Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.18. 00:32
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.18. 00:32
Javítottam a hibát.

2019.07.17. 19:39
Kedves Józsi! Kérnék szépen egy javítást, Régi nyár II. cimű novellámban az utolsó szót egybeírni. betakarítani. Köszönöm szépen, Magdi

2019.07.17. 19:00
Szép estét kívánok szeretettel minden Holnaposnak ! Heart

2019.07.17. 11:22
Tiszteletem minden Holnaposnak! Winkriston

2019.07.17. 10:05
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.17. 07:49
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.17. 07:46
Szép napot.

2019.07.17. 06:54
Szép napot, jó alkotást kívánok mindenkinek! Tibor Cool

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: szucsilona
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 1
mamuszka
Jártó Róza: Hétköznapi történet - Negyedik történet (2016. február)
Hétköznapi történet

Több évtizeddel ezelőtti történet, ahogyan édesapánk megpróbált engem, két bátyámat és húgomat emberré faragni.
A kis ikrekkel és karon ülő öcsénkkel még nem foglalkozott. Apai érdeklődése a reggeli homlokon puszilással be is fejeződött a kicsiknél. Ránk, nagyobbakra viszont annál nagyobb figyelmet fordított.
Egy napon, a bátyám két almával tért haza. Mikor apánk meglátta, azonnal felelősségre is vonta az akkor tizenegy éves fivéremet.

- Honnan van az alma?

- Találtam.

- Hol?

- Az úton, a földön volt. Én csak felvettem.

- Az úton?

Ez alatt apám a bátyám karját fogta. Az utolsó kérdésnél már csatolta is le a nadrágszíját és elkezdte ütni a fivéremet. Nagy verésre számítottam, de a második ütésnél magához húzta a bátyámat és annyit mondott nagyon halkan:

- Ami a másé ahhoz Bánszky nem nyúl!

Nem attól rémültem meg igazán, amit mondott, hanem ahogy mondta.


- Bemész, és ötvenszer leírod, hogy aki hazudik, az mindenre képes. Ezt ne tedd soha, légy becsületes. Ötvenszer - nézett fivéremre szikrázó szemekkel.

Ekkor hallottuk meg a lovak horkantását. Hintóval érkeztek a hivatal emberei, leellenőrizni apámat. Havonta többször is ellenőrzésre kellett jelentkeznie, vagy a rendőrségre, vagy a fűtőház vezetőjéhez, vagy ide a vasúti őrházba jöttek ki a rendőrök és a hatóság a tanácshá-záról. Jöttek, apám valamit aláírt és mentek.
De most új rendőrök voltak. Meglátva a padra kitett mosolygós almákat rögtön rákérdezett az egyik:

- A magáé?

Nem várt választ, és már ütött is. A puskatussal. Olyan erővel, hogy még én is hallottam a csont roppanását, ahogy apán fejére csapott. Apán úgy dőlt el, mint a zsák. A fülét, a szemét ellepte a vér.

- Pofázni mersz velem? - üvöltötte a rendőr.

Nem tudni, mikor érkezett Szöllősi, az almáskert gazdája, azt sem tudni mit látott, mennyit látott. Apámhoz ugrott. Megnézte, hogy él-e még. Élt.
Megfogta apám lábát és ráparancsolva a rendőrökre, azok is alányúltak és feltették a szekérre, amivel Szöllősi érkezett. Nem volt kétséges, hogy a község kórházába viszi. A tanácsházáról érkezett hatósági emberek felülve a hintóra a szekér után hajtottak.

Apámat hónapokig ápolták a kórházban.
Valami furcsa dolog történt ebben az időben. Szinte minden nap meglátogatta valaki anyámat. Ki zöldséget hozott, ki lisztet, kolbászt, szalonnát, zsírt, krumplit, tojást, voltak, akik a járástól jöttek, voltak, akik a MÁV-tól. Mire ősz lett, kiutalt a MÁV apámnak egy kétszobás lakást a vasutas dolgozók telepén és be is költöztette a családot. Apám már oda jött haza a kórházból. Mire megerősödött, már nem kisegítő volt a MÁV-nál, hanem fűtő az egyik mozdonyvezető mellett. Onnantól megszűntek az ellenőrzések is.

Apám lassan elfelejtette a Ludovikát, elfelejtette az egyenruháján díszlő stráfokat, elfelejtette a dísztőrt, amit, mint a főiskola kiváló hallgatója kapott, elfelejtette, hogy milyen volt, amikor az édesapja a hófehér paripán száguldott vele az uradalom területén, pedig ő csak a szakácsnő kölke, a zabi-gyereke volt... .
Mindent elfelejtett.
Élete végéig, kilencvenkét éves koráig, ajkán kedves mosollyal nézett a világba. Akkor szűnt meg mosolyogni, mert nem volt tovább oka erre.
Az ő élete is egy hétköznapi történet volt, mint ami sok-sok más embernek is, azokban az időkben... .
2135
mami - 2016. március 18. 09:20:01

Drága Pillám!

Köszönöm, hogy olvastad kis írásom.
Olykor-olykor elgondolkodom, hogy az emlékezés képessége Isten adta adomány vagy büntetés... .

Szeretettel gondolok Rád! Jártó Róza /mami/

1593
MT - 2016. március 15. 10:25:00

Drága Mami, könnyezve olvastam szép írásodat.

2135
mami - 2016. március 14. 09:59:13

Kedves JUci!

Kedves Judit!

Kedves Éva!

A mi korosztályunk egy csodás generáció, mert megélte a II. világháborút, az 1955, az 1956, 1964, 1968, 1986 1990 évek eseményeket, nem beszélve a technika csodás fejlődését.
Ami biztos egyik diktatórikus államforma se ártatlan. Mindegyikben rengeteg áldozat volt, és van, hisz élnek még az áldozatok, amiről nem lehet elfelejtkezni.

Köszönöm, hogy olvastátok kis írásom.

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

3392
lambrozett - 2016. március 13. 18:00:07

Drága Mamim!
Nagy figyelemmel, érdeklődéssel olvastam lélekfacsaró történetedet. Szeretettel. Éva

686
T Pandur Judit - 2016. március 13. 17:33:48

Kedves Mami!

Szomorú, tanulságos történet.
Amikor én kislány voltam, még nagy divat volt veréssel nevelni "embert faragni", meg a "makarenkói pofon" /ami sokszor nem is egy pofon volt/.
2002 óta bűncselekmény megverni a gyereket. Ha a pedagógusnak tudomására jut, hogy megverik a gyereket, a közoktatási törvény értelmében köteles jelenteni a polgármesteri hivatal gyermekvédelmi szolgálatnál, akik hivatalból kötelesek feljelentést tenni a rendőrségen.
Sajnáltam a bátyádat, és apádat is, az erőszak minden kapcsolatnak csak árthat.

Judit

5467
Juci - 2016. március 13. 12:32:36

Szívesen olvastam a történetedet, Rózám.Én már nem éltem át, ilyen eseményeket,de szívesen olvasok ehhez hasonlót máskor is, és gratulálok a sikeredhez.
Z. Konkoly Juci

2135
mami - 2016. március 13. 06:51:43

Drága Icum!

Köszönöm az olvasást. Tudom én, hogy sokan nem akarnak ezekről a történésekről tudni, vagy nem is tudtak. Azt is tudom, hogy ha mi pár "túlélő" erről nem beszél már csak levéltári ismeretek maradnak ami köszönő viszonyba se lesz a valósággal. És azt is, hogy több volt a félelem az emberekben mint a szeretett. Igaz ez az érzés azért összekovácsolta az embereket, mert mindenki félt valakitől.... Az a világ soha többé nem jöhet vissza, én csak ezt tudom.....

Köszönöm, hogy olvastad kis írásom!

Szeretettel: /mami/

524
BogIcu - 2016. március 12. 22:29:11

Drága Róza mami!

Nagyon jól megírt történet. Írj sokat még azokról az időkről, mert engem érdekel, és nagyon szívesen olvasom!

Ölellek sok szeretettel: IcuRose

2135
mami - 2016. március 12. 19:12:10

Drága Etelem!

Abban az cudar időkben sok - sok "hétköznapi" történet volt ami kihatott még a gyermekek életére is. Mivel én ebben éltem, ezt éltem át sokszor írok ezekéről az időkről. Nekem már későn jött a rendszerváltás, de a gyerekeimnek és az unokáimnak nem. Ezért is örülök, hogy megélhettem ezt az időszakot.

Szeretettel gondolok Rád!

Jártó Róza /mami/

3313
paltetel - 2016. február 02. 14:24:14

Megható, kegyetlen történetet tártál fel előttünk. Az élet tele van hétköznapokkal és azok történeteivel.
Gratulálok szépen levezetett szépen levezetett írásodhoz.

Üdvözlettel,
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.