Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 17:09
Kellemes délutánt és szép estét mindenkinek. Smile

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

2019.05.22. 22:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:39
SZÉP ESTÉT, JÓ ALKOTÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Coffee cup

2019.05.22. 18:27
János, javítottam a címet.

2019.05.22. 18:26
Kellemes estét mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:26
A verselő versedet feltettem, a másik heti versedet csütörtökön este a heti feltöltésnél tesszük fel.

2019.05.22. 18:25
Kriszta, a Romantika korában c versedet a pályázati rovatba jelölted, június 1-jén tesszük fel. A pályázati rovatba csak havonta egyszer, minden hó... Bővebben

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 6
» Online tagok: 0
Nuszpl Sára: Papagájkaland
Amióta az eszemet tudom, kalitkába vagyok zárva. Mindig nézem az ablak előtt elsuhanó madarakat. Szárnyalnak szabadon. Én meg csak egy házban vagy a kalitkámban körözök.
A gazdám Lili általában nem szokott kalitkában tartani, mindig engedi, hogy szabadon repülhessek a lakásban. Csak akkor szokott bezárni mikor suliba megy, vagy vendégek jönnek, alszunk, amikor elmegy az osztályával kirándulni, vagy a mamájához hosszabb időre. Olyan is előfordult, hogy a szülei - mamus és papus - rászóltak, hogy most már eleget repültem. „Komolyan, nem értem ezeket a felnőtteket! Mi az, hogy eleget repültem?”
Minden alkalommal, amikor gazdám hazaér, az első dolga engem kiengedni. Bombaként csapok ki a kalitkából, és már repülök is szobájába, hogy megmutassa a képeket. Lili nagyszülei Párizsban, a kedvenc városában élnek, ezért nagy élvezettel mutatja a nevezetességeket. Ő egyáltalán nem úgy bánik velem, mint egy madárral, hanem, mint a legjobb barátjával.
Most is éppen őt várom… Egyre izgatottabb leszek, bármelyik percben hazaérhet... Én meg kiszabadulok innen… Már csak pár perc és… Igen. Ajtócsapódás, ami azt jelenti, hogy hazaért. Már teljes erővel rázom a ketrecet, kiabálok, hogy meghalljon.
- Te mit rikácsolsz itt? – vigyorog rám Lili. – Na, gyere! Meg kell mutatnom a képeket – nyitja ki az ajtót, én meg nem várok tovább. Olyan gyorsan repülök ki, mintha üldöznének. Lili nem ijed meg, ő ezt már megszokta, elvégre lassan már 5 éve lakom vele. Leül az ágyára, én meg a vállára telepszem, és együtt nézzük a képeket. Párizs csodálatos hely, már nagyon szeretnék elmenni oda. Lili mindig olyan sokat mesél róla, hogy már olyan érzésem van, mintha már én is jártam volna ott. Tudom az utcák nevét, hogy mi hol van, tudom hol laknak Lili nagyszülei. Azt mondja, idén nyáron elvisz engem is. De az még sokára lesz. Most előbb a szülinapja lesz. Pontosabban 1 hét múlva 14 éves lesz.
Elérkezett Lili szülinapja. Ezen a napon kivételesen jól viselkedem. Nem akarok a vendégek előtt szégyent hozni a barátnőmre. A nagyszülők nem jöttek, majd Lili megy hozzájuk holnap, és 3 napig marad ott. Gyorsan elmegy a nap. Most itt állok Lili ágyán, és segítek csomagolni, hiszen már egy éve megtanított arra, hogy kell. A szekrény nyitva van, Lili az ágya előtt térdel és hajtogat, én meg a szekrényből kivett ruhákkal repülök hozzá. Miután végzünk, levisszük a bőröndöt a nappaliba, ugyanis holnap korán indul. Most estére nem zár be, hanem ott alhatok az ágyán. Hajnalban reggel kel, szóval elhatározom, hogy most kivételesen én sem lustálkodom.
Nagy hiba volt. Reggel annyira fáradt voltam, hogy repülés közben eltévesztettem az ajtót, és nekimentem a falnak. Lili csak nevetett, és a kezében vitt tovább, nehogy kárt tegyek magamban. Mikor leértünk, Lili berakott a kalitkába, és elindult a reptérre. Mamus itthon maradt, papus vitte el.
Miután papus hazaért, elkezdtek reggelizni, én meg úgy döntöttem, mivel úgysem engednek ki, alszom egyet. Mikor felébredtem, az óra délután kettőt mutatott, ami azt jelenti, hogy ki fognak engedni. Csak ebben az egy időben, minden nap. Mamus épp jókor érkezett. Miután kiengedett, repültem egy- két kört, már hívott is, de észrevettem valamit. „Az egyik ablak nyitva van. Itt az esély, hogy Lili után menjek.”
Nem is haboztam, rögtön kirepültem rajta, nem törődve mamus kiabálásával. Még egy ideig hallottam aggódó hangját, de amikor befordultam egy másik utcába már nem figyeltem rá.
A parkba igyekeztem segítséget kérni, mert ugyan ismerem Párizst, de nem tudom, merre van. Olyasvalakit kerestem, aki minden évben arra tart, és ismei az utat. A parkban rengeteg madár volt. Taláromra odamentem egy fecskéhez, és megszólítottam.
- Szia, segítenél?
- Persze. Miben? – válaszolt. „Szóval lány. Kedvesnek tűnik”.
- Tudod merre kell menni Párizsba?
- Persze, minden évben elrepülök oda. A társaimmal ellentétben én nem délre repülők, hanem Párizsba, a rokonaimhoz. Nagyon szép város.
- Megmutatnád nekem, hogy merre induljak? Esetleg el is kísérnél? – kérdeztem félve.
- Azt kéred, hogy repüljek el veled Párizsba? Most? De hát még nincs tél… – értetlenkedett. „Ebből a szemszögből eddig nem néztem, viszont nekem el kell mennem Párizsba.”
- Igen. – kiállottam fel. A gazdám után mennék.
- Lesz kaland? Imádom a kalandokat! – csipogta lelkesen.
„Remek, kifogtam egy veszélyes madarat. Kaland? Nem elég annyi, hogy elmegyünk oda és megkeressük Lilit?”
- Rendben, elviszlek. – egyezett bele. Úgy is meg akartam látogatni az unokatesóm. - Mi a neved?
- Réka. A tied?
- Fanni. Örülök, hogy megismerhetlek, Réka. – mondta szórakozottan. - Akkor útra fel!
Már egy ideje repültünk, mikor észbe kaptam, hogy már nem otthon vagyunk. Mármint Magyarországon. Eltelt az idő. Meséltem Fanninak Liliről, mamusról, papusról, Párizsról, ő meg mesélt a családjáról, a kalandjairól. Egy idő után megkérdeztem:
- Fanni, hol vagyunk? – néztem körül a teljesen ismeretlen helyen, és nagyon fázott a tollam.
- Ausztriában. Pontosan hol, azt nem tudom.
Ausztria gyönyörű. Városban nem is jártunk, csak a hegyekben. Csodálatos, viszont szinte vágni lehetett a hideget. Szorítottam egyet tollruhámon. Már kezdett beesteledni, így megálltunk egy fánál. Még soha nem aludtam fán, de ezt is ki kellett próbálnom. Fannival letelepedtünk az egyik ágra. Annyira kipurcantam, hogy ott helyben elaludtam. Mikor ébredeztem, ő nem volt mellettem. Bepánikoltam. „Mi van, ha meggondolta magát és itt hagyott?” Már azon voltam, hogy elmegyek megkeresni, mikor valaki a nevemet rikácsolta:
- Réka! – ért oda hozzám. - Hoztam reggelit. Bocs, de nem bírtam kivárni, hogy felébredj!
- Semmi baj! Nem vagyok korán kelő fajta… Mit hoztál? – tereltem el a szót magamról, és megnéztem mit hozott. Magokat. Sokfélét.
Miután megtömtük begyünket, folytattuk utunkat. Sokáig repültünk. Meg sem álltunk Svájcig. Svájc pontosan olyan volt, mint Ausztria. Hófödte hegyek, gyönyörű táj, és ugyanolyan hideg. Főleg egy papagájnak. Brrrrr!
Egyszer csak elértük a várva várt célt, Párizst, a fények városát. Sokkal szebb, mint a képeken, amiket Lilivel néztem. Most már mindent értettem. Este volt, az Eiffel - torony diadalittasan meredt a magasba. A csőröm szinte tátva marad a csodálkozástól. Itt már én repültem előre. Amikor odaértünk a nagyszülők házához, épp akkor sétált ki nagymama Buksival. Buksinak hívták a nagyszülők kutyáját. Már találkoztam vele, mikor tavaly karácsonykor ők jöttek hozzánk. Odarepültem hát Buksihoz.
- Hol van Lili? –kérdeztem kimerülten, lihegve, köszönés nélkül.
- Nahát, Réka, ezt a meglepetést! Szia, hogy vagy? Úgy viselkedett mintha nem is hallotta volna a kérdést. Vagy az is lehet, hogy tényleg nem hallotta, mert Buksi nagyon öreg kutya. A kedvéért megismétlem:
- Hol van Lili? Na, ezt már meghallotta.
- Lili? Hazament.
„Mi? Miről beszél? Hazament? Az nem lehet.”
- Miért ment haza? – kérdeztem végül.
- Azt mondta a nagyinak, hogy hiányzol neki, és még ma délután hazarepült.
„Miért nem maradtam otthon? Én hülye. Akkor most repülhetünk vissza.”
- Mi az? – kérdezte Fanni mikor visszaértem hozzá.
- Nincs itt. Ma délután hazament. Mehetünk mi is vissza, Magyarországra. –sóhajtottam.
- Biztos? Ne aludjunk előbb?
- Nem!!! Haza akarok menni!
Olyan gyorsan repültem, hogy szegény Fanni loholt utánam, de nem érdekelt, dühös voltam. Dühös voltam, mert megtettem ezt a hosszú utat, és a végén kiderült, hogy Lili már elutazott. De szerintem nem is Lilire voltam mérges. Dehogy is! Magamra haragudtam.
A gondolatmenetemet egy háló szakította félbe. Rám vetették azt a hálót. El is kaptak. Két férfi emelt fel, és bedobtak egy kocsiba. „Na tessék. Erről is én tehetek. Minek jöttem el otthonról? Miért nem bírtam veszteg maradni? És most el fognak adni. Tudom, mert Lili már mesélt nekem erről.” Pont az ilyen emberek ellen tüntetett. Ők azok, akik megkeresik a drága, ritka madarakat és dupla áron adják el őket. Lili ezért nem akart eddig elhozni ide. Párizsban van a legtöbb madárrabló. Féltett engem. És én ezt tudtam. Mégis eljöttem. „Hogy lehettem ilyen felelőtlen?” Veszélybe sodortam magam, és lehet, hogy Fannit is. Megérdemlem a sorsomat”. Most hiányzott igazán Lili. Mindig ő védett és nyugtatott meg bánatomban. Miattam ment haza. Egyszerűen hiányoztam neki. Nagyot sóhajtottam!
Egyszer csak kinyitódott a ketrecem ajtaja. Megijedtem, hátha azok az emberek jöttek vissza, de nem. Buksi ugrott mellém Fannival. Annyira megkönnyebbültem!
- Gondoltam, nem akarsz itt maradni, ezért elmentem Buksiért. – mondta Fanni mosolyogva.
- Köszi, hogy visszajöttél értem/ Azt hittem szép, színes tollas fülbevaló lesz belőlem. - Felesleges köszönnöd. Azt gondoltad, itt hagylak? Hát nem. Húzzunk innen.
Na igen. Fannival két napja ismertük egymást, de máris ő lett a legjobb barátom, Buksin és Lilin kívül, de ők a családom. Leugrottunk a kocsiról, és repültünk az egyik fa mögé, hogy ne vegyenek észre. Buksi is odaszaladt. A terebélyes lombkorona eltakart bennünket.
- Köszönöm, Buksi. – szóltam hozzá is.
- Felesleges. A családomhoz tartozol. – vakkantott. – nem volt időm tanakodni, indulnom kellett! Óvatosan hazafelé. –köszönt el.
- Hazatalál? –érdeklődve fordult felém Fanni.
- Persze! Nem ez az első alkalom. Menjünk!
Másnap teljesen kifáradva értünk haza. A városban mindenhol az én képem volt kiplakátozva. Igen, igen… Lili hazaért… El tudom képzelni, hogy mit érzett, mikor nem talált otthon. Mikor odaértünk a házunkhoz, Fanni búcsúzkodni kezdett:
- Várj! Nem maradsz? – szóltam hozzá.
- Én költöző madár vagyok. Nem kellek senkinek.
- Lilinek kellesz… – vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Gondolod? – kérdezte fáradt mosollyal. - Na jó, legyen. – adta meg magát.
Odamentem az ablakhoz, és megkocogtattam az üveget. Lili azonnal odafutott. Teljes boldogsággal nyitotta ki az ajtót.
- Réka! – kiáltott föl. – Annyira aggódtam! Hát te meg ki vagy? – vette észre a jobbomon leselkedő Fannit. Lili mindenre megtanított, még írni és olvasni is, így fogtam egy ceruzát és egy papírt, leírtam Fanni nevét.
- Fanni. – olvasta. – Szép neved van. Van otthonod? – nézett rá szomorúan. A kis „ismeretlen” lehajtott fejjel válaszolt:
- Sajnos, nincs.
– Itt maradhatsz. Legalább Réka nem marad egyedül, amikor elmegyek. – kacsintott.
Annyira boldog voltam, hogy végre Lilivel lehettem. És az már csak hab volt a tortán, hogy Fanni is maradhatott. Be is kucorodtunk otthonos kalitkánba, és beszélgettünk.
- Nem mentünk el az unokatestvéredhez! – emlékeztettem, új lakótársamat, mert eszembe jutott, hogy induláskor azt tervezte, benéz hozzájuk.
- Tényleg! – csapott a homlokára. Visszamenjünk?
- Nee! Eszem ágában sincs! Majd nyáron meglátogatod, mikor Lilivel megyünk a francia fővárosba. Csiviteléstől lett hangos a kalitka. „Úgy hiszem nagyon jó életünk lesz nekünk, együtt.”
4464
nuszpl - 2016. március 14. 19:09:05

Köszönöm.Smile

5396
Kitti - 2016. március 12. 16:40:22

Kedves Sára!

Hát, ez nagyon nagyon aranyos történet! A papagáj megszemélyesítése remek, és a cselekmény is érdekes. Szépen vezeted a témát, a befejezése is illik a novellácska hangulatába.Írásod mögött mély szeretet van, összetarozás érzés az ember és állatok között. Leírásaid szépek, párbeszédeid annyira nem életszerűtlenek, hogy zavaróak lennének. Erre fordíts figyelmet! Ha hangosan kimondod amit leírsz, rájössz, mi nem illik, vagy nem úgy illik oda. Mindent összevetve, tetszett az írásod, örülnék a következőnek!
Gratulálok neked!
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.