Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Arthur Z. Balogh: A híd
Több mint három hete nem esett az eső. A teherautók mély keréknyomokat hagytak a víztől felpuhúlt, most meg betonkeményre száradt vörös földben. A kocsi ittas emberként dűlöngélt és a kabinban a nyitott ablakok ellenére folyt a víz a két férfiről. Fullasztó volt a hőség.
A keskeny út két oldala bozótos volt. A vézna cserjék, a girbe-gurba poros lombu széttárt karu fák és az elefántfű falként szoritották a bömbölő GMC-t. Időnként megszakadt a fal, hogy helyet adjon egy benszülött falu kunyhóinak. A sofőr a volánba kapaszkodva vezette a teherautót kerülgetve a mély barázdákat.
—Nem itt, mindentől messze kellene bármit is eltőrni, kiáltotta társa az ajtóba kapaszkodva. Géppisztolyát a térdei között szoritotta.
Csak részben pacifikált vidékent jártak. Az útmentén több száz kilométerre csak felégett falvak voltak és lakosaik a bozótban rejtőzködtek. Már több mint kétszáz kilométerre hagyták maguk mögött a bázist és céljuk Kabalo, a távoli Lualaba partján várta őket.
— Nem kell félni, morogta Rochefort a sofőr. Civilben brüsszeli taxisofőr volt, aki most az úttalan útakon leopárd egyenruhában a katangai csendőrség teherautóját vezette, ami négyszáz liter benzintől eltekintve üres volt. Napfelkeltével reggel hatkor, minden kiséret nelkül egyedül indultak útnak annak ellenére, hogy ezt mindenki ellenezte. De egy alkalomtól eltekintve senkivel sem találkoztak. Már messziről látták az út mentén sorban álló rongyokba burkolt feketét. Nyíl, lándzsa és pupu volt a fegyverük. A pupu egy helyi készitésü puskát utánzó fegyver: egy fába barkácsolt ólom cső. Igen veszélyes eszköz annak aki használta, mert a legtöbb esetben a lövés pillanatában a cső az arcba robbant.
A lázadók már messziről hallották a motor zaját és mozdulatlanul vártak az útszélen, megigézve nézve a részeg hajóként dülöngéző teherautót.
Rochefort és társa Vermeulen, fegyvereik csövét mutatva mentek el mellettük. Senkit sem láttak azóta. Még egy madarat sem. Körös-körül mintha az egész világ halott lenne. Mikor leállitva, a motor néhány percre elhallgatott, hogy egy kis meleg vizet igyanak és zsibbadt lábaik életre keljenek, a csend takarta be őket. Elképesztően mély volt a némaság. A motorzaj után csak hallgatták a csendet. A tücsök cirpelés nem volt zajos. Ez volt az afrikai csend.
— Ha miden jól megy, délután öt-hat között otthon vagyunk.
Rocshefort elégedett volt. Tizenkét óra alatt megtenni egy teherautóval négyszáz kilométert nem rossz teljesitmény.
— Hát ez nem egy autópálya, válaszolta Vermeulen testgyakorlás közben. —Majd szétszakad a hátam és kézbe vette a langyos vizes palackot. .
— Van elég víz? — kérdezte Rochefort a nyitott motorház elött.
— Kétszer húsz liter. Miért? A motorba kell?
— Nem, dehogy. Inni.
— Nem eszel valamit? Tudod jól, hogy van.
— Majd később, délután — válaszolt, miközben a fák között rejtőző napot nézte, majd elgondolkozva becsukta a motorházat.
—Mi van, fürkészte barátja arcát Vermeulen és géppisztolya szíját áttette másik vállára.
— A híd. A Lualaba hídja. Át kell menni rajta.
— Ha Kabaloba akarunk menni, igen.
— Kaminában azt mondták, hogy jó állapotban van. Nem robbantották fel a lázadók.
— Tudom. Nincs más probléma azonkivül hogy ez nem egy közönséges híd.
— Akkor micsoda?
— Vasuti híd, volt Rochefort válasza. A teherkocsival nehéz lesz átmenni rajta. Nem ismerem, sosem láttam. Azt mondják, hogy hosszú híd. Az út keresztezi a síneket, majd a töltésen folytatódik.
— Miért nem mondtad indulás elött? Vermeulen belerugott az egyik hátsó kerékbe.
— Nem akartalak idegesiteni. Nem volt más lehetőség mint visszamenni a teherautóval. Persze, mehetnénk repülővel is, de szükség van teherautóra Kabaloban. Akarod, hogy visszaforduljunk ?
— Ha gondolod, hogy a hidon át tudunk menni? Nem.
— Gondolom. Nem könnyü, de lehetséges, volt Rochefort válasza és az óráját nézte.— Indulni kell, tizóra múlt !
X
A zötyögés ellenére vagy a fokozodó hőségtől és a monoton motor zajtól Vermeulen elbágyadt. A feleségéről álmodott, de félálomban ösztönösen fegyvere után nyúlt mikor térdéről csúszni kezdett. Hónapok óta volt távol. Az asszony Európában volt amig ő Afrikában menetelt az útakon és verejtékébe vörös okker por ragadt. A hosszú hónapok feszültsége felgyülemlett benne. A feleségére vágyott és érezni amint a fürdőkád forró vizében pórusai kitisztulnak. A szavakat nem találva oly sok mindenre vágyott. Egyszerüen képtelen volt gondolatait és kivánságait kifejezni. Haza akart menni, megtalálni a lakást, az asszony intim közelségét és a nyugalmat.
Hirtelen belé villant, hogy mit csinál majd az első adandó alkalommal. Szemeit kinyitva kiabált, hogy szavait ne nyomja el a fülsiketitő motorzaj.
— Hazamegyek a következő repülővel!
Vermeulen hangjára tért vissza a jelenbe Rochefort. Vezetés közben reflexei automatikusan rögzitették a környezetet. Az üzemanyagszintet, a hütővíz hőmérsékletét, az út állapotát, a gödröket és keréknyomokat és a hőséget. Messze elöttük egy nőstény leopard a kicsinyeivel ment át az úton. Jelezni akarta barátjának, de azonnal látta, hogy mélyen alszik mert feje a zökkenések ütemére himbálózótt. Gondolatai elkalandoztak. A taxijában űlt, avenue Louise. Mint most két héttel karácsony elött a várost szürke nedvesség boritotta. A Porte de Namur és a Chaussée d’Ixelles színes lámpa füzérei sem tudták felviditani a várost, de a taxiban kellemes volt. Várta az ügyfelet és az autórádió halk zenéjét csak a hirdetések szakitották meg néhány pillanatra.
Vermeulen kiáltására Rochefort álmai szappanbugyborékként pukkantak szét átadva helyüket a valóságnak.
— Menni akarsz? Rochefort a zajt túlkiabálva válaszolt.— Igazad van, én is! De elöbb Kabalo, és az útra mutatott.
„ Jövő héten repülővel indulunk!”
X
Délután kettőkor elértek egy félig lerombólt és elhagyott faluba, Lukula. Innen a folyó és a híd már nem volt messze. Ebéd közben a fáradság helyét az izgalom foglalta el, mert közeledtek Kabalohoz. Egy kis állomáshely Afrika végtelenjében két görög kereskedővel és egy francia állomás fönökkel.
Útjuk időnként járhatóbbá vált megengedve hogy néhány percig ötvennel száguldjanak. Majd hirtelen a sínekhez értek. Egy használhatatlan vasutvonal, a rozsdás sinek között elefántfű. A motort leállitva Rochefort kiszállt és barátja követte.
— A sínek még rosszabb állapotban vannak mint az út, jegyezte meg Vermeulen.
— Igen, ez nem meglepő. De nézd, az út páthuzamos a vasuttal ami azt jelenti, hogy dupla széles a híd! Igy talán nem kell a sineken menni!
Rochefort reménykedése láthatóan átragadt Vermeulenre mert sóhajtva válaszolt. — Reménykedjünk, hogy tévedtek Kaminában.
— Akkor indulás. A térkép szerint már nincs messze a híd, és Rochefort a térképet gondosan összehajtva a kabinba visszaűlt és beinditotta a motort.
Igaza volt, egész közel jártak már. Kinyílt elöttük a világ és meglátták a folyót és a hídat. Onnan úgy tűnt hogy a sárga víz álmosan csordogál pedig sebesen sodorta észak felé a partról letépett zöld növényzetet.
— Ez az, az útnak vége van, morgolódott Rochefort. De ne lehet tudni, hogy ki, a lázadók vagy a hadsereg titokzatos okból felrobbantotta a híd útszegélyét. A vasuti sineken kell tovább menni!
Széles volt a folyó. Gyalog indultak ellenőrizni a híd állapotát.
„Az alapépitmény talán meggyengült a robbanástól,” jegyezte meg Rochefort. A keresztfák között látták a folyót.
— Félelmetes, motyogta Vermeulen a mélybe tekintve.
A sín két oldalán a keskeny gyalog járdákat rozsdás karfák határolták.
„ Gyalog is átmehetünk” javasolta Vermeulen, de nem nézett barátjára.
— És a teherautó? Tudod jól, hogy szükségünk van a kocsira, hogy elszállitsuk amit a repülők hoznak, volt Rochefort válasza.
— Persze, hogy tudom, induljunk...és Vermeulen megfordult.
Lépésben haladtak a kerekek a sínpár két oldalán. Nagyon lassan pattogva a keresztfákon. Rochefort a fogát csikorgatva szoritotta a volánt és nem tudta volna megmondani, hogy a hőségtől vagy a feszültségtől izzad miközben a kormány rángatott az ugrások ritmusára és ő erölködve tartotta a helyes irányt.
—A kerekek között tartani a síneket, ismételte fáradhatatlanul mintha elfelejthetné. Csakis a motorház tető elé nézett. A folyót nem látta alattuk, sem a mesze elöttük az érzéketlenül mozdulatlan pálmákat. A teherautóval egybeforrt. Ő vol a motor, a kerekek. Érezte a szuvas fát az abroncsokban, hallotta nyikorgásukat a gép súlya alatt. Vermeulen fegyverét térdei közé szoritva ugrásra készen kapaszkodott az ajtóba, ha véletlenül mégis a feneketlen mélységbe csúsznának. Őrült gondolatok cikkáztak fejében: kitudnék úszni egy ilyen ugrás után? Tekintete a víz és a még távoli part között tétovázott. A pálmák. Alig egy pillanattal korábban még tisztán látta őket ahogy a napfényben fürödtek. Most meg kisértetszerüen burkolta őket egy könnyü ködfátyol. Képtelen volt elforditani tekintetét. A tejszínü köd szürkén takarta el a partot.
— Nézd, kiáltotta. Nézd a ködöt!
Rochefort levette lábát a gázról és a teherautó egy zökkenés után megállt.
— Mi van?
— Itt soha nincs köd, volt Vermeulen remegő válasza.
— Betakarja a hídat.
— Vissza kell fordulni!
— Képtelenség!
A köd megállithatatlanul nyelte el a hídat és a folyót.
— Folytassuk gyalog, mondta Vermeulen.
— Nem hagyhatunk itt mindent. Majd csak felszáll!
A füstként gomolygó köd betakarta a motorházat, majd behömpölygött a nyitott ablakokon és mindent elárasztott. Már nem látták a motorházat. Körülöttük csend volt akár a vatta vagy a hó alatt.
— Hány óra van?
Vermeulen nem látta tisztán órája számlapját.
Rochefort felkapcsolta a kabin lámpát de fénye csak egy bizonytalan sárgás folt volt. Vermeulen óráját a szeméhez emelve próbálta leolvasni.
— Három óra harmincöt. Várni kell, hogy felszálljon a köd.
— Várjunk, volt a folytott hangu válasz.
— A lámpát kikapcsolom, spórolni kell az energiával.
Még egymást sem látták tisztán. Türelmetlen fantomokká váltak.
— Hány óra van, kérdezte Rochefort.
— Egy pillanat. Vermeulen a szeméhez emelte az órát.
„Három óra harmincöt.”
— Az nem lehet, válaszolta Rochefort. Ezt mondtad korábban is. Megállt az órád?
— Jól jár. A másodperc mutató folyamatosan halad annak ellenére, hogy az idő megállt három óra harmincötkor, Te érted ezt?
X
Néhány évvel később mikor a hídépitők megérkeztek, az üres híd közepén óriási lyuk volt mintha késsel vágták volna ketté. A teherautónak nyoma sem volt.
X
Rochefort és Vermeulen még mindég vártak. Nem mozdultak és körülöttük minden mozdulatlan volt. Időnként egyikük megkérdezte, hogy hány óra van. És a válasz mindég : három óra harmincöt volt.és spórolásból sosem kapcsolták fel a lámpát.

Paris, le 2 avril 2oo9.





Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.