Kitti: Vidám vagyok (2016. március)
- Nyomtatás
- 01 márc 2016
- Archív pályázati novella, próza
- 1032 megnyitás
- 16 hozzászólás
Vidám vagyok. S ha vidám vagyok, az élet mindig csodálatos. Mert a kedvem széles, elterül rajtam a derű, és minden, ami körülvesz, csupa mulatság. Még az út szélén leintő morcos rendőr se szegi kedvem, aki félreállít. Hirtelen fékezek, mire ijedten kap az oldalához, és én vigyorgok. Mert mókásnak találom, hogy a füle kettéáll, pedig ez normális. De az már egyáltalán nem normális, hogy amíg ő beszél, én azon szórakozok, milyen érdekesen mozog az orra, ahogy artikulál. Csak mosolygok, s mire valami pótizzók felől érdeklődik, már pukkan belőlem a nevetés. Pótizzó? Nocsak! Hová is kéne nekem az? Gondolja tán ő, hogy az agyamba, de én vidám vagyok, és kacagva borítok lába elé mindent, amit a csomagtartóban találok. Válasszon, aztán mozgassa az orrát másra!
Így hamar szabadulok, és utam végén rácsodálkozok egy udvarló varjúpárra, akik az út mentén táncikálnak. Mikor az egyik guggol, a másik pipiskedik, s én vidám vagyok. Nászuk elkápráztat, s nézem a szárnyaló boldogságot. Leteszem a kocsit, és ámulva bámulom a kirakatokat. Csapong a kedvem, s bár nem szokásom, mégis megállok egy kérdezőbiztos lapjainál.
- Válaszol? Néhány kérdés csupán - kéri, s én válaszolok. Botorságokat, cserébe egy képeslapért. Ej, hát mit kezdjek véle? Egy kedves, színes képeslap. Megcímzem, ráírom, vidám vagyok, s viszem a postára.
Otthon táncra perdülök apró konyhámban, partnerem egy bontott csirke. Ahogy ölelve járom vele a táncot, csőre hideg csókokat ver az arcomra, úgy ropjuk. Családom hátrál - tán megőrült - nevetnek, pedig csak vidám vagyok. A főzőkanalak dobverővé válnak kuktafazekam seggén és verem a ritmust, énekelek, mire lányom is csatlakozik végre. Vidám vagyok. Ilyenkor a kutyát is azért teremtette az Isten, hogy harisnyanadrágot kapjon. Fejére rojtos kendőt. Óvatos fejtartása és léptei csak arról győznek meg; vidám vagyok.
Az utca fái kopaszon illegetik kusza ágaikat, s erről eltereli figyelmem a pocakos szomszéd, aki rám köszön. S én hirtelen őt is ruha nélkül „látom”. Majd csontvázként képzelem a vaskos hájak mögött. Vidám vagyok.
Aztán betoppan a másnap, a hívatlan. Csörög az óra, mire felkapom riadtan, beütve kezem az ágy peremén. Álmos és bosszús az ébredés. Fázom. Dideregve futkosok ruhák után, amik tegnap még megvoltak, tisztán emlékszem hol. De most nincs ott. Meg máshol se, csak hosszas rohangálás után derül ki, hol bujdokolnak. Megmosakszom a jéghideg vízzel, s már fel is ébredtem egészen. Te Úristen! Dolgozni kell mennem. Ez katasztrófa! S kezdődik a robot, a hajtani való malomkerék. Megyek, mint a többi droid, állok az állomáson és a vonatot várom. Várok, várok, várok. Öt, tíz, vagy húsz percet késik, majd rá jövök, amíg állok. A fél életemet csak várakozással töltöm. Közben nem értem miért jó élni, miért kell elindulni, amikor én nem is akarok.
A főnököm egy Fantomas, és tudom, hogy holnap is az lesz, mert a holnap egészen biztosan bekövetkezik, ő meg benne marad. S ettől a holnapot még rosszabb színben látom, mint a mát. Pedig ez sem tetszik. Riasztó holnapok tornyosulnak előttem, ügyek, számlák és utazások. Plusz feladatok, amik a végtelenségig untatnak, plusz kiadások, amik kétségbe ejtenek, plusz utak, mikor már a szimpla is terhemre van. A buszon igyekszem jó képet vágni, pedig épp halomra öltem már gondolatban mindenkit, aki hozzám ért. A busz tele van. A piros lámpák, mintha megszaporodtak volna tegnap óta, vagy az is lehet, hogy bedöglött az összes zöld.
- Már megint késett- pirongat a főnök, mire elönt a düh, és nap végéig fürödhetek benne. A lubickolás nem tesz jót az idegeimnek, különben se tudok úszni, a méretek pedig már túlmutatnak a magasságomon. Kedvetlenül vonszolom magam haza, s egyre az jár a fejemben, hogy a másnap is menthetetlenül rám talál. Úgy lett. Szinte minden változatlan. Csak rosszabb. De otthon, ahogy kinyitom a levélszekrényt, egy lapot találok. Egy kedves, színes képeslap. S ahogy megfordítom, látom, én vagyok a címzett, és az van rá írva:
Vidám vagyok!
Így hamar szabadulok, és utam végén rácsodálkozok egy udvarló varjúpárra, akik az út mentén táncikálnak. Mikor az egyik guggol, a másik pipiskedik, s én vidám vagyok. Nászuk elkápráztat, s nézem a szárnyaló boldogságot. Leteszem a kocsit, és ámulva bámulom a kirakatokat. Csapong a kedvem, s bár nem szokásom, mégis megállok egy kérdezőbiztos lapjainál.
- Válaszol? Néhány kérdés csupán - kéri, s én válaszolok. Botorságokat, cserébe egy képeslapért. Ej, hát mit kezdjek véle? Egy kedves, színes képeslap. Megcímzem, ráírom, vidám vagyok, s viszem a postára.
Otthon táncra perdülök apró konyhámban, partnerem egy bontott csirke. Ahogy ölelve járom vele a táncot, csőre hideg csókokat ver az arcomra, úgy ropjuk. Családom hátrál - tán megőrült - nevetnek, pedig csak vidám vagyok. A főzőkanalak dobverővé válnak kuktafazekam seggén és verem a ritmust, énekelek, mire lányom is csatlakozik végre. Vidám vagyok. Ilyenkor a kutyát is azért teremtette az Isten, hogy harisnyanadrágot kapjon. Fejére rojtos kendőt. Óvatos fejtartása és léptei csak arról győznek meg; vidám vagyok.
Az utca fái kopaszon illegetik kusza ágaikat, s erről eltereli figyelmem a pocakos szomszéd, aki rám köszön. S én hirtelen őt is ruha nélkül „látom”. Majd csontvázként képzelem a vaskos hájak mögött. Vidám vagyok.
Aztán betoppan a másnap, a hívatlan. Csörög az óra, mire felkapom riadtan, beütve kezem az ágy peremén. Álmos és bosszús az ébredés. Fázom. Dideregve futkosok ruhák után, amik tegnap még megvoltak, tisztán emlékszem hol. De most nincs ott. Meg máshol se, csak hosszas rohangálás után derül ki, hol bujdokolnak. Megmosakszom a jéghideg vízzel, s már fel is ébredtem egészen. Te Úristen! Dolgozni kell mennem. Ez katasztrófa! S kezdődik a robot, a hajtani való malomkerék. Megyek, mint a többi droid, állok az állomáson és a vonatot várom. Várok, várok, várok. Öt, tíz, vagy húsz percet késik, majd rá jövök, amíg állok. A fél életemet csak várakozással töltöm. Közben nem értem miért jó élni, miért kell elindulni, amikor én nem is akarok.
A főnököm egy Fantomas, és tudom, hogy holnap is az lesz, mert a holnap egészen biztosan bekövetkezik, ő meg benne marad. S ettől a holnapot még rosszabb színben látom, mint a mát. Pedig ez sem tetszik. Riasztó holnapok tornyosulnak előttem, ügyek, számlák és utazások. Plusz feladatok, amik a végtelenségig untatnak, plusz kiadások, amik kétségbe ejtenek, plusz utak, mikor már a szimpla is terhemre van. A buszon igyekszem jó képet vágni, pedig épp halomra öltem már gondolatban mindenkit, aki hozzám ért. A busz tele van. A piros lámpák, mintha megszaporodtak volna tegnap óta, vagy az is lehet, hogy bedöglött az összes zöld.
- Már megint késett- pirongat a főnök, mire elönt a düh, és nap végéig fürödhetek benne. A lubickolás nem tesz jót az idegeimnek, különben se tudok úszni, a méretek pedig már túlmutatnak a magasságomon. Kedvetlenül vonszolom magam haza, s egyre az jár a fejemben, hogy a másnap is menthetetlenül rám talál. Úgy lett. Szinte minden változatlan. Csak rosszabb. De otthon, ahogy kinyitom a levélszekrényt, egy lapot találok. Egy kedves, színes képeslap. S ahogy megfordítom, látom, én vagyok a címzett, és az van rá írva:
Vidám vagyok!
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedveseim! Drága bogáricu, én köszönöm, hogy ezt az élményt megosztottad velem!
Köszönöm!
Köszönöm szépen a drága szavaidat!


Mihály kedves, nekem is fülig ért a szám, igaz, nem az utcán.
Arany Ildi, szépen megfogalmaztad az évtizedes vágyam, de hát az élet már csak ilyen. Bizonyára a Földön kell maradnom.
Köszönet a látogatásért és az olvasásért is!
Üdv
Kit
Szia Kitti!
Nálam, nyertél!
Sürgősen szerezz magadnak egy ösztöndíjat, vagy egy szponzort, hogy kedvedre, a kedvünkre, írhass! Az majd jól elindít téged, a föld körüli utadon!
Puszi: Ildi
U.i.: Én is legalább így, s ilyen vidáman szeretnék majd írni, ha már kiürítettem, a fájdalom zacskómat!
Rózsa, rózsa, rózsa, sok-sok-sok csodálatcsepp!
Látod kicsi Kitti ilyen az élet! megyek az utcán Fülig ér a szám! Nagyon jól írsz. fordulatos , könnyed , poénos. Az ellenpont az élet lényege. A kékellő sinpár milyen asszociációban jelenik meg Nálad! megremegtem. Küldök neked egy vidámat tőlem. Juj!
Húúú, itt aztán a csattanó zseniális, erre nem számítottam!
hogy valami nagyon érdekes kerekedik ki végül. Így is lett....
Visznek a sorok magukkal, mert végig tudom,
Köszönöm az élményt drága Kit!
Szeretettel: Icu
Kedves Ermenonville!
Az az egyik kedvencem, már csak azért is, mert a munkahelyemen írtam, annyira nem hagyott nyugodni a téma. Már reggel a metrón továbbmentem, mert befelé "írtam" és koradélután már nem bírtam a véremmel. .)
Örülök, hogy olvastad a Bagolyfát!
Köszönöm a bizalmat, igyekszem rászolgálni! A látogatásodért külön köszönet illet, igazán örültem neked és a szavaidnak!
Üdv.
Kit
Kedves Kitti!
Ez is egy jó történet, akárcsak a Bagolyfa. Benned meg van az a készség, az a varázslat, ami megtart és visszahív egy olvasót. Persze még ápolni és kibontani kell, de remélem, hogy sok jó, aztán remek történetet fogok tőled olvasni.