Winczheim Tibor: ÉLETKÉPEK 3. (A MOSOGATÁS) (2016. március)
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen ember a Kárpát medencében, aki nem szeret mosogatni. Márpedig én nemcsak nem szeretek, én kimondottan utálok mosogatni, sőt! Ha valóban őszinte szeretnék lenni, ki kell nyilatkoznom, hogy a mosogatást mindennél jobban gyűlölöm! Még az anyósomnál is!
Márpedig minden este összejön néhány, elmosogatásra váró tárgy, hiszen kis családom éppen otthon lévő 2-4 tagja – befejezvén a vacsoráját -, beteszi a mosogató medencébe a szennyesét, és pihenni tér.
Ezzel nincs is semmi gondom, mivel az öttagú családunkban csak én nem járok el dolgozni, s ha már nekem megadatott a mindennapi naplopás, a mosogatást igazándiból átvállalhatom a munkában megfáradt családtagjaimtól.

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem taszít a serpenyőkön, lábasokon, de akár a tányérok szélén lévő zsír. Ha már meg kell ezeket fognom, olyan érzésem van, mintha egy békát kellene kezemben tartani, hiszen az is csúszós, az is büdös, és az is undorító! De nincs mit tennem, rám hárul e nemtelen feladat, s én, oroszlánokat megszégyenítő bátorsággal próbálom felvenni a harcot nap, mint nap a szennyesekkel szemben.
Aztán – amíg minden nap magamban mérgelődtem -, egyszer csak „megvilágosodtam”:
- Gyermekeim! Mi lenne, ha a továbbiakban papírtányérból ennénk műanyag evőeszközökkel? – kérdeztem kiscsaládom éppen otthon tartózkodó 2-4 tagját.
- Miért lenne az jobb? – jött a tömör, rövid, velős és lényegre törő kérdés.
- Mert spórolhatnánk a vízzel, az árammal, a csatornadíjjal, a környezetszennyezési pótlékkal, és a mosogatószerrel! – vágtam ki magam katonásan, és azt hittem, e remek retorikai fordulatom után családom éppen otthon tartózkodó tagjai el fognak olvadni a lényegre törő, hideg, magától értetődő, logikus érveimtől.
Lányom azonban nem osztotta mindenre kiterjedő ész-érveimet, hanem, - eléggé el nem ítélendő módon – érzelmi kibúvókat keresett, mondván: - Ezért kellene még néhány ezer hektár erdőt kiirtani?
Sajnos, nagyobbik fiam sem állt mellém, rákérdezvén: - Komolyan gondolod Apu, hogy azokból a gusztustalan papír-vackokból kajáljunk a még gusztustalanabb műanyag eszcájgokkal? Azt hittem, jobb ízlésed van! – taposott a porba pillanatok alatt.
De kisebbik fiam is hátba támadott, mondván: - Miért szennyeznénk a környezetünket évi több köbméter, vagy több tonna szeméttel, teljesen fölöslegesen? Hiszen vagy kidobjuk ezeket a kukába, vagy – legalább a műanyag eszcájgokat elmosogatod, s akkor megint csak ott vagy, ahol a part szakad!
Azt hiszem, e logikailag zseniálisan felépített vádirattól már megrogytam, de a kegyelemdöfést az oldalbordák gyöngye, drága nejem tette meg: - Apucikám! (Már ez a szép megszólítás is gyanakvással vegyes félelemmel töltött el) mi lesz a serpenyőkkel, fazekakkal, tésztaszűrőkkel? Azokat is kidobjuk a kukába?
Nem elférne a mosogatóvályúban 2-3 tányér a hozzávaló evőeszközökkel? (Ekkor éreztem, hogy kapitulálnom kellene, viszont, engem nem abból a fából faragtak, hogy csak úgy, uk-muk-fuk, feladjam a küzdelmet, ezért ellentámadásba lendültem, gondolván, a legjobb védekezés a támadás): - És mi lenne gyermekeim, ha vennénk egy mosogatógépet? …
Utólag bevallom férfiasan, ezt már mégsem kellett volna. Mivel a kis családom éppen otthon tartózkodó tagjainak válaszai - mint egy hó-lavina -, seperc alatt maguk alá gyűrtek:
- Tudod, milyen rohadt drága egy ilyen masina? - kérdé egyikük.
- Van fogalmad arról, mibe kerül a hozzá való mosogatószer, a vízkő elleni só, a mosogatógépet tisztán tartó vegyszer? – kérdé másikuk.
- Az áramról nem is beszélve! – adott kételyének harmadikuk.
- De nézd csak Apucikám: e pillanatban van 3 tányér, 3 kiskés, 3 villa, egy kenyérvágó kés, és egy kenyérszeletelő deszka, semmi más. Ezért a csip-csup mennyiségért képes lennél mosogatógépet venni, és azt üzembe helyezni? Mire felmelegedne benne a víz, már kézzel végeznél is vele, ugyebár? - adta meg a végső döfést a feleségek gyöngye, amire egyértelműen, csakis, és kizárólag egyetlen válasz volt lehetséges: - Igazatok van, meggyőztetek! - és ezzel le is zártuk a vitát.

Ha élt már át Önök közül bárki is alattomos csőrepedést, az tudja, mi annak a következménye: semmi látványos tócsa, semmi spriccelő víz, csupán nyirkos nedves falak. Aztán valami láthatatlan erőtől vezérelve kezdenek lepotyogni a csempék, a bútor penészessé válik, a PVC felpúposodik, és „szerencsés esetben” még a villanyvezetékek is összesülnek a dobozokban…
Tudom, ennyi minden egyszerre ritkán történik meg, de ahogy a több milliárd lehetőség közül mégis több-kevesebb rendszerességgel eltalálják a lottó főnyereményt, így talált meg minket ez a lehetőség. És mindez januárban, amikor még a legjobb szándékkal sem lehet elmondani, hogy a nagy melegtől lerohadna a gatya rólunk…

Hogy most mi köze a romokban heverő konyhánknak a mosogatás gyötrelmeihez? Egyszerű: mivel a konyhabútor egy része szétrohadt, másik része megpenészedett, a maradékot meg már lehetetlen lett volna pótolni (lévén 30 éves őskövületek), jobb megoldás hiányában kikerült minden a kocsi beállóba (amit később összevágtam tüzelőnek). Természetesen a mosogatóval kezdtük a kipakolást, lévén a mögötte lévő vízvezeték adta meg magát az enyészetnek. S ekkor kezdődött a kálváriám!...
Attól, hogy nem volt mosogatónk, attól még vacsoráztunk (és én, az egyetlen, otthonülő semmittevő – eléggé el nem ítélhető módon -, még reggeliztem is néha!), így esténként ugyanannyi mosatlan gyűlt össze, mint a „régi szép, békebeli időkben”.
Ekkor adódott a kérdés, vajh, hol, és miképpen lehetne ezen, használati tárgyakat megszabadítani a rájuk rakódott élelmi anyagok maradékától?
Feltételezem, nem csak nekem jutott eszembe a fürdőszoba. Már csak az volt a kérdés: a kádban-é, avagy a talpas mosdóban?...
Mivel a kádba egyszerre bele tehettem volna mindet (még a heti 1-2 fazekat, vagy lábast is tészta-szűrőstül, fakanalastul), első nekibuzdulásomban e fürdőszobai berendezésre adtam voksomat.
Bezzeg, azonnal megváltozott a véleményem, amikor kiderült: a nagy pocakomtól alig férek oda, nem beszélve arról, hogy a magas vérnyomásom miatt nem lenne szerencsés forszírozni a fejjel lefelé való mosogatás élvezetét, így maradt a maradék: a kézmosó. Csak később, amikor néhány kistányér öngyilkosságot elkövetve darabokra törve a földön landolt, gondolkodtam el azon a tényen, hogy ezeknek, a mosdóknak milyen keskeny a szélük: annyira, hogy szinte semmi sem fér el rajtuk. Gondoltam, ha a folyékony szappant felhelyezem a borotválkozó tükör előtti vékony tartóra, amellé teszem a mosogatószert és a szivacsot, meg fogom váltani a világot, de tévedtem: 3-4 evőeszköz VAGY egyetlen kistányér kivételével semmi sem fért el rajta.
Végső kétségbe esésemben arra gondoltam, az elmosogatott holmikat bele teszem a szennyes tartóba, de aztán, jól felfogott érdekemtől diktálva ettől az agyament ötlettől eltekintettem. Maradt az egyetlen megoldás: egy tányér elmosogatása, majd rögvest eltörölgetése. És, mivel nem tudtam hol raktározni, (de még a piszkosat sem akartam a földön tárolni), azonnal ki kellett vinnem. Így aztán: egy valami be, annak elmosogatása, eltörölgetése, kivitele az étkezdénkbe (ahol dobozokban, ládákban a plafonig álltak a konyhai vacakok tömkelegei), s egy kevésbé poros helyet keresni neki. Aztán így, folyamatosan, az utolsó kiskanálig… De a legnagyobb tortúrát a lábasok okozták, mivel méretüknél fogva nem fértek el a csap alatt, lehetetlenség volt azt körbeforgatva, minden oldalról szépen megsikálni.
Persze, az embert az különbözteti meg az állatvilágtól, hogy használni is tudja az eszét, ha rá van szorítva. Így, én a következőképpen jártam el: a kád felett eresztettem egy kis meleg vizet a fazékba, átléptem a mosdóhoz, ahol a mosogatószer és a szivacs segítségével kívül-belül jól kicsuszatoltam azt, majd (hogy a kézmosó el ne dugulhasson az ételmaradékoktól), a kádhoz visszamenve, bele öntöttem abba a mosogatószeres vizet. S ezt cselekedtem minden, nagyobb edényzettel. Természetesen, a mosogatás befejezése után úgy a talpas mosdót, mint a kádat ki kellett mosnom a zsíros lerakódástól. Aztán, a „szokásos” eltörölgetés, kivivés…
Mint jeleztem, kis családom minden tagja a munkahelyén próbált helyt állni a vadkapitalizmus építésében, így a munkálatok a hétvégekre korlátozódtak. Emiatt is lassan haladtunk vele. (Szabadságot pedig egyetlen cég sem adott január első heteiben…). Mindent egybe vetve, ez az idegfeszítő rohadt mosogatás több, mint három hónapon keresztül ölte az idegeimet!...

Mára azonban a kisebbik fiam felcsempézte a konyhát, s első dolga volt bekötni az új mosogatót… Hát, ha éltek már meg Önök katartikus érzést, ez, maga volt a csoda! Semmi ide-oda cipekedés, fölösleges járkálás, kézmosó és kádpucolás! Minden elfér a mosogató vályúban, s elég a csepegtető tálcán lévő emeletes tartóba behelyezni a dolgokat!
Istenem! Hogy ezt a kellemes érzést száznapnyi kínlódás után megérhettem! Köszönöm neked, Uram!
Azt hiszem a továbbiakban már kész élvezet lesz a mosogatás!...

Winczheim Tibor 2016 januártól Magyar Irodalmi Rekord felállítását kezdte meg a Holnap Magazin segítségével, támogatásával. 8 hónap alatt 8 könyve jelenik meg, saját írásaiból. Ha szeretnéd és lehetőséged van támogatni a rekord megvalósulását, egy-egy könyv megvásárlásával, vagy a könyvsorozat megrendelésével segítheted a szerzőt.
A kötetek megrendelhetőek: tibor.winczheim@gmail.com
A magazinunkhoz érkező rendeléseket is továbbítjuk a szerzőnek.


Az első két kötet már megjelent!
A könyvekről részletesen magazinunk oldalán:
1. kötet: Mese parafrázisok:
http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=15166

2. kötet: Róza & Rózsa:
http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=15172
686
T Pandur Judit - 2016. március 14. 16:00:46

Kedves Tibor!

Mi is évtizedekig kézzel mosogattunk, mert fölösleges luxusnak tartottuk a mosogatógépet.
Aztán amikor új konyhát csináltattunk, fellázadtam, és vettünk /kamatmentes részletre egy akcióban/ egy hat terítékes mosogatógépet.
Ha csak ketten vagyunk két nap alatt megtelik, ha pedig itt van az egész család, akkor kétszer indítjuk el.
Töredék vizet használ, ahhoz képest amit a kézzel mosogatásnál elhasználunk. A mosogatószer sem kerül többe, mint ha kézzel mosogatnánk, /DM pontokért akcióban féláron lehet hozzájutni a szükséges pasztillákhoz./ A vizet meg így is, úgy is fel kell melegíteni, mindegy, hogy a bojler melegíti, vagy a mosogató gép. Amióta megvan, a fejemet tudnám a falba verni, hogy miért nem vettünk már évtizedekkel ezelőtt!

Egyébként azt gondoltam, hogy az írásodban is ez lesz a poén a konyha felújításnál, de végül az lett, hogy örültél az addig utált mosogatónak! Smile

Judit

2603
orkutya - 2016. március 03. 09:11:10

Köszönöm Kitti, h. olvastál, s ha még jobb írást szeretnél hallani tőlem, kérlek, gyere a május 21.-i kerti irodalmi kerti partimra. A Meghívó hamarosan a főoldalon lesz.
Szeretettel: Tibor

5396
Kitti - 2016. március 02. 20:36:52

Kedves Tibor!

Igazán jókat mosolyogtam a mosogatási kálváriádon! Élveztem ezt a humortól sem mentes írást.
Gratula!
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.