Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Arthur Z. Balogh: Merénylet
Mire gondoltam az utolsó percben vagy pillanatban ? Fogalmam sincs, nem emlékszem rá. Egyedül ültem a kétszemélyes kis asztal mellett a kávéház zsúfolt teraszán. Körülöttem nők és férfiak, különböző korú emberek és néhány fiatal gyerek. Kávét ittam és a többiek sort vagy valami szódát. A pincér fagylaltot hozott, művészi színes alkotást. Szép fiatal nőt szolgált ki, tekintetünk már keresztezte egymást.
A férfi a járdán előttem állt. Szokatlan megjelenése miatt figyeltem rá. Dús, fekete szakáll mögé rejtette arcát és a harminc fokos kánikula ellenére nyakig gombolt esőkabátot hordott. Mi többiek, ingujjban izzadtunk.
Szúrós, fekete tekintetét rám szegezte és tátott szája sötét mélyén hangtalan üvöltést halottam mintha mondani akarna valamit és vakító villámot láttam…
Semmi. Teljes kikapcsolódás. Rövidzárlat. Sötétség. Nem volt fehér alagút amit időnként a haldoklók látnak. Halott voltam. Ott álltam a többiek között valahol, valami ismeretlenben ami nem hasonlított ahol egy pillanattal előbb voltam, de tudtam, hogy nem létezek, meghaltam és valahol egy másik dimenzióban vagyok.
Mindenki meghalt. A párizsi kávéház terasza eltűnt. A szép fiatal nő a fagylaltjával, A gyerekek, a fiatalok, az idősek, férfiak és nők, a pincér és a szakállas, jól begombolt esőkabátjával. Mert újra előttem volt nyitott szájjal, némán üvöltve. Engem nézett majd a többit, az idegen, ismeretlen környezetet ahol a szürkeség keveredett a színekkel. Más világon voltunk.
Egy pillanatra lecsukta szemeit és becsukta száját mielőtt kérdezett.
— Hol vannak a szüzek?
— Nincs itt szűz ! Nem hiszem, hogy van közöttünk egy érintetlen nő. Miért?
— Azt ígérték, hogy 77 szűz vár rám az égben!
— Szegény bolond, elhitted ezt? Hozzá léptem és kigomboltam esőkabátját és láttam a dinamit övet.
« S mert mártír akartál lenni és a Paradicsomban élni a szüzekkel, felrobbantottál minket?
— Ezt ígérték ! Ez van az írásban, Isten szavai!
Érthetetlen szavakat mormolt.
— És te elhitted e szörnyűségeket s most itt vagyunk. Látod?! Nős voltam és kisfiam volt.
— De hol vagyunk ?
— Fogalmam sincs. Valahol. Egy helyen amit senki nem ismer és nem képzelt el. Egy névtelen hely. Nem a Paradicsom. Mindnyájan itt vagyunk. Együtt. Nézd ezeket az embereket! Férfiak és nők, fiatalok és idősek és gyermekek. Egészséges és beteg. De mindenki élt. Terveik, vágyaik, álmaik voltak. Ott az öregúr talán az unokáira vagy egy új szerelemre gondolt. Ki tudja ? Mindenkinek voltak tervei és reményei. Egy találkozás és új munkahelyen, vagy egy férfival vagy nővel. Utazni akartak, nyaralni, ismeretlen városokat látni, és te megsemmisítetted őket egy vérszomjas Moloch nevében, semmiért! És te, neked nem voltak más álmaid és vágyaid mint megdögleni a Paradicsom szüzeiért?
— Egy lány... - volt az elhaló hangú válasz.Szerettük egymást de az Isten szolgái megmagyarázták, hogy az élet célja az isteni hatalmat szolgálni és mellette lenni a túlvilágon.
— És a valóságban mellettünk, közöttünk vagy, azok között akik veled mentek egy más világba.
— De hol ? Hol vagyunk ?
Korul nézett. Áldozatai arcát látta egy napvégi szürkeségben amit egy szivárvány színesített egy rövid tavaszi eső után. Minket nézett és látott, számára váratlan látvány voltunk.
Ha lehetne megölném, itt mindenki szeme láttára minden tétovázás nélkül. Elmúlt életemre gondoltam amit csináltam és csinálni akartam az eljövendő húsz-harminc vagy negyven évben. És körülöttünk a többiek, az ő vágyaik és terveik is megszűntek egy gondolat, egy lélegzetvétel közepén.
— Miért? - üvöltöttem. - Nem ismerlek, senki nem ismert. Nem vétettünk ellened vagy a családod ellen. Akkor miért?
— Mert hitetlenek vagytok - köpdöste a szavakat. Nem imádjátok az igazi Istent !
—Te és a hozzád hasonló többiek valóban hiszitek, hogy istenetek szükségét érzi, hogy a hozzád vagy hozzánk hasonlók imádják? Nem érzed és érted, hogy istenetek olyan emberek agyában születtek, akik a fizikai és métafizikai hatalmat akarták megtartani a hozzád hasonló szegény elmebetegek fölött?
Magamon kivul voltam tudva jól, hogy késő van már, életem eltünt átlépve a Rubicont, a másik oldalon vagyok amit az élők nem ismernek és teljesen felesleges idegeskedni.
Nem tudtam hol vagyunk, azt sem, hogy létezik-e még jövő? Csak őt láttam, a kétségbeesett reménytelenséget arcán és azt, hogy teste lassan átlátszóvá válik. És a többiek is körülöttem sápadva átlátszóvá váltak, s láttam, hogy kezem és testem elveszíti a konzisztanciát. Az eltűnés útján voltunk, és mivé változunk àt? Nem tudom, fogalmam sincs… gondolataim is tétováznak, áttetszővé válnak mint a testem… feloldódunk...
277
farkas viola - 2015. december 13. 16:57:17

Nagyon jól leírtad ezt a szörnyűséget.
Gratulálok szeretettel: Viola Surprised

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.