Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 18:45
Kedves Erzsike! Szeretettel gratulálok a könyvbemutatóhoz! Rose

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Váncsa Krisztina: A Zebra medál

A zebra medál valakié volt, illetve sok mindenkié. Most egy régiség kereskedő raktárában pihen. A bolt tulajdonosa nem is sejti, milyen kincs van a birtokában, a medál, ugyanis egy doboz legalján lapul, várva, hogy újra valakié lehessen.
A zebra medál régen készült, az ősi, a vad, Afrikában, melyet csak azok ismerhetek, akik először léptek be e számukra ismeretlen vidékre. Vad, felfedezetlen, a fehér ember számára, de ősi törzsek otthona, akik mindent tudnak róla. Ez a vad Afrika mára már eltűnt, talán csak néhány történet, tárgy meséli el, hogy milyen volt, mint ahogy ez a medál is őrzi emlékét számunkra, csak ez marad az elfeledett, vad, eltűnt Afrikából. Az első felfedezők láthatták, eme vad, ősi tájat, amely minden képzeletüket felülmúlta. Ebben az időben készült a medál is, amely mára egy elfeledett kor maradványa, egy jelkép, melyben az ember minden percben találkozhatott Afrika nagy vadjaival, ott éltek ők mindenhol, ahol ma a szellemeik járnak. Egy ősi, mára elfeledett törzs készítette a medált, elefántcsontból és ezüstből, egy felfedezőnek, aki először járt a törzsnél. Azért készítették, hogy megvédje őt a gonosz szellemektől. A felfedezőnek mindig a nyakában kellett hordania, amíg a törzzsel élt. A törzs hitte, hogy a zebra medál megvédi őt minden féle gonosztól, de amikor elhagyta őket, óvatlan volt, a figyelmeztetés ellenére, levette a medált egy alkalommal, amikor mocsaras területen vonultak át, mivel félt, hogy elveszíti. A gonosz szellemek megtámadták egy éjjel, mikor már haza felé tartott a kincseivel, így soha nem sikerült elhagynia Afrikát. Meghagyta, hogy a medált más kincseivel együtt, juttassák el a feleségének. Így került a zebra medál Afrikából Európába, közben pedig elfelejtették, hogy miért is készült valójában, hiszen csak a felfedező és a törzs tudta a titkát. A felfedező felesége gyönyörűnek találta a medált, a szépen kidolgozott, megformált csontot, ezüstbe foglalva, amelybe számára ismeretlen karcolatokat véstek, nem is sejtette, hogy egy ősi varázsige volt, ami megvédi viselőjét. Azt sem tudta, mifélét ábrázol ez a furcsa ajándék a férjétől, de valami különös oknál fogva tetszett neki, bár ő vallásos révén pogányság szimbólumának tartotta ezt a szokatlan, lóra emlékeztető formát, amely iránt valami furcsa vonzódást érzett, talán, mert ez volt az utolsó ajándék a férjétől. Az estélyre is felvette, amit a férje tiszteletére rendeztek, mindenki furcsának tartotta, hogy valaki ilyen lóféle „állatot” viseljen ékszerként, ő azonban csak annyit mondott, hogy a férje tiszteletére vette fel, neki sem tetszik. Noha nem tudhatta, hogy a medál megvédi majd őt valamint a házát a veszélytől, mely aznap este fenyegette. Honnan is tudhatta volna, hiszen nem ismerte a medál igazi funkcióját. Így történt azonban, hogy a bál után, rablók akartak betörni hozzá, ki akarták rabolni, ráadásul mindenkit meg akartak ölni a házban, mindezt azért, hogy ellopják a férje jegyzeteit a medállal együtt, hogy senki ne szerezhessen tudomást a törzsről, aki a medált készítette. Csakhogy véletlennek köszönhetően, egy járőr épp arra járt, elfogta a két betörőt. Az asszony soha nem tudta meg mekkora veszély fenyegette az életét. Évekkel később amikor a felfedező fia, az apja jegyzeteit között kutatott, melyek hosszú éveken át porosodtak egy fiókban, felfedezetlenül, talált rá a medált ábrázoló állat nevére és arra, hogy miért készítették valójában. Amint ezt megtudta, előkereste az anyja ékszerei közül és feltette a nyakában, melyet aztán soha nem vett le, mindig az inge alatt hordta. Ő maga is vallásos volt, nem hitt az efféle babonákban, de ami után elolvasta az apja naplóját, valami különös oknál fogva úgy döntött viselni fogja, ő maga sem tudta az okát miért. Így történt, hogy később az apja nyomdokaiba lépett, felfedező lett. Visszatért a törzshöz, hogy még többet megtudjon róluk és az apjáról. Végül pedig ő lett az egyik leghíresebb afrikai felfedező. Ő ismerte a legjobban ezt az ősi, vad kontinenst akkoriban. Majdnem száz évet élt, mely az ő korában is kifejezetten ritkaságnak számított. Mikor úgy érezte eljött az idő levette a zebra medált, elrejtette egy fiókba. Ő volt a második ember aki ismerte a medál igazi funkcióját, ezt pedig a sírba is vitte. A későbbi tulajdonosoknak sejtelmük sem volt az igazi értékéről. Csak az ezüst és az elefánt csont vonzotta őket.
Évekkel később a felfedező elhagyatott házát, két koszos alak kereste fel éjszaka, mivel tolvajok voltak. Kutakodni a kezdtek kevés megmarad holmi között, így történt, hogy az egyik fiók alján egy elefántcsontból és ezüstből készült tárgyra bukkantak, mivel úgy gondolták értékes lehet magukkal vitték, hogy majd eladják. Később ez a két alak, túlélt egy lövöldözést, a város egyik eldugot szegletében, valami furcsa véletlennek köszönhetően éppen csak sikerült elfutniuk az őket üldözök elől. Miközben vevőt kerestek, a hatóságok pedig őket keresték, a szerencse végig mellettük állt. Úgy érezték soha nem voltak még ilyen szerencsések. Felkerestek több ékszer kereskedőt is, de senki nem akart ilyen medált venni. Amikor már azt hitték a nyakukon marad, a pénzük is fogytán volt, az egyik ékszer kereskedőnél, egy professzor kinézetű alak (legalább is ők úgy vélték), felajánlotta, hogy megveszi a medált, ugyanis nagy rajongója volt Afrikának, a medált pedig pont megfelelőnek találta a gyűjteményébe. A két alak megörült a szerencséjének, boldogan szabadultak meg a tőle, így a medál ismét gazdát cserélt. A professzor, mert valóban az volt a medált, az Afrika kincsei nevű gyűjteményébe helyezte el. Hónapokkal később a professzor a szokásos reggeli újságját olvasta amikor az egyik cikkben az ékszert eladó két alak képére lett figyelmes. A cikk szerint végre sikerült őket nyakon csípni betörés közben. „Biztosan felakasztják őket”- gondolta a professzor. Nem érezte különösnek, hogy két tolvajtól vett ilyen holmit ahogyan az sem zavarta, hogy esetleg valaki keresheti, úgy vette ki a két alak viselkedéséből, hogy már évek óta próbálnak megszabadulni tőle, mivel eléggé rossz állapotba volt, ám mostanra már ott csillogott, megtisztítva a gyűjteményébe. A professzor Afrika kutató volt, viszont még ő sem ismerte azt az ősi törzset, mely a medált készítette, hiszen addigra már a törzs és a kultúrája is eltűnt. Feljegyzések sem maradtak róluk, így senki nem ismerte a medál készítőit. A professzor egész életében próbálta megfejteni, mit jelent a szöveg amit az ezüstbe véstek, de nem sikerült neki. Abban viszont egyetértett más kutatókkal, hogy valamiféle varázsige lehet, vagy az is lehet, egy név, az eredeti tulajdonosé, ez nem volt ritka abban a korban amikor a medált készítették. A zebra medál, a professzor tudtán kívül számos dologtól megvédte. Egy nap az egyik diákja megfenyegette a házában, de a fegyver amit ráfogott nem sült el, később valaki el akarta rabolni az értékes kincseit, aztán pedig egy nem túl előnyös házasságkötéstől védte meg, amire a professzor úgy emlékezett, hogy elvesztette élete szerelmét. A professzor halála után, egy múzeum örökölte a kincseit, melyeket ő maga ajánlott fel. A medál ugyan szép volt a maga módján, de nem tartották arra érdemesnek, hogy kiállítsák, úgy vélték valami olcsó utánzat lehet (sejtelmük sem volt arról, hogy értékesebb és régebbi mint ahogy képzelik). Így került az egyik gyakornokhoz aki a kedvesének adta ajándékba, aki pedig nem tartotta furcsának, hogy ilyen szokatlan ajándékot kapjon a jegyesétől, hiszen egy múzeumban dolgozott, egy Afrika kutató mellett, továbbá rajongott az ősi kontinensért. A lány viszont ki nem állhatta ezt a pogányokkal, hitetlenekkel teli helyet, ahol csak por és mocsok van, a fiú nagy örömmel adta, valamint jobban is nézett ki, mint az eddig ajándékai. Évekkel később amikor már házasok voltak, úgy hozta a sors, hogy a lány megismeri azt a kontinenst, ahova soha nem vágyott. Így indult utnak, az ősi addigra, már jócskán megváltozott kontinens felé. A férje imádta a régi leírásokat, amelyeket az első felfedezők írtak, így meg is lepődött, hogy nem azt kapta amire számított, ennek ellenére ott marad hiszen megkapott egy állást az intézetben, felesége pedig tanárként fog dolgozni.
Barangolásuk során, az egyik babonás törzs furcsának találta, félt attól a medáltól amit az asszony viselt a nyakában. Elátkozottnak tartották, továbbá a meggyőződésüket az is erősítette, hogy a pár a kíséretükkel együtt, minden baj nélkül, élve átjutott egy elátkozott helyen. Nem akarták beengedni őket a falujukba, úgy gondolták rájuk hozza a gonosz szellemeket, így mindenkinek a falun kívül kellett éjszakáznia, amely nem volt veszélytelen vállalkozás. Később megtudták, hogy a falu ahová nem engedték be őket, egy járvány következtében elpusztult. Milyen szerencse, hogy nem éjszakáztak ott, hiszen ők is megkaphatták volna a szörnyű kort, mesélték később az intézetben, ahol a férje dolgozott. A lánynak körülbelül ez idő tájt kezdett elege lenni Afrikából, a kényelmetlenségből, a porból, az utazásokból. Haza akart menni. A férje viszont teljesen beleszeretett Afrikába, annak ellenére, hogy nem olyan volt mint ahogy leírták. Szerinte új szempontok, új leírások kellenek, ő akart lenni, aki ezt a vállalkozást véghez viszi. A lány egy nap elhagyta őt, haza ment a kényelmes országába, egyedül hagyva őt Afrikában. Évekkel később értesült róla, hogy volt férje nem sokkal azután, tűnt el, miután ő elhagyta Afrikát, csak most találták meg a maradványait. „Lám, mégsem sikerült megírnia a könyvét.”- gondolta, miközben az újságban olvasta a cikket. A mostani férjével igen szerencsések, van két egészséges gyerekük, a férje sikeres jogász, jól élnek. Afrika borzalmai már a múlté, afféle fiatalkori hóbort. A lányának nemsokára megszületik az első gyereke, mindannyian izgatottan várják. A zebra medált most is magával hordta, olyan emlékféle volt az első szerelmétől. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, úgy érezte, ez a medál védelmet nyújt. Ami után az unokájuk megszületett, beteg lett. Az asszony úgy érezte ez a medál, majd segíteni fog. A lánya és férje ezt nevetségesnek tartotta, hogy segíthet egy medál, ha az orvosok sem tudnak, a nagymama azért csak oda ajándékozta az unokájának, meghagyta, hogy mindig legyen a szobájában. A szülők a kicsi ágya fölé akasztották, egy héttel később csodával határos módon meggyógyult, az orvosok és mindenki nagy megdöbbenésre, hiszen már a baba temetésére készültek. A nagymamán kívül senki nem hitte el, hogy a medál segített, végül őt is meggyőzték, hogy teljes képtelenséget állít. A medál azonban továbbra is a kislány szobájában maradt. Valamilyen oknál fogva, a lány sokkal egészségesebb volt mint a társai, házuk is szerencsésebb, mint a szomszédoké. A válság is elkerüli a családot, míg minden ismerősük elveszíti a vagyonát, szerencsésnek tartják magukat, ám az okát nem ismerik.
Sok évvel később a lány a ház régi tárgyait pakolja össze. Minden, amely számára nem bír érzelmi értékkel bepakolja egy dobozba, így a zebra medált is. Ezeket a holmikat el tudják majd adni a férje régiség kereskedésébe. Úgy tette el a medál, hogy nem is sejtette mennyit köszönhet neki ő és a családja. Az anya helytelenítette, hogy egy régiség kereskedőhöz menjen hozzá, de végül nem tudta meggyőzni, „mindig makacs volt, ahogy a nagyanyja”- mondogatta magának. Végül is jól éltek. Most még is árulja a szülei házát, nem szerette. Így került a zebra medál, a régiség kereskedő raktárába, aki nem is sejtette milyen kincs lapul egy dobozban a poros hátsó szobában.
Még két generáción át ült a medál a dobozban, vigyázott a családra, miközben az üzlet a családban maradt. Egy nap majd valaki kiteszi az eladó holmik közé. Senki nem tudja mit hoz majd a sors miután eladták a medált, ahogy azt sem, hogy mit hoz majd annak a szerencsés embernek aki megveszi. Hiszen az zebra medál sorsa, hogy vándoroljon, az idők végezetéig, amikor majd visszakerül a törzshöz aki készítette.
5363
Chat Noir - 2016. február 18. 12:39:23

Kedves Doroty!
Koszonom szepen, orulok, hogy tetszett.
Igen engem is erdekel a kutatas, szeretnek majd valami ilyennel foglakozni a jovoben.Smile

2693
doroty - 2016. február 11. 19:07:32

Drága Krisztina!
Előhozta írásod a múltból azt, amit én is kutatgattam... No hogy is? Minden érdekelt. A csillagászattól, a régészet kutatásáig -minden. Telt az idő, és rájöttem, ezeket a babérokat learatni már én, képtelen vagyok. De megmaradt a fantáziám -az írásokhoz - és ebben talán hasonlítunk. Ne haragudj, ez jött le. Egyébként gratulálok, egészen jó írás, csak a helyedben én, talán nem "húznám" ennyire "láncban" a rejtély megoldását.
Szeretettel
Ottilia

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.