonyka kamaszlánynak csak jó, ha minél többet eszik. Jó lett volna vele menni, de így gyorsabb, míg engem kivisznek odáig, az sok idő. Tudtam, hogy Zsófi utána úgyis itt marad még beszélgetni, mert Erzsike le akart szaladni egy fél órára valahová, és Zsófi örömmel mondta, hogy marad addig. Vigyázni rám. Olyan lettem már, mint egy csecsemő, akire vigyázni kell. Szomorú. De ez csak ez a gyenge test, ez az elhasználódott köpönyeg. Gondolataimban én aggódom most is folyton a többiekért, sokfelé, sok mindenen jár az agyam. Zsófit is szeretném megóvni sok-sok csalódástól, szeretnék vele sok mindenről beszélni. Ki tudja, lesz-e még rá időm?

A Lolitáról egy másik fiatal lány jutott az eszembe. Régesrégen történt, hiszen az a lány az osztálytársam volt a gimnáziumban, és az már bizony több, mint fél évszázaddal ezelőtt volt. Zsófinak múlt, történelem, és nekem? Az élet. Az életem, ami elmúlt, és ki tudja, mi marad meg utána belőle. Milyenek voltunk? Fiatalok. Olyanok, mint a maiak? Biztos, hogy olyanok is, meg nem is. Ma se egyformák a fiatalok, és ma is úgy képzelik, hogy ők majd mindent másképp, mindent jobban csinálnak. Szép lány volt az az osztálybeli Lolita, és gazdagabb családból jött, mint a legtöbbünk. Olyan holmijai voltak, ami keveseknek. Aztán egyszer kitört a botrány. Na nem, nem nyilvánosan tört ki, csak úgy, amikor egymásnak súgni szokták az eseményeket az emberek, aztán mindenki mindent tud, és úgy csinál, mintha nem tudna semmit. Lolita megszökött otthonról, elbújt valahol, a rendőrséggel kerestették végül. Miért? A többségünk akkor tudta meg, amit Lolita néhány nappal korábban: hogy nem igazi gyereke az őt nevelő szüleinek, hanem árvaházból vették ki egészen kis korában.
Miért akart megszökni otthonról? Nem valami férfival ment el, hanem egyedül. Menekült a szülei elől? Vagy csak a férfi elől? Nem tudtuk. De hiába menekült szegény, a rendőrség megtalálta, hazavitték, és a szülők, úgy mond', elsimították az egészet, nem lett látványos botrány, nem lettek következmények az iskolában se. Valószínű, hogy jobban nem szerette őket azután sem, mert ahogy nagykorú lett, rögtön elment otthonról, és modellként hamarosan sikeressé vált. Boldog lett-e vajon? Volt-e valaki mögötte, aki támogatta? Nem tudtam, de ahogy az életet megismertem, egészen biztosra vettem. Az iskolánk még jó volt, még jelentett egy hajszálvékony védőburkot az életben támadó sötétség ellen, még sikerülhetett a naivitás, a gyermeki lélek megőrzése. Mit ér az a környezet, amely már az ifjú emberektől is elrabolja a tisztaságot?

Megint egy ajtócsukódásra figyeltem fel, most Erzsike ment el. Zsófi bejött, leült, megfogta a kezemet.
-Mesélj, mesélj nekem, kicsim, mesélj a terveidről, az álmaidról!
-Anyáék puszilnak és vasárnap jönnek majd, mind rendesen.
Igen, a fiamék voltak az "ügyeletesek" vasárnaponként, így tudtak Erzsikének egy szabad napot biztosítani. Reméltem, hogy nem tart már soká, reméltem, hogy nem viseli meg a házasságukat az, hogy miattam "elvész" sok vasárnap.
-Veled mi újság?
-Nyáron megyek egy hónapra Angliába.
-Apával, anyával?
-Nem, egyedül, illetve nem is egyedül, hanem a kórusunkkal. Ugye, meséltem neked, hogy énekelek?
Zsófi néha úgy beszél hozzám, mintha szenilis is lennék, nemcsak fizikailag gyenge. Persze, hogy tudom, hogy énekelni jár, meg sportol és nyelveket tanul, és Anitának hívják a legjobb barátnőjét.
-Szóval, meghívtak minket egy teljes hónapra, nem Londonba, hanem egy kisvárosba, Chesterbe, de azért biztosan Londonban is leszünk pár napot.
-Legalább látni fogod, hogy mit ér az angol tudásod. Anita is megy?
-Nem, ő a szüleivel megy el valahová. Tudod, abbahagyta a kórust.
-Akkor van most ott valami más jó barátnőd?
Egy kis szünet következett.
-Egy barátom van.
-Egy fiú?
-Egy férfi. Tudod, ő már nem diák, tavaly végzett az egyetemen, és már dolgozik.
-Hogy hívják?
-Zolinak. Teljesen perfekt angolból, tudod, mert programozó, és a munkájában is azt használja.
Csak néztem, néztem kedves kis arcát, lelkesen csillogó szemeit. Milyen lehet ez a Zoli? Mit tudnék úgy kérdezni, hogy ne riasszam el, hanem meséljen róla?
-Anyádék ismerik már?
-Még csak egyszer, futólag látták, mikor eljöttek meghallgatni egy fellépésünket.
-Szereted?
Úgy csúszott ki a számon ez a kérdés, hogy nem is akartam. Hiszen a válasz rá volt írva az arcára, benne volt a tekintetében, mikor róla beszélt. Zsófi szavakkal nem is válaszolt, csak hevesen bólogatott a fejével.
Némi szünet után azt kérdezte:
-Belenézek egy kicsit ezekbe a könyvekbe, jó?
-Persze, csak válogasd ki magadnak, amit el akarsz vinni.

Ahogy lecsuktam a szemem, megjelent a Démon. A jó, az örök kísérő, a lélekvezető.
-Ugye, nem fogsz most mindjárt prédikációt tartani annak a szegény gyereknek?
-Az a fiatal férfi, az veszélyes. Zsófi még túl fiatal hozzá.
-Nem fiatalabb Júliánál.
-De te is tudod, hogy ezek a mai Paris-ok mit akarnak... Zsófi naiv, még annyira nem ismeri az embereket...
A Démon erre nem is válaszolt, szinte ironikus volt, amit mondott:
-A naivitásnak még sok szintje van, te is tudod. Még lesz majd fiatalasszony, mint Alkestis vagy Alkmene, és jöhetnek Zeuszok, akiknek ártalmas voltát későn ismeri csak fel.
-Úgy szeretném megvédeni őt! Úgy szeretném megvédeni a világ valamennyi gyermekét! A csalóktól, az ámítóktól, a hazug látszatokat keltőktől, minden ártani akaró rossztól.
-Mindenkinek magának kell megtalálnia az útját, magának kell eljutnia bizonyos felismerésekhez.
-Miért?
A Démon nem válaszolt.
-Ha már ott leszek, ahol te vagy, jobban látom majd?

Furcsa, magam sem értem miért, Nabokov jutott megint az eszembe. Volt valami könyve, állítólag a démonokról, amit nem olvastam, csak hallottam róla. Mindnyájan eljutunk a démonokhoz, de csak kevesen tudnak írni róluk. Dosztojevszkij. Melyik volt az a könyve, ahol olyan jól mutatja be, hogyan uralkodnak el a démonok az embereken? Sokszor-sokszor előfordul, hogy egy rossz démon uralkodik el egy emberen, és legtöbbször nemcsak az illető maga nincsen tisztában vele, de a környezetében lévő emberek között is ritka, aki látja. Miért ilyen védtelenek az emberek? Miért foglalkoznak oly sok felesleges dologgal, amelyek csak gyengítik a tisztánlátásukat?
Keveredik már bennem sok minden, álmok, könyvek, régi napok, és talán megálmodottak. Jobban érzem már magam az álmaimban, mint itt. Mintha már nem lenne visszaút, ennek az életnek a kapuja már lassan becsukódik mögöttem.

Mikor Erzsike visszajött, Zsófi bepakolt néhány könyvet a tarisznyájába és elköszönt.
-Nagyi pár perce elaludt. Olyan kedvesen békés az arca! Anyáék jönnek majd vasárnap, és köszönöm a finom süteményt!

Erzsike szombat este orvost hívott, de az már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
3920
lilapetunia - 2015. november 01. 17:24:45

Kedves Etel!

Köszönöm a hozzászólásodat, a gratulációt, örülök, hogy olvastál és tetszett.

Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki szeretne az élete utolsó pillanatáig aktív maradni, nem ápolásra szorulni, és mégis, keveseknek adatik ez meg. Mint ahogy az is egyre kevesebbeknek, hogy otthon hallhatnak meg, és nem egy többágyas kórházi szobában, ahol elötte már hetek óta gépekre kötve magatehetetlenül fekszenek.
Próbáltam egy emberségesebb halált elképzelni.

Szeretettel,
Márta

3313
paltetel - 2015. november 01. 09:20:26

Kedves Márta!
Szépen jelenítetted meg a mai fiatalok és az idős emberek kapcsolatát. Kedvesen mutattad be az aggódó nagymamát, aki nagyon vigyáz, nehogy megsértse kérdéseivel, megjegyzéseivel unokáját.
Én is így látom a jövőmet. Adja isten, hogy ilyen "távozásom" legyen e Földi világból.
Gratulálok és örömmel olvastalak ismét.
Szeretettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.