Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Diós Ottília: Utcazenész - Hatodik történet (2016. március)
Lecsapta a laptopot. Percek óta csörgött a telefon, de nem vette fel. Kirúgta maga alól a forgószéket. Titkárnője kétségbeesett arccal dugta be fejét az ajtón.
- Főnök! Az apád keres, pár perce már üvölt…
Szenvtelenül, vigyorogva söpörte le az asztaláról a papírhalmazt, nem törődve azzal, hogy a nő döbbenten, mozdulatlanul, megkövülten bámulja. Mielőtt kilépett volna mellette az ajtón, csak egy szót vetett oda, tisztán, határozottan.
- Végeztem.
Úgy indult az irodaházból kifelé, mintha a szabaduló levelét kapva, a börtönét hagyná el. Ezt utólag rögzítette magában. Napok óta, minden érzékszerve a szabadulást sürgette. Pattanásig feszült benne az utálat minden iránt, amit eddig végzett. Sikeres ügyvédként annyi mindent átélt. Hányingere volt a megcsinált ügyekből, a hajlongásból, a hazugságokból, a megmagyarázott gaztettekből. Erről szól az élet? Következő lépéseként bezárta a lakását, pár holmiját összeszedve felült a motorjára, és elindult az úton. Már nem akart megfelelni senkinek. Lazult a páncél, és egyre szabadabban mozgott. Érezte feszülő izmait, valamint azt is, bármit megtehet. Emlékezett. Arra a napra, amikor megváltozott az élete. Gyermekként másként látta a lehetőségeket. Jól tanult, szülei nem sokat foglalkoztak vele, bár mindent megkapott, ami a felső osztály gyermekeinek járt Amerikában. Ez nagy lehetőség. Külön limuzin hordta iskolába, testőr vigyázta minden lépését. Mégis volt alkalma arra, hogy lopva betekintést nyerjen egy másik világba ahol a „csórók” éltek. Nem igazán vonzotta ez a világ, de érdekesnek tűnt. Rezidenciájuk fenntartásában számtalan ember vett részt. A személyzet nem érintkezhetett velük. Egyik este különös zenét hallott. Ösztönösen felkelt, majd elindult a hang irányába. Hogy hogyan jutott át a biztonsági rendszeren, azt már elfelejtette. Azt nem, amit ott látott, a hátsó udvaron. Fiatalok zenélek, és énekeltek. Bámulta a táncoló, éneklő embereket, öntudatlanul érezte, ereiben lüktet, árad, dübörög a dallam. Ösztönösen mozdult, velük ütötte a ritmust. Amíg észre nem vették. Ekkor egy intésre elhallgatott a zene. Mivel kérlelte őket, hogy folytassák, megtették. Többször látogatta az esti zenéléseket, - titokban - amelynek az lett az eredménye, hogy az egyik alkalmazott szerzett neki egy gitárt és már bekapcsolódhatott a zenélésbe. Egy nyáron át tartott a különleges iskola, ahol sok mindent tanult. Emberekről, zenéről, arról a másik világról. Szülei nyaraltak, ő elzárkózott a lehetőségtől, azzal az indokkal, hogy barátaival tölti a szünidőt. Így volt. Megkezdődött az újabb tanév. Valamint esedékessé vált életpályájának kijelölése. A tehetős szülei tanakodtak azon vajon melyik neves egyetem jöhet szóba, a Harvard, a Princeton, a Yale, vagy a Columbia. Gitárját már nem rejtegette, édesanyjának többször meg is mutatta tehetségét, és esténként zenélt neki. Persze az apja ezt soha nem hallotta, mert alig volt otthon. Többször látott anyja szemében könnyeket, és mikor megkérdezte miért, az volt a válasz, hogy örül, hogy ilyen csodálatos gyermeke van. Tudta, édesanyjának indián gyökerei miatt nem igazán sikerül beilleszkednie a csodás kalitkába, amit a férje biztosított számára. Próbált szabadulni, de többször kudarcot vallott. Aztán eljött az este. A családfő épen otthon volt. Ekkor megkérdezte egyetlen fiát, a jövőjét illetően, bár ő már eldöntötte.
- Mond, fiam mi akarsz lenni? Őszintén válaszolj nekem!
A fia úgy érezte őszinte a kérdés, őszintén válaszolt.
- Utcazenész!
Ami ezt követően történt, az meghatározta további sorsát. Apja összetörte kedves gitárját, nagyon megverte az édesanyját, lecserélte a személyzetet, és feltételeket szabott.
Ösztönösen védekezett. Páncélt vont maga köré, amelyen nem láthatott át senki, az édesanyján kívül. A diploma megszerzését követően, megtartotta ígéretét, beállt az apja cégéhez jogásznak. Kénytelen volt betartani minden szabályt. Teltek az évek. Pár hónapja elveszítette az édesanyját. Pattogott róla a kemény burok, szakadtak a kötelékek. Az édesanyja temetését követően, minden béklyótól megszabadult. Szabad volt. Annak nyilvánította magát. Soha nem került közel egyetlen nőhöz sem. Bár volt egy gyakornok a cégnél, aki talán… De már mindegy. Útja során, átgurult az Arizonai sivatagon, maga mögött hagyva mindent. Hamarosan elérte Phoenixet. Első útja egy hangszerboltba vitt, vett egy gitárt…
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.