Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.02.21. 19:56
MINDENKINEK áldott, pihentető, jó éjszakát kívánok! Szeretettel: Ági Heart Coffee cup

2019.02.21. 19:20
Szép estét, és még szebb éjszakát kívánok mindenkinek! Tibor Confused

2019.02.21. 16:26
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.02.21. 11:53
Köszönöm a vers feltöltését!

2019.02.21. 07:33
Kedves Józsi! Megkaptam az ajándékkötetet, köszönöm! Éva

2019.02.21. 06:14
Kellemes ébredést, legyen nagyon szép napotok Holnaposok! Rose Heart

2019.02.20. 21:50
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.02.20. 20:04
Kedves Józsi! Köszönjük szépen, a kötet megérkezett, hozzánk és ma már Erdélybe is. Rose Miklós

2019.02.20. 20:02
Szép estét mindenkinek! HeartMiklós

2019.02.20. 19:48
Új fiatal szerzői pályázati alkotások a magazin oldalán. Ajánlom mindenki figyelmébe a fiatalok verseit, novelláit.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: meseCapella
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Benda Judit: Utcazenész - Ötödik történet (2016. március)
Amikor az érzés a szívedből jön, nem érzel semmi mást, csak a mindent elsöprő szenvedélyt, ami magával ragad és nem hallasz semmi mást, csak azt a dallamot, ami bensődből ered, szétáramlik a véredben és többé már nincs hatalmad felette

Ezt érezte a férfi ,miközben a hegedűjén játszott
Strauss -keringő dallama csendült , a dermesztően hideg decemberi szél szárnyára kapta a muzsikát és csak repítette, hagyta, hogy a hegedűszó bejárja a közeli utcákat, mosolyt, jókedvet csaljon az emberek arcára.
Az ötvennegyedik és a harminchatodik utca sarkán egyébként is mindig jókedvűek az arra közlekedők.
Ha valakinek esetleg mégis morcosabban indulna a napja, amint meghallja a jól ismert dallamokat, máris úgy érzi, mégsem volt hiábavaló ma reggel felkelni... Akinek viszont még kell néhány perc, hogy eljusson ama felfedezéshez, hogy az Élet minden viszontagságaival együtt tulajdonképpen gyönyörű - nos, az elidőz még pár pillanatot és élvezi a muzsikaszót.

Clark Adams pedig mindent megtesz azért, hogy az életet mindenki számára szebbé varázsolja.
Nincs varázspálcája, hogy mindezt megtegye, a hegedűje szinte minden vagyona.
Nem tud varázsigét, amellyel szerteoszlatná az emberek búját - bánatát, csak a saját lelkét tudja megszólaltatni a hegedű húrjaiban.
A saját lelke szólal meg minden dalban, amelyet hangszerén játszik és a játékát hallgatva mindenki biztosra veheti: Clark Adams tiszta szívéhez kétség nem férhet.
A negyvenes évei elején járó férfit kedvelik a kisváros lakói.
A nők szívesen időznek a közelében és nemcsak azért, hogy a hegedűszót hallgassák. A magas, fekete, hullámos hajú férfin megakad a tekintetük, széles vállán, hosszú kezein rajta felejtik szemüket. A férfiak tisztelik, hiszen jóravaló ember. Időnként sajnálkoznak rajta, hogy jobb sorsra érdemes, megcsóválják a fejüket ebbéli nem tetszésüket kifejezve,bár amint észreveszik, hogy asszonykájuk túlzottan elmereng a zenész délceg alakján, gyorsan sietősre fogják lépteiket.

Clark Adams mindebből nem sokat érzékel. Olyan átéléssel játszik, hogy megszűnik számára a külvilág. Csak a zene létezik, a dallam, amely a valóságtól messze elrepíti. S ő hagyja, hogy Strauss és Chopin keringői visszavigyék a nem is olyan távoli múltba. Amikor még mélyen ülő kék szemei látták az őt körülvevő világot ,a benne rejlő számtalan csodával. Amikor még látott.
Igen...Két éve már annak, hogy az ötvennegyedik és a harminchatodik utca sarkán, reggel héttől este hatig egy vak férfi szólaltatja meg hegedűjén a valaha megkomponált legszebb dallamokat.

Két éve már, hogy társa a magány, pedig egykor gyönyörű felesége volt és cserfes, imádni.való kislánya. Ő pedig hitte, hogy nincsen nála boldogabb és szerencsésebb fickó a világon.
Az a nyári délután mindent elvett tőle. Csak egy kirándulás volt. Ennyi történt csak. Engedve a napfény csábításának, konflist fogadtak, hogy tesznek egy körutat a városban. Ötéves kislánya a felesége ölében utazott, ő pedig büszkén karolta át szeretett asszonyát. Tulajdonképpen ennyi maradt meg az emlékezetében arról a délutánról. Csak később tudta meg, hogy a ló valamitől megijedt, felborította a kocsit Ő volt a szerencsésebb. Csak a szeme világát veszítette a balesetben. A szerettei odavesztek. A ló agyontaposta őket. Ó, hányszor kívánta, bárcsak velük veszett volna ő is!
De senki nem mehet élve a föld alá és ő életre ítéltetett. Vakon és egyedül, de élnie kell tovább.
Azóta minden reggel felöltözik, gondosan ügyel arra, hogy öltözéke tiszta és makulátlan legyen, hóna alá fogja a hegedűjét és útnak indul, hogy muzsikájával melegséget vigyen az emberek szívébe, a sajátjából pedig a fájdalmat száműzze.

Nem kér és nem vár semmit sem cserébe. Az emberek mégsem mennek el mellette anélkül, hogy zsebébe ne csúsztatnának némi honoráriumot. Nincs előtte kalap, amiben a pénzt gyűjthetné, szerényebb ember ő annál. Az emberek tudják ezt, ezért is tisztelik annyira. De hálásak azért a pár percnyi csodáért, amit a hegedűszóval a lelkükbe varázsol és ezért nem érzik veszteségnek azt a kis aprót, amivel mindezt megköszönik.

Clark Adams életébe egy hónapja beköszöntött a Csoda. Pontosabban egymás után két Csoda és mivel lelke makulátlanságához épp úgy nem férhet kétség, mint az öltözéke tisztaságához - a szegény férfi maga sem tudja hogyan viszonyuljon életének eme szokatlan, de kétségkívül kellemes és szívet melengető változásához...

A Csoda először egy tíz éves forma kislány képében jelentkezett.
Mandy mindig maszatos, ruhája épp oly koszos, mint kerek, szeplős kis arcocskája, haja rövidre vágott és olyan göndör -kócos, hogy egy kismadárnak éppen megfelelő fekhelyül szolgálhatna.
Árva gyerek lévén egy távoli rokonnál lakik, de inkább az utca az ő otthona, mert szeretetben és gondoskodásban vajmi kevés része van a drága rokonnál.
Amikor először meghallotta a muzsikát, épp egy verés elől menekült az utcára.
A férfi az álla alá szorította a hegedűjét és lecsukott szemmel játszott egy dallamot. A kislány lassan közelített a férfihez és áhítattal hallgatta a zenét. Szívét emlékek melengették: azonnal felismerte azt a kis dalt, amelyet skót származású édesanyjától hallott számtalanszor. Önkéntelenül odasomfordált a zenészhez és mivel úgy gondolta, hogy ez a kis dal igazán méltó arra, hogy szépségét mások is megismerjék, vékony, fátyolos kis hangján dalra fakadt:

" My bonnie is over the ocean,
My bonnie is over the sea..."

Clark Adams igencsak meglepődött, hogy muzsikája immár zenei kíséretül szolgál, de felettébb élvezte a dolgot. S ugyancsak tetszésére szolgált ez másoknak is. Nem kellett sok idő, s máris kisebb fajta csődület állta körül e kis zenei kompániát.
A refrén már erőteljesebben hangzott, többeket dalra fakasztott:

" Bring back, bring back,
Bring back my bonnie to me, to me..."

Hirtelen fergeteges jókedv támadt az őket körülvevő embertömegen, fejek hajladoztak, vállak ringatóztak a zene dallamára, a végén pedig nagy taps volt a jutalma a kedves kis produkciónak.
Ettől kezdve úgy tűnt, elválaszthatatlanok ők, ketten.
Mandy most már nemcsak a verések elől menekült a zenészhez. Napja jó részét itt töltötte, valahogy ösztönösen biztonságban érezte magát a férfi mellett. Dalokat énekelt, amiket aztán Clark megtanult a hegedűn eljátszani. Jó kis csapatot alkottak, a környéken élők legnagyobb örömére.
Még a jó öreg Harrison Smith-nek sem volt semmi kifogása eme kis zenei kompánia ellen, pedig róla köztudott volt a városban, hogy az a fajta ember. aki a kákán is csomót keres..

A második számú Csoda egy fiatal nő képében jelent meg Clark Adams életében

Alig töltötte be a harmincadik évét és Melody Miller azon kapta magát, hogy gyermektelen özvegyként. kénytelen élni a mindennapjait. Néhai férjét a tüdőbaj vitte el három évvel ezelőtt s beletörődve a sorsába a nő úgy érezte, az élet már nemigen tartogat új szerelmet a számára.
Aztán egy sétája alkalmával megpillantotta a férfit. Először csak a hegedűszót hallotta, aztán kíváncsisága közelebb vitte. Aztán már nem volt kétsége afelől, hogy ezentúl gyakran teszi majd a sétáit errefelé. A zenész eleinte észre sem vette, aztán később már felismerte az illatáról, még később pedig már türelmetlenül várta jöttét. Mindketten vonzódtak a másikhoz és mindketten féltek is ettől az érzéstől.

A decemberi dermesztő hidegben, a jeges széllel dacolva, mit sem törődve, szívből játszik a zenész. Fekete kabátban, piros-fekete kockás sáljában, fedetlen fővel áll az utca sarkán, s lehunyt szemmel játszik, mint mindig. Arcán valami különös nyugalom tükröződik, amely abbéli felismeréséből fakad, hogy célja van még az ő életének. Bár eme cél csak nemrég fogant meg elméjében és igencsak merésznek ígérkezett, de semmi kétség: ez az elhatározás gyökeret vert szívében is oly erősen,hogy a maga részéről mindent el is fog követni, hogy mindez valóra váljon.
Semmi mást nem akart jobban, minthogy életét Melody-val összekösse. Aztán volt még egy gondolata...Ha már a kettejük sorsa összefonódik, miért is ne fonhatnák abba bele a kis Mandy-t is...? Nem hiányozna az őt nevelő nagynéninek, annyi bizonyos. A minap is azt kiabálta a kislány után, hogy bár haza se menne...Hát, akkor nem menne. Élhetnének együtt, szépen hármasban. Mint egy család. Egy igazi család.
De mint már említettem, Clark Adams lelke tisztaságához kétség nem férhet, így jelen pillanatban a vágyai és a múlt árnyai igencsak heves küzdelmet vívnak a szívében, s hol egyik, hol másik kerül ki győztesen eme vívódásból.
Semmiképp sem akart hűtlen lenni elhunyt szerettei emlékéhez, de vonzotta az új kezdet esélye is.
Valami jelre várt. Maga sem tudta, egészen pontosan milyen jelre is, de valamire, ami utat enged a boldogságának. Tudta ő, hogy mindez butaság, hisz felnőtt ember lévén, maga dönt a sorsáról...de mégis.

Évek hosszú sora telt el és az ötvennegyedik és a harminchatodik utca sarkán a helyzet mit sem változott.
Elnyűhetetlen, -bár az évek alatt kissé megkopott -fekete kabátjában, nyakában az elmaradhatatlan piros-fekete kockás sállal ,hegedűjén csodaszép dallamokat játszik a zenész.
Egykor fekete, dús, hullámos hajkoronája már szinte hófehér, sapkát, kalapot most sem visel,- nem igen szokott ő ahhoz, - de nem is igen bánja, hogy az egyre erőteljesebbé váló szél beletúr hajába és borzolja szerte-szét.
Kezében a hegedűje, s élettelen, mélyen ülő kék szemeit lecsukva , a legnagyobb átéléssel szólaltatja meg a zeneirodalom gyöngyszemeit ,az arra közlekedők legnagyobb gyönyörűségére.
Clark Adams tiszta lelkéhez kétség nem férhet, talán ennek köszönhető, hogy valamikori vágyálma, amelyet egy ugyanilyen havas, szeles decemberi napon dédelgetett, álom maradt csupán.
Talán gyáva volt egy újrakezdéshez? Nem akart hűtlen maradni elhunyt szerettei emlékéhez? Maga sem tudta a választ. Mindenesetre a " jel" , amire várt ,nem érkezett meg. Sem égi kinyilatkoztatás, sem földi halandó nem erősítette meg abbéli elhatározását, hogy életét boldogabbá is teheti, önmaga pedig nem érzett elég bátorságot , hogy élete irányítását a saját kezébe vegye.
Aztán a sors szép lassan mindent elrendezett helyette.
Melody egy másik városba költözött, miután hiába várta, hogy a férfi bárminemű elhatározásra jusson a kapcsolatukat illetően. Felröppent a hír, hogy azóta férjhez is ment. A férje jó hírű ügyvéd, tenyerén hordozza asszonyát, így a nő cseppet sem bánta meg életének ilyetén való alakulását.

Mandy felcseperedett ,az évek folyamán gyönyörű fiatal nő lett belőle. Bár a távoli nagynéni nevelte mindvégig, idejének nagy részét a zenész mellett töltötte. Clark hűséges barátjaként el nem maradt volna a férfi mellől a világ minden kincséért sem. Bár időközben hegedülni is szépen megtanult, leginkább énekével szórakoztatta az arra járókat, amihez persze a férfi szolgáltatta a hegedűkíséretet, az arra közlekedők legnagyobb gyönyörűségére. Remek zenei párost alkottak, ők ketten.
Muzsikájukkal betöltötték az utcát, jókedvet és mosolyt varázsoltak az emberek arcára, melegséget és jókedvet költöztettek a szívekbe.
Aztán megjelent a " herceg" Mandy életében. Bár nem érkezett fehér lovon és igazából előkelő ranggal sem rendelkezett, elég jóvágású, délceg és jóravaló férfi volt ahhoz, hogy a lány szívét rabul ejtse.
Nemsokkal később egybekeltek és a lány a férje oldalán egy másik városban telepedett le. Szeretetben, boldogságban élnek, a gyermekáldás is hamar beköszöntött.
Amikor csak idejük engedi, meglátogatják a zenészt, ilyenkor Clark öröme határtalan.
Bár tudják mindketten, ez már nem ugyanaz...

A férfit megviselte az elválás, s akkor érezte újra ugyanazt az elviselhetetlen fájdalmat ,ami egykoron, felesége és kislánya elvesztése után, mint egy malomkő nehezedett szívére. Amikor azt érezte, a magány annyira fáj, hogy szinte minden lélegzetvétel kínszenvedés, azt kívánta, bár szólítaná már magához az Úr, hogy mielőbb szeretteivel lehessen...
De mivel az Úr akaratát siettetni nem lehet és senki sem mehet élve a föld alá, hóna alá fogta a hegedűt és útnak indult, hogy ezt a mérhetetlen fájdalmat kimuzsikálja magából.
Ilyenkor, ha lehet, zenéje még szebben szólt, az őt körülvevő embersereg nem győzte csodálni. Földöntúli szépségű muzsika volt ez, így talán csak az angyalok zenélnek odafent.

Egy nap aztán valami szokatlan dolog történt az ötvennegyedik és a harminchatodik utca sarkán. Egy idegen városból érkezőnek fel sem tűnik, hiszen semmi olyan nincs közel s távol a környéken, ami aggodalomra adhatna okot...
A helybeliek viszont azonnal észreveszik, hogy valami itt nincs rendjén.
Csend van, szokatlanul nagy csend az utcán, nem hallatszik a megszokott és jól ismert hegedűszó. Nem hallatszik Strauss-keringő, nem viszi a szél a fülbemászó dallamokat.
A járókelők egykedvűen róják lépteiket és bizony, aki ma reggel morcosan ébredt, nagy valószínűséggel az is marad egész nap, hiszen elmarad a jókedvet és mosolyt fakasztó, vidámságot hozó muzsikaszó.
Szárnyára kap a hír, hogy Clark Adams beteg, az ágyat nyomja, ezért hát olyan csendes az utca, ezért nem hallatszik a hegedű hangja.
Ha eddigi életében a zenész nem kapott volna elég bizonyosságot afelől, hogy a környékbeliek mennyire tisztelik és szeretik, nos...most teljességgel megbizonyosodhatott róla.
Egymásnak adták a kilincset a városka lakói, meglátogatták a muzsikust szerény, de mindig makulátlanul tiszta lakásában.
Hoztak jóféle mézet, gyógynövényfőzetet, de előkerült a kosárkákból házi készítésű zserbó és Isler is.
A mindig mogorva, kákán is csomót kereső Harrison Smith is tiszteletét tette egy üveg lándzsás útifű kíséretében, mondván, ez még a holtakat is feltámasztja...

Nos, a lándzsás útifű ezen áldásos hatásáról nem tudhatunk, de annyi bizonyos, a tüdőgyulladást nem sikerült elűznie , így szegény jó Clark Adams óhaja a jobb létre szenderülésről hamarabb teljesült, mintsem ő maga azt gondolta volna.

Aznap mintha az időjárás is a zenészt siratta volna. Megállás nélkül szakadt az eső, amikor a muzsikust a városka lakói utolsó útjára kísérték.
Szomorúan, lehajtott fejjel követték a koporsót a férfiak, hüppögve, szipogva, orrot fújva lépkedtek mellettük az asszonyaik.
A gyászuk őszinte volt és mindnyájan - férfiak és nők -ugyanarra gondoltak. Elveszítettek egy embert, akit soha senki és semmi nem fog tudni pótolni. Ezentúl valami mindig hiányozni fog az ötvennegyedik és a harminchatodik utca sarkán. A polkák és keringők dallamai nem töltik már meg a teret, az utcát, nem derítik jókedvre a szíveket. Ezentúl jobb, ha vigyáz mindenki, hogy reggel jobb lábbal keljen fel, mert nem lesz már, aki derűt csaljon a mogorva arcokra.
Ilyetén gondolatokkal állták körül Clark Adams nyughelyét a temetőben és a legtöbben elmormoltak egy csendes imát a zenész lelki üdvéért.

A férfi mindig tiszta, makulátlan otthonában egy fiatal nő rendezgeti a megboldogult muzsikus hátrahagyott dolgait.
Férje inkább nem tartott vele, hagyta, hadd vegyen búcsút Mandy a maga módján, bensőségesen. Úgy gondolta, gyászában jobb, ha most nem zavarja.
Mindössze kislánya tartott vele, az alig öt esztendős Zelda el nem maradt volna az anyja mellől a világ minden csokis kekszéért sem.
A pakolgatás során Mandy szeme a szobában lévő kis asztalra téved. Mindig szerette ezt a kis asztalt. Szokatlan , esőcsepp formája volt, talán ez vonzotta benne annyira. De gyerekkorában még csak a közelébe sem mehetett.
Clark azt mondta, kincseket őriz rajta. Gyerekszemmel bárhogy is igyekezett kincset felfedezni azon az asztalkán, sehogyan sem sikerült .
Amit látott rajta, az mindössze két megfakult, megsárgult fénykép volt. Az egyiken egy szép, hosszú hajú, mosolygós fiatal nő, a másikon egy fonott hajú, copfos kislány. Ők voltak a kincsek. Clark kincsei...
A két kép mellett most Mandy felfedez egy harmadikat. Ő van rajta. menyasszonyi ruhában, mosolygós- boldogan. Szemébe könnyek szöknek.:melegség járja át a szívét a gondolatra, hogy ő is egyike volt a férfi kincseinek.
A képek mellett pedig...a legféltettebb . A hegedű.
Mandy kezébe fogja .Olyan lágyan, mintha kezei valami szent dolgot érintenének.
Aztán állához szorítja a a hangszert, a vonót a kezébe fogja és kislány szájtátva hallgatja, amint
anyja rákezd egy jól ismert, régi- régi dalra:

"My bonnie is over the ocean,
My bonnie is over the sea..."

5417
Lulemy - 2016. április 21. 10:12:38

Drága Zsera!
Örülök, hogy tetszett! Smile Puszillak! Smile

1867
Zseraldina19 - 2016. április 20. 20:45:36

Gratulálok!Nagyon szép fogalmazás,megható tartalommal. Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.