Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.26. 21:29
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.26. 21:12
Vidám szép hétvégét kívánok mindenkinek. Sajnos családi okokból nem tudok időt szakítani arra, hogy írjak, esténként viszont szívesen olvasom írás... Bővebben

2019.06.26. 17:07
Szép kora estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.06.26. 15:18
Itt felejtettem magam... Tollforgató történeteket tessék szépen olvasni, aki még nem tette, nagyon jó írások vannak most (is) ott! Smile Uff... Off...

2019.06.26. 14:37
Szép napot kivánok! Éva

2019.06.26. 11:06
Köszönöm patfinder szèp napot neked

2019.06.26. 09:21
Kevelin: én word-ben szoktam megírni, és mikor úgy érzem, hogy kész, akkor másolom csak ide be.

2019.06.26. 09:20
Szép napot mindannyiunknak! Mindenki óvatosan ebben a melegben! Smile Coffee cup

2019.06.26. 07:09
Kedves holnapos társaim! Belekezdtem egy írásba de idő hiányában nem tudom folytatni.Elveszik
az irásom Ti hogy csináljátok? Van jó ötletek? Szív... Bővebben

2019.06.26. 07:01
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: BaTu
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 0
Maróti P. László: Galugerek (2016. február)
1.

─ Na, de ezt ki mondta?
─ Ki mondta mit?
─ Hát ki mondta, hogy ott fent repült az a világító micsoda?…
─ Mi az, hogy ki mondta? Hát te nem érted? Én! Én mondtam, mert én láttam! Nagyon jól tudod, hogy mindig az eget figyelem, mert utálom ha alacsonyan szállnak a madarakat, de azok, akik az eget rendszeresen figyelik, előbb-utóbb észrevesznek dolgokat, amiket mások sosem látnak, mert mindig a földet nézik, hogy el ne essenek…
─ Na, de azt a nagyon fényeset éppen azért nem hiszem, mert te állandóan valami csodálatosat vársz onnan fentről és végül bebeszéled magadnak, meg persze nekünk, hogy… egyébként éjjel párszor már én is láttam…
─ Éjszaka az más! Olykor lehullik egy-egy a csillagok közül…
─ Tudom. De ha lehullik? Olyankor hová hullik? Ide az erdőre?
─ Dehogyis! Én ezt úgy láttam, mint most téged…
─ Csak persze én nem világítok. Röhej.
Pedig máris többen siettek az elöljárói házhoz jelenteni, hogy a lakóhelyük fölött akkora fényes testet láttak lebegni, majd fokozatos gyorsulással elrepülni, mint az, ami nappal világít. Mivel a szemtanúk között volt néhány elöljáró is, hát semmi sem volt természetesebb, mint sürgősen összehívni az falu lakóit, hogy megbeszéljék, mi is volt az ott fent. Mert kétségtelen, hogy az utóbbi időben hol egyik, hol másik vadász jött és mesélt hasonlókról, de őket senki sem vette komolyan. Ezért Kadelon most büszkén nézett Jopesre, akinek el kellett ismernie, hogy barátja, legalábbis ez alkalommal, tényleg láthatott valami különöset. Jopes most arra is hajlandó volt, hogy elkísérje Kadelont, mert azért nem bánta volna, ha ott végre egyszer jól kinevetik. Kadelon elég gyakran kioktatta már Jopest, mintha barátjánál sokkal többre tartaná magát. Ez persze csöppet sem esett jól a kioktatottnak. Kadelonnak meg most az esett rosszul, hogy nem ő jelenthette, nem éppen az ő szájából hallották elsőként ennek a különös élménynek a pontos leírását, de most sem őt, sem másokat, akik az esetről tanúskodtak, nem nevetett ki senki.
A reggel hűvös volt. Sokan megállapították, hogy a kerék mellett a legjobb gondolat az volt, hogy az egyébként vastag szőrrel borított testüket, ha fázós az idő, öltözékkel lehet melegen tartani. Igaz, régen még nem voltak dolgozó csoportok és nem kellett kiszabott időpontra fát vágni járni, vadászni menni. Mindenki behúzódott a jó meleg házba és kivárták, míg eláll a hó, vagy az eső. Ha pedig elfogyott az ennivaló, ha esett, ha fújt, meg kellett dolgozni érte: meg kellett teremteni. Érdekes idők lehettek azok. Pontosat senki sem tudott, de voltak idősebbek, akik emlékeztek olyan elődökre, akik még maguk húzták a kerekeshúzót, nem úgy mint a maiak, akik mást találtak ki. Elvezetnek és beidomítanak néhány galugert az izmosabbak közül, azok meg elég hamar megtanulják vezényszó után húzni a kerekest. Valahogy megérzik a hanglejtésből, hogy mire gondol a gazdájuk. Aki ügyes, az több galugert is tart. Több galugerhez több kerekeshúzót vesz s akkor fizetségért szállíthat a falu elöljáróinak, vagy akik hajlandók megfizetni. A galugernek még öltözék sem kell. Pedig neki csak a fején, a pofáján, meg a hónaljában van szőr, na meg a hasuk alján, de az semmit nem melegíthet. Pedig biztosan fáznak, ha reggelente kicsit hűvösebb az idő. Undorítóan csupasz jószágok ezek ahogyan két lábukon lépkedve mintha gazdájukat akarnák utánozni. Két karjukkal ügyesen belebújnak a kerekes húzójába és mennek. Jopes is szerzett egy jól megtermett és egészséges galugert, de már megbánta, mert a felesége állandóan szállíttatni akarja magát, megtisztítgatja a galuger hátát, tarkóját, amikor az a munkától már megizzadt. De nem ám hánccsal, hanem a csupasz kezével. Pedig nem kellene, mert ezek maguk tisztálkodnak. Jopes egyszer megfigyelte, amikor a felesége a piacon vásárolt. Volt képe lehajolni és szemügyre venni a galuger elején lógó holmit. Lehet, hogy akkor is ezt csinálja, amikor enni visz neki az udvar hátuljában lévő fészerbe? Majd egyszer megfigyeli, mert a felesége azt is gyakran nézegeti, amikor a galuger mosakszik. Nem értette, mit néz ezen a visszataszító, oktalan állaton. Jopes elgondolkozott. Eszébe jutott, hogy amikor kiválasztotta ezt a hím galugert, maga is kíváncsian nézte a hosszú sörényű nőstényeket, s most mintha sajnálta volna, hogy azok bizonyára gyengék lennének a kerekes húzására. Elmosolyodott, mert elképzelte, hogy akkor majd talán ő szaladgálna etetni az egészen biztosan sikamlós bőrű nőstényt, meg azt is érdekes lenne megnézni, amikor az megmossa magát. Ha lenne nekik otthon egy ilyen… A felesége meg biztosan a fejét csóválná. Jopes elgondolkozva fogta meg az állát: "mégis, vajon mire lehetne használni egy nőstény galugert? Persze nem tarthatnánk egy fészerben a hímmel, mert bezárni nem szoktuk őket, s akkor igencsak meglátogathatnák egymást. Na, ezen azért érdemes elgondolkozni".
Egyébként sokan járnak ki a vadonba, hogy galugert válasszanak, de a legtöbben azért mennek, hogy tervezgessenek, nézelődjenek. Egy párszor Jopes is volt kint a feleségével, meg más ismerősökkel, s akkor látták, hogy a szabadon élő párák sokkal tisztábbak, mint a kerekest húzó, fészerben tartottak. Egészen csinos kunyhókban laknak, a kölykök élénkek: nevetgélnek, futkároznak, játszanak. A nőstények szemlátomást igyekeznek tisztán tartani a települést, meg önmagukat, de a falnivalót is ők trancsírozzák föl. Látott már köztük egy pár igen formás, szemrevaló, szép mellűt is, csak hát ne lennének olyan szörnyen csupaszok, sápadt fehérek, mint akinek lenyúzták a szőrméjét. A fejükről hosszú szőr leng a szélben vagy hátra van kötve. Látszik, hogy az sem piszkos. Ezek biztosan a legtisztábbak minden vadon élő állat között. A galugerek területét általában pihenőnapon szokás meglátogatni. Békés fajta ez, bár furcsa, hogy a hímek ilyenkor csoportokba verődve vonulnak félre és semmittevően őgyelegnek a közelben. Mintha kissé bizalmatlanul, el-elfordulva figyelnék a látogatókat. Nem is távolodnak el messzire. Igaz, hogy az általuk kitaposott udvar mögött már nagyon sűrű, járhatatlan a növényzet.

2.

Az elöljárói hivatal épülete előtt szinte mindenki megjelent, hogy hallják, tényleg igaz-e az, amiről már máskor is annyit hallottak. A kerekeshúzók elé befogott galugerek is figyelték az eseményeket. Ez valahogyan látszott a szemükön. Az egyik elöljáró kihirdette, hogy nincsen semmi kétség: az a fönt szálló dolog nem madár volt és valóban nem is a fantázia szüleménye. Valami megmagyarázhatatlanról van szó. Azután arról beszélt, hogy a továbbiakban éjjel-nappal lesz kint öt-hat személy, aki a legmagasabb ház tetejéről figyeli majd az eget, meg a környéket. Ha valami szokatlant látnak, riadót kiáltanak. Elkezdődött az események tárgyalása. Ötletek hangzottak el. Többen ajánlkoztak őrségbe. Voltak, akik butaságot mondtak. Ezeket lehurrogták. Éppen egy ilyen alkalommal szinte beleharsant a lehurrogó hangokba egy futva közeledő kiáltása. Már az erdő szélétől mutogatott messze, a vadon mögé. Amikor közelebb ért lihegve, kimerülten mesélte, hogy most ő is látta eltűnni azt, ami repült. Ott messze ereszkedett le s bár sokáig várta, az bizonyára ott is maradt, mert nem repült fel onnan. Helyette füstöt látott onnan felszállni. Gyér, de fekete füstöt. Most Kadelon vette át a kezdeményezést. Úgy érezte, eljött az ő ideje. Igen, közismert szakértelme ebben a tárgyban feljogosítja rá, hogy véleményt nyilvánítson.
─ Tudjátok, hogy én milyen régen próbáltalak már figyelmeztetni, mert itt komoly dologról van szó. Ti csak kinevettetek. Most azonban itt nem az a lényeg, hogy a megfigyelés tárgya egy furcsa madár-e vagy valami más ─ itt többen helyeseltek ─, hanem az, hogy amit láttunk, az i-rá-nyít-va van. Tehát nem csap le élelemre, hanem kitartóan keres valamit. Hiszen még szárnya sincs. Tehát szerintem azt a valamit vala… ki irányítja.
Itt sokan kiabálni kezdtek és lehetetlennek tartották, hogy közülük valaki erre képes lenne. Egymásra nézegettek. Kadelon mosolyogva csóválta a fejét.
─ Én nem is azt mondtam, hogy közülünk. Hiszen éppen erről van szó! ─ kezét figyelmeztetőleg megemelte. ─ Az a valaki nem közülünk való.
─ Talán a galugerek! ─ kiáltotta be valaki, mire mindenki hangosan felnevetett. Ha valakinek lett volna ideje egy pillanatra a kerekeshúzók felé pillantani, láthatták volna, hogy a befogottan, de türelmesen várakozó, többnyire izmos galuger hímeknek nem tetszett sem a bekiabálás, sem az azt követő nevetés. Pedig a galugerek természetesen nem beszéltek, de annál többet értettek. Ők biztosan jól tudták, hogy fontos dologról lehet szó. És ez riasztó volt számukra.
Kadelon elmesélte néhány megfigyelését a korábbi, csak kinevetett esetekkel kapcsolatban. Most figyelt rá mindenki. Végül felhívta a figyelmet, hogy az egészben valójában megnyugtatónak kell tekintenünk, hogy ezek a lebegő vagy száguldó valamik soha nem viselkedtek ellenségesen, valójában a falu fölé soha nem ereszkedtek, nem riogatták az itt lakó békés, dolgos lakókat. Halkan, de mindenki egyet is értett vele.
─ Ez tehát azt jelenti ─ emelte fel hangját Kadelon ─, hogy egy esetleges váratlan találkozás esetén nem szabad ellenségesen viselkednünk a repülő dolgok irányítójával szemben. Barátsággal és mosolyogva kell fogadnunk őt, akkor is, ha meg vagyunk ijedve.
Az elöljáró vette át a szót bejelentve, hogy akkor most máris kezdjék el beosztani, hogy ki és hová megy föl a tetőkre megfigyelőként.

3.

Jopes végre elhatározta magát. A felesége biztosan örül majd egy kis segítségnek a ház körül, a szállás kérdése meg majdcsak megoldódik. Egyedül ment ki a vadonba. Ez szokatlan volt, mert azért soha nem lehet tudni, hátha a galugerek máshogyan viselkednek, ha társak nélkül találják ott kint. Jopes azonban most annyira elszánta magát, hogy ezen nem gondolkodott. Meggondolatlanul, szinte lopakodva közeledett a galuger településhez, méghozzá nem is a szokásos ösvényen, hanem a fák és bokrok között úgy, hogy majd a galugerek udvarának hátuljából, a sűrűségből leshessen be hozzájuk. Igen ám, de útközben víz csobogására és nőstények kacagására lett figyelmes. Nagyon óvatos volt. Lassan haladt előre. Akkor tudta meg, hogy a vadonnak ezen a részén van egy szép kis vizecske. Mindössze talán négy-öt ölnyi széles volt. Ennek a partja mellett három fiatal nőstény fürdött. A sörényüket mosták, meg a testüket. Sokáig nézte őket. Egy idő után úgy tett, mintha nem is venné észre a fürdőzőket, s úgy jött ki a fák közül, mint akinek éppen a víz mellett visz az útja megcélozva az erdő vízen túli sűrűjét. Lehajtott fejjel közeledett, s már majdnem elment a halálos csendbe merevedett nőstények mellet, amikor "véletlenül" felpillantott. Kedvesen bólogatott nekik. Még beszélt is hozzájuk úgy, hogy közben mosolygott s az égre mutogatott, mintha a szép időjárásnak örülne. A nőstények is bólogattak. Jopes ekkor úgy tett, mint aki már megy is tovább, de pár lépés után megállt s visszajött a még vízben álló nőstényekhez. Letérdelve ott, ahol azok fürödtek, belenyúlt a vízbe. Rájuk mosolyogva jelezte, hogy milyen kellemes. Magára mutatott, majd a vízre. Ledobta a tarisznyáját, majd a kabátját, s belépett a nőstények mellé. Lelocsolta magát és mutatta, hogy ezt mennyire élvezi. A három hosszúsörényű rémülten bújt össze. Jopes a lehető leglágyabb hangon beszélve egészen finoman megfogta a legközelebb álló karját, másik kezével pedig azt mutatta, hogy jó lenne, ha a nőstény vele tartana be a faluba. Azon is csodálkozott, hogy rögtön értette, miről is van szó. Az ajánlatra azonban fejcsóválás volt a válasz Rémülettől kikerekedett szemek tekintettek rá. Azt is észrevette, hogy a másik kettő az ő meztelenségét figyeli. Arra nem is gondolt, hogy a nőstények inkább vagy talán a testét borító szőrt figyelték. Elengedte a rémült nőstény karját és megsimogatta a vállát, azután a hátáról lecsúsztatta kezét egészen a derekáig, de a csípőjénél lejjebb már nem merte folytatni. Akkor látta meg, hogy a nőstények mögött az erdőből hím galuger közeledik feléjük. Nem futott, de jól megnyújtott lépteit Jopes sietésnek látta. Kissé határozottan kellemetlenül érezte magát. Különösebben nem félt, de azért arra sem nézve kilépett a vízből és felvette hosszú kabátját, és a tarisznyát a vállára vette. Addigra komoly, de nem fenyegető arccal megérkezett a hím is. Jopest saját településük irányába invitálta. Nem is érintette a váratlan látogatót. Jopes úgy érezte, hogy a hím éppen azt a kerülőt teszi meg most vele, amit ő maga tervezett. Így kellett lennie és akkor a települést a sűrű vadon felől fogják majd elérni. A vizecskétől hamarosan bejutottak a vadonba. Egy alig kitaposott utacskán haladtak, amelyen éppen át tudtak furakodni. A hím ment elől. Ennek volt köszönhető, hogy Jopes szeme jobbra és balra mindent megfigyelt. Már azt is megfigyelte, hogy kezdenek a kitaposott galuger udvar felé kanyarodni, amikor jobbra tőle, még beljebb a vadonban, megcsillant valami nagy, valami olyan, amely nem lehetett fából, amely egész egyszerűen az lehetett csak, amit barátja, Kadelon láthatott világítani fönt az égen. Nyomban eszébe jutott a figyelmeztetés. Mosolyogni és barátságosan viselkedni.

4.

Jopes igyekezett megőrizni nyugalmát. Igaz, hogy meleg is volt aznap, de mégis jól jött a kabátja, így legalább volt mit markolászni, igazgatni, hogy levezesse idegességét. Persze ez sem volt könnyű, mert érkezésükre előjött minden kölyök, nőstény és hím. A nőstények fogták a kölykeik vállát, vagy a kezét, hogy most ne szaladgáljanak, valami történik. Nem is szaladgáltak. Igen rendezetten félkört alkottak. A hátsó sorokban álltak a hímek. Jopes még meg is lepődött, hogy ilyen sokan vannak. Soha nem gondolta volna. Most vette csak észre, hogy a három fürdőző is megjött és csatlakozott a többi nőstényhez. A hajukon még látszott a mosás utáni nedvesség, de sápadt testük már megszáradt. Jopesnek úgy rémlett, hogy komoly beszélgetésben voltak egymással, mielőtt beálltak a többi nőstény első sorába. Nem hallotta őket, de a szájukon látható volt, hogy igenis, beszélnek. Soha nem látott, főleg nem hallott galugert beszélni. A hím odament az első sorhoz és magával hozott egy nőstényt, meg a két kölyköt, akiknek az a kezét fogta. Megállt velük Jopes előtt és nem mérgesen, de nagyon komolyan a szemébe nézett. Hangja is határozott volt:
─ A hímek között válogathattok. Szívesen megyünk dolgozni hozzátok, mert nem akarunk haragot. Azonban nekünk is vannak asszonyaink és gyermekeink, akiket nem szívesen adnánk oda. Mi mindenben segítünk nektek, de ezt ne várjátok sem az asszonyainktól, sem a gyermekeinktől ─ fejezte be és kezével jelezte a nősténynek, hogy vissza mehetnek, ugyanakkor karját kitárva azt is jelezte, hogy mindenki elmehet. Jopes egyszerűen nem jutott szóhoz. Hiszen a hím az ő nyelvén beszélt. Nem elég, hogy akiket eddig teljesen némának hittek, azok beszélnek, hanem méghozzá Jopes népének nyelvén beszélnek.
─ Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetséges, hogy ti tudtok a mi nyelvünkön. Azt sem tudtuk idáig, hogy egyáltalán beszéltek.
A galuger csak a vállát vonogatta.
─ Gyere velem. Most majd sok mindent megérthetsz ─ mondta és a vadon felé mutatva megindult előre. Jopes akkor vette észre, hogy lába körött mennyi víz csöpögött le kabátja alól a szőréről. Követte a hímet. Noha a galuger viselkedéséből semmi fenyegetőt nem érzett, mégsem volt egészen nyugodt. Azon a pici utacskán tűntek el a fák és bokrok között, amelynek létezéséről eddig sem Jopes, sem Kadelon, sem pedig a többi látogató nem tudott.
A galuger sajnálta, hogy azok a repülő dolgok megzavarták egy kicsit a falu életét és még az elöljáróknak is fejtörést okoztak. Azt kérte Jopestől, hogy jó lenne, ha anélkül, hogy falujában pontosan elmesélné, mit lát és tapasztal ma náluk, azért egy kicsit megpróbálná megnyugtatni a kedélyeket. Semmitől nem kell félniük. Ezek, amiket többen is láttak ott a magasban, nem jelentenek semmi bajt, vagy veszélyt. Hozzánk jöttek, hogy segítsenek nekünk.
Jopes meg sem próbálta félbeszakítani a galuger szavait. Nem akart túlzottan kíváncsinak tűnni.
A hím pedig mondta tovább. Fönt azok a dolgok őket, tehát a galugereket keresték. Akik irányítják a repülő dolgokat, korábban már egészen távoli erdőkben is találtak galugereket, akikről az itteni galugerek semmit sem tudtak, csak legfeljebb a létezésüket tartották elképzelhetőnek. A galugerek mintegy tizenhárom-ezer téllel ezelőtt ezekhez hasonló repülni, sőt, a levegőben még megállni is tudó házakkal ereszkedtek le onnan a csillagok közül. Valamikor a régi időkben a galugerek ott laktak a csillagok egyikén, de az olyan messze van, hogy szemmel már nem is lehet látni. Leereszkedéskor azonban összeütközött két ilyen ház és leesett egy hegy közelében. Nagyon sok galuger meghalt, sokan megsebesültek, vagy a rájuk támadó állatok elől szétszéledtek. Akik újra megtalálták egymást, végül letelepedtek valahol. Ezért azután akár milyen messzire mentek innen, mindenhol találkozhattok galugerekkel. Persze velük nem tudnál beszélni, mert a ti nyelveteket csak mi tudjuk. Az sem biztos, hogy ők is húznának kerekeshúzót, ha azt mondanátok neki.
─ Csillagról? ─ kérdezte röviden és halkan Jopes.
A hím elmesélte, hogy elődeik tudták már, hogy náluk, ott, azon a csillagon, mindent hamarosan elborít a víz, meg sokszor még a talaj is mozgott a lábuk alatt és nagy tüzek törtek ki a hegyekből. Nagyon okosak voltak és építettek olyan nagy repülő házakat, hogy azokon elindulhattak a csillagok között, míg végül eltaláltak ide. Eljövetelük előtt feljegyezték minden tudásukat, meg azt is, hogy hogyan kell ilyen házat építeni és ezeket a feljegyzéseket elhelyezték a legnagyobb helyen, ahol írásokat szoktak összegyűjteni, azért, hogy akik életben maradnak a sok víz után is, azoknak ne kelljen mindent újra kezdeni, hanem máris megtanuljanak számolni, a csillagok mozgását megérteni, a földet megművelni, majd végül repülő házakat építeni. Bár úgy hirlett akkoriban, hogy azt a sok összegyűjtött írást valaki felgyújtotta. Kár érte. Ezért a megmenekülteknek és késő utódaiknak teljesen újra kellett tapasztalniuk, megtanulniuk és megismerniük azt, amit a mi elődeink már tudtak és nekik gondosan hátrahagytak.
Közben egyre jobban látszott a távoli fák mögött az, amitől Kadelon úgy megijedt. Amikor közel jártak már, nyaktól lefelé ruhába öltözött galugerek egész csapatát láthatták. Páran eléjük is jöttek. Jopes nem hitt a szemének. Semmi kétsége nem volt, hogy a fejük teljesen olyan, mint a hímé. Csak némelyiküknek nőtt szőr az állán. A repülő házban néha feltűnt egy-két nőstény is, ám ők nem jöttek le hozzájuk és fejükön rövid volt a szőrzet. Azokon is volt ruha. A repülő galugereknek még a lábfejük is takarva volt, nem úgy mint Jopesé, amelyre csak egy bőrből készített-kivágott talp volt felkötözve. Jopes azt is felfedezte, hogy távolabb a repülő házat őrök védik. Még volt is a kezükben valami. Márpedig annak a végén nem volt bunkó. Izgalmában úgy mosolygott, mint életében még soha. Persze aztán hiába is igyekezett jókedvet, barátságosságot színlelni, mert amikor végre meghallotta, hogy a hím galuger valami egészen érthetetlen nyelven kezd beszélni a ruhásokhoz, azok pedig hasonlóan váltanak szót vele, akkor megint hirtelen komoly lett. Azért lassan rájött, hogy mire is figyelmeztették a gyűlésen, így azután megint felderült az arca. A ruhás galugerek mind félreérthették nagy jókedvét és nézelődtek, hogy mi történhetett, aminek annyira örül…
Jopes megkérdezte a hímet:
─ Ezek a ruhás galugerek azért jöttek, hogy segítsenek nektek? Az előbb azt mondtad.
─ Igen, azért.
─ Ellenünk?
─ Jaj, dehogy. Ott, messze, azon a csillagon valamiből, igen, egy barlang falára festett szövegből és rajzokból mégis megfejtették, hogy melyik csillagra jöttek el a mi elődeink, s most ők is eljöttek, hogy annyi sok ezer tél után felvehessék velünk a kapcsolatot. Hoztak nekünk rengeteg ruhát, még a lábunkra is. Ezentúl mi sem járunk majd meztelenül és lábunkra is veszünk föl… valamit. Remélem, ezért nem haragusztok majd ránk. Hoztak nagyon sok hasznos dolgot, amely megkönnyebbítheti az életünket.
─ Nem tudnának elvinni titeket oda, arra a csillagra?
─ Ennyi rengeteg galuger nem férne föl…
─ A csillagra?
─ Dehogy. Erre. Nem férnénk bele ─ és a repülő házra mutatott.
Jopes szeme láttára egy ruhás lejött a házból és összehajtogatott dolgokat adott a hím galuger kezébe. Nem is szőröket, nem is bőröket. El sem tudta képzelni, mik lehettek azok. Ketten egy bokor mögé mentek. Amikor aztán pár perccel később újra megjelentek, a hím teljesen fel volt öltözve és még a lábfeje is bele volt téve valamibe. Arcán széles mosoly ragyogott. Jopes kissé legyőzöttnek érezte magát, mert a hím határozottan jól nézett ki abban a ruhában, amit kapott. Ezután Jopest meginvitálták a ruhások, nézze meg belülről is a házukat. A hím is felment, s közben elkuncogta, hogy a nőstények addig nem mertek lejönni, amíg őrajta nem volt ruha. Ez náluk nem lenne illő dolog.
Jopes szinte mindent láthatott. Az irányítóterem, a hálószobák, az étkezők és társalgók, a különböző ruhák és szerszámok olyan benyomással voltak rá, hogy néha úgy érezte, rosszul lesz. A ruhás galuger fantasztikus képeket mutatott Jopesnek, majd feltartott egy alkalmatosságot. Elmagyaráztatta a hímmel, hogy ez az alkalmatosság teszi lehetővé ilyen képek készítését. Azután egymás mellé állította Jopest és a hímet, majd villant egyet a kezében lévő érdekesség, s a ruhás máris vette ki belőle a megörökített pillanatot: a hímet és Jopest ábrázoló képet. Jopes nem hitt a szemének. Nem lehet igaz, hogy valakinek a kinézetét megörökítsék. Hiszen az a kép máris egy múltban történt dolgot ábrázol. A ruhás galuger mindjárt hozzá is tette, hogy a képet megtartja magának. Nem meri egykőjüknek sem odaadni, mert ha mások is meglátják, felesleges aggodalmat okozhatnának azok között, akik nem tudják, vagy nem hiszik el, hogy mi is az valójában. A ruhás előhozott olyan képeket, amelyek az ő hazájukat, a roppant távoli csillagot ábrázolják egészen közelről nézve, s itt is elhangzik, hogy a hím és népe, a galugerek valamikor az igen réges-régi időkben onnan költöztek ide, ahol Jopes népe már akkor értett a növények termesztéséhez és a szervezett vadászathoz. Ezt nem kellett volna mondania, mert Jopes egy pillanatra büszkeséget érzett, de máris rájött, hogy hiszen ennél sokkal többre azóta sem jutottak, míg az idelátogató galugerek szinte elképzelhetetlen tudásra tettek szert. Megfordult a fejében, hogy ez veszélyt jelenthet rája és népére. Ettől a pillanattól kezdve szinte tejesen magába zárkózott s csak arra várt, hogy minél előbb indulhasson haza…

5.

─ Kadelon! Figyelj rám, mert fontos dolgokat akarok neked mondani.
─ Mondjad csak, ha olyan fontos.
Jopes kicsit megszeppent és nem arról kezdett beszélni, amiről igazán akart, hanem inkább elmesélte, hogy a vadonban talált egy kicsi vizet, amely egy patak kiszélesített része. Kadelon figyelmét nem kerülte el Jopes fogalmazása és máris közbeszólt:
─ Kiszélesített, vagy kiszélesedett?
─ Igen, kiszélesített. A galugerek szélesítették ki, hogy tudjanak fürödni benne.
─ A galugerek kiszélesítették a patak medrét, hogy meg tudjanak benne fürödni?
─ Igen. Na, mit szólsz? Én is bementem egy kicsit.
─ Te is megfürödtél benne? Mit kerestél te ott?
─ Nőstényeket. Ott fürdött három fiatal nőstény.
─ És te bementél a vízbe, melléjük? Nem undorodtál?
─ Persze, furcsa volt, de végül még meg is simogattam az egyiket.
─ Nahát! Miket beszélsz. És le is vetted a ruhádat?
─ Le. Na, szóval, azt akartam, hogy haza hozom az egyiket magamnak, hogy segítsen a háznál. Meg akartam lepni a feleségemet, meg mindenkit, hiszen ez még soha senkinek sem jutott az eszébe. Kadelon. Most olyan dolgot mondok, hogy nem fogod elhinni.
─ Hoztál?
─ Nőstényt azt nem. De amit most elmondok, az még meglepőbb lesz.
─ Majd meglátjuk.
─ Kadelon. A galugerek tudnak beszélni. A mi beszédünket is tudják, meg egy másikat is, amiből persze egy szót sem értettem.
─ Jopes. Tudod te, hogy miket beszélsz? Egy ilyen vadon élő, primitív nép, amelyiknek annyi esze sincs, hogy ellenálljon, ha a kerekes húzására használjuk?
─ Te csak azt hiszed. Mert próbálj egyszer elhozni tőlük egy nőstényt, vagy egy kölyküket. Majd meglátod, hogy azt nem adják
─ Miből gondolod?
─ Abból, hogy megmondták nekem.
─ Na, erre kiváncsi vagyok. Holnap pihenőnap van. Kimegyünk a többiekkel.
─ Jobb, ha nem vagy kiváncsi. Ugyanis a hím galugerek, szerintem, csak azért vállalkoznak ilyen ellenállás nélkül munkára itt nálunk, mert hallani akarják, amit egymás között beszélünk. Meg talán a békesség kedvéért is.
─ Te nem szédülsz?
─ Tudtam, hogy bolondnak nézel majd és most sem veszel komolyan, pedig a java még hátra van ─ fordult el Jopes, mintha már menni készülne, de valójában csak Kadelon érdeklődését akarta felcsigázni. Sikerült is.
─ Na, de akkor olyan helyre kellene mennünk, ahol csak ketten vagyunk és senki nem hallhatja meg amit most beszélünk.
─ Jó. Azt viszont meg kell igérned, hogy senkinek nem adod tovább, amit tőlem megtudsz. Nekem és neked az lesz a feladatunk, hogy azoknak tudatában, amiket majd tőlem megtudsz, úgy befolyásoljuk a falu életét és az elöljárók döntéseit, hogy ne kerülhessünk összeütközésbe a galugerekkel.
─ Így könnyű nagyokat mondani, ha azután titokban akarod tartatni. Akkor azt is mondhatnád, hogy csodát láttál. Ki tudná ellenőrizni? Na, és ki adja nekem azt a feladatot, amit mondtál?
─ Senki. Én csak mondom. És most nem csodáról van szó. Elhiheted.
─ Jopes. Hát tényleg annyira komoly ez?
─ Már megmondtam ─ válaszolta Jopes ─, igen, nagyon komoly. Félő, hogy ha véletlenül mindenki megtudná, megijednének és kitörne a pánik. Pedig én azt hiszem, hogy nem kell tőlük félnünk.
─ Te azt hiszed?
─ Azt. Ha nem kötözködünk velük. Például a galugerek azt szeretnék, hogy azok a hímek, akik nálunk dolgoznak, a pihenő napjaikat otthon tölthessék a vadonban.
─ Hiszen ha ezt kérik, akkor ők máris kötözködnek. Vagy pedig akkor engedjék használni a nőstényeiket. Jopes, te csak bolondítani akarsz engem, nem?
─ Miért? Te odaadnád nekik a tiédet?
─ Nahát, azért az mégiscsak más, nem gondolod?
─ Jo, most a hímekről van szó. Ez talán annyira szörnyű lenne, haz övéikkel töltenének egy-egy napot? Maguktól visszajönnek a pihenő után és kész. Teljes a nyugalom. A mi dolgunk az lenne, hogy meggyőzzük az elöljárókat, hogy a galugerek így még jobb munkát végeznének.
─ Hogyan jutott eszedbe, hogy nőstény galugert hozzál?
─ Ennek most ehhez semmi köze. Na, akkor érdekel, hogy mit akarok mondani vagy csak a nőstényekre vagy kíváncsi? Egyébként hamarosan sokkal szebb ruhákban járnak majd, mint mi. Na érdekel?
─ Persze, hogy érdekel, de ruhákban? A galugerek? És te még azt mondod, hogy ez nem kötekedés. Na, jó! ─ ült asztalhoz Kadelon miután bementek a házába. A feleségét kiküldte és meghagyta neki, hogy ezentúl ne gügyögjön a galugerükhöz.
─ Miért? ─ kérdezte a felség. ─ Úgysem ért belőle semmit.
─ Ne vitatkozz! Nem beszélünk előtte és kész! Előtte még velem sem beszélhetsz. Most kimehetsz!
─ Én nem beszélhetek így az asszonyommal. Pedig ő tud csak igazán gügyögni a galugerünkhöz. Még símogatja is és finoman meg szokta paskolni a fenekét. Igen. Ilyenkor tényleg olyan értelmesen vagy talán ijedten néz rá a galuger. Nem képzelődtem én, hogy ez csak úgy néz ki. Pedig én is kell, hogy figyelmeztessem. Az én asszonyomat. Képzelem, eddig miket mondhatott és nem is tudta, hogy a kerekes húzója mindent megért.
─ Na, akkor mondjad ─ mutatott egy másik székre Kadelon. Jopes leült. Kicsit összeszedte a gondolatait.
─ Kadelon, amiket te ott fönt röpülni láttál, azok tele vannak jól felöltözött galugerekkel. Amit tegnap láttál, az le is szállt a vadonban. Oda vitt el engem az egyik hím. Nem kényszerített, csak mondta, hogy menjek vele.
─ Tényleg? Beszélt hozzád?
─ Ezen már ne rágódj. Ez így van. Igen, beszélt hozzám, mintha éppen te lennél, csak nem vágott mindíg a szavamba. Amíg mentünk a vadonban, elmondta, hogy a galugerek, tehát az ő elődei, valamikor szörnyen régen jöttek ide hozzánk, méghozzá valami hasonló repülni tudó dolgokkal, mint amiket te láttál…
─ Dehát az nem volt olyan szörnyű régen. Te komolyan kinézed ezekből, hogy ide tudtak repülni.
─ Ne szólj már közbe. Csak a repülő dolgok ilyenek, de a mi galugerjeink sokkal régebben jöttek. Azt mondta a hím galuger, hogy legalább tizenkét- tizenhárom-ezer tél óta. È s most mondhatom tovább? ─ Kadelon eltátotta a száját és bólintott. ─ Az akkori repülő dolgok sokkal nagyobbak voltak, mint amit te láttál, de az volt a baj, hogy leszálláskor baleset érte őket, s így sokan meghaltak, sokan szétszaladtak, megsérültek, elvesztek. Amivel repültek, az meg elégett. Mindenük odaveszett. Akkoriban ők is ruhát viseltek, de a régi ruháknak már az emléke is csak feltevés.
─ Akkor már régen megtehették volna, hogy ruhát kezdenek el hordani.
─ Attól tartottak, hogy nem értenénk meg. Mint ahogyan látod, te is kötekedésnek veszed, hogy majd ruhát akarnak venni magukra. Eddig nem akarták felhívni magukra a figyelmünket. Szóval ─ folytatta Jopes ─, de ez nagyon, nagyon, nagyon régen történt.
─ Jól van. Értem én.
─ Kadelon. Amikor te elkezdted figyelni ezeket a repülő dolgokat, akkor jöttek az első ruhás galugerek ide hozzájuk, meg máshová is, mert tudd meg, hogy akármerre megyünk, galugerek mindenhol vannak. Tőlünk nagyon messze is.
─ Tényleg?
─ Igen. Vannak világos, sötét vagy egészen sötét szőrzettel. A bőrük azonban többnyire olyan fehér, mint ezeknek itt ─ és igyekezett a vadon felé mutatni.
─ Legalább ne látnánk azt az undorítóan sápadt csupaszságukat.
─ Tudod, Kadelon, egyre inkább úgy látom, hogy én csak szokásból tartottam őket undorítónak, pedig sokkal kulturáltabban néznek ki, mint mi.
─ Micsodaaa?
─ Először is: mi tetőtől talpig szőrösek vagyunk, mint akármelyik állat az erdőben, csak mi tudunk beszélni. A galugerek azok, akik mások, mint az állatok. A galugerek csupasz bőrűek, de nézd csak meg, ha odamész, milyen tiszta ott mindenki. Lehet, hogy ők legalább úgy undorodnak attól, ahogyan mi kinézünk. A másik pedig, hogy ők is tudnak beszélni. Az állatok nem. Tudod mik vagyunk mi? Beszélő állatok.
Ezek után Jopes részletesen elmondta, hogy mit látott, mit hallott a repülős galugereknél. Kadelont az sértette a legjobban, hogy az a hím miért Jopest vitte el bemutatni, miért nem őt, aki köztudottan az elsők között figyelt fel a repülő dolgokra. Magyarázatként nem elégedett meg azzal, hogy Jopes is kimaradt volna a megtiszteltetésből, ha ott a vízben nem kezd ki a fiatal nőstényekkel.
─ Még le is vetkőztél előttük. Hát nincs benned semmi szégyenérzet?
─ Akkor még azt hittem, hogy az ő véleményük úgysem számít.
─ De most más a véleményed.
─ Más.
─ Megsimogattad az egyiket. Milyen volt a bőre. Csúszós?
─ Nem. Nagyon kellemes volt…
─ Megmutatod, hol van az a víz?
─ Inkább arról beszéljünk, hogy hogyan nyugtassuk meg az elöljárókat, meg a falunk lakóit.
─ Miért akarod te őket megnyugtatni? Te el akarod terelni a figyelmünket a veszélyről?
─ Miféle veszélyről beszélsz te?
─ Magad mondtad, hogy az őröknek van fegyverük. Biztosan mindegyik repülős galugernek van. És mit csinálsz, ha a mi galugerjeink egy nap nemcsak ruhásan, de fegyverrel a kézben lepik el a falunkat?
─ Kadelon, te képzelődsz! Már miért jönnének ránk fegyveresen? Soha egyiküket sem bántottuk.
─ Csak kihasználtuk. Kerekest húzni.
─ Kicsit dolgoztak, de láthattad, hogy soha nem viselkedtek ellenségesen.
─ Azért erről csak kellene beszélnünk az elöljárókkal.
─ Meg vagy bolondulva, Kadelon?
─ Ki akarod várni, hogy aztán mi húzzuk a kerekest a galugereknek? Ezt akarod?
─ Jaj, Kadelon. Csalódtam benned ─ sóhajtott fel Jopes és otthagyva az asztalt indulni készült.
─ Na, mi van? Most mész hozzájuk?
─ Dehogy megyek én hozzájuk. Azt is megbántam, hogy hozzád eljöttem. Nem kellett volna megbíznom benned. Azt hittem barátom vagy és neked elmondhatok egy ekkora nagy hírt.
─ Barátod is vagyok, de most nem csak kettőnk jövője van veszélyben.
─ Miféle veszélyről beszélsz te?
─ Na, majd meglátod.
Kadelon leakasztotta vadászó kötelét a falról és mielőtt Jopes kinyithatta volna az ajtót, hurkot dobott rá. Teljesen összekötözte, hogy mozdulni sem tudott. Még a száját is betömte, nehogy beszélni tudjon, s meggyőzze az asszonyt. Annak pedig meghagyta, hogy ki ne szabadítsa Jopest, mert akkor bajba hozza az egész falut, de különösen saját magát. Azonnal szaladt az Elöljáróságra, ahol összehívatta az összes elöljárót. Részletesen ismertette, amit Jopestől hallott. Sajnos, Kadelon kissé kiszínezte az eseményekről alkotott saját véleményét, így, mire beszédének végére ért, az elöljárók már reszkettek az izgalomtól, ő maga pedig lihegett saját beszédének hevétől. Haladéktalanul összehívták a legmegbízhatóbb és legerősebb harminc lakót és elindultak megfigyelni a galugerek "harci készülődését". Jopest is magukkal vitték és amilyen közel csak lehetett, odamerészkedtek a galuger udvarhoz s ott letették a megkötözött Jopest. Azután elbújtak. Figyeltek. Még nem láttak ruhátlan nőstényeket, de Kadelon érezte, hogy saját véleménye is kétségtelen változáson megy át, mert tényleg, ezek a nőstények igen szemrevaló vadak, azt meg kell hagyni. Már megbánta, hogy még Jopes feleségét is belekeverte az eseményekbe, mivel azt is elmesélte az elöljáróknak, hogy az néha meg szokta símogatni a galugereket, gügyög hozzájuk és még a feneküket is megpaskolja néha. Elképzelte magának, hogy ő is szívesen megpaskolna, meg is simogatna itt-ott egy nőstény galugert. Nem lehet az olyan undorító. Közben rejtekhelyéről látta, hogy két kölyök egész közel szalad el az összekötözött Jopes mellett. Kadelon nézte, amint Jopes megvonaglik. Valószínüleg hangot adhatott, mert az egyik kölyök megfogta a másik kölyök vállát, súgott valamit, aha!, szóval beszélt a másikhoz. Akkor visszanéztek és óvatosan odasettenkedtek Jopes közelébe. Meglátták őt. Ezt a csapatból többen is figyelemmel kísérték, s figyelmeztetésként megindult a susmogás. Kadelon leintette őket. A két kölyök beszaladt az egyik kunyhóba, ahonnan hamarosan négy nőstény jött elő. Kadelon óriásit csalódott. Mind a négy nőstény testét tetszetős, szép ruha takarta.

6.

Nem kellett sokáig bujkálnia a harminc tagú csapatnak. Rövid várakozás után hímek kisebb társaságában látták Jopest, amint az udvar túloldalán a vadon bokrai elnyelik. További hímek kerültek elő és az udvarról igyekeztek felfedezni, van-e valaki a falu felőli bokrok és fák között. Közelebb azonban nem mentek, mert akkor bizony csak meglátták volna Kadelont, vagy annak társait. Magában bólogatott és úgy vélte, ez pontosan elég volt ahhoz, hogy a galugerek megértsék a felsőbbrendű falubeliek rosszallását.
Az elöljárók nagy izgalommal fogadták a visszatérő harmincat. Kadelon természetesen mint csapatvezető tért haza a felderítő útról. Beszámolt arról, hogy Jopes átállt a galugerekhez, amellyel elárulta nemcsak a falujának, de a máshol élő haladó népek összességének ügyét is.

Jopes semmi értelmét nem látta, hogy folytassa a nagy mosolygásokat, hiszen minden galuger tudta már, hogy nagyon el van keseredve. Tanúja volt, amikor a repülős galugerek vezetője az összegyűlt helybélieknek beszédet mondott. Szinte panaszos hangon így szólt:
─ Nem is értem, miért kellett nekünk ilyen ostoba módon bemutatni tudásunkat és eredményeinket ennek a szőrösnek, amikor tudhattuk, hogy számára ezek felfoghatatlan dolgok. Világos, hogy csak félelmet szülhettek benne és a többiekben is, akiknek minden bizonnyal kikotyogta a tapasztaltakat. A félelem pedig védekezésre serkent még akkor is, ha valójában nincs mitől védekezni.
A hím, aki előző nap Jopesnek megmutatta a repülni tudók táborát, egyfolytában fordított neki, hiszen az nem érthette amit hall. A hím nem számított rá, hogy távolról érkezett vendége kissé durván fejezi ki magát. Az a bizonyos "ennek a szőrösnek" már kicsúszott a száján, azután meg már mindegy volt. Jopes felnézett a hímre. Rendkívül megalázva érezte magát. Hogyan is mondta? A szőrösnek. A hím megsimogatta Jopes fejét. Jopes elhárította a vigasztalást. A vezető folytatta:
─ Ti, nos, galugerek, mindíg is békében éltetek a szőrösökkel. Így élhettetek volna még nagyon sokáig, ha mi nem jövünk ide vagy legalábbis nem büszkélkedünk, nem hencegünk azzal, amit tudunk. Mi újra és újra és már megint bizonyságát adtuk annak, hogy ahol mi megjelenünk, ott előbb-utóbb a béke is veszélybe kerül. Ha majd helyreállnak a dolgok köztetek és az itteniek között, azért azt mondjátok majd meg nekik, hogy ti nem galugerek vagytok, hanem, igenis, a távoli Földről származó emberek. Nagyon sok szerencsét kívánok mindannyiunk nevében. A viszont látásra ─ mondta. Mire beszédje végére ért, már minden társa fölment a repülő házba. A lépcső tetejéről még integetett egy kicsit, azután bezárult az ajtó. Nem sokkal később tompa búgás hallatszott a házból, szél és növekvő porfelhő lebbent ki alóla, de ez gyorsan növekedett és pillanatok alatt ellepte a kesergő Jopest és a galugereket. Mindannyian fejvesztve menekültek a fák közé, de szemük és szájuk így is tele lett porral, száraz fűszálakkal, levelekkel. Tovább menekülve fáknak ütköztek, bokrok ágai tépték meg vadonatúj ruháikat. Jopes teljesen elsodródott a neki tolmácskodó és az őt egyfolytában vigasztaló hímtől. Nem is bánta. Sötétedés után hazament a feleségéhez és olyan határozottan, mint még soha, kijelentette, hogy azonnal elköltöznek a faluból és máshol telepednek le. Jopes húzta, a felesége tolta a kerekest, amelyre csak a legfontosabb holmit sikerült felrakni. Így is elég nehéz lett. Több nap után el is jutottak egy testvérnéphez, akik pontosan úgy néztek ki, mint ők ketten, csak egy baj volt. Nem értették egymás nyelvét. Azok éppen nagy izgalomban voltak. Mutogattak Jopesnek magasra, föl az égbe. Jopes szélesen mosolygott és jelezte, sajnos nem érti, mit mutogatnak.

vége

2007. Göteborg
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.