Kószó Ádám: Nyersanyag a modern kiállításról magamnak
Nyersanyag a modern kiállításról magamnak

Címzett: saját magam
Tárgy: modern képek

Az idén, második alkalommal megrendezett, tradicionálisnak mondható Modern Képzőművészeti Fesztivál, mely a nagy érdeklődésre való tekintettel elköltözött krajcárból - romkocsma, a szerk. - a képzőművészeti múzeum alagsorába. Már a megnyitóra rengetegen eljöttek, ahol unalmas beszédek, és félrehangolt gitárok helyett nem volt semmi. Elindult a "mindent a szemnek" - egészen hattól fél nyolcig. Mivel képi anyagot tilos volt rögzíteni - kisebb nagyobb ráhagyással - , ezért diktafont ragadtunk - feleslegessé vált - operatőr kollégával - másodállásban szőnyegtisztító, borszakértő, illetve művészettörténészetet tanít falusi iskolában - , és úgy mentünk szép sorban. Exkluzív hanganyag - [ ] a háttérből beszűrődő gondolatok a képekkel kapcsolatban:
- Mit gondolsz, szerinted is kivételes, formabontó, bátor ez az ecsetkezelés?
- Igen, a kép füstös hatásának elérése végett egészen őskori technikákat is bevetett [az ott egy pókháló?], illetve azt keverte a reneszánsz meglehetősen hű ábrázolási elképzeléseivel.
- És ez? [ez meg mi a fasz?] A színekből és az elrendezésből látszik, hogy el akart szakadni a szokványostól [de tényleg, ez rászart a vászonra?], szerinted sikerült?
- Igen, azt hiszem, jól látod azt, hogy [bazmeg, még a szaga is olyan...] mi volt a szándék. Azonban ez a nagy kitörési vágy egyáltalán nem különleges, a szó azon értelmében, hogy [én hazamentem.. a faszt mész haza]… abban az értelmében, hogy minden nagy korstílus egyféle szembe -, vagy inkább elfordulás az előtte lévőtől.
- Most bevallom a nézőknek [bazmeg annál forog a kamera, jimmy kapcsold már be a miénket is...], hogy ez az alkotó - Dumal de Minech, a szerk. - személyes kedvencem, ahogy minden képében, a meleg, barátságos, olykor szinte provokálóan vidámnak mondható színek mellé korunk egy-egy társadalmi problémáját rejti egy-egy apró utalásban… de átadom a szót, mégis csak te értesz ehhez inkább.
- Köszönöm, nagyon jól összefoglaltad, én percek óta állok a kép előtt, és miközben beszéltél értettem meg a szociokulturális kérdéskört, amit boncolni akar, egyébként sikerrel, Dumalt ezzel a képpel, a burkoltsága [ezen a szaros képen tényleg mosolygó repülők rohannak tornyokba?] kiemelendő, talán nevelési célzata van, [a kép címe kilencszáztizenegy kilométer per óra... most tényleg? ... hát beszarok] talán minél szélesebb rétegeket próbál bevonni a kortárs művészetbe.
- Na és itt... várjon már... nincs bekapcsolva a kamera... nem, az a piros pötty nem... [amíg az őrök ott.. kamerázz jimmy!... mi az, hogy mit, a képeket, amit tudsz... istenem add ide akkor... szarért fizetlek téged...]

Majd sajnálatos módon lemerült a diktafon. Hosszas várakozás után elérkezett a fő produkció? Azt hiszem, nevezhetjük így. Leleplezték a kiállítás névadó képét - Modern - , amely egyenesen Franciaországból, egy magánygyűjteményből került hozzánk, mindössze százhetvenkét napra. A kép alatt egy rövid szöveg állt, melyet a híres polihisztor, Leonardo da Vinci nagy csodálója, a magyar származású Bela Kovats - 1956-ban menekült a családja az Egyesült Államokba, az akkor még Kovács Béla néven élő kisfiú mindössze tizenhárom éves volt - írt magyar nyelven:
Ez a kép maga a tiszta. Is. A fehér, mint jelkép tisztaság. Az élet véges jelzi a pont piros középen. Ez egy utalás, utalás mindenki élete egy néhány fontos esemény. Példának iskolapad, Klára néni piros pont ad, mert addig egy sem volt, a többieknek pedig csillagok is.* Piros pont, mint házasság, feleség, itt fekszik mellettem - Mrs. Bela Kovats - fájó fej, migrén, régen kiabált is: piros pont. Ez a kép nyers. Az élet végén, például Kennedy kap piros pontot. Körülötte fehér, tisztaság.
*tíz piros pont = egy csillag.
/Bela Kovats, 2016/
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.